I. rész

A Protoss faj nehezen, de túlélte a Nagy Háborúk korszakát. Elkerülték a bukást, de nagyon meggyengültek mind létszámban, mind haderőben. A visszafogadott sötét templomos Zeratul, és ifjú védence, Artanis vezetésével a civilizáció a Shakuras után egy új hazára lelt. A bolygó, aminek Aiuran lett a neve, már két évtizede nyújtott menedéket a gyenge birodalomnak. A Protoss nemzet újra erőre kapott, és amikor kezdett pislákolni a remény, hogy a civilizáció megint a régi fényében ragyog majd, rá kellett jönniük, hogy a béke ideje még nem jött el…

Az alkony kezdte magába zárni az Aiuran világát, hogy éjszakára elrejtse annak lakóit. A hatalmas épületek, mint a Nexus, vagy az Adun fellegvára most halványan derengett. Az utcák csendjét csak a járőröző dragonyosok, és zelóták szapora léptei verték fel. Az ég sápadt kéken tündökölt, és a településen túli magas hegyek kipirultak a friss levegőben. A város jól fel volt szerelve védelemmel. Roppant falak védték, kapuja hatalmas volt, és mindaddig bevehetetlen, amíg van, aki védi. Egy privát keselyű osztaga is volt a városnak, ez volt Raynor búcsúajándéka. Az itt lakó Terranok, és protossok közt jó volt a viszony. A falak előtt és mögött foton ágyúk sorai húzódtak, és szabályos távolságokra egymástól őrposztok voltak, ahol hatalmas hernyóra emlékeztető robotok posztoltak, és a környék ráadásul hemzsegett a láthatatlan sötét templomosoktól, akik folytonosan járőröztek a város körül. A bolygó klímája tökéletesen megfelelt az itt lakó népnek, és ami fontos, gazdag volt mindenféle ásványban és gázban. Ráadásul két hete egy apró Khaldaryn kristály lelőhelyet találtak. De hogy az öröm ne legyen teljes, pár hónapja nyugtalanító hírek röppentek fel a galaxisban: a Terran Domínium hadat üzent mind a két birodalomnak, és az első Zerg fészket, ami a harmadik legerősebbnek számított addig, az emberi faj a földdel tette egyenlővé. Zeratult nem ez nyugtalanította. Sejtette, hogy az emberek kifogytak a nyersanyagból, és ezért sarokba szorultak. De sarokba szorított állat mindig veszélyes. Ezt a gigantikus rombolás is fémjelzi. Sajnos, annak hogy Zeratul, Thorondor, és Artanis egyezséget kötött Arcturus Mengskkel, már lassan harminc éve. Ez az idő azonban elég volt arra, hogy a Zerg fenevadak ismét elszaporodjanak a szektorokban. A nap már teljesen lement, amikor Zeratul visszatért a bázisra. Tudta, hogy le kell csitítania magát, különben a szenátus riadót rendel el. Ugyanis a portya során egész véletlenül belefutott egy Ultraliskbe, pár Hydrába, és néhány zerglingbe. Szerencsére az Overlord elcsászkált, így könnyen végzett a támadókkal. De ez nem az első eset, hogy egy ilyen incidens történt. Öt hónapja egészen a falakig merészkedtek, ám a védelem két perc alatt szétkapta őket. Azóta Jim és az ő egysége odatelepült a városba (volt egy kis incidense az Uralkodóval, így menekülniük kellett). De ezzel egy adott célpontként szerepeltek az Uralkodó listáján. Az pedig, nem titok, nagyon hosszú.

Mikor Zeratul beért a terembe, mindenki felállt, ám ő csak intett, hogy üljenek le. Elfoglalta helyét a pódiumon, és belekezdett.

- Barátaim! Úgy tűnik, hogy kezd forróvá válni a talaj a lábunk alatt. Újabb Zerg észlelés történt a portya során. Ez nem komoly, csak nyugtalanító. Úgy tűnik, hogy a Zerg hatalom felfedezett minket, és most megpróbálja kideríteni, hogy mekkora erőt képviselünk. Úgy hiszem, hamarosan csatára fog sor kerülni. Hogy áll a védelem, végrehajtó?

- Védelmünk szilárd, vezérünk, ám most vettük hírét: a Terran sereg nekilendült, és letarolt két újabb fészket, és feltehetőleg erre tart. Küldtünk a legutóbbi csata helyszínére egy felderítőt. Abból a filmből, amit készített, kiderült, hogy a Korhal IV csaknem teljesen kiürült, és feltett szándékuk hogy uralmuk alá hajtsanak, kísérletezzenek rajtunk, vagy elpusztítsanak minket.

- Úgy van! – emelkedett fel Xantis végrehajtó – Most minden energiánkat a védelembe kell fektetni. Azt ajánlom, hogy Te, vezérem hagyd el a bolygót egy csoporttal, és…

- Nem vagyok hajlandó elbujdosni a hazámból! – csattant fel Zeratul –Nem fogok menekülni az áradat elől! Inkább sodorjon el itt!

- Ám ha elbuksz, ki vezeti népedet? – vágott vissza Xantis

Zeratul dühösen nézett a végrehajtóra, ám csöppet sem neheztelt rá. Tudta, hogy amit mond, azt a hűség mondatja vele. Ám ő akkor sem bujdosik el, ha pengéje megsemmisül, és egyedül marad a harctéren. Ezen gondolatait gondosan leplezte, és mikor hangja megszólalt, az egy öreg, és fáradt vezető hangja volt.:

- Ezer szónak is egy a vége. Nem futok el senki elől, és addig maradok, amíg kedvem tartja. Nem tudnék elmenni innen. Az ülést feloszlatom!

