Középfölde helyszínei

Középfölde nem hagyományos földrész, hiszen tele van mesebeli, és varázslatos, vagy éppen szörnyűséges, és borzalmas helyekkel. Ezeken vezet keresztül hőseink, útja(i), így hát érdemes egy kis figyelmet fordítani rájuk.

 

 Megye: Hobbitok által lakott terület. Alapvetően 4 fertályra tagolódik (északi, déli, keleti, és nyugati fertály), de több települése is van. Ilyen Hobbitfalva, Morotva, és Bakfölde, valamint Tukbánya. A települések lakói közt folyamatosan folyt az intrika, de ez sohasem fajult tettlegessé. Egyetlen egyszer támadták meg orkok a másodkorban (Zöldmezei csata), és egyszer Szarumán emberei hajtották őket uralom alá Sauron bukása után( Morotvai csata), de ezektől eltekintve teljesen kimaradt mind a megye, mind a hobbitok népe a háborúkból. Egyetlen incidens ezeken kívül természeti ok, amikor is az Ádáz Tél következtében a farkasok lemerészkedtek a hegyekből, ám a harmadkor során már csak Bilbó volt az, aki emlékezhetett volna ezekre a dolgokra.

 

 Rohan: Calenardhon mezejének későbbi neve, ugyanis amikor Gondor nagy veszedelembe került, észak büszke lovas népe sietett a segítségükre, ezért az akkori helytartó Cirion, nekik adományozta ezt a területet amelyet a Ködhegység, a Fangorn erdő, és az Anduin határol. Az első uralkodó, Éorl letette esküjét, amelyet már csak Éomer újít meg a negyedkorban, valamint megjelölte a Meduseld helyét, ám az csak Brego korában épült fel. Sajnos állandóan ki voltak téve az orkok, farkasok, és a Dúnföldi vademberek zaklatásának. Egyszer a vademberek, akiket Wulf vezetett, elfoglalták Rohant, és a katonaságot visszaszorították a Kürtvárba. Itt halt meg Helm, akiről később a szurdokot elnevezték, ám az Ő húga megölte Wulfot, és visszafoglalta Edorast. Ezután a nagyobb incidensek elkerülték, ám sajnos az orkok örök fenyegetésként megmaradtak a vademberekkel egyetemben. Szarumán sokáig baráti szövetséges volt, de a Gyűrű utáni vágya megrontotta, és Theodent, az akkori királyt behálózta Gríma segítségével, ez alól Gandalf oldozta fel a királyt, ám az mire észbekapott, elvesztette a fiát. Ennek ellenére sikerült Aragorn segítségével kivédeni a csapást Szarumán részéről. Ezután a király személyesen beszélt az árulóval, majd hősiesen csatába vezette a seregét, Minas Tirith falai alá. Itt meghalt ugyan, ám Éomer továbbvezette a seregeket barátjával Aragornnal. A győzelem után még sokáig együtt lovagolt, és harcolt a két jó barát, míg Rohanban mind a lovak, mind az emberek megsokasodtak, és Rohan rétjein végre felvirágozhatott a béke.

 

 Gondor: A legrégibb királyság, amit a Numenoriak alapítottak. Határai az Anduin, a Ködhegység, és a Belfalas öböl. Legfőbb városa Minas Tirith, amely nagy ellenfele Minas Morgulnak, és magának Mordornak. Sajnos itt következett be a legtöbb háború, és a legtöbb csapás, ezért Gondor emberei komorak, és harcedzettek. Főbb tartományai Ithilia, Dol Amroth, Lamedon, Lossarnach, Lebennin, Anórien, Anfalas, és Pinath Gelin, egyéb városa még Pelagir, Dol Amroth, és Osgiliath. Szakadatlan háborúban álltak Haraddal, és a Déli Királyságokkal, valamint a Fekete Földdel. Külső támadások mellett polgárháborúk is előfordultak, legnagyobb ezek közül a Rokonviszály polgárháborúja, amiből soha nem is épült fel teljesen. Alapvetően az államforma királyság volt, ám miután Earnur nem hagyott gyereket maga után, ezért a helytartói rendszer lépett életbe, míg csak a király vissza nem tért, és Aragorn el nem foglalta helyét a királyi székben. Különféle bajok ellenére Gondor mégis fennmaradt, és virágzott, akár a fehér fa, amely méltán lett a zászló dísze.

