KEZDETEK TRILÓGIA

I. Rész
Az indulás

Milyen rég volt…

A nagyúr csak állt és nézte a sárgás-lila eget, ami oly közelinek tűnt a hatalmas aranyszín citadella tetejéről. Egy régi ütközetre gondolt, ami a Haarran bolygó felszínén zajlott. Ott állt a Protossok szárazföldi seregének első soraiban, előttük, mint a veszett horda, zerg erők vonultak fel. Hydraliskek százai, zerglingek ezrei ott tomboltak tőle alig hárommérföldnyire. Ott volt még az azóta száműzött Zeratul, és az azóta Dragoon testben élő Fenix. Ott volt abban a kegyetlen hurrikánban, ami őt is magával ragadta. Túlságosan is. Akkor gyökeresen megváltozott az élete. Elvesztette barátait, és elvesztette a bal alkarját. Ez örök nyomot hagyott benne. Egy nyavalyás Hydralisk tette tönkre az életét… Kopogtattak. Az ajtón legkedvesebb barátja Zringlon lépett be.

-Thorondor! Drága öreg cimborám!

-Ja! Öreg…

-De savanyú valaki!

-Csodálod? Az a két kőbunkó jól felbosszantott a ma délutáni tárgyaláson! Még hogy nem megfelelőek a körülmények! Az hogy nem képesek a fizetésük felének a negyedét hadi célokra fordítani, az, az ő bajuk… meg az enyém…

-Nem tőlük függött a Gromon bolygó ostromának elhalasztása, ezt te is tudod. Az igazság az, hogy te még mindig ott vagy a Haarran csatában.

-Igazad lehet. De mire jutottatok miután otthagytalak titeket?

-Semmire.

-Mondjam, hogy ez nem lep meg? Zringlon ezen csak nevetett, majd hozzátette:

-Ez a bürokrácia, drága harcosom.

Ami azt illeti, Thorondor nem nyomorodott meg, a bal kezén hatalmas lángszóró díszelgett. Nem olyan ósdi vacak, mint a Terranok lángszórói, sokkal fejlettebb. Ám ebben a pillanatban olyasmi történt, amire Thorondor egyáltalán nem számított: maga a tanács feje küldött neki üzenetet:

-----------------------------------------------------------------

Küldő: Grumbular, az Ezüst Tanács feje

Tárgy: Titkos

Címzett: Thorondor Huddena, az Ezüst Tanács tiszteletbeli tagja

Thorondor, drága barátom!
Ezúton felkérlek, hogy vezessél egy pusztító hadjáratot, a zergek ellen. Az ügy nem tűr halasztást, az időnk kevés. A Zerg ökoszisztéma feléledt, és megfertőzte a Határplanétáinkat, legyűrték azt a maroknyi portyacsapatot, ami őrizte a békét.

Most felelj: Igen vagy nem

-----------------------------------------------------------------

Thorondornak nem kellet semennyi idő sem, a reflexei azonnal feleltek: Igen

Thorondor két nap múlva egy, a Protoss flotta legjobb hajóinak egyikén találta magát. Felgyülemlett benne minden hazaszeretet, és düh, amikor megpillantotta a fertőzött planétát. A felszínét valami szürke anyag fedte. De hála az égnek, nem az egészet…

-Helyzetjelentést!

-A planéta 35%-a kúszó alatt van. Szemből Mutaliskok és Devoruerek.

-Rendben. A Scout csapat helyezkedjen el az orbitális pályán, árnyékolják le magukat. Ha jelet adok, rohamozzák meg az esetleges visszavonuló csapatokat. A Carrierek zárkózzanak fel a Corsaierrek mögé. A rohamot az anyahajók indítják, a cirkálókkal. Ha levertük a légi egységeket, azonnal elkezdjük a bolygó visszafoglalását, a szárazföldi csapatok telepítését. Akkor indulás! En taro Adun!

