HÁBORÚ TRILÓGIA

I. Rész
Csata a Dagoonon

Miután az első szakasz elkészítette az alapbázist a Dagoonon, a kapitányok is leszálltak a bolygóra. Amikor Thorondor ránézett a bázisra elcsodálkozott. Azt hitte, hogy lesz 3 sátor, egy átjáró, és slussz. Tévedett. Arany fényben csillogó falak mögött hatalmas foton ágyúk, mögöttük barakkok, landolási pályák, és gyönyörű 120 emeletes tornyok. Az egész olyannyira hihetetlenül szép volt, hogy csak akkor vette észre magát, amikor elbotlott a kikövezett úton. A kapu azonnal kinyílt, és végre mindenki megérkezett a bázisra. Zeratul azonnal szóba elegyedett a kolónia vezetőjével. Kiderült, hogy a repülősök még nem jöttek meg. Úgy hírlett, hogy elkapta őket egy zerg repülő osztag. Egy osztag, ami 20000 mutaliskből, Devoruerből, és scourgeból állt. Ez azonban csak pletyka volt, hisz majdnem minden zerg a bolygó felé tartott. Nem lehetett tovább várni. A kapitányok úgy döntöttek, kiépítik a véd állást, és a légi egységek nélkül veszik fel a harcot a zergekkel. A munka jó ütemben haladt, ám mégis sietniük kellett, hiszen az Ellenség minden nappal közelebb került a bolygóhoz. A protossok lezártak minden térkaput, így a zergeknek a saját sebességével kellett haladniuk. A munka elvégzése után két nappal megjelentek a központi tudat seregei. A föld remegett a lábuk alatt. Zerglingek rohantak elől csataláncot alkotva, majd megálltak 500 méterre a kaputól, és a földbe fúrták magukat, megelőzve az esetleges kitörést. Hydraliskek sorakoztak fel a vonalak mögött, és ekkor megjelentek a droneok, kaptárakat építettek, és a kaptárak körül már megjelent a kúszó. A kúszókba Spore, és Sunken Colonykat ágyaztak. A zergek megkezdték vonalaik felépítését. Ám a protossok sem tétlenkedtek: Pylonokat építettek, és az átjárók ontották a psi papokat, zelótákat, és a Dragoonokat. Az ég folyamatosan sötétült. Elkezdődött az éjszaka, amely 2 régi földi napnak felelt meg. Úgy két óra múlva megkezdődött az ostrom. A zerg horda előrelendült, és megindult a város felé. A támadókat fénygömbök, és egyéb lövedékek fogadták.

- Az overlordokra célozzatok!- ordította Zeratul. Így is lett. Miután az összes szétrobbant, a zergek megtorpantak, mivel hirtelen maguktól elkezdtek lehullani a fejek, és minden ok nélkül szétrobbantak a kreatúrák. A kapu kinyílt, és Zelóták, és Dragoonok rontottak ki, és óriási fémtestű kukacok zárták a sort. Ott volt Thorondor, és rögtön elpusztított két akadékoskodó hydrát. Nem telt el fél óra, és megtisztították a falak előtti részt. Ekkor azonban visszavonulót fújtak. Nem a győzelem volt a kitörés célja, hanem, hogy felszabadítsák a kapu előtti részt. Ekkor az ellenség más eszközhöz nyúlt. Lurkerek vonultak fel, mögöttük hatalmas mamutra emlékeztető ocsmány idegenek. Nekirontottak a falnak. Ekkor léptek képbe a psy papok: psy vihart bocsátottak az Ultraliskek vad csapatára. A fal előtt két perc múlva vértenger hullámzott. És amikor már nevetni kezdtek, rögtön a torkukra forrt. Éles visítások százai remegtették meg a levegőt.

- MUTALISKOK! Minden Dragoon a falakhoz! Psy vihart csak kotolóba! Bizony, rosszul állt a protossok szénája. A Dragoonokat sorra kilőtték, csak kevés maradt addigra, mire visszaverték a támadást.

- Rossz hírem van, parancsnok!- jelentette Thorondornak egy harcos.

- Ki kell törnünk, vagy bekerítenek minket, és akkor hiába minden ellenállás!

- A repülő egységekről semmi hír?

- Nincs. Kérem, fontolja, meg amit mondtam!

