K a l a n d o z ó
VLADÁR TAMÁS
S z i k l a t ö r ő A f r i k á b a n
Száz éve halt meg Henry Stanley
Száz éve, 1904. május 10-én halt meg Londonban Sir Henry Morton Stanley
angol-amerikai újságíró, felfedező.
1841. január 28-án született Walesben, egy John Rowland nevű férfi
törvénytelen fiaként. Gyermekkorát dologházakban és távoli rokonoknál töltötte,
de drámai leírása nyomoráról és betegségeiről vélhetőleg csak eleven
képzeletének szüleménye. A kalandvágyó fiú 15 évesen hajósinasnak állt és
kivándorolt Amerikába. New Orleansban összebarátkozott egy Henry Hope Stanley
nevű kereskedővel, akinek nevét felvéve kezdett új életet. Sokat csavargott,
volt katona az amerikai polgárháborúban, tengerész és újságíró a Vadnyugaton.
Egy törökországi útjáról írott beszámolójára felfigyelt a New York Herald és
külföldi tudósítójának szerződtette. Stanley a brit csapatokkal tartott
Etiópiába, 1868-ban elsőként tudósított Magdala sziklavárának bevételéről, majd
a spanyol polgárháborúból küldött jelentéseket.
1869-ben lapja a példányszám fellendítésének reményében az eltűntnek
hitt David Livingstone felkutatásával bízta meg. A Viktória-vízesés akkor már
világhírű felfedezője 1866-ban indult el, hogy megtalálja a Nílus forrását. Hír
hosszú ideje nem érkezett róla, megszökött kísérői azt terjesztették, hogy
megölték a bennszülöttek. Stanley 1871 márciusában indult el az Afrika keleti
partjain fekvő Zanzibárból, egyenesen és céltudatosan hatolt előre a harcok
gyötörte, szegénységben sínylődő vidéken át Livingstone utolsó ismert
tartózkodási helye felé. Itt, a Tanganyika-tó partján fekvő Ujijiban talált rá
1871. november 10-én az idős és beteg utazóra, akit teherhordói magára hagytak,
készletei kimerülőben voltak. Stanley angolos kimértséggel üdvözölte a rajta
kívül több ezer kilométeres körzetben egyetlen fehér embert: "Ugyebár Dr.
Livingstone-hoz van szerencsém?"
A két férfi között barátság alakult ki, együtt térképezték fel a tó
északi részét. Stanley pár hónap múlva visszafordult, a partvidéken gondoskodva
arról, hogy a helyszínen maradt Livingstone készleteit feltöltsék. (Az újabb
expedíció 1873 elején indult, de már csak az idős kutató holttestét szállító
bennszülöttekkel találkozott.) Stanley Hogyan találtam meg Livingstone-t című
könyve 1872 nyarán hatalmas vihart kavart Angliában. A Királyi Földrajzi
Társaság csak nehezen törődött bele, hogy egy szinte ismeretlen amerikai
zsurnalisztának sikerült az, ami nekik nem: Livingstone felkutatása.
Stanley 1873-ban, Livingstone halála után elhatározta, hogy
folytatja annak munkáját és fényt derít a Nílus eredetének rejtélyére. Az
angol-amerikai támogatást élvező expedíció több száz emberrel, modern
felszereléssel indult útnak 1874 novemberében Zanzibárból. A vetélytársaival és
a természeti körülményekkel elkeseredett küzdelmet vívó Stanley teherhordóit
pisztollyal bírta gyorsabb iramra, olykor szabályszerű háborút folytatott a
bennszülöttek ellen. Körbehajózta a Viktória-tavat, majd vérfagyasztó kalandokat
átélve az Atlanti-óceánig követte a Kongó folyót. 350 emberéből alig 115 szelte
át a kontinenst és érkezett meg a több mint hétezer kilométeres út után 1877.
augusztus 12-én az Atlanti-óceánhoz. Az elefántcsonttal és élményekkel teli
újságíró természetesen könyvet írt útjáról.
Az angolokat Stanley legnagyobb megrökönyödésére nem érdekelte a
Kongó medencéje, de annál izgatottabb volt a kis Belgium királya. II. Lipót
fantáziáját megragadta a Stanley által élénk színekkel ecsetelt távoli és gazdag
ország, így anyagi támogatást ajánlott neki és kinevezte a Közép-afrikai
Nemzetközi Fejlesztési Társaság, magyarul a leendő gyarmat vezetőjévé. Az akció
1879 augusztusában az atlanti parton kezdődött, a több száz munkással előre
hatoló Stanley imponáló gyorsasággal utat és vasutat építtetett, gőzhajót
indított felfelé a Kongón. Az útjába kerülő törzsfőnököktől csalással vagy
erőszakkal, megalázó feltételekkel szerezte meg a földet, ha szükségesnek
érezte, gondolkodás nélkül lövetett - emberei nem véletlenül ragasztották rá a
Bula Matari, vagyis a Sziklatörő nevet. II. Lipót az ő jóvoltából lett Kongó
Szabadállam ura. Stanley persze nem tagadta meg magát, 1884-ig tartó
küldetéséről is könyvben számolt be.
Utolsó afrikai útját 1887 és 1889 között tette, hogy segítséget
vigyen a mahdi felkelés által a külvilágtól elvágott Mehmed Emin pasának, Szudán
egyik tartománya kormányzójának. Ezúttal is a Kongó torkolatától indult,
felfedezte az Albert- és az Edward-tavat összekötő folyót, végképp tisztázva a
Nílus eredetét, továbbá a Ptolemaiosz által a Hold hegyeinek nevezett
Ruwenzori-hegységet. A menekülőkkel másfél ezresre duzzadt expedíció az
Indiai-óceán partján, Bagamayóban ért célhoz. Stanley erről az útjáról A
legsötétebb Afrikában című könyvében számolt be.
Ezután már csöndes életet élt: 1890-ben megnősült, örökbe fogadott
egy gyermeket, 1892-ben ismét felvette a brit állampolgárságot (1885 óta
amerikai állampolgár volt). 1895-ben parlamenti képviselőnek választották,
1899-ben lovaggá ütötték, ettől kezdve kijárt neki a Sir megszólítás. 1900-ban
visszavonult a közélettől és vidéki birtokán élt 1904. május 10-én bekövetkezett
haláláig.
Stanley korában és utána is jó ideig hősnek számított, hírneve
azonban fokozatosan megkopott. Sorra derültek ki lódításai és hazugságai
életéről, kétszínűsége kapcsolataiban, újabb és újabb adalékok kerültek elő az
afrikaiakkal szembeni brutalitásáról. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy energikus
és tehetséges ember volt, aki jelentősen hozzájárult Afrika titkainak
megfejtéséhez.(Panoráma, Sajtóadatbank)
Sir Stanley, a Sziklatörő korabeli arcképe
Forgács Péter avangárd képzőművész, performansz művész 1979-es egyszeri szobra: Stanley és Livingstone, gipszbe öltöztetett színészekkel. A művész így vall róla: „Volt a kõbányai Pataki István téren egy életnagyságú szobor, egy szovjet katona és egy magyar munkás találkozása. Tulajdonképpen ez a kézfogás inspirálta a Stanley és Livingstone-t.”
Stanley munkáinak régi kiadásaiból –ma is sikerkönyvek
Illusztrációk a nagy kutató kongói könyvéből
K a l a n d o z ó