Hétfő-Péntek:
9:00-11:00


Csávoly, Arany J. utca 32.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Látogató!

Örömmel üdvözlöm Önt, aki az 1747-ben alapított Kalocsai Érsekséghez tartozó, Csávolyi Plébánia honlapját felkereste.
A mai modern korban fontosnak érzem, hogy az egyre szélesedő Internet világában a Katolikus értékrend megőrzésén és továbbadásán fáradozó kicsiny közösségek is megjelenjenek, életükről, örömeikről, és bánatukról beszámoljanak a "nagyvilág" számára.

Csávoly község Baja városától 15 km távolságban Szeged irányában helyezkedik el. Történelmi kutatások alapján első említése 1198, amely időszakról nem sok tudomásunk van, hiszen a történelem viharai és a török hódítás szinte mindent elsöpört. Az elnéptelenedett faluban az 1600-as évek végén délvidéki "bunyevácok" telepedtek meg, akiket hamarosan a német nemzetiségű "svábok" követtek. A második templom is az ő érdemük, amelyet 1730-as években sárból, fából építettek.
Patacsics Ádám kalocsai érseknek köszönhetően 1783-ban barokk stílusú templomot építettek, melyet a falu lakosságának növekedésével arányosan 1883-ban három hajóssá bővítettek.

Sajnálatosan ma inkább a fogyó tendencia felé hajlik, mind a község, mind az egyházi közösség, hiszen a munkahelyek hiányában a fiatalok elvándorlása igen nagymérvű. Itt ezt mi nagyon jól észrevehetően érezzük. A gyermekek születési aránya még a világháborúk alatt is nagyobb volt, mint manapság.
Szép állapotban van templomunk, az Önkormányzatnak és sikeres pályázatuknak köszönhetően az 1740-es években épült plébánia épület is felújításra került.
Bárcsak ekkora sikereket könyvelhetnénk el lelkipásztori téren is!
De nem csüggedünk, hiszen reményünk alapja Jézus Krisztus.
Mintegy 20 ministránsuk erős közössége, a házas hittan aktív tagjai, Karitász csoportunk, Ifjúsági közösségünk, biztatást ad a jövőre nézve.

Remélem, hogy honlapunk felkelti figyelmét, elnyeri tetszését, és bepillantást enged mindennapjainkba!

Köszönet mindazoknak, akik ezt lehetővé tették!

Muka Attila Gábor
plébános



Nagyböjti lelkigyakorlat

2011. április 13.
gyóntatás: 16:00-tól
szentség imádás: 17:00
szentmise: 18:00

A lelkigyakorlatot tartja, prédikál és gyóntat: Gál József (kiskunhalasi káplán atya)
Akinek bevezető gondolatait itt olvashatják:

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Jézust elragadja a Lélek negyven nap és negyven éjre a pusztába, ahol ezt az időt böjttel és imádsággal az Atya jelenlétében töltötte, felkészítve önmagát a tanítói és megváltói küldetésére.
A sátán iszonyatos erejű kísértéseit kellett legyőznie, de Mesterünk felvértezte magát a böjt és az imádság fegyverével és azzal a vággyal, hogy teljesítse annak akaratát, aki őt küldte,s így sikerült a hármas kísértést legyőznie.
Erre hívott meg bennünket is az egyház, hogy a böjt és az imádság fegyverével készüljünk a húsvéti szent ünnepekre és ezt az időt használjuk ki arra, hogy minden eszközzel az Úr szerető közelségébe olvadjunk. Ha majd a feltámadás örömhíre felragyogtatja bennünk a feltámadt Krisztus győzelmes szeretetének heves tüzét, amely ellen a sátán nem tehet semmit, akkor leszünk képesek arra, hogy ezen a keskeny ösvényen előre haladjunk, amely az egyetlen út, igazság és élet, azaz Krisztus, aki által az üdvösségre juthatunk.
Hiszen csak a szeretet képes a rosszat legyőzni és megváltoztatni a világot. A változás először is bennünk kell, hogy végbemenjen. Nyitottá kell tennünk magunkat Isten szeretetének befogadására, mert csak ezt tudjuk közvetíteni embertársaink felé.
Isten maga a szeretet, de ennek a szeretetnek méltó helyet kell készíteni a lelkünkben, hiszen a mi lelkünk is, miként a természet, sóvárogva vágyakozik a tavaszi zápor után, hogy megöntözze a frissen vetett földet, és a mag, melyet belé vetettek, életre keljen, úgy vágyakozik a mi lelkünk is arra, hogy isteni életre keljen.
Hogyan kelhet a mi lelkünk isteni életre?
Bűnbánattal tisztítsuk meg magunkat a bűneinktől, és készítsük fel magunkat a szent negyven nap eltelte után, a húsvéti bizonyosság ígéretében elmélyülve, életünk megváltoztatására. Szigorú önvizsgálattal készüljünk a húsvéti szentgyónásra, melyben teljes bűnbánattal tegyük le bűneinket Isten elé.
Hisszük és valljuk, felemel bennünket a porból és meggyógyítja lelkünk sebeit. Ezáltal képessé tesz bennünket egy megszentelt élet folytatására, mert az életszentség nem csak a szentek kiváltsága, hanem a mi Teremtőnk mindannyiunkat meghívott erre. Mindez csak akkor lehetséges, ha mi is készek vagyunk áldozatokat hozni és akarjuk nap, mint nap, hogy ez a vágy, ez a szeretet egyre jobban erősödjék és fűtsön bennünket.

Kedves Testvéreim!

Ez az egyetlen módja és lehetősége annak, hogy az ember a bűntől teljesen szabaddá váljon. Ez az egyetlen út, amelyen haladva eljuthatunk az örök üdvösségre, az örök életre, saját elhatározásunk és önfelajánlásunk alapján Krisztus, a mi Urunk által. A történelem már bizonyította, ahogyan a hétköznapi életünk is, a "szemet szemért, fogat fogért" életfelfogás nem hozza meg a szívünk békéjét és nyugalmát. Csak a szenvedő és feltámadt Krisztus példája az, amely a szívünket felemeli a földhözragadottságból, isteni erények képességére és hordozására teszi földi életünk minden napját alkalmassá.
Ezért könyörögjünk a Mindenható Istenhez, hogy a szent negyven napban szentséges Fiának keresztjét, Cirenei Simon példája alapján, de nem kényszerűségből, hanem mint Jézus édes igáját, odaadó szeretettel vegyük a vállunkra. Alázatosan kérjük Istenünktől, hogy a szeretett Fia kereszthalála és dicsőséges feltámadása által, egy új, minőségileg megszenteltebb életformát öltsünk magunkra és miként az égő fáklya, úgy a mi lelkünk is világítson az emberek számára, hogy Krisztushoz ők is eljussanak.
Amen.

Gál József
kiskunhalasi káplán atya

Impresszum