A tanács tagjai kiszivárogtak a teremből, vegyes gondolataik társaságában. Végén már csak Zeratul maradt ott. Keze ökölbe szorult, majd nagyot sújtott vele az asztalra. Az rögvest kettétört. Szeme tüzesen fénylett a félhomályban. Nem leszek többé számkivetett!

Az apró kutatórobot sebesen szelte az űrt a számára kijelölt pályán. Minden másodpercben küldött egy képet a bázisra. Ő volt a legszélső őrszem, három bolygónyira az Auirantól. Valami történt odakint. Valami furcsa remegésféle történt az űrben, mintha maga az Űr rázkódott volna össze, majd egy vadászgép osztag bukkant fel a semmiből, és halálos Gemini-rakéta sorozatot lőtt ki a szerencsétlen observerre. Az menten kékes fehér tűzgömbbé változott. Olvadt szárnydarabok, és egy-két törött lencse maradt csak utána. Ott, ahol legutoljára állt a kis robot, egy csatacirkáló dübörgött el, majd még egy. Lassan a teljes flotta kilépett a térgörbületből. És egyenesen a bolygó felé tartott. A pöröly megérkezett, és alig várta, hogy lesújtson.

A felderítő palástját a szél lobogtatta, és az apró jégszemcséktől teljesen átázott. Zort, a sötét templomos az északi jégvilágban teljesített járőrszolgálatot. Hirtelen veleszületett ösztöne veszélyt jelzett, és szemét azonnal az égre függesztette. A szürke felhőket igencsak hajtotta a szél, és amikor az egyik legnagyobb elvonult, kibukkant az a valami, amitől a legjobban tartott. Egy Overlord. Nem volt gyáva, de tudta, hogy ez a ronda behemót itt van, láthatatlansága semmivé foszlik. Futni kezdett vissza, a helyőrség felé. Eldöntötte, hogy amint visszaér a bázisra, riasztja a vadászgépeket, a hosszú orrú Scoutokat, és a félholdszerű Corsaireket. Futott, és hirtelen belerohant egy zerglingbe. A ronda kis bestia azonnal a lábát vette célba, és meg is marta. A templomos pördültében lecsapta a fejét. Feltápászkodott, és futott tovább, ám lába nem nagyon engedelmeskedett. A rajta levő seb már bezöldült és elfertőződött. Nagy sokára végre elérte a hótorlaszt, és a helyőrség fényei úgy emelkedtek ki mögüle, mint a győzelmi fáklya. Szívét elöntötte az öröm: Megmenekült. Ekkor olyan hang hallatszott, mint mikor a föld rászóródik a hóra. Hátrafordult, és szembetalálta magát egy csapat Hydrával. Reménye elfogyott, már csak büszkesége maradt meg. Pár perc múlva már csak az emléke, és néhány húscafatja, amely kékes vörösre festette a havat.

Az ülésteremben megint forrtak az indulatok. Két felderítőt iktattak ki eddig, plusz egy helyőrséget. A határokat visszavonták, és majdnem minden mozdítható felszerelést a fal mögé vittek vissza. Már csak egy kör maradt a város körül.

- A Terran Domínium flottája orbitális pályára áll úgy hét nap múlva, és ha ez megtörténik, könnyen atomtámadás veszélye léphet fel. – fejezte be Mariach templomos a beszámolóját.

- A Zerg hatalom szinte biztos, hogy egy inváziós erő légi támadását latolgatja. Hiszen tudja, hogy a mi légierőnk szegényes ezen a bolygón. – sóhajtotta Artanis

Zeratul gondterhelten hallgatott. A csöndben néhányan Tassadar nevét suttogták. Végül szólásra emelkedett:

- Két eshetőségünk van. Vagy egyenként bírjuk le őket, vagy kijátsszuk őket egymás ellen.

- Az első ötlet lehetetlen. Ha valamelyiket le is győznénk, úgy nincs erőnk a második támadást visszaverni. Jelen esetben persze. – mondta Artanis – Hallottam hogy néhányan Tassadar nevét említitek. Ő most messze van. Nem tud segíteni. Mire ideérne, a csata menthetetlenül elveszne. Nincs kitől segítséget várnunk. Egyedül vagyunk.

- Akkor azt kell kitalálnunk, hogyan uszítsuk őket egymás ellen – vonta le a következtetést Mariach.

- Nekem van egy ötletem. – szólalt meg Artanis. – Kellene hozzá pár vakmerő pilóta, és néhány elit harcos. Ha sikerül bemérnünk a Zerg légierő helyzetét, elcsalhatnánk egy részét a Terran flotta felé. Ekkor egy szárazföldi különítmény behatolna a Terran légi bázisra, ami forrásaink szerint a jégvilág peremén helyezkedik el, és hamis kódokat használva rossz célpontokat adnánk meg a vadászoknak. Teszem azt egy Zerg kolóniát. Mi pedig nevető harmadikként visszavonulunk. Esetleg a zergeket elcsalnánk a légi bázishoz. Így a kavarodás során időt, és erőt nyerhetnénk.

- A Zerg “flotta” viszonylag közel van a Domínium erőihez. De akkor is túl kockázatos. Mi van ha nem sikerül?

- Nincs más választásunk. Meg kell próbálnunk.

- Az idő kevés. Döntsünk. Ki fogadja el ezt a haditervet? – kérdezte Zeratul, a tanács feje.

Az összes kéz felemelkedett, egyszerre. A tervet elfogadták, a stratégák pedig visszavonultak, hogy tökéletesítsék azt.

