| Az első
"Azt hiszed, behunyom a szemem"
Az úton léptek hallom
Van itt egy út
és körben szántók
Szőke rozstáblák,
hátszéllel
Nyúlmenedéknek,
homlok fölött tenyér
Hűvösség a szobában
Függönyben léghuzat
A válaszútnál tölgyfa
a sikló
se zöldebb egy surranással átkúszik
az úton, egyenest a homokba
"Hallasz engem?"
Jár fel és alá a házban
nagy magányában s énekel
Térdén nagy, kék lapok
kéz homlokra szorítva, a hajba,
madárfészekbe túr
A puha talpú
magány dallama
A lécek közti résekből
fehéren árad
a fabordákon át
hatol be a házba
Fátyol borítja ágyam
nem látni a világot
amit hallok, csak azt hiszem el
földön a talpak neszét
nádi füttyögést
locsogó bárkát odakint
a gondolat barna taván
elindul, tekervényesen
a kéz nesze, a rozson át, homlok fölé
és vissza
gyere vissza
Fülbe sóhajtott
hang vagy talán
Bölcső
 |