A roham szinte villámsújtásként érte a Zergek légi egységeit. A Carrierek ontották az interceptorokat, azok meg ledarálták a Devoruereket. Corsaierek bombázták a Mutaliskokat. A visszavonulókat ledarálták a Scoutok, és bizony még Overlordok is robbantak szét, beterítve csonttal, és Overlorb-béllel az Arbitereket. Amint várható volt, a hordozók megkezdték a bolygó megszállását. Zealotok százai vonultak a kúszó felé. Mögöttük Dragoonok baktattak, Reaverek csoszogtak, porfelhőt alkotva maguk körül. A földi egységek nem is sejtették, hogy fölöttük Scoutok köröztek, lesben állva, hogy a legnagyobb veszély esetén fedezzék a visszavonulást. A horizonton kezdtek feltűnni a tornyokra emlékeztető Spore Colonyk. A sereg elején maga Thorondor ment. Megállt egy dombtetőn. Hajnalodott. Végignézett a kúszóval borított területen. A nap vérvörösen ragyogta be az eget. Ekkor egy szóra száz meg száz Pszi- penge csillant meg a napfényben, csillogásuk vakító volt. Ekkor egy sereg egyszerre elkiáltotta magát: En taro Adun! És már indult is a roham zerglingek pattantak ki a földből, sunyi pofájú Hydraliskek előtt. De a sereg csak dőlt a dombtetőről. A zergek üvöltöttek, és ekkor fölkelt a nap. Fénye megvakította a Zergek rohamát, a Protossok aranyvértjei csillogtak a napfényben, és ekkor a sereg Zealot belerohant a Zergek soraiba. Sok penge döfődött ebben a pillanatban a dögfattyak szívébe, Thorondor a sereg elején: Lángvetője és pengéje elől menekült az ellenség. Dragoonok halálos pontossággal lőtték ki a rohamozó Defilereket, Reaverek bombázták a Sunken Colonykat, és a kaptárakat. A Zergek menekültek, de visszavonulásuk fejvesztett rohanássá vált, végül halálos meneküléssé. Mire a nap leszállt, egyetlen zerg sem maradt a planétán. A nap még megnézte egyszer a véráztatta mezőket, majd alábukott.

Thorondor komor képpel tért vissza a hídra. A kommunikációs csatornán értesült újabb zerg megszállásról, és újabb lerohanásokról. Most egy tőlük két fényévnyire lévő gazdasági bolygót szálltak meg az ocsmány idegenek.

-A Grunnia bolygónak szüksége van ránk. Van, aki erre nemet mond?

-A Grunniáért!- hangzott az egyhangú válasz.

-Ez keményebb menet lesz! Az egész ökoszisztéma ellenünk fordult, lehet, hogy ez lesz az utolsó utunk. Most már több zerg lesz! Vállaljátok így is?

-De hisz ezért vagyunk itt! - ordította egy Zealot.

- Úgy van - mondta a sereg.

- Akkor indulunk!

A dimenzió megugrott, és a flotta eszeveszett sebességgel indult meg a Grunnia felé.

A legnagyobb meglepetést az okozta a flottának, hogy senkit sem láttak a Grunnia körül. Még egy nyamvadt Scourge-ot sem.

- A radar észlel valamit?

- Semmit.

- Akkor megkezdjük a felszín visszahódítását. A scoutomat a hangárba, ha kérhetem!

A hordozók megindultak a bolygó felé, ám ekkor megnyílt a pokol kapuja, és teljesen eluralkodott a káosz. Mutaliskok, és Devoruerek tűntek elő a semmiből, és elsöpörték a hordozókat. Thorondor, egy scoutban ült, átadta a parancsnokságot egy alparancsnoknak, és nekirepült a mutaliskoknak, ám ekkor a hajtómű felmondta a szolgálatot, vörös fények villództak, és sípoltak a vészjelzők, a tehetetlen vadászgép pörögve közeledett a bolygónak. A benne ülő Thorondor teljesen tisztában volt a helyzettel. Vagy leteszi a hajót, vagy meghal. Ahogy ezen gondolkozott, rájött: most már csakis csak magára számíthat. A hajó még pörgött, pici pont a dzsungellel borított bolygó előterében. Aztán eltűnt, elnyelte a bolygót borító köd.

II. Rész
Váratlan segítség

A fürge, tigrisszerű lény várt. Látta az áldozatot. Az apró gidaszerű lény békésen legelt. A Bengalaas szeme megcsillant. A lába ugrásra készült… ekkor egy repülő hasított át az égbolton, nagy robajjal vágódott be az őserdő mélyébe. A bengalas elindult a repülő felé. Egy láthatatlan lény követte. A megtépázott Thorondor kikászálódott a repülő roncsából. Ránézésre látni lehetett: ez többé nem repül. Hirtelen eszébe jutott valami. Ha sikerülne az adóvevőjét rendbe hozni, kérhetne egy szállítót, és itt hagyhatná ezt az ócska, ködös planétát. Éppen kinyitotta a törmelékes fülke tetejét, amikor mozgást hallott a bokrok felől. Azonnal a "pokoli forróság" fokozatra állította a lángszóróját, és kivonta a krómozott pengéjét. A bokrok mögül kicsoszogott három hydralisk. Amikor meglátták Thorondort, eszeveszett dühvel kezdték köpködni tüskéjüket. Három az egy ellen. Kettővel hamar végzett, a két fenevad néhai maradványa most ott lángolt a füvön, de a harmadik, mindig kitért a lángcsóvák elől. Thorondor már a földön feküdt, mikor a hydralisk feje leugrott a testéről, vércseppzuhogás közepette.