Az idő közben hidegre fordult. A felhők északról havat hoztak és behintették vele a tájat. Artanis vállalta a légi egységek, Zeratul a földiek vezetését. Tizenkét felderítőt, és hat corsairt küldtek ki orbitális pályára. Zeratul négy sötét templomos, három templomos, és két-két zelóta, és Dragoon élén indult el észak felé. A földi csapat nehezen tudta átverekedni magát a méteres hótorlaszokon, és minél előbbre jutottak, úgy lett minél komiszabb az időjárás. Két napja küszködtek, mikor is Zeratul megálljt parancsolt. Átpillantott, a bucka tetején, és meglátott, egy szőrökbe bugyolált alakot. Valamiféle köpeny lehetett rajta, a vezér Terrannak vélte, így egyedül kezdett lopakodni felé. A terep megfelelő volt Zeratul számára. Nekiiramodott, és ugrott, ugrás közben megcélozta a lény nyakát, ám ekkor egy bot vágott ki a köpeny alól, a sötét harcos hasába fúródott, és további lendületet adva neki hozzávágta egy jégfalhoz. Zeratul felpattant, és újra támadott, de az idegen az összes ütését elhárította, és egyik kezével megragadta a templomos nyakát, magához húzta, és ellökte utána. Zeratul nem hitte el, hogy egy ilyen harcost, mint őt, aki láthatatlan egy idegen így kiossza. Újra neki iramodott, és célba vette a lényt. Ekkor villám csapott ki a földből, a rongyok lerepültek róla. A légnyomás ismét eltaszította a harcost, megvakította a fény, ami körberagyogta az ellenfelét. Végül megpillantotta azt, akire a leginkább nem számított. Némán feküdt a hóban, majd nagy sokára kinyögte:

- Thorondor!

Igaza volt. A felette álló protoss Thorondor volt. Zeratul nem értette, hogy lehetséges, hiszen ő meghalt, amikor együttes erővel legyőzték a Központi Tudatot.

- Hogyan lehetséges ez, öreg barátom?

- Üdv Zeratul! Rég találkoztunk! Sokat nem mondhatok, csak annyit, hogy újra itt vagyok. Egy kis ideig még.

Ekkor tűnt fel Zeratul csapata, és ők mind elcsodálkoztak. Szemüket dörgölték, mint akiket káprázat csalt meg. Thorondor kitalálta gondolataikat, és válaszolt:

- Nem vagyok se káprázat, se szellemlény. Csupán küldönc.

- Miféle küldönc? - kérdezte az egyik

- Visszaküldtek, hogy segítselek titeket, ám aztán vissza kell térnem oda, ahonnan jöttem. A protoss faj nagy veszedelembe került. Nem is sejtitek mekkora veszélybe. Ha itt győz az ellenség, fajunk napjai véget érnek. Egyrészt ezért jöttem, hogy ezt közöljem. Másrészt a légi bázisnál csapda vár rátok. Egy egész hadosztályt rejtettek el az épületek között. Már csak ez a bolygó áll a bukás, és a pusztulás előtt. Ha ezt a világot is elveszítjük, a többi gyarmatunk rövid, ám annál borzalmasabb idő alatt elveszik.

- Ha történetesen győzünk, miért nem maradsz velünk?

- Mondtam már, vissza kell térnem oda, ahonnan jöttem. – válaszolt Thorondor, de olyan egyszerűséggel, mintha a kérdés az lett volna, hogy van e különbség egy Terran és egy Zerg között.

- De Tassadar is meghalt, ám ő is visszatért. És lám! Él, és virul! – makacskodott az egyik zelóta.

- Az, más eset volt. Mikor ő feláldozta magát, nem haltak meg, hanem egy másik dimenzióba, létsíkra kerültek, ahol tovább küzdöttek, és mivel mindkettőnek erős hatalma volt, a végső csapás következtében a létsík megsemmisült, és visszakerültek ide. Ám én nem rántottam ellenfelemet magammal, én valóban meghaltam. Most csak azért küldtek vissza egy kis időre, hogy megpróbáljak segíteni. Azért engem, mert engem mindenki ismer közületek, ha más jött volna, nem hittetek volna neki, és a vesztetekbe rohantatok volna. Nem vagyok feljebbvaló lény. Csak küldönc.

Egy ideig hallgattak, majd Thorondor felállt, és ezt mondta:

- Gyerünk, öreg barátaim! Sietnünk kell.

Mindannyian felálltak, és megint nekivágtak a hómezőknek. Az égen nehéz, szürke felhők lebegtek, de a tény, hogy nem fújt a szél, és nem esett a hó, felbátorította őket, és gyorsabban tudtak haladni. Veszélyérzetük azonban megnőtt, és nem hiába. Egy párkányhoz értek, ami ötszáz méter magasságra kiemelkedett a síkságból, és ahonnan mérföldekre belátni a terepet. A síkságon csapatok vonultak, tengerészgyalogos századok, és rengeteg tank, lépegető, és lángszórós. A sivító hangok elárulták, hogy a felhők felett, egy repülőgép század is megbújt.

- Rengetegen vannak! – sóhajtott aggódóan Zeratul, és Thorondorra pillantott – bezavarjunk nekik egy pszi viharral?

- Ne! Kevesen vagyunk ahhoz, hogy elbánjunk velük. Ha észrevesznek minket, a vadászgépek, és a bárkák ránk találnak, és akkor az egésznek befellegzett. Egyetlen reményünk, hogy barátaink elbánnak velük, az ő reményük meg az, hogy mi teljesítsük a ránk szabott feladatot. Mára megállunk. Amúgy sem tudtunk volna tovább menni, mert ha arra mennénk, amerre kellene, előbb utóbb egy menetelő csapatba botlanánk. Márpedig nem vállalhatunk csatát.

