K a l a n d o z ó

V i s s z a  a  B o t a n i k u s   K e r t b e

            Pár napja jelent meg a Kalandozóban fényképes beszámolóm a kolozsvári Botanikus Kertről, amikor gyermekkori pajtásom, a Veszprémben élő Szabó T. Attila biológus – akinek mellesleg izgalmas anyagát szerkesztjük éppen az állatvilág időjósairól, és aki maga is kolozsvári -, az alábbi üzenetet küldte:

            „Élvezettel olvastam botanikuskerti beszámolódat.

            Két apróság:

            1. A Brassai féle Botanikus Kertről és a Borza féle-kert előzményeiről komoly monografikus feldolgozás készült Richter Aladár tollából A kolozsvári botanikus kert címmel (ha jól emlékszem). Ezt nagyon fontos volna közölni.

            Nekem sajnos a könyv nincs meg, de sokat megadnék, ha megvolna ... és menten készítenék belőle egy „bemutatót".

            2. A Brassairól elnevezett növények esetében a fogalmazás pontatlan: az első egy faj (species) neve, a második pedig egy nemzetség (genus) név.”

            Mivel szégyenszemre a Richter Aladár neve semmiképpen sem ugrott be emlékezetembe (annál inkább a Gedeoné), segítségül hívtam a jó öreg Google-t, aki hamarosan kilistázta a vele kapcsolatos információkat. Ezek között találtam a kolozsvári Szabadság c. napilap két közleményét is, amelyekből előbányászhatók nem csupán a Richter kilétére és szerepére, hanem a kolozsvári füvészkert kezdeményeire és történelmi metamorfózisaira vonatkozó adatok is. Mivel e tudnivalók legalább olyan izgalmasak és kevéssé ismertek, mint egy elégikus séta a kert sétányain, folytatásképpen történelmi kalandozásra szólítom az olvasót a trianoni idők kolozsvári történései közé. (Cseke Gábor)

Mikor és kik létesítették a Füvészkertet?

(2002)

            A botanikusnak mondott Füvészkert igazgatója nemrégiben a intézmény anyagi gondjairól panaszkodott. A bukaresti rádió magyar adásában Köllő Katalin szólaltatta meg őt, majd azt mondta, hogy a neves kertet Alexandru Borza alapította 1920-ban.

            Orosz Ferenc 1933-ban megjelent Kolozsvári kalauz című városismertetőjében ezzel szemben ez áll: „A Majális utca felső részén szép székely kapun át az Új Botanikus Kertbe jutunk. A kertet 1920-tól dr. Borza Alexandru egyetemi tanár fejlesztette ki dr. Richter Aladár kezdeményezése alapján." Volt tehát egy régi kert is.

            Fekete Albert A kolozsvári botanikus kert kezdetei (Művelődés, 2000., 4.) és Tatár Zoltán Botanikus Kert 1920-ból? (Szabadság, 2000. VIII. 14.) című írása alapján ezt még egy-két „aprósággal" is kiegészíthetjük. Ezek szerint a Füvészkertet az 1859-ben Mikó Imre által az Erdélyi Múzeum-Egyletnek adományozott tizenkét holdas Alsó-Szén (Mikó, Klinika) utcai Mikó-kertben, az egylet kertjeként alakították ki. Ennek első őre, mai szóval igazgatója Brassai Sámuel volt. 1872-ben az EME a kertet ötven évre — azzal a kikötéssel, hogy „az egyetem a kert parkszerűen mivelt részében jelenleg meglévő arboretumot [’ritka és egzotikus fákból álló kert’] és fruticetumot [’ritka és egzotikus cserjékből álló kert’], amely csaknem teljes számmal tartalmazza Erdély valamennyi élő fáit és cserjéit, elpusztulni nem hagyja" — átadta az akkor létesült egyetemnek.