Ebben a pillanatban megdördült az ég. S mint szíjostor csapott le a földre a zivatar, melyhez orkán erejű szél párosult. A zergek ostroma egyre hevesebb lett, már a majdnem a kapunál jártak, amikor egy tucatnyi zelóta kivágódott a kapun. A protossok olyan hatást gyakoroltak a zerg seregre, mint mikor a villám belecsap az erdőbe. Azonban, a zergek hamar újra rendeződtek. Thorondor krómpengéje eltört, már csak lángszórója működött, amikor egy hydra hátulról leteperte. A harcos belebámult a fenevad szemébe, látta az állati intelligenciát, és az éhséget. Ekkor, amikor a szörny lecsapott volna, a törött penge kirepült a helyéről, és beleállt a lény fejébe, és a penge helyén egy mélykék psypenge állt. A Hydra felüvöltött, bár utána eltűnt a feje, úgyhogy sokat nem kiabált. A Zelóták visszavonulóra fogták a dolgot, a kapu döngve becsapódott mögöttük. BUMM! Thorondor sokáig bámulta visszatért pengéjét. Közben a zerg sereg újra felsorakozott, de kiáltásukat elnyomta a mennydörgés. Még messze volt a napfelkelte.

A vihar bedurvult, és most elkezdte tépkedni a gyengébb építésű harci állások fedelét. A szél ordítása néha már fülsüketítő volt, és a látvány semmi jóval nem kecsegtetett. Hatalmas zerg kaptárak nőttek ki a semmiből, és a sokadik roham kezdődött meg. A bázison hirtelen hangos ordításokra lettek figyelmesek. Kiderült, egy különösen vad zergling csoport átjutott a védelmi vonalakon, és betört a városba. A levegő azonnal megtelt a protossok halálhörgésével, a zerglingek ordításával, a hydraliskek üvöltésével, és a mutalisk fenevadak gyilkos, vesébe maró sikolyával. A bátor harcosok, most halált osztogatva hullottak el, vagy húzódtak vissza. És amikor a sors már végleg a protossok ellen fordult,(ugyanis feltűnt egy rakás Ultralisk) elállt az eső, és szélvihar söpört végig a felszínen, és a felhők mögül kikandikált a hold. Ezüstös fénye bevilágította a bázist, és ekkor, mint a héja lecsapott egy tucatnyi terran vadászgép, de sorukban bőven akadt protoss bombázó is. Battlecruserek álltak lő pályára, ám felettük, mint lomha behemótok Protoss anyahajók lebegtek, vagy úszkáltak a levegőben királyi méltósággal, és köztük akadt egy, az összesnél nagyobb hajó, és aki ismerte a régi legendákat az mind a szemét dörzsölgette, vagy örvendezett a behemótot látván. Csak egyvalaki vezethette. Egy, akiről azt hitték, hogy meghalt, ám mégis itt volt. Tassadar.

Az ostromlottak kitörtek, és mint acélhegyű nyíl, úgy hatoltak a megzavarodott kreatúrák soraiba, és verték szét őket brutális módon. Ám Zeratul visszarendelte a harcosokat, és eltorlaszolta a falon tátongó lukat. Senki sem értette miért tette ezt, de azonnal megjött rá a válasz. Sok ezer hordozó szállt a földre, és elnyelte a harcosokat. Sietniük kellett, de így is sikerült még tartani a falakat. Az utolsó hordozóba Zeratul, és Thorondor lépett be, néhány testőrrel. Aztán megkezdték az emelkedést. Senki sem maradt a városban, csak a halottak, azok viszont sokan. A légi egységek is visszavonulót fújtak, és elhagyták a légkört.

A kisebb vadászgépek szétszedték a zerg légi egységeket. A hatalmas hajók alja kinyílt, és vastag energianyalábokat bocsátottak a földre. A vadászgépek még mindig megakadályozták a zergek kitörését: Az összes repülő fenevadat ripityára lőtték. Ekkor a bolygó nem felforrt, vagy ilyesmi: a sugarak átlyuggatták a bolygót, ami egyszerűen szétrobbant. Ez a protossok újfajta fejlesztése volt: hatékonyabb volt, mint a sterilizáció, de sokkalta radikálisabb, és brutálisabb. Ezek a nyalábok mind a magon keresztül találtak maguknak utat, így a földlemezek megrepedtek, és a lyukak helyén szétnyíltak, hogy pusztító lávafolyam ellepje el a felszínt. Ezek után a bolygó magja a hőhatástól kitágult és szétvetette a bolygót. Ám a protossok ezt a sugarat távolabbról lőtték, és a robbanás előtt elinaltak, nehogy ottvesszen akármelyik hajó. Így is történt minden. Mikor a sugarak a magba hatoltak, a dimenziókapuk kinyíltak, és elnyelték az összes hajót. A robbanásnak már nem akadt szemtanúja. Így végződött a nagy csata, és a nap első sugarai hiába keresték a Dagoon felszínét, nem találták. Csak egy rakás, keringő kőtörmeléket, és néhány megégett zerg hullát, amely a robbanás pillanatában lépett a galaxisnak ebbe a szegletébe.