Mikor végzett mondandójával, szeme a síkságra fordult, ahol, nem hogy meggyérültek, inkább megszaporodtak a hadtestek, és immár ameddig látni lehetett, mindenhol egységek mentek, vagy táboroztak le. Remélni se merték, hogy a város megbirkózik egy ekkora hadsereggel. Miközben bámészkodtak leszállt az est. Lejjebb húzódtak a párkányról, ám Zeratul sokáig állt ott némán, és nézte a tábortüzeket, amelyek a síkságot megvilágították. Palástja hevesen lobogott a feltámadt szélben, sötét sziluettjét gyéren megvilágították a síkságon elszórt tüzek.

II. rész

Artanis, és csapata már elérte az orbitális pályát. A computer szerint a zerg légi egységek az indulóponttól 1200 km-nyire keringett. Hatalmas légierő, aminek nagy része mutalikekből állt, és scourgeokból. Bár jó néhány Guardian, és Devoruer lebegett a bolygó felett. Artanis készenléti pozícióba helyezte a vadászgépeket. Cseppet sem kívánta, hogy egy Zerg raj rajtuk üssön. Az Observer, amely össze volt kötve rádióhullámon a géppel, folyamatosan képekkel látta el a felderítő pilótáját. A képek egy hatalmas felhőt mutattak, ám mintha maga a felhő pulzált volna, látszott, hogy rengeteg repülő lény alkotta. Végül Artanis rászánta magát, és megszólalt:

- Gyerünk barátaim! Itt az idő! – ezzel beindította hajtóművét, és társaival együtt megindult a veszedelem felé, közben parancsokat adott – A csoport amíg lehet, maradjon együtt, csak végszükség esetén bontsuk fel az alakzatot. Ne feledjétek, hogy a Terran hajók a Zergeken túl vannak. A feladat egyszerű: átrepülünk a rajon, és elcsaljuk őket. Más parancsot nem adok, mert nem tudom mi vár ránk azután. Előre, és ne féljetek a haláltól, és a veszedelemtől!

A csapat most begyorsított, és célba vette a raj legritkább részét. Egy kóbor Mutalisk összetalálkozott velük, ám mielőtt bármit tehetett volna, a rakéták azonnal cafatokra tépték. Csendben vonultak, és közben mind arra gondoltak, hogy mi vár rájuk a raj szívében.

A társaságot Thorondor ébresztette. A hajnal szürkén és hidegen köszöntött az ébredező világra. A felhők most is vastagon borították az eget. A csapat nekivágott, és némán, fejüket leszegve baktattak a végtelen hómezőben. A nap a felhők felett már delelőre hágott, ám a földiek ebből csak azt érezhették, hogy kicsit világosabb van. Ekkor megpillantották a jégvilágban megbúvó apró települést. Tipikus Terran település volt, a jellemző sikátorok, és a megszokott tagoltság. A telep feléjük eső oldalán foglalt helyet a gázfinomító, és a leszállóplatform. Azontúl balra a járműgyár, és attól jóval messzebb az ellátó központok sorakoztak egy tömbben. A bázison apró mozgások voltak csak megfigyelhetők, jobbára annyi, hogy az SCV-k szedték a gázt, és a kristályt. Közelebb osonva még aggasztóbb képeket láttak. A gázfinomító mögött bújt meg a bunker, és a légvédelmi ágyú. A járműgyár előtt ostromtankok hada állt készenlétben, a leszállóplatformon egy lidérc várt az indítási jelre. Jó darabig csak néztek, és gondolkodtak, hogyan vehetnék be az erődöt. Zeratul is gondterhelten figyelte, ahogy az egyik keselyű kilőtt dél felé, amerre a hódító sereg masírozott. Thorondor megmoccant, de olyan hirtelen, hogy az mindannyiukat meglepte, és észrevette a mögöttük álló gyalogos tizedet. Thorondor, Zeratul, és a Dragoon egység két perc alatt szétkapták őket, ám a lövöldözés felkeltette a helyőrség figyelmét. A tankok feléjük tartottak, és a lidérc is már lebukott a felhők alá. Csapdába estek. A tank egység öt harckocsiból állt, és ostrommódba kezdtek állni. Azt hitték, helyzetük reménytele, ám ekkor mintegy üstökös, egy protoss Corsair zuhant a föld felé, és talán a véletlen műveként, pont a tankokra zuhant, így azok felrobbantak, a légvédelmi ágyúval egyetemben, és így a bunker a sötét templomosok által sebezhetővé vált. A láthatatlan gyilkosok percek alatt végeztek az égő bunkerből kirohanó katonákkal. A csapat széthúzott a táborban, miközben egy pszi vihar megsemmisítette az érkező vadászokat, és tankokat. A Dragoon egységek olvadt vassá változtattak egy keselyűt. Nekiláttak a katonai célpontok megsemmisítésének, miközben az égen villanások adták tudtul: a légi támadás is megkezdődött.

A vadászok meglepetésszerű érkezése eleinte összezavarta a Zerg flottát, ám hamar magukhoz tértek a kábulatból, és ellentámadásba kezdtek. Felbátorodtak, látva hogy az ellenség nevetséges hátrányban van. De ez úgy hatott, mintha a bögölyök nekiestek volna egy ökörnek. Minden lövésükkel véres cafattá, vagy párafelhővé változtattak egy-egy Zerg egységet. A hátrány ellenére is úgy tűnt, mintha lándzsát döftek volna egy elefántba: Nem sokat ért, ám a fémhegyet nem tudták kihúzni. A protossokat elragadta a hév, és csak akkor tértek magukhoz, amikor az egyik Corsair felrobbant hajtóművel zuhanni kezdett a bolygó felé. Kékes-fehér füstöt húzva maga után egyre inkább befogta a bolygó tömegvonzása, így hamarosan ponttá zsugorodva eltűnt, hogy robbanásával megmentse a szorult helyzetben álló földi egységet. Artanis azonnal visszavonulót fújt, és utat törve magának kivezette az egységet a gyilkos hadból. Eközben két felderítő is elhalálozott. A vadászból hamarosan vad vált, de céljukat elérték: a légi szörnyetegek úgy száguldottak utánuk, mintha madzagon húzták volna őket. A közelben felcsillantak a Terran csatacirkálók, és ahogy várni lehetett, megjelent a várva várt lidérc repülőegység. A Protossok észrevétlenül lebuktak, ám a Zergek átálltak a másik célpontra. Úgy rohantak a mozdulatlan hajóknak, mint a méhek a buta kölyköknek, akik leverték a kast. A Zerg lények sorra csapódtak be a hajókba, ám a Terran vasgépezet is beindult, és halálos lézersugarak szelték az űrt, valamint a Gemini, és pokoltűz rakéták sajátos zaja hallatszott. A légi egység újabb két vadászt vesztett, mire eltűnt a csetepatéból.