            1873 és 1896 között Kánitz Ágost intézetvezető és Walz Lajos főkertész áldásos tevékenységének köszönhetően a kert sokat fejlődött, egyebek mellett hideg- és melegház létesült benne, ez idő alatt vették föl a kapcsolatot a boroszlói, a lipcsei, a firenzei, a pisai, a bonni, a berlini, a marburgi, a lenbergi, a budapesti testvérintézettel. 1896 és 1900 között Istvánffi Gyula az igazgató. Vezetése alatt épült ki a vízvezeték-hálózat, ő alakította ki a különböző növényföldrajzi egységeket (pl. Kelet-India, Dél-Amerika), a vízinövényzet számára ekkor épült a három, 4 m átmérőjű vízmedence, ekkor létesült a hatalmas sziklakert. 1900 és 1904 között Richter Aladár, a növénytani múzeum és az egyetem új, általános növénytani intézetének létesítője az igazgató. Tevékenysége alatt terjesztették ki a kertet az ún. külső kertre, feleki gömbkövekből kiépítették a sztracenavölgyi sziklakaput, újjáépítették a hidegházat, tágas pálmaházat emeltek.

            1904-ben Borbás Vince, a magyar növényvilág kutatásának XIX. századvégi legnagyobb alakja lett az igazgató. 1905-ben bekövetkezett halála után ismét Richter Aladár vette át a kert vezetését. A Mikó-kertben akkoriban fölépített Apáthy-intézet jelentősen korlátozta a Füvészkert további fejlődését. Ezért Richter Aladár új, nagyobb kert létesítésére törekedett. Sikerült kieszközölnie, hogy a magyar állam 350 000 koronáért fölvásárolja a Majális és a Kert utca közti, változatos domborzatú, fenyőültetvényekkel tarkított, közel húsz holdnyi területet. Richter után 1913-tól Páter Béla, 1914-től Györffi István a kert igazgatója. Abban az esztendőben kitört a háború, ami nem tette lehetővé a kert átköltöztetését, mi több, a háborús gondok enyhítésére új területének egyre nagyobb részén élelmiszer-növényeket kezdtek termeszteni. Csupán a háború után, az 1920-as években került sor a régi Füvészkert áttelepítésére. Ezt a munkát, az új kert elrendezését már Alexandru Borza végezte el.

            Az 1920 előtti eredményeket, tényeket el- és agyonhallgatók állításával ellentétben tehát a Füvészkertet nem 1920-ban, hanem jó néhány évtizeddel korábban alapították. Az igaz, hogy az új név, a botanikus, 1920 után kerekedett a füvész fölé.

Asztalos Lajos

Botanikus Kert 1920-ból?

(2000)

            Ritka az olyan örvendetes hír, amilyen Salamon Márton László tollából tudósításként megjelent a Szabadság ez évi 173. számában. A közlő jogos örömmel adja hírül a negyedmilliárdos beruházást, amely a híres Füvészkert régi-új gondjait-bajait hivatott részben megoldani, orvosolni.

            Noha S. M. L. már a cikke elején hangsúlyozza, hogy a jelenlegi Botanikus Kertről beszél, amelyet Alexandru Borza professzor telepített 1920-ban, mi, kolozsváriak, jól tudjuk, hogy maga az intézmény sokkal régebbi alapítású.

            Anélkül, hogy A. Borza érdemeit kisebbíteném, szeretnék néhány adatot közölni a nevezett intézmény múltjáról, nem árt ugyanis elődeink áldozatos munkáját tudatosítanunk.

            Két azonos témájú kiadványt hasonlítok össze. Az első, időrendi sorrendben A Kolozsvári Egyetemi Botanikus Kert és Múzeum, írta dr. Berei Soó Rezső egyetemi tanár, igazgató. Megjelent 1942-ben Kolozsváron, az intézmény saját kiadásában. A második szintén Kolozsváron jelent meg 1978-ban. Írta a dr. Onoriu Ratiu és dr. Felician Micle szerzőpáros. Utóbbi jelenleg is a Botanikus Kert igazgatója, nagy tudású, tiszta érzelmű és kifogástalan jellemű, a szó valódi értelmében vett igazi tudós Ember. A kaktuszokról zenei aláfestéssel tartott közös, vetített képes előadásuk egyike marad a legszebb élményeimnek.

            Kiadványuk tulajdonképpen egy kalauz, a kert alapítási évét szintén 1920-ra teszi, az alapító neveként ugyancsak az Alexandru Borzáét említi. A szerzők becsületére legyen mondva, sikerült majdnem egészében elkerülni az akkori idők hőzöngő frázisait és mint szocialista vívmányt feltüntetni a Botanikus Kertet. Teljes mértékben hiányzik viszont az 1920-as év előtti történések bemutatása, a híres magyar botanikusok, igazgatók, egyetemi tanárok, a kert létrehozásának ügyét felkaroló, istápoló személyek, intézmények neve. Igaz, az útmutató a Herbárium című fejezetben utal egy speciális gyűjtemény szerzőjére, „R. Soó" formában, de kevesen tudják — honnan is tudhatnák —, hogy dr. Berei Soó Rezső volt igazgatóról van szó.