 

 Arnor: Gondor testvérbirodalma, ám ez sokkal rövidebb életű volt, mint testvére, mivel már a harmadkorban elpusztította Angmar Birodalma. Sokáig dacoltak az ellenséggel, ám az ön, és külső harcok teljesen legyengítették, és Arveduival együtt elpusztult.

 

 Angmar: Ennek a birodalomnak a királya volt a legfőbb gyűrűlidérc, aki Saurontól azt a feladatot kapta, hogy pusztítsa el az Északi királyságokat. Ezt meg is tette, ám az Északi csatában Angmar széthullott, és a boszorkányúr elmenekült. Lakói gonosz emberek, orkok, és egyéb gonosz lények voltak.

 

 Harad: A Gondortól, és Rohantól teljesen délre elterülő földek összefoglaló neve. Ezen a földrészen emberek laknak, sajnos főleg Sauron szolgái. Ezeket az embereket boszorkánysága, és hatalma teljesen elbűvölte. Itt élnek az olifántok is, amelyeket hátasként használtak a csatákban. Ez a tartomány Gondor fénykorában, és Elessar király uralkodása után ismerte el Gondor birodalmát, és kötött békét vele. A nap miatt színük sötétebb, és híresek vadságukról, és kegyetlenségükről.

 

 Eriador: Rohan és a tenger közt elterülő, az északi királyság, és Ködhegység között fekvő terület. Hobbitok, emberek, és farkasok élnek itt főleg. Hajdanán tündék is éltek errefelé, de a Nagy Csata után, amikor Gil-Galad nem tért vissza, elmentek innen. Füves, erdős terület, a legnagyobb vész a harmadkorban érte, de azt is túlélte, és ezen a területen szaporodtak meg a hobbitok, és az emberek.

 

 Mordor: Elszigetelt, hegyvonulatokkal körbevett, vulkanikus, rossz levegőjű terület, Középfölde keleti részén. Minden rossz kútforrása, és gyűjtőhelye. A másodkor elején jött létre, Sauron alapította, és az Egy Gyűrű erejére épült. Nehéz volt bejutni oda, ez csak a Morannonon, és a Cirith Ungol hágóján át volt lehetséges. Egyetlen tava volt, a Nurnen, így vízben sem volt valami gazdag. Legnagyobb működő vulkánja a Végzet Hegye volt, itt készült a Egy Gyűrű, ezért Sauron erre egy külön bejáratot épített magának. A Nurnen tó körüli földek voltak csak alkalmasak a növénytermesztésre, ezt Elessar király az elhurcolt rabszolgáknak adományozta. Nem kizárt, hogy innen indult a Fekete Vész, ami Gondort, és Rohant igencsak legyengítette.

 

 Forochel öböl, és környéke: Jeges, havas, és hideg vidék, lossothok, és forodwaithák lakták, akik már régen megszokták a Morgothi fagyokat, csúszószekereken közlekedtek. A másodkorban megsegítették Arvedui királyt, ám amikor érte jöttek Círdan emberei a király nem hallgatott a hóemberek (semmi közük a hóból épült figurákhoz, így hívták magukat) vezetőjére, és ezért az életévek fizetett, ugyanis a tanács ellenére kihajóztak, éjjel a jég körbefogta őket, összeroppantotta a hajót, így az elsüllyedt.

 

 Rhovanion: Mordor felett, és Eriadortól keletre elhelyezkedő terület. Itt terül el a Bakacsinerdő, Lórien, és a Barnaföldek. Celebrant csatamezeje is itt található. Sajnálatos módon itt nagy probléma volt a warg, és ork kérdés, ám a két Tündekirályság visszatartotta őket. Valaha a Barnaföldek helyén terültek el az entasszonyok kertjei, ám azokat Sauron felégette gazdáikkal együtt.

