Felszakadoztak a felhők, széled sok rojtos hajójuk szanaszét.
Az a galambkék nyomul elöl, mögötte éjszaka,
egy világváros zengésében az utórezgés. Tompán kondul a világ minden
hangja, majd a sötétbe fúl. S velük együtt e csodás
kovácsolt tárgyak: fül cimpája, homlok boltozata. A rétek
megvilágosodnak, s velük együtt a kisereglett, a felsorakozó dolgok, a lenvászonra
vetődött árnyban felmagasodva. Aludj el, a barna hídon lágy hangon hull
a hó

Molnen drar isär, lämnar fransskepp efter sig, skingras.
Flyter undan för det duvblå, natten här, i klangen av
en järnstad, efterdarren. Dov med alla världens ljud
i sig, som till mörkret sjunker. Och alla förunderliga
smidessaker: kringlan ur örat, spiran i pannan. Hagarna
ljusnar, där saker gått ut till att stå, i skuggor mot
linnet. Sov till det dova ljudet av snö över det bruna
bron