- Remek munka volt barátaim! – lelkendezett Artanis – most előre, és segítsük meg a bázist. Zeratulék boldogulnak egyedül is. A bázis viszont veszélyben forog. Utánam!

A vadászgép csoport leamortizálódva, de meg nem törve elszáguldott a bázis felé, miközben a két idege faj egymást tizedelte kegyetlenül. A légi csapat váratlanul összefutott két lidérccel, ám mielőtt azok reagálhattak volna, kilőtték őket. Artanis továbbvezette csapatát a város felé. Mert igen csak szükség volt rá.

A nap délelőttre járt, mikor az őrszemek közeledő gyalogosokat észleltek. Az összes egység elfoglalta a helyét, mire feltűntek a rohamozó gyalogosok. Főleg tengerészgyalogosok, ám jó pár tűzvető, és orvos is velük tartott. A kegyetlen tizedelést a foton ágyúk kezdték el. A páncélos hernyóra hasonlító sólymok folytatták az áldásosztást a gyilkos szkarabeuszokkal. Mikor azok újratöltöttek, a zelóta, és Dragoon harcosok kiugrottak a sánc mögül, és fegyvereikkel súlyos csapást mértek a támadókra. A közeledők közül sokan estek össze, mivel pszi vihar villogott felettük. A sötét templomosok érkezése teljessé tette a zűrzavart. Egy bárka odarepült ugyan, de a pszi vihar letépte a hajtóműveit, és a magatehetetlen fémgömb rázuhant egy érkező lángszórós egységre. Az ellenség sora megtört, majd futásnak eredt. Diadalittas kiáltások szálltak a szélben, és egy zelóta hadtest üldözőbe vette a menekülőket, ám néhány méter után megálltak, és minden örömkiáltás megcsuklott. A füstből lassan kibontakozott, egy csatárláncban érkező harckocsi hadtest, mögöttük Góliát lépegetők caplattak. A Protossok rendezték a sorokat, majd falanxba tömörülve megrohamozta a támadókat. Ekkor a harckocsik megálltak, és ostrommódba váltottak, mielőtt a védők elérték volna őket, és eldördült az első sortűz. A területre ható löveg valósággal utat tört a Protoss seregben. Felismerhetetlen, vérrel fröcskölő végtagok repkedtek a levegőben. A csapás a Dragoonokat is elérte. Sok közülük azonnal összeomlott, és kék színű hidraulikus folyadék öntö9tte el őket. A zelóták nem hátráltak, mivel tudták: ha visszavonulnak a lövegek ismét tüzet nyitnak. Ám ha a közelükben maradnak, a speciális lövegek nem működnek, és csak a Góliátokkal kell elbánniuk. A Dragoonok is odamentek, és agyonlőtték a visszatérve rohamozó katonákat. A tankok csak a távoli foto ágyúkat tudták kilőni. Sorra hullottak a védők, ám a támadók is igencsak megtörtek. A bázison tartogatott légierő most kitört, és megtámadta a védtelenül maradt tankokat. A kilőtt ágyúk helyére egy Observer állt be, és az egyik sólyom agyonlőtt egy ott lopakodó szellemet. Valószínüleg atomot akart a bázisra szórni. A Protoss erők most rendezett sorokban vonultak vissza a vonalak mögé. A távolban újabb harckocsi egység közeledett. Egy Góliát lépegető osztag már meglepetésszerű támadásba kezdett volna, ám a kint cirkáló sötét templomosok levágták a lábukat, majd a vezetőkkel végeztek, vagy elvágva az üzemanyag vezetéket, majd a kiömlő folyadékot meggyújtották, mire a lépegető felrobbant. Egy lidérc egység intézett újabb rohamot a falak ellen, ám azt is visszaverték. Az ellenség hirtelen megtorpant, és visszafelé kezdett vonulni. Az arcok elkomorodtak, mivel tudták, hogy a bázisukra mennek. Ahová épp Zeratul, és csapata ment. A harcosok csak találgattak. Ekkor egy Protoss légi egység bukott alá. A központ értesítette Artanist a történtekről. Ő úgy döntött, hogy csapatát felvértezve a plazma burokkal nekivág északnak. A gépek öt perc múlva felvértezve várták a parancsot. A kiegészített légierő tizenkét vadásszal ( köztük Artanis) nekivágtak az északi hómezőknek, maguk mögött hagyva a füstölgő falakat. Az út egyötödénél látták alant a zűrzavart. Egy zerg sereg nekiesett a Terran haderőnek, ám ami aggasztóbb, az egyik fele a város felé rontott tovább. Rengeteg zergling, Hydralisk, és Ultralisk. Köztük néhány Defiler kacsázott, és néhány királynő lebegett, akár valami rusnya felhő. A harcosok egyik fele tovább tartott északnak. Hirtelen mintha villám csapott volna a földbe. Artanis még jobban begyorsított, és az osztag a szélvésznél is sebesebben tartott az északi bázis felé.