Rhun: Déli királyság, Sauron szövetségese, majd Elessarral békét kötött a negyedkor idején. Csapatai vademberekből álltak, de javarészt ottvesztek a Pelennori csatában. Keveset szerepelt a könyvben ez a vidék, így mást nemigen tudunk róla.

 

Egyéb csodás helyek

 

Völgyzugoly: Elrond alapította a másodkorban, mint a tündék menedékét. Levegője varázserővel bírt, határa, a Bruinen Elrond irányítása alatt állt, így a nemkívánatos elemek elől elzárhatta az utat. Itt lakott Elrond, Arwen, Glorfinder, Elrond két fia, és később Bilbó is, csak hogy néhány híres nevet említsünk. A harmadkorban itt pihent meg egy időre a gyűrűhordozó, és csapata, és innen indult útjára a Gyűrű Szövetség is, a veszélyes vállalkozásra. A negyedkor elején e tündék elhagyták, ám a legenda szerint a halandó emberek elől továbbra is rejtve maradt.

 

Charadras hágója: Hágó a Ködhegységben, itt akart átkelni a Szövetség, ám Szarumán, és a Hegy rosszakarata visszatartotta, és elkergette őket. Amint Gimli is említette, rossz híre volt már régebben is, Sauron előtt.

 

Mória: A törpök elhagyott királysága, melyet Durin kezdett kivájatni, majd az ivadékai is folytatták a munkáját, egészen VI. Durin uralmáig, amikor is a morgothi balrog kiszabadult, és megölte a királyt, majd elkergette a törpöket. A törpök még egyszer megpróbálták bevenni a azanulbizari csata után, ám ekkor Náin visszafogta Thráint, mivel megérezte a kapun túli gonoszságot, így a törpök nem mentek e Móriába, hanem vissza tért ki-ki a maga hajlékába. Ezután Sauron saját népeivel töltötte meg, így történt, hogy Balin kolóniáját orkok, és egyéb gonosz lények pusztították el. Ezután csak a Szövetség járt arra, de ők is menekülőre fogták, mivel a Birodalom megromlott, és tele lett gonoszsággal. Durin hídja a Szövetség távozásánál leszakadt, és Balin sírja is beomlott Mazarbul termével egyetemben. A negyedkorban semmilyen feljegyzés nem tudósít róla, hogy bárki is visszafoglalta volna a királyságot, így valószínűleg örök sötétség lett a sorsa. Csak itt lehetett mithrillt bányászni, és pontosan ez hozta rájuk a bajt.

 

Lórien: Tünde birodalom, Galadriel, és Celeborn itt az úrhölgy, és az úr, akárcsak Völgyzugolyban, a levegő itt is varázserővel bír, de itt Galadriel szabja meg az idő múlását is. Gyakran van kitéve orkok, és egyéb szörnyek fenyegetésének, de mindig visszaverik az ellent, mivel csak maga Sauron tudná legyőzni az erdő véderejét.

 

Amon Hen: Hegy az Anduin mentén, ennek tetején van a látás széke, a numenori emberek egyik szent helye.

 

Holt Láp: Dagorlad ősi csatamezejét elborító lápvilág, rémhíresztelések szerint itt kísértenek az elesett emberek szellemei, akik tévútra csalják a vándorokat. Ez a híresztelés a lidércfénnyel magyarázható (kémiai jelenség), de tény, hogy csak Gollam segítségével tudott Frodó és Samu átjutni ezen a mocsaras terepen.