- Úgy látszik, megőrültem. - mondta Thorondor.

- A fejek nem szoktak leesni egy hydralisk nyakáról! Ráadásul magától!

- Ki mondta hogy magától?- mondta egy hang.

- Legalább valami köszönöm-féle jólesne! - Ki vagy te?!

- A nevem Zeratul, az itteni Protossok feje.- mondta Zeratul, és kikapcsolta a láthatatlansági árnyékolóját.- üdvözöllek Grunnián.

Thorondor egy pillanatig csak bámult némán. Zeratulon csodálkozott. A félévszázados száműzetés után is úgy nézett ki, mint annak idején a haarkoni csatában. Végül csak ennyi buggyant ki belőle:

- Semmit sem változtál.

- Honnan ismersz te engem?

- Emlékszel még a haarkoni ütközetre? A száműzött hirtelen felnevetett:

- De hiszen az 300 évvel ezelőtt történt! Akkor még Fenix is zealot-bőrben élt! De mondd csak, te ki vagy? És mit keresel itt? Honnan jöttél?

- Az én nevem Thorondor. Én vezettem a zealotok előrenyomuló szárnyát. Akkor 300 évvel ezelőtt.

- Nos, akkor tábornoknak kell lenned, mindent el fogsz mesélni, de nem itt, és nem most. Elmegyünk az erődbe. Nem biztonságos most a dzsungel.

Negyed óra múlva, egy vastag, aranyszín falhoz értek, az út két oldalán foton ágyúk sora indult el a faltól 20 méternyi hosszúságig. Ám amikor az első ágyút elhagyták, két hydralisk ugrott ki a földből. Ám ezek nem támadtak. Thorondor kivonta a pengéit, de Zeratul megállította.

- Ezek a mieink. Uralkodunk az agyuk fölött, felhasználjuk őket védelem gyanánt. Mikor beléptek Thorondor elámult. Sok-sok épület, megannyi harcos, számos zealot, tucatnyi dragoon. Egy szóval olyan védelem, amit bármely protoss bolygó megirigyelt volna.

- Nézd meg! Ezek mind száműzött harcosok. Olyanok, akiket velünk együtt száműztek, még sok-sok évtizeddel ezelőtt. De amint mondtam, beszélnünk kell.

Átvágtak egy téren, és beléptek egy toronyházba. Ott felmentek a legfelső emeletre. Egyenesen a központba. Ott leültek, és Zeratul kikérdezte Thorondort, mint egy ősz tanár úr, az első osztályos kisfiúcskát. Thorondor beszámolt, arról hogy kérték fel a pusztító hadjárat vezetésére, miként győztek az első ütközetben, és hogy csalták tőrbe a hordozóikat a zergek. Zeratul felsóhajtott miután végzett Thorondor a beszámolóval. Felállt, és megkérdezte:

- Kíváncsi rá hogy kerültünk ide? A másik bólintott, ő folytatta.

- Miután a tanács száműzött minket, nem akartunk messzire menni, részint hogy ne keljen annyit vándoroljunk, részint meg hogy rajtatok tarthassuk a szemünket. Ez a bolygó volt az ideális bolygó. Nagy, de nem feltűnő, lakatlan, köddel borított, lakható. Bár dezertáns terranok laktak itt, az idők folyamán vagy meghaltak, vagy elmentek. Ám pár hónapja megfertőzték a bolygót a zergek. Akkor éreztük: cselekednünk kel. Szörnyű tortúrákkal Dark Archonokat hoztunk létre, irányítani kezdtük mások agyát. Gondolkoztunk és rájöttünk, ez a ti világotokat is fenyegeti. Kapcsolatba léptem egy ifjú végrehajtóval, akit Artanisnak hívtak. Ő is mindjárt itt lesz.