Thorondor és Zeratul elégedetten irtotta az ellenfelet. Külön óvintézkedésből megsemmisítették a nukleáris töltet indító szerkezetét, a fejet pedig hatástalanították. A harcosok nekiláttak, hogy leszámoljanak a megmaradtakkal. Ekkor azonban kirobbant a földből, a gázfinomító mögött egy szakasznyi zerg fenevad. Nekirontottak a Protoss egységnek. Thorondor botjából egy fénygömböt lőtt az ellenségre. A zelóták meghallották a zerglingek hörgését, és bevetették magukat a küzdelembe. Ám az ellenség mind inkább megszaporodott. Az egyik zelóta két támadás között felballagott egy dombra, majd elkiáltotta magát:

- Baj van! Az egész horda nekilendült! Hamarosan ideérnek!

A Csapat felügetet a domb tetejére, amely körül nem sokkal később mindet ellepett a Zergek hada. Már látták maguk előtt a véget: A Hydralisk fenevadak hamarosan bekerítik őket, majd halálos köpésükkel agyonlövik őket, hogy aztán lehanyatlottan a zerglingek prédái legyenek. A védők makacsul kitartottak, ám tudták, hogy ez nem fog sokáig működni. Védekezésük heve meglepte az ellenséget, de már kimerültek, mikor végre Thorondor fölmászott a legmagasabb pontra. Eközben a papok ráolvasással vihart keltettek, és az száz méteres körzetben mindent letarolt, ám az elhullottak helyébe kétannyian léptek. Thorondor magasra emelte boltját, majd egy varázsigével mintha összegyűjtötte volna a levegő, és a föld összes energiáját, Az fehér csóvaként botja fejénél keringet, majd elkiáltotta magát, és botját a földbe szúrta. A bot fejébe mintha villám csapott volna, és egy pusztító robbanás elsöpörte a zergeket egy jó kilométeres körzeten belül. A bot fénye kihunyt, és Thorondor fáradtan, de lángoló szemmel térdre roskadt. Távoli dörgésként ostromtankok hangja hallatszott, amint az ellenségre lőttek. Hogy Zergekre, vagy Protossokra, azt nem tudták. A Terran bázisból semmi sem maradt. A pusztító elemek vihara a földdel tette egyenlővé. Zeratul felkapta barátját, és elkiáltotta magát:

- Futás! Most van talán az utolsó lehetőségünk rá! Gyorsan!

A csapat nekieredt, és lassan Thorondor is erőre kapott. Botja még mindig fenyegetően izzott. Elértek egy újabb magaslatra, de lábuk földbe gyökerezett. Nem volt hova futniuk. A havat elborította a kúszó, és előttük halálos pipacsra emlékeztető zerg építmény feküdt, várva, hogy csápjaival megragadja, majd a föld alá hurcolva feldolgozza áldozatát. Körülöttük tornyokra emlékeztető spóra kolóniák álltak, melyek detektorként is szolgáltak. A távolban izgő-mozgó alakok árnya volt kivehető, egy hatalmas kaptár körül. Csapdába estek, és fogalmuk sem volt róla, hogyan szabaduljanak ki ekkora slamasztikából. Kétségbe nem estek, de nem tudták sorsuk miként végződik. Thorondor némán átkozódott, majd kiadta a parancsot a boly megkerülésére. Homályos kiértetekként bolyongtak utat keresve a vörösre színeződőt ég alatt, miközben a háború zajai harsogtak a messzeségben. A nap búcsúpillantást vetett a vörösre festett hegyekre majd lebukott, nem törődve a fajok csatáival. És aztán leszállt a sötétség.

III. rész

A csata egy ideje elvonult, és a Protoss harcosok pihenhettek egy kicsit. A zelóták közül többen kicsit kényelmesebb testhelyzetet vett fel, amikor hirtelen valami megvillant északon, és aztán egy lángoló fénygömb, afféle robbanás tűnt fel, majd elenyészett. A levegő furcsán vibrált. Ha nem kapják fel a fejüket a fura események láttán, észre sem veszik azt a porfelhőt ami észak felől közeledett. A megfigyelő egy darabig a monitorra bámult, majd felkiáltott:

- Zergek! Főleg zerglingek, és Hydrák, de egy pár Ultralisk is köztük vágtat! Minden erőt a sáncokra!

A sereg csatarendbe állt. Már mindenki kivette a torz alakokat a füstoszlopok mögül. A zerglingek kissé előreszaladtak, így azok javarészét az ágyúk, és a Dragoonok össztüze húscafatokra robbantotta. A Hydrák is nekieredtek, és mérgezett csontnyílzáport zúdítottak a védőkre. Sokan kiestek a sánc elé, ahogy a mérgező lövedékek beléjük fúródtak. A sor meggyengült, de állta a sarat. Ekkor a támadók közül kivált pár testesebb Hydra, és felkapaszkodott a sánc tetejére, ahol két pengelendítéssel összevagdosott egy szerencsétlen zelótát. A társa rögtön bosszút állt érte, és mentál-pengéjét a fenevad fejébe döfte, majd apró cafatokra tépte mérhetetlen dühében. A Hydrák továbbra is támadtak, és már az Ultralisk horda is odaért a fal elé. Ekkor százak torkából hangzott a varázsige , amitől villámok sújtották agyon a fenevadakat. Ám az Ultralisk horda kitartott, azonban rettegve a villámoktól kis időre visszavonultak. Ekkor adták ki a visszavonulási parancsot. Mikor a védők visszavonultak, és az utolsó is beért a kapun, a sánc leomlott, és a lemenő nap fényében kirajzolódtak a vágtató Ultraliskek sziluettje. A nap lebukott, és az őrök becsapták az ajtót. Bumm! A vasreteszeket a helyükre tolták, és vállukat nekivetve próbálták az öklelés mértékét csillapítani. A Dragoon osztagot a falakra küldték, ahol megkezdték a támadók aprítását. A falak alatt, és a leomlott sáncokon hemzsegtek a Zergek, és őrjöngve dúlták a romokat, hátha találnak még egy-két végtagot, vagy tetemet. A templomos Bíra, Terian a falakon harcolt, majd felmászott a toronyba, és végignézett a tájon. A közelben a templomosok pszi viharja csattogtatta villámait, megvilágítva kicsit a környéket, ám még rengeteg Zerg gyűlt újabb, és újabb rohamra. Ekkor megpillantott egy hatalmas lényt, ami ötször akkora volt, mint a legtermettebb Ultralisk, és a kapu ellen vonult. Ő volt Kerrigan egyik kedvence, akinek a neve Torrasque volt. Ő volt az élő faltörő kos, akinek egy feladata volt: Betörni a kaput. A hatalmas monstrum keresztülhatolt a tömegen, letaposott mindent, és mindenkit aki az útjába került. A védők elcsodálkoztak, az ellenfél pedig ezt kihasználva még véresebb rohamra indult.