 

Vasudvard: Numenori emberek remekműve, a Vörösfoki hágót hívatott védeni, obszidiánból épült, és magát a tornyot, amelyet Orthancnak neveztek, nem tudta fizikai erő elpusztítani. Szarumán a harmadkor táján ( az Ádáz Tél után) telepedett le itt. Erre a gondori helytartótól, Berentől kapott engedélyt, valamint az akkori rohani királytól, Fréaláftól. Eleinte a rohírok barátja volt, aztán a gyűrű utáni vágy megrontotta, ezért Sauron pártjára állt. Gonosz lényeivel, köztük az általa kitenyésztett Uruk haikkal le akarta rohanni a rohani királyságot. Eközben a fangorni entek elpusztították Vasudvard kőkörét, és elárasztották, de a toronynak nem tudtak ártani. Itt raboskodott Szarumán a negyedkorig. Később, a Háború után, Elessar az enteknek adományozta Vasudvardot.

 

Fangorn erdeje: Az legvénebb entről elnevezett erdő volt Vasudvard egyik határa. Itt lakott Szilszakáll, akinek vezetésével az entek elpusztították Vasudvardot. Trufa és Pippin meglehetősen jól érezték itt magukat. A harmadkorban már csak itt éltek entek, ám sajnos a negyedkorban, már innen is kihaltak a régi világgal együtt.

Helm szurdok: Ennek a mélyén található a Kürtvár, ahova Helm szorult vissza (innen ered a név). Hatalmas erődítmény, még Szarumán seregei sem tudtak bejutni, olyan erős kőből épült. Érdekessége, ha megfújták a kürtöt, az úgy visszhangzott, mintha minden sziklán egy kürtös állna. Ezalatt terültek el Aglarond csillogó barlangjai, ahol Gimli lett az úr a negyedkorban egy rövid időre (amíg el nem utazott).

Cirith Ungol: Mordor titkos bejárata, egy őrtorony, és egy szörnyeteg, a Banyapók vigyázta. Egy alagúton keresztül lehetett eljutni ide, ám az alagútban lakott a szörny. Frodó, és Samu valóságos lehetetlent hajtott végre, amikor élve átjutottak rajta. A hágót vigyázó szörny talán meghalt, az őrtorony pedig összedőlt. Egy biztos: soha senki nem merészkedett többet arra a helyre. Egyébként az alagutat “Torech Ungolnak” hívták, ami annyit tesz, hogy a “Banyapók Odúja”.

Holtak ösvénye: Dwimorberg hegye alatt, és azon átvezető ösvény. Csak Elessar jutott keresztül rajta, mivel ő léphetett az útra, neki volt joga hozzá, ő volt Isildur örököse. A környéket csak az Isildur által elátkozott sereg lényei lakták, ám őket Elessar elbocsátotta, így a hely, talán elveszítette félelmetességét. Egyedül Baldor volt olyan botor, hogy odamerészkedett, de ő oda is veszett. Csontvázát Aragornék találták meg az átkelésnél.

Végzet hegye: Hatalmas vulkán, ebben készült az Egy Gyűrű, ez volt Sauron hatalmának központja, ide jutott el végül Frodó, és Samu, hogy teljesítsék a feladatot, és a küldetést. Csak ennek a tüze volt képes elemészteni a Gyűrűt, és vele a gonosz Sauron birodalmát.

Nagy Zölderdő: Tünde birodalom, Legolas apja, Thranduil uralkodik itt. Sajnos sokat szenvednek Dol Guldurtól, ami Sauron egyik lakhelye. Ezt a rémes tornyot csak Gandalf járta meg élve, amikor a Fehér Tanácsnak akarta kideríteni, ki itt az úr. Az itteni tündék sokat harcolnak az itt lakó bestiákkal. Mikor a homály rátelepedett az erdő egy részére, akkor kapta a Bakacsinerdő nevet. A háború után az északi rész Celeborné lett. Dol Guldurt Galadriel lerombolta, így eltűntetve az erdőből a gonoszságot.

Tóváros: Emberek települése, Szmóg rombolta le a másodkorban, de a visszatérő törpök az Öt Sereg Csatája után újjá építették.