            De lássuk a történelmi kronológiát. A Botanikus Kert elődje Gróf Mikó Imre, az Erdélyi Múzeum Egylet megalapítója, Erdély Széchenyije, 14 holdnyi kertje volt a később róla elnevezett Mikó (mai Klinikák) utcában. Ezt engedte át 1872-ben az EME, az ugyanazon évben megnyílt, de még felszereletlen, egészében még ki nem épített, alapítójáról elnevezett, I. Ferenc József Tudományegyetem számára, botanikus kertként. Első igazgatója a Brassai Sámuellel kortárs Kánitz Ágost, 1873 és 1896 között. Évi jövedelme a csekélynél is kevesebb 600 forint volt, a kert felszerelését pedig mindössze évi 5000 forintból kellett megoldania. Lelkes segítőtársa a nagy tudású Walz Lajos. Ők építették a kis üvegházat, majd egy meleg- és egy hidegházat.

            1896 és 1900 között Istvánffi Gyula igazgatja a füvészkertet, amely lendületes fejlődésnek indul. Több új vízmedence épül, sziklakerteket, földrajzi csoportokat létesít, és megépíti a festői székelykaput, amely sokáig lesz bejárata az új Botanukis Kertnek is. A Múzeumkert virágkorát a harmadik gazda, Richter Aladár vezetése alatt éli 1900 és 1904 között. Igaz, a személyi és anyagi viszonyok lényegesen javulnak. A kert évi juttatása 14 000 aranykorona, emellett a szervezőzseni Richter jelentős pénzalapokat eszközöl ki, és felépíti a korszerű pálmaházat, újjáépítteti a növényházakat, új sziklacsoportokat, köztük a sztracenai sziklakapu mását is felállítja. Az igazgatók sorába egy évig a nagy tudású Borbás Vince botanikus lép. Munkássága és érdemei elismeréséül alapítják számára az egyetemen a növényrendszertani tanszéket.

            A Mikó-kertben felépülő Apáthy-intézet a botanika, de a Múzeumkert számára sem biztosított fejlődéssel kecsegtető jövőt. Richter professzor minden energiájával és igyekezetével harcol, hogy az „elvesztett paradicsom" helyett újat, szebbet, Kolozsvárhoz méltót létesítsen. Ennek érdekében kieszközli, hogy a magyar állam, 350 000 koronáért fölvásárolja a Majális és Kert utcák között elterülő, változatos domborzatú, régi fenyvesültetvénnyekkel tarkított villakerteket. Valóban a legalkalmasabb hely egy igazi Botanikus Kert létesítésére, közel húszholdnyi területet ölel föl. A kezdeti lépések 1910 és 1912-re esnek. A tervet, hogy az Apáthyanumhoz hasonló, hatalmas növénytani intézet épüljön fel, az ország legszebb botanikus kertje közepén, egy másik hatalom valósítja meg. 1913 és 1914 között Richtertől a vezetést Páter Béla, majd 1914 és 1919 között, Györffi István, a magyaralföldi mohakutatás vezető egyénisége veszi át. A háborús körülmények nem engedik meg a kultúrák Mikó-kertből történő átköltöztetését, sőt az új terület mind nagyobb részén termelnek élelmiszer alapanyagú növényeket a fronton harcolók számára.

            A román hatalom 1919 májusában veszi át a Ferenc József Tudományegyetemet és azzal együtt a Botanikus Kertet is. Régi hagyományait 20 éven át ápolta Szegeden Györffi professzor Füvészkertje.