Thorondor és Zeratul kétségbeesve próbáltak utat találni a végtelen hómezőkben, ám ahol nem a kúszó, ott a szakadékok állták útját a csapatnak. Végül találtak egy keskeny átjáró két sziklafal között. Az éj sötétjében nehéz volt tájékozódniuk, és felbecsülni sem merték, milyen hosszú lehet a keskeny útszakasz. A távolból robajlás hallatszott, és ez megadta a kellő lökést a teketóriázó katonáknak. A falak között halkan haladtak, fény nélkül, nehogy a fenevadakat odacsalják. Az út két oldalán lévő fal egyre csak nőtt, míg az eget is elfödte előlük. Aztán hirtelen belefutottak egy sziklafalba, ám azon csak egyetlen kapu nyílt. Mögötte homály. A csapat megtorpant. Thorondor is láthatóan habozott. Aztán Ő és Zeratul a csapat élére állt és belevágtak a kapu mögötti sötétségbe. Thorondor meggyújtotta botjának végét, és előre ment. A többiek utána, míg el nem nyelte őket a sötétség.

Artanis szíve majd megszakadt, amikor észrevette a lepusztult Terran bázist. A vadászgépe kissé leamortizálódott, mivel a Zergek is elkezdték a saját bázisukat felállítani, és belefutottak egy pár spóra kolóniába. Artanis végül a leszállás mellett döntött, hogy megvizsgálja a terepet. A vadászok java azonban a levegőben maradt, hogy a földi egységeket biztosítsa. Artanis le-lehajolt, ám néhány roncson, és idegen tetemen kívül semmit sem találtak. A nyomokat elfödte a gyéren szitáló havazás. Gondterhelten nézett körbe, amikor megakadt a szeme egy gyorsan közeledő felhőn. Elkerekedett a szeme. Azonnal rászólt a vadászokra, hogy szálljanak le, nehogy elkapja őket a közeledő raj. Azok leszálltak, és aláásták magukat és gépüket a hónak, és vártak. Hamarosan elhúzott a fejük fölött a mutaliskokból, és scurgeokból álló raj. Artanis tudta, hogy perceken belül szétkapták volna a gyenge légierőt. Mikor a raj elvonult az orbitális pálya felé, ahol Terran barátaik várták őket. Artanis felemelkedett gépével, akárcsak társai, és elindultak arra, amerre az otthonuk lehetett.

Az ostrom heve egyre fokozódott, és Torrasque, a monstrum elérte a falakat, és a kaput. Hatalmas agyarait meglendítette, és odavágott a kapura. A kapu megremegett, ám nem engedett. Fénylövedékektől volt sűrű a levegő, ám ez nem viselte meg a mamutszerű bestiát. A távolban már kezdett pirkadni, ám ez nem jelentett sok reményt a védőknek. Halott zelóták, és összetört Dragoonok borították el a falra vezető lépcsőket, ám a falon kívül a föld felázott a rengeteg vértől, ami kifolyt. A Zerg haderő fele megsemmisült. Torrasque másodszor is meglendítette agyarát, és megint odavágott. A kapu megrepedt, mivel Kerrigan úgy tervezte meg ezt a lényt, hogy a pengéje tövénél levő mirigyek ne nyálat, hanem savat termeljenek. Az pedig a legerősebb fajta sav volt, amit ez a lény kiizzadt magából. A savtól úgy nézett ki a kapu, mintha kiverte volna a pára, és az acél, és egyéb fém borítás olvadó csíkokban csorgott le. Eközben néhány osztag Hydra is odaállt a mamut közelébe, hogy ha a kapu beomlik, ők legyenek az elsők akik behatolnak. Ide a legtermetesebb fenevadak kerültek. Magasságuk elérhette lazán a két métert. Kasza szerű pengéivel egy fejlett embert is könnyedén felnyársalhatott volna. Ezeket Kerrigan nemes egyszerűséggel vadászó gyilkosoknak nevezte. A mamut utoljára meglendítette agyarát, és lesújtott a kapura, mire az menten összerogyott. A szemöldökfa rázuhant egy Hydra csoportra, akik menten bevégezték. A Hydra osztag nekieredt, és előreugratott, ekkor egy tucatnyi pókakna ugrott ki, és nekirontotta támadóknak, akikből egy perc múlva véres húscsomók maradtak. Így végezte Kerrigan elit Vadászó Gyilkos osztaga. És amikor a fenevadak körös körül készültek a bevonulásra, hirtelen megvillant mögöttük az ég, és egy apokaliptikus pszi vihar megremegtette a levegőt, és széttépte a Zerg utóvédet, és a derékhad hátsó részét. A bázisból kilőtt eközben egy keselyű osztag, és Torrasque ellen vonult. Északkelet felől egy vadászgép osztag hasította a levegőt. És a Nap felragyogott, megvakítva a megforduló zergeket. A sereg megzavarodott, és megrettent. A romkapun kivágtattak a zelóták, és egy templomos osztag újabb pszi viharral megölte a nyugati fronton vonuló csapatokat. Dragoon egységek pedig a falak alatt tartózkodó rettegő ellenséget semlegesítette. Torrasque dühödten figyelte az ellene száguldó egységet, ám azok semmit sem tehettek ellene: agyara egyetlen lendítésével elsodort öt keselyűt. Hatalmas lábával letaposott egyet, és rögtön utána egy újabb három motort változtatott olvadt vasrudakká. Mikor a keselyű egység maradéka visszavonult, dühösen felüvöltött, megfordult, és észak felé vonult. Arra, ahol a sereget meglepték.