Ebben a pillanatban felsikított egy sziréna. Némely lámpa vörösben égett. Segélykérő üzenet a toronynak. A vonal közvetlen, magán jellegű volt, ezért volt nagy felfordulás. A hangszórókból egy hang hallatszott:

- Itt Artanis. Azonnali leszállást hajtok végre a 2-2-11-es szektorban. Az a gond hogy ott már megjelent a kúszó… Találatot kaptam! Ha valaki hallja segítsen!

- Artanis! Itt Zeratul! Azonnal indulunk!

- Veletek tartok!- mondta Thorondor

- Reméltem hogy ezt mondja! Indulás!

Öt perc sem telt bele, egy erős csapat állt a kapuban. Páncélos, erős harcosok gyülekezete. Zeratul mielőtt bekapcsolta volna az árnyékolóját, még odamondta Thorondornak:

- Örülnék, ha lenne kedved, és velem tartanál majd egy misszió erejéig…

- Akár hosszabb ideig is.

- Akkor jó! Csak még egy kérdés: Nem tartja furcsának, hogy itt hagyták, és nem keresik? Nem érdekes? Én egyetlen mentőhajót sem látok. Vajon miért? Ha mi nem lennénk, magából lenne a zerg csemetéknek a vacsora… Nem csemetéknek, lárváknak…-

Zeratul komoran elmosolyodott, majd leárnyékolta magát. Thorondornak szeget ütött a fejébe az utolsó gondolatsor. Vajon teljesen megsemmisült a flotta? Vagy tényleg elárulták, kihasználták, és odadobták a zergeknek? Igen. Mert ha a flotta el is pusztul, egy mentőhajót mindenképp ideküldene a tanács. És a gondolatai Zringlonhoz szálltak. Vajon ő is elárulta? Hagyta, hogy ezt tegyék? Thorondor azonban nem is sejtette, hogy barátját már rég eltették láb alól. Szavat emelt az ellen hogy barátját ott hagyják a Grunnián, így hát szerencsétlen "balesetet" szenvedett. Kizuhant munka közben a toronyház 212. emeletéről. Thorondor hirtelen megborzongott, rossz előérzete támadt. Azonban szó nélkül elindult a mentőcsapattal, kétségek közt, és a csoportot hamarosan elnyelte a bolygón uralkodó, szinte állandó köd. A mentőexpedíció útnak indult.

III. Rész
A mentőakció

Zeratul és csapata meglehetősen meghúzták a tempót mire kiértek a dzsungelből. A táj most máshogy festett. Dzsungel helyett füves puszta terült el sok mérföldnyire, ám a messzeségben hegyek körvonalai rajzolódtak ki homályosan, épp hogy kivehetően. Thorondor fáradt volt, legutoljára a parancsnoki hajón aludt valamit, de nem akarta lassítani a menetet, tudta, a megmentőjének a barátja bajban van, és nem akart hálátlan lenni. A puszta csöndes volt, de ennek a csöndnek a békéhez semmi köze nem volt. Thorondor úgy érezte, figyelik. Úgy vélték, a puszta zergekkel fertőzött, és fel voltak készülve rá, hogy a föld alól fölpattanva támadnak. De kár volt aggódniuk. Ők nem ismerték a központi tudat viselkedését. Ő nem azon volt, hogy terjeszkedjen. Legalábbis a protossok ellen más volt a taktikája. Zeratul nem is sejtette, hogy tudnak a rejtekhelyükről. Évek óta tervezte a támadást, és az idő csak most érett meg a cselekvésre. A központi tudat itt csak lassan mert terjeszkedni, de itt minden kolóniát jóval erősebbre tervezett, és készített mint máshol. Tehát kárörvendően nézte, ahogy ősi ellenségei hogy araszolnak a pusztában: "mint megannyi féreg"- gondolta- "de jöjjenek, majd eltaposom őket."

Zeratul odahívta maga mellé Thorondort.

- Lenne kedved velem tartani egy jó kis kalandra?

- Lenne. - mondta Thorondor.

- Ám ez a kaland lehet, hogy az életedbe kerül! Akkor is?

- Akkor is. De elmondanád ki Artanis? Rokon? Szülő?

- Artanis egy végrehajtó.

- De úgy tudtam, te nem lelkesedsz értük túlságosan…

- Nem, valóban nem. De Artanis kivétel közülük. Ő még fiatal, és még nem vakították el a nézeteikkel. Képes nyitott szemmel járni, és elfogadni tényeket. Valaha a Kurk bolygón élt. Miután lerohanták a zergek, én kimenekítettem onnan. Akkor még hív voltam a régi rendhez, oda adtam őt nekik, neveljék fel, neveljenek belőle tisztességes embert. Ám közben engem száműztek. Kitaszítottak a barátaimmal együtt. Akkor költöztünk ide.

