Hogyan is csináljuk?

A játék elején megkapjuk a kő vártornyot, amelyet Te (mint a lovag, vagy nemes), és emellé kapsz egy raktárt, meghatározott nyersanyagszükséglettel. A Parasztok a tűz körül fognak várakozni. Bizonyos, játékmódhoz megfelelő, arannyal is gazdagodsz. Érdemes először favágókunyhót építened, legalább ötöt. Ha ez megvan, kezdj ételtermelő farmokat, és kerteket telepíteni. Természetesen egy idő után sajnos kifogysz a fából, így várnod kell amíg leszállítják. Ezalatt ha van elég köved, építs egy kaszárnyát. Ha a készlet megengedi, egy kőtornyot is építs. Jól jöhet még.

Ezek után ha leszállították az első anyagokat, az anyag negyedét ajánlott, újabb étel, és fa termelő építményekre költeni. Emellett, a másik negyedet költsd kő, és vas bányákra. Ez a védelem, és harc szempontjából igen fontos. A maradék két negyedet katonai építményekre költsed, mivel a Közel Kelet régiója nem a békéről híres. Ha úgy gondolod, diplomáciai szempontból okos dolog kedvére tenni a kérelmező nagyuraknak. Ez csaták szempontjából még segítségedre lehet.

Jobb ha magad építed, saját parasztokból seregedet. Az én taktikámban a páncélos fegyverforgatók töltik be a fő helyet. Ezek tűzön-vízen át teljesítik a parancsot, és nehezen pusztítható. Persze az íjász egységek is fontosak. Ezeket tornyokba rakom, hogy távolról ritkítsák az ellenséget. Ezért főként íj-, kard-, és páncélműhelyeket tanácsos építeni. Ezek a fegyverraktárba kerülnek, és addig raktározzák őket, amíg fel nem használod. Ha hadba vonulsz hagyj itthon katonákat a lovag/nemes védelmére, hogy nehogy lemészároljanak, míg hű katonáid szent küldetésüket teljesítik. A katonaképzéshez elengedhetetlen az arany, ezért a felesleged küldd el barátaidnak, vagy cseréld el aranyra a piacon. A vasnak, és kőnek van a legjobb árfolyama.

A hadba vonulás nem tréfadolog sem gazdaságilag, sem populáció szempontjából. Veszélyes dolog, de a győzelem során (ha te ölöd meg a várurat) elnyered annak a vagyonát. A harchoz nem csak éles kardra és sok emberre van szükséged, hanem taktikai érzékhez is, mert az összesítésbe a kiképzett egységek mellett pozitív szempont az életben maradott egységek száma is. Fontos, hogy egy balszerencsés csata után (pl.: tőrbe csalnak, és kíméletlenül lemészárolják katonáidat) ne ess fenékre, mert akkor könnyű préda leszel a többi ellenség számára. Ha elindítottad seregedet, kezdj el egy kettes számú sereget kiképezni. Ha győzöl, általában szövetségeseid elismerő szavakkal kedveskednek. Amint legyőzted, vagy valamely szövetségesed legyőzte az utolsó ellenséget, a játék véget ér. Ha megölnek (a várurat) a játéknak szintén vége. Nagyjából ennyi, a végére néhány tipp:

 

- A vártornyot egy füves tér melletti, minden nyersanyaghoz közel lévő területre építsd.

- Az azonos alapú nyersanyag feldolgozó üzemeket építsd közel egymáshoz. (Pl.: a malom, a raktár, és a pékség közel legyen egymáshoz.)

- A fegyverkészítő műhelyek a fegyverraktár közelében legyenek.

- A Házakat a könnyebb áttekintés érdekében tedd közel egy máshoz, egy csoportban.

- A magtár mellett annyi helyet hagyj ki, amennyi elég egy második magtárnak. Ez igaz a fegyverraktárnál, és a normál raktárnál is.

- Építs sok ökör karámot a kőfejtőhöz, a gyors szállítás érdekében.

- Idővel, vezess be adót, nehogy a nép ellustuljon, ám emellett építs kocsmát, és templomot. Ez elősegíti a jókedvet. Az adókat óvatosan fokozd, különben elköltöznek a parasztok tőled.

 

Nagyjából ennyi, ám ez közel sem elég az egész játék leírására. Kérdéseket a formastar@freemail.hu címre várom

 

 

Crusader

Egységek

Épületek

Történelem

Játékosok