Valahol távol, egy mélyvörös ég alatt a hatalmas Központi Tudat némán átkozódott. Megtörtént az, amitől félt: a protossok és a terranok megkötötték a szövetségüket. De sebaj, majd fognak még sírni! Nem sejtik még, hogy csak az egyik sereget intézték el. Ráadásul a Tudat tökélyre fejlesztett egy harcost, aki valaha ember volt. Aki nem fél a haláltól. Akinek nincs vesztenivalója.

Akit valaha úgy hívtak: Sarah Kerrigan

II. Rész
A részletek

Thorondor nagy meglepetésére a hajón találta Raynort, és Tassadart. A holtnak hitt hős most ott ült a parancsnoki hídon. Zeratul megállt előtte, és mélyen fejet hajtott. Akárcsak Thorondor és társai. Egy ideig senki sem szólt, aztán végül Zeratul törte meg a csendet:

- Mégis hogy van az, hogy itt jársz köztünk útra? Azt hittem, hogy meghaltál! Mind azt hittük!

- Hajh! Az aztán hosszú történet.

- Van időnk, és szeretjük a hosszú történeteket! -mondta Thorondor

- De még mennyire! -tódították többen is.

- Hát jó, nem bánom. Nos, mindenki tudja, hogy a hajó súlyos sérülést szenvedett. Nem tudtam letenni, így végső kétségbeesésemben belecsapódtam a hajóval a Központi Tudatba, abban a hitben, hogy a gonoszt magammal viszem a pusztulásba. Ami a robbanás után történt, az engem is meglepett. Sem ő, sem én nem haltam meg. Egyenlő rangú ellenfelek voltunk. Én képviseltem a jót, ő a rosszat. Egy olyan létsíkra kerültünk, ahol nem igazán tudtunk alakot ölteni, de képesek voltunk egymással harcolni. Tehát ott küzdöttünk. Ott sem az idő, sem a tér, sem a fizika törvényei nem voltak ránk hatással. Rengeteget szenvedtünk mind a ketten, és sehogy sem bírtunk el egymással. Aztán mindketten bevetettük a legsúlyosabb támadásunkat: én nagyon erős psy támadással, ő pedig tűzviharral próbálkozott. Ekkor meghasadt körülöttünk a tér, és a szellemünk, egy új testtel együtt visszalökődtünk ide. Én egy hatalmas hegyen landoltam, és ekkor elvesztetem emlékezetem. Nem láttam, de tudtam, hogy Ő az eleven földek alján élt, és neki, mivel erős hívóhullámai voltak, sok zerget odavonzott, és segítségükkel visszakerült a felszínre. Ám ekkor én még mindig kábulatban hevertem. Nem tudom, mennyi ideig feküdtem a hegycsúcson. Egyszer csak feléledtem, csupa csont, és bőr voltam, és meztelenül levánszorogtam. Nem tudom, hogy bírtam ki, de leértem a hegy lábához, ahol egy kis protoss falu volt. Rögtön felismertek, és aranypáncélba öltöztettek. Tudtam, hogy viszályt keltene visszatérésem, ezért titokba tartottam. Aztán egy nap, miután felerősödtem ahhoz, hogy egy utazásra vállalkozzam, egy fejlettebb bolygóra. A Turinok népe technológiailag nagyon fejlett. Mondhatni, ők a protoss hajógyártás szíve. Régen a híveim voltak, és legfőbb barátaim. Megvédtem régen őket egy zerg támadástól, és akkor azt mondták nekem, hogy annyiszor segítenek nekem ahányszor, akarom. Így is lett. Megépítették a régi anyahajóm mását, mert őket is kezdte a Központi Tudat mozgolódása nyugtalanítani. Segítettek nekem abban is, hogy kapcsolatba léphessek a Terranok vezetőjével, Arcturus Mengskkel. Ez a tanácskozás sikerrel járt. Akkor került rá sor, mikor ti a Khala kristály után caplattatok. Megkötöttük az első szerződést, és remélem nem az utolsót. Amikor a nagy jelzés felszállt, a terran hadsereg megkezdte a csapatok átszervezését, és mozgósítását. Már a szomszédos szektorban, a Hathanban jártunk, mikor a zergek nektek estek. Innentől a történet ismert. Megjelentünk, és bumm! -evvel felállt, és elindult a központi képernyő felé. Ám ekkor egy újabb régi ismerős lépett a képbe. Artanis. Ő is beszámolt a kalandjairól, kiderült, hogy ő is benne volt a dagooni mentőakcióban. Raynor a Hyperion fedélzetén vette ki magát a küzdelemből.