- És most mit fogtok tenni?

- Próbálunk békét teremteni köztük és miköztünk.

Ekkor odaértek egy nagy szirtfal tövébe. A nap már lemenni készült. A hegyet valami nyálka borította. - Rendben uraim. Egy kis sziklamászás következik. Később kiderült, hogy az "egy kis sziklamászás" meredek kifejezés volt. A kövek csúsztak, a harcosokat lehúzta a páncél, mindenki négykézlábazott a nyálkában. Thorondor elképzelte mit láthatnak a zergek: Egy tucatnyi protoss összevissza csúszkált a köveken, mind ezt felelősségük teljes tudatában, teljes harci vértezetben. Thorondor, ha nem félt volna, hogy nyakát szegi, még nevetett is volna, így most összvisz egy félős grimaszra futotta, amit nem vett észre senki. "Hála az égnek!" - gondolta Thorondor.

Mire mindenki felért a csúcsra, jócskán besötétedett. A hegycsúcsról csodálatos panoráma nyílt: Sokáig elhúzódott a kúszó, de élőlényeknek nyomát nem látták. Az egész táj csillogott a holdfényben, ám ez nem csillagfényes, éjjeli ragyogás volt, hanem nyálkás, büdös, izzadtfényű förtelem. A repülő tőlük nem volt messze, és szerencsére a fertőzött terület szélén volt, csak egynéhány Spore Colony volt a közelben. Tehát a lejutástól, nem kellett aggódniuk, annál inkább a visszavonulástól. A társaság hang nélkül leereszkedett a köveken, átvágtak a még érintetlen füves dombon, és beléptek a zergek birodalmába. Hangtalanul közelítették meg a repülőt, szinte suhantak a föld felett. Ott egy alak feküdt a földön mozdulatlanul. Zeratul odament hozzá. Artanis volt az. Gyengén, de lélegzett. Mikor Zeratul odaért, Artanis fölriadt, majd elmosolyodott.

- Vagy elromlott az árnyékolód, vagy olyan hülye vagy, hogy elfelejtetted bekapcsolni. De mivel az árnyékoló jó gyártmány, a második lehetőséget találom igaznak.- suttogta Zeratul szeme elkerekedett.

- Oppá, meg is feledkeztem róla… na gyere, kiviszünk erről az átokverte helyről. - mondta, és elvágta a kötelet, vagy indát, ami a földhöz rögzítette.

- Indulunk.

Ekkor hirtelen megreszketett a világ, a föld megvonaglott, felnyögött. Messziről visítozást, és hörgést hallottak. Mindkettő dühös volt, és vad.

- Zergek! Futás! Az egész csapat nekilódult. Thorondor felvette a hátára Artanist. Amikor odaértek a hegyhez, valaki felkiáltott:

- Elvesztünk! Már ez a hegyoldal is nyálkás. Nem tudunk menekülni!

- Azért próbáljuk meg! - mondta Thorondor. Amikor nekilódult elcsúszott, beindult a lángvetője, és belelőtt a nyálkába. És csodák csodájára az lángra lobbant.

- Előre emberek!- üvöltötte Zeratul- add ide Artanist, és gyújtsd fel a nyálkát mögöttünk. A csapat mire felért a csúcsra, mögöttük lángolt a hegyoldal. A zergek földbe be, földből ki, nem tudtak átjutni a tűzön.

- Uraim, csúszva távozunk! - mondta Zeratul szokásos hangnemében. Ő és Thorondor mentek utoljára. Látták, ahogy az ellenség ott nyüzsög a hegy lábánál.

- Ki tudja, meddig lángol ez a nyálka. Távozhatnánk.

Miután leértek, erőltetett menetben elindultak a dzsungel felé. Ott már lassabb tempóban elérték az erőd kapuját. Thorondor ájulásig elfáradt, mikor lepihent, látta, ahogy lángol az égbolt, lilára, haragvörösre színezve a késő éjszakai eget. Thorondor elalvás előtt az eget nézte. Pár hete még nem is tudta hogy a kitaszított Zeratullal együtt félelmetes kalandokban lesz része, és megment egy másik életet, miközben a saját népe elárulja. Igen, megmentett egy életet, és elégedett volt ezért magára.

A Haarran óta először.

Vissza