Suhatag: Emberek lakták, de a Sárkány elűzte a törpökkel együtt az itt lakókat. Az Öt Sereg Csatája után újjá építették a Tóvárossal egyetemen.

Magányos Hegy: Itt lakott, és trónolt Szmóg a törpök elűzése után. Az Öt Sereg Csatája után a hegy alatti királyság újjá éledt, és megint kereskedni kezdtek. A legenda szerint a Thorin sírján heverő kard mindig előre jelezte az orkok jövetelét, így az erődöt, és a települést nem lehetett meglepni.

Északi pusztaság: Senki nem tudja mi volt itt eleinte, mivel a sárkányok felégették minden lakosát, és települését, így sokat nem tudni róla.

Öregerdő: Vén erdő Bakföld határán, itt csak hournok éltek (Fűzfa apó), de ezen kívül, itt élt a világ egyik legfurcsább teremtménye, Bombadil Toma, az erdő Gazdája. A hobbitok itt csapdába estek volna, ha Toma nem siet a segítségükre. Felesége Aranymag szívesen látta őket férjével a házukban. Ennek az erdőnek a határán fekszenek a sírbuckák, az északi királyok sírjai amiket gonosz, angmari szellemek szálltak meg, őket nevezték buckamanóknak.

 

“Túl vastag falú tornyokon…” avagy tornyok, városok

Minas Anor: Numenor embereinek városa, Minas Ithil testvérvárosa, a Nap tornya. Hét körre épült, a város körül a Rammas jótékony fala helyezkedett el. Fehér színben pompázott, majd Echtelion fellegvárat építetett a tetejére. Mikor lerohanták Minas Ithilt, átkeresztelték Minas Tirithre, az őrködés tornyára. Gyakran nevezték Fehér Városnak. A negyedkor idején gyarapodásnak indult, betört kapuját pedig újjá építették.

Minas Ithil: A kelő Hold tornya, Minas Anor testvérvárosa. Az ellenség a Cirith Ungol hágóján át megtámadta a várost, így az elesett. Beszennyezték, megrontották, ezután Minas Morgul lett a neve, a boszorkányság tornya. Az előtte lévő völgy hullaszagot áraszt, vize mérgezett, levegője sűrű a boszorkányságtól. A negyedkorban Elessar parancsára lerombolták, és senki sem lakhatott ott, amíg a völgy meg nem tisztul. Hogy ez sikerült e, arról nem szól a legenda.

Barad Dúr: Sauron fellegvára, a rettegés tornya, a Fekete Torony. Sauron hatalmának jelképe, az Egy gyűrű erejére, és erejével épült. Sokat nem tudni róla,mivel senki sem járta meg élve a jó lények közül. A nagy csata végén összeomlott, alapjaival együtt, sosem építették újjá.

Amon Sul: A Széltető tetején álló régi őrtorony. A lidércek először Gandalfot, majd a Gyűrűhordozót és csapatát fogták körbe ezen a helyen, de mindegyikük túlélte a találkozást. Régen az északi királyság tornyaként működött, volt itt egy palantír, ám Angmar zsoldosai lerohanták, felgyújtották. Az itt tárolt palantír Arveduival együtt süllyedt el a Forochel öbölben.

Durthang: Ork erőd Udun medencéjében. Régen Numenori építmény lehetett, de az orkok elfoglalták.

Vasgádoros: Ork erőd, ide akarták akaratlanul besorozni az orkok a két vándort, Frodót, és Samut, ám sikerült megszökniük. A háború végén Sauron itt vonta össze a csapatait.

 

Agyartornyok: Narchost, és testvére, a két torony, ami eredetileg Mordorra felügyelt, nehogy megint “benépesedjen”, ám a harmadkor derekán már üresen állt, az orkok, trollok, és vérfarkasok, valamint a Nazgulok ezt is elfoglalták. Sauron kijavítatta, és megrakta katonákkal, kapukat építetett ide, és ezentúl is Mordort vigyázta, csak már Sauron oldalán. A nagy csata végén összeomlott.

 

 

Vissza