A csapat most egy kisebb találkozóra igyekezett, ahol is a kapitányok döntenek a további stratégiáról.

A régi anyahajó mását átkeresztelté Gueithanathra, ami a protossok nyelvén "dicső fényt" jelent. A hajótesten végrehajtottak egy másik újítást: a végén még két hajtóművet is beszereltek, mindkét oldalára öt-öt sugárvetőt raktak, és a hajóra még egy buroknyi páncél került. A vadászhajók kapacitását is megnövelték, így mindegyik vadászgép egy neutronbombát is hordoz. Az Arbiterek új generációja is meglepően jóra sikerült. Maga a hajó kisebb lett, de ezek után nagyobb lett a tűzerő, vastagabb lett a páncél. Ami a Terran hajókat illeti, azok is egy szinttel feljebb léptek, de még így sem tudták felvenni a versenyt, a protossok lenyűgöző technikájával.

Ahogy beléptek a gyülekező szektorba, egy hang bejelentette, hogy egy különösen erős zerg különítmény tart a találkahely felé. Tassadar csatarendbe állította az újgenerációs hajókat. Tíz perc múlva megjelent a Zerg különítmény, de meglepte őket az újfajta hajók sora, így a Protossok megsemmisítették a később demoralizálódott sereget.

A kapitányok mind azon a véleményen voltak, hogy a Központi Tudat bolygólyára kell először lecsapni, egy döfés kell az ellenség szíve közepébe, és megvan a győzelem. A Sereg egy hét múlva készen állt az indulásra. A felderítőhajók semmi ellenséges mozgást nem észleltek, Zergeknek nyomát se látták. Ahogy megugrott körülöttük a tér, máris érezni kezdték a fejlesztéseket. Sor sor után, osztag osztag után elhúzott, és mind belevesztek a térbe, ebben a szektorban nem is látták őket soha többé.

III. rész

Az utolsó Háború

A levegő megtelt a vadászgépek sivításával, míg a föld egészét betöltötte a Terran siege tankok lövése, és a zerg hordák hörgése, és még kismillió zaj. A Protoss sereg két nappal ezelőtt szállt le a bolygón. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez volt a legnagyobb háború a galaxisban, mert a cél egy oldalra állította a Terranokat és a Protossokat, mert mindkettő véget akart vetni a zerg hadak előrenyomulásának. Míg az égen a vadonat új protoss hajók, és a megtépázott battlecruserek irtották a zerg légi egységeket, addig lent siege tankok, és több ezer terran és protoss egység gyűrte le a zerg fenevadakat. Thorondor térdig gázolt a hullákban, amelyek falként választották el a két sereget. A narancssárga égbolt szürke felhőktől volt terhes, savas esőt ígért. Az éghajlat, és a terep a Zergeknek kedvezett, mert ez az ocsmány faj hozzászokott a sivatagi életkörülményekhez. A csatát hébe-hóba egy-egy homokvihar kavarta meg. A szerencse eleinte a Zergeknek kedvezett, mert hazai pályán fogadhatták a nemkívánatos vendégeket. Ám nem számoltak a stratégiai géniusz Tassadarral, aki tőrbe csalta az első számú Zerg hadtestet. Tassadar belátta, hogy a Zergek nem verhetők fizikai erővel, ezért furfanghoz folyamodott: becsalta őket egy mély völgybe, ahonnan csak egy út vezetett ki. Az utakat lezárták, a hadat pedig lemészárolták.

Ám ez még csak egy csata volt, és a háborút nem lehetett így lezárni. Sajnos nem. Amint a protoss erők első vonala egyre mélyebbre hatolt a zerg települések közé, úgy történtek a legfurcsább halálesetek. Egy láthatatlan lény végzett a protoss haderő legjobb katonáinak majdnem egészével. Amikor a tanácsban napirendre került a dolog, érdekes módon Jim nem szólt hozzá a dolgokhoz,(pedig ez ritkaságszámba ment) hanem kiment a teremből, mert sejtette ki lehet a láthatatlan gyilkos. A tanács egyhangúlag úgy döntött, hogy visszavonják a szárazföldi csapatokat, és bevetik a légi egységek egészét. Ez azért történhetett meg, mert a Központi tudat légi arzenálja nem tudta felvenni a versenyt az újgenerációs Protoss hajókkal, és a felújított battlecruserekkel.