Thorondor és csapata három órát töltött a föld alatt. Szívük megkönnyebbült, amikor a talaj emelkedni kezdett, és fény játszott a szemük előtt. És íme! A csapat átért az alagúton, és egy sziklafalon találták magukat, ahonnan egy vadösvény vezetett le a város előtti lapályra, hol most ott tobzódott a Zergek serege. A tündöklő város falai lángokban álltak. Hatalmas dörrenés hallatszott, és látták, hogy a kapu megrepedt. Thorondor szemében valami felgyulladt, felemelte botját, és belekezdett az energia gyűjtésébe. A csapatban lévő összes templomos valami késztetést érzett, és ők is kántálásba fogtak. Zeratul elképedten figyelte, ahogy a levegő részecskéi összegyűltek, és a papok kristályai világítani kezdtek, eközben hatalmas reccsenéssel, és robajjal beomlott a kapu, majd robbanások hangja hallatszott, és ekkor Thorondor, és a papok szabadjára engedték a vihart. Az ég megreccsent, és dühösen csapott le a Pszionikus csapás, feldarabolva, és széttépve mindent a mi elérhető helyen volt. Ahogy a gyenge zerglingeket, úgy a hatalmas Ultralisk fenevadakat is. Úgy tűnt hogy jól állnak a dolgok, mivel Artanis is befutott, és megkezdte a légi egységek tizedelését, és eközben egy vihar megint csak szétszedett egy újabb csapatot. Ebben a pillanatban látta meg Thorondor a felé rohanó Ultralisket. Zeratul, és Thorondor nekieredtek, és nem várták be a támadást. Ám Zeratult az egyik agyar eltalálta, és el is sodorta. Thorondort is el akarta csapni, ám az egy ügyes botütéssel elhárította az ütést, és előredöfött, botja végén a kristály kigyulladt, és a fénylő botvég belemart a bestia bőrébe. Ám Torrasque keményebb ellenfél volt, és nem lehetett ilyen könnyen legyőzni, vagy elzavarni. Kissé meghátrált, és megint nekieredt. Egyenesen Thorondor felé. Ekkor a hős kihasználta az utolsó varázslatát, és botjával egy varázsigét kiáltva lesújtott a fenevad fejére. A bot megreccsent eltört, majd szilánkokra hasadt, és felrobbant. A kristály repedten csendült a kövön. Torrasque bőre sok mindent állt, ám olyan mágiával szemben, ami nem evilági, semmi esélye nem volt. Mikor a bot eltört, a fenevadon kékes fehér tűz futott végig, majd cafatokra szakadt a robbanás során. Thorondor kimerülten rogyott össze. A zerg sereg demoralizálva rohant erre-arra. És a horizonton megvillant valami, majd egy perccel később a felszakadozott, kék eget ellepte a protoss hajók sokasága, élükön Tassadar zászlóshajója, és azok felaprították az ellenséget, majd továbbvonultak, és megsemmisítették az összes fészket a bolygón. Thorondor erőt vett fáradtságán, elsietett, és kis idő múlva ő talált rá Zeratulra. A hős a földön feküdt, de élt és pislogott. Szegény Zeratul majd’ tíz métert repült, ám csak néhány bordája törhetett el. És boldogak voltak, mind a ketten. Megvédték a bolygót. Egy pillanatig boldogan, és némán örvendtek, majd Thorondor megszólalt:

- Ég veled Zeratul! Most visszatérek oda, ahonnan jöttem, és remélem, hogy egyszer még találkozunk! Gyógyulj meg, és élj tovább! Ég veled!

Ezzel Thorondor felállt, kelet felé indult, ahol elenyészett a napfényben. Egy kis idővel később aztán öt zelóta kapta fel óvatosan Zeratult, míg az ő szeme előtt végül elhomályosult minden, majd lehunyta szemét, és átadta magát a pihenésnek, és a gyógyulásnak.

Csaknem öt hónap telt el a győzelem óta, mire Zeratul teljesen rendbe jött. Újra a füves, és virágos földet taposta. A Domínium és a Zerg ökoszisztéma egy időre lecsendesedett. Azóta a sáncot kijavították a falakkal egyetemben, és Thorondornak egy aranyszobrot állítottak a kapu fölé, hogy óvja a kaput az ellenséggel szemben. A távolban a nyár ígérete csillogott, és minden protoss örült, mert túlélték az első igazi nagy megmérettetést, és bebizonyították: érdemes nép arra, hogy az Aiuran lakosa legyen. Zeratul halkan elnevette magát, ahogy keze rácsukódott egy repedt kis kristálydarabra, ami valaha Thorondor botjában volt. Feldobta, aztán elkapta, elrakta magához, és elégedetten indult el vissza, a város felé, ami túlélt tüzet, és boszorkányságot. Győzelmet arattak.

VÉGE

Vissza