K a l a n d o z ó

 

 

CSEKE GÁBOR

A  s z ö k e v é n y

 

 

l. Elszököm tőled

 

éjjel valahányszor miként az óra kattan

szemem sötétbe fúr álmom távolra pattan

minden nesz alszik csak az éjszaka éber

fölénk hajol kiváncsi fekete üstökével

beléfogózom érzem enyém lenne ha szólnék

pedig legszívesebben most feléd araszolnék

de te az ájulásig az álom rabja vagy már

nekem meg menni kell mert őszt mutat a naptár

oly szívesen időznék itt a táborban véled

eszem meg egyre korhol ugyan minek henyélek?

kicsusszanok a zsákból s míg elszorul a torkom

mellőled lábujjhegyen cókmókomat kihordom

aludj aludj hát útra többé már nem gyötörlek

amennyi hátravan még nekivágok a ködnek

tán egy-két nap tán száz is

de ülni nem tudok

ne félj a ház megóv majd amíg hazajutok

 

 

2. Már a sasokkal

 

úgy fogy a táv oly tetszetős ütemben

mint hogyha tánchoz szólna a zene

pedig csak szél vonít a hegygerincek élén

dühöng a csúcs magányos szelleme

 

eszembe jutnak az utat taposva

múltam hajóján elúszott szép napok

mikor elvadult farkasként loholtam

s nem hittem volna hogy véges vagyok

 

vajon mit érzel mit gondolsz ma rólam

hűlt helyemet ha egyszer fölfeded

csak nézel kábán magad elé szorongva

magammal loptam minden kedvedet

 

szólnál utánam bár minden hiába

míg hangodat cibálja fergeteg~

ha egy-egy foszlány el is érne lágyan

én már a sasokkal beszélgetek

 

 

3. Nélküled minden egyszerű

 

nélküled minden egyszerű

mint az egyhúrú hegedű

 

mit bánom én hová jutok

megyek botorkálok futok

 

nem bénít kétely nincs szeszély

nem fenyegethet más veszély

 

csak ami így-úgy megtalál

nélküled is a hű halál

 

 

4. Akár a gép mely működik

 

szívembe fészkelted magad

 mint egy koloncot hordalak

 

visszafogod a léptemet

 nem találom a kedvemet

 

akár a gép mely működik

de prüszköl és hogy küszködik

 

mibe sodortál mily szenvedés

vár rám míg visszatérek és

 

ölellek ahogy még soha

az voltam végig ostoba

 

nélküled minden céltalan

még akkor is ha célja van

 

 

5. Oly tisztán látszik

 

felszállt a köd

a nap mint egy óriás szem ragyog

oly tisztán látszik minden

itthon vagyok

 

a tábor körül forogtam körbe körbe

míg azt hittem ki tudja merre járok

ugyanazok a kövek letiport füvek

ugyanazok az ájult virágok

 

jönnek elém

ez itt a ház ugyanolyan

mint szökésem reggelén

duzzadt arcodra az álom ráfeszül

míg megcsókollak én

 

csatakosan fázva de boldogan

a zsák mélyén hozzád jutok

s te nem érted minek ez a sietség

nem tudod amit én tudok

 

mit se szólok ma a szökésröl

talán igaz se volt

táguló szemed íriszéböl

a vágy kihajolt

 

ringatjuk egymást szótlanul

míg gyerekké nem leszünk

s borsószemnyivé zsugorodva

a zsákban elveszünk...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Enveco Free Stat