Tehát a hajók nekiestek a protoss védelemnek. Eközben Thorondor, Tassadar, Zeratul, és Artanis vezetésével egy különleges osztag is útnak indult, hogy felkutassák, és elpusztítsák a láthatatlan gyilkost. Jim is velük tartott. Ez volt a 10. napja annak, hogy leszálltak a bolygóra, és a fél planétát megtisztították a zerg fenevadaktól. A terranok ismét bevetették a szárazföldi sereget, és hogy a terranok ne elégedetlenkedjenek, a protossok is velük tartottak. Így esett hogy a láthatatlan gyilkos találkozott Raynorral. És a lény láthatóvá lett, és Jim felismerte az arcot, amely ránézett, bárhogy megcsúfolták is, csak a szem csillogása volt neki idegen. Míg régebben értelem csillogott bennük, és tudat, mostanra üres lett, mint a mély tárna, a semmire tekintő ablak. Jim egy darabig birkózott a gondolataival majd kibökte:

- Sarah.

- Szervusz Jim. Vártam már a találkozásunkat. Még emlékszem rád valamennyire, de te vagy az utolsó emlékfoszlány régi életemből. És tudod mi a furcsa? Az hogy téged kell megöljelek ahhoz, hogy új életet kezdhessek. De nem tudom biztosan, hogy nem emlékeznék-e rád azután is. De az is lehet, hogy ha megöllek, olyan lesz, mintha újjászületnék.

Ekkor vaskos, és ragadós fonalak tekeredtek Jimre, és Kerrigan felemelte kezét, hogy egyetlen karomdöfésével megölje egykori szerelmét. Ám erre nem került sor. Jim kétszer lőtt fegyverével, és az egykori szellemharcos földre roskadt, majd köhögött egy kis vért, végül elterült, és megszűnt létezni.

Így végezte Sarah Kerrigan, így lelte halálát a legjobb szellemharcosok egyike, a zerg rajok második vezére. Jim sokáig nézte még a holttestet, majd felrakta a keselyűjére, és elszáguldott a bázis felé. Úgy mondják, hogy egy estén Jim eltemette a lányt, de hogy hol, azt senki nem tudja. Ezzel ért véget Jim Raynor marsall, és Sarah Kerrigan telepata románca.

Tehát a zerg sereg elvesztette egyik vezérét, így már csak a Központi Tudat parancsolt nekik. A protoss haderő egyre közelebb nyomult a centrum felé. Itt esett a legnagyobb csata, ahol számtalan katona vesztette életét mindhárom oldalon, de mégis csak a Zergek fizettek rá. Az egyesült sereg elérte a centrumot. A védők elkeseredett harcba kezdtek, ám mindet lemészárolták. A teljes zerg nemzet kipusztult volna, ha nem esik el a legelőbbre nyomuló sereg vezére Thorondor. Mert Thorondor egyedül állt a Központi Tudat elé, és Az halálra sebezte egy csápjával. A Központi tudat pedig lemásolta magát, és egy overlorddal, és pár drone-nal megszökött valahogy, mialatt a protossok Thorondort gyászolták. A protoss sereg öt napig gyászolt, de ez az öt nap sem segített a zergeken: Az egyesült sereg brutálisan szétverte a kreatúrák hadát, és végül az új anyahajó, a Gueithanath, a protoss flotta büszkesége a Hyperionnal együtt agyonlőtte a Központi Tudatot. Az pedig nagyot kiáltott, és önmagába rogyott. A győzelem nem volt teljes, mert a zergek nem pusztultak ki, de évszázadokig nem hallattak magukról, és ez mindkét félnek kedvezett. Thorondort szülőbolygóján, az Auiron temették el, és az auiri városokat újjá építették, Auir dicsősége tehát megint felvirradt. A zergek emlékét is eltörölték a bolygóról. A Tanács visszafogadta a kitaszítottakat, és a tanács feje Tassadar lett. A terranokon továbbra is Arcturus Mengsk uralkodott, és a Terranok, meg a Protossok békét kötöttek.

Jim ideje előtt meghalt, mivel Kerrigan hálója megmérgezte. 50 éves korában érte a halál. A legenda úgy tartja, hogy Jim ellátogatott utoljára kedvese sírjához, és mellette ásta meg saját sírját, és amikor elérkezettnek látta az időt befeküdt a gödörbe, és meghalt.

Így ér véget a Thorondor ciklus, amely elmeséli a Nagy Háborút, és lezárja a Protossok első korszakát

VÉGE

Vissza