            Az egyetemen, amely az I. Ferdinánd király nevét kapja, újraindul a növényrendszertani tanszék, amelynek vezetője a magyar egyetemen végzett Alexandru Borza, aki egészen 1940-ig tulajdonképpen a Botanikus Kert sorsát is igazgatja. Szervezőkészsége, elhivatottságérzete kedvező hatással volt a Botanikus Kert és a vele kapcsolatos intézmények fejlődésére. A húszas évek elején áttelepítik a Múzeumkert anyagát, számos új üvegház épül, rendszertani, biológiai, gazdasági, növényföldrajzi csoportok, meteorológiai intézet létesül. A már létező Botanikus Kertet továbbfejlesztő Borza érdeme a Japán-kert ötlete és megvalósítása is. A Botanikus Kert megnyitja kapuit a széles közönség előtt, és szolgálja az ifjú botanikusgeneráció nevelését, oktatását, és a szakkutatásokat. Borza professzor eredményes munkájának magas elismeréseként az 1930. és 1935. között épült Rendszeres Növénytani Intézet és Botanikus Múzeum kétemeletes, modern épületét maga a király, II. Károly avatja fel, 1937. június 13-án. Ebben az épületben helyezik el a herbáriumot és az ennek alapját képező, Richter Aladár kezdeményezte, és nagyobbrészt általa összegyűjtött, rendkívüli gazdag botanikus múzeumi anyagot.

            A bécsi döntés után az intézmény írásos anyagát, felszereléseit, műszereit, könyveinek nagy részét Temesvárra vitték. Az újra Ferenc József Tudományegyetem keretei között működő Kert igazgatója az 1914-ben elhunyt Walz Lajos örökét átvevő szepesi származású Gürtler Kornél, majd őt követi az ezen írás alapját képező tanulmánykalauz szerzője, dr. Berei Soó Rezső professzor.

            Az új körülmények között nagy lendülettel folyik tovább a tudományos munka, részben a négy évvel azelőtt abbahagyott, részben a román kollégák által megkezdett építés, bővítés. 1941 őszén megépül az új kaktuszház, és tervezik a harminckét pálmafaj számára az új pálmaházat. A növényházak teljes fajgazdagságát 1500-ra fejlesztik, a Richter-herbárium anyaga eléri az ötszázezer lapot. Dominál az Erdélyből, a Kárpátokból és Dalmáciából gyűjtött anyag, de ekkor bővítik a Közép-Magyarországról és az Alföldről származottakkal is. Ekkor nevezik el a kert sétányait neves és Kolozsvárral kapcsolatban álló botanikusokról, tudósokról, akiknek munkásságát útjelző táblák ismertették. Íme, néhány a névadók közül: Janka Viktor sétány, Simonkai útja, Brassai sétány, Walz Lajos sétány, Péterfi Márton útja, Baumgarten körút, Richter Aladár útja, Kanitz Ágost út, Istvánffi Gyula út, Kerner sétány, Haynald érsek út és mások. Mindezek az elnevezések ma már csak a múlt emlékei, de tudni róluk kötelességünk.

            A kert néhány elszórt, magányos szobráról, a tudományok és a művészet jelképes alakjairól, csak kevesen tudják, hogy ezek egykor az egyetem homlokzatát díszítő szoborcsoportnak — 1918 után eltávolított — egyes megmentett darabjai. Ha nincs is nagy művészi értékük, mint kultúrtörténeti alkotások megérdemlik a figyelmet és a gondoskodást, nem úgy, mint a Sétatér szökőkútjának, Pákei Lajos mester alkotta kentaurjai.

            Mint azt a bevezetőben említettem, ismét hangsúlyozom, hogy nem bocsátkoztam a Botanikus Kert szakmai taglalásába. Célul azt tűztem ki, hogy betartva az objektivitás követelményét, rávilágítsak ennek az európai, sőt ma már világhírnek örvendő intézménynek, a teljességet csak megközelítő történetére. Nem az alapítás elsőbbségének elvitatásáról, vagy a fejlesztés különböző történelmi időpontokban történt megvalósításáról, azok fontosságának mérlegeléséről van szó. Hanem egyfelől a történelmi hűség és igazság betartásáról, másfelől azoknak a más etnikumokhoz, (magyar, zsidó, sváb, német stb.) tartozó botanikusok, tudósok, kutatók (és ezeknek sora még távolról sem teljes!) megemlítéséről és méltatásáról, mert nevüknek elhallgatása tudománytörténeti igazságtalanság. (...)

Tatár Zoltán

Az oldalt Szabó T. Attila fotóival illusztráltuk: 1. Tündérrózsa; 2. Öböl; 3. Kék tó.

K a l a n d o z ó