Cselényi Béla1997 VI-XII.
JÓZSEF UTCA
Hegyes tűsarok malmozik
a terméskő-szerű órmon,
s amint bája kamatozik,
kevésbé vagyok már otthon.
Budapest, 1997.VII.1.
HONGONGI COLA-VÖRÖS
a cola-vörös tűzfalon
sok kicsi katonafejből
összeáll egyetlen
hatalmas katonafej
s alatta bőrdzsekiben
Új Anya nyílik
forró liliom
Budapest, 1997.VII.2.
HONKONGI ÉBREDÉS
elhallgatnak a zsebtelefonok
előbb senki nem hív senkit
aztán kicsit elfelejtik a betiltás előtt
fiatalok ásítanak
eladhatatlan pekingi kazetták között
három hajórakományon
ugyanaz az énekes mosolyog
egy munkanapon
egyetlen népdalra ébred a város
sok fülhallgató helyett
egyetlen hagnszóróra
a nagy dalgyárban
egy népdal szálkás gerincére
gyöngyházfényű munkadalt hajlítanak
A MI ZENÉNK!
A MI ZENÉNK!
Budapest, 1997.VII.3.
HONKONG -1997
II. változat
a köd lassan leereszkedik a völgybe
negyvenöt fokosan földre szegzett
kalasnyikovokkal
s eljő a hihetetlen szeptember
szép lányok karjait
sodorja vadul a vihar
s a letört kecses próbababák
még álló alsó feléből
forrón és bordón felzubog a vád
sehol sincs már szabadtéri fagylalt
s az angol isten szikár zsidó fia
annyi szép lányt hogy’ fogadjon be
Budapest, 1997.VII.(1-)4.
HÓFEHÉRKE ÉRIK
két másodperc-tíz év múlva
waltdisneyhangjában már
pinagyökér vibrál
köztéri macskaköves vasárnaponként
vendégtoronyban menstruál
Budapest, 1997.VII.4.
JÉZUS MEGHALT VANESSA MAE-ÉRT
Látom puha mosolyát, s egyszerre
érzem játéka és teste mélyét.
Hóvirágként jeget repeszt szerte...
Lám, Jézus meghalt Vanessa Mae-ért.
Jól tette, hogy meghalt érte,
Jól tette, hogy meghalt értem;
Pinatubo lávájában
hanvad el az édenkertem.
Budapest, (1997.VI.13-)1997.VII.5.
ÜZENET JÓZSEF ATTILÁNAK
felhők közt szétpattant léggömböket rúgva,
jöjjön el a Ferencvárosod!
Budapest, 1997.VII.18.
DIVATSZÜRKE
Divatszürke az ég. Csepereg.
Divatszürke fess holmi díszít,
rajta kis semmi reklámszöveg,
s gyümölcseidet majd elviszik.
Adhatnád körmönfontabb áron,
vagy oszthatnád eszelősen szét,
gyümölcseidet nem mustrálom,
csak téged... Ne lennél ilyen szép...!
Budapest, 1997.VII.18.
HIGGINS PROFESSZOR
- Nocsak! Wisszajött wetélni?
Budapest, 1997.VII.28.
NINA
Nina s. emlékére
(-1979.VIII.1., Kolozsvár +)
- Bemehetek ? -
Kérdeztem, mert nem tudtam már visszafordulni.
- Csak ha nem vagy szégyellős, szívem -
mondta Nina a könyvtárszobában.
Egy szál keskeny, fekete bugyiban volt;
kemény altatót döfött a combjába,
s hozzá egy fél tucat nyugtatót
öblített le éjjelre a torkán.
Rossz passzban volt. Sötét mellbimbói
akár a városi galambok, nem rebbentek szét tekintetemtől.
- Csak ha nem vagy szégyellős, szívem -
mondta csendesen.
- Ne félj,
nem ártok senkinek,
csak magamnak - tette hozzá egy szál
keskeny, fekete bugyiban,
annyira élettelenül,
hogy bámészkodni is elfeledtem.
Ekkor még helyrejött.
- Nem volt senki az uszodában -
mondta másnap mosolyogva,
- csak úszkáltam, mint egy milliárdos.
Nina időnként bezsongott,
s olyankor síri hangon,
narkós tekintettel kérte anyámat,
hadd fogadjuk őt be pár napig.
Úgy pattogzottak le róla gyér kapcsolatai,
akár a konyhatündér lábkörmeiről
a boldog napok piros pikkelyei;
erőtlen csigaként adta meg magát
a vegyszerekből jövő boldogságnak.
Éppen esküvő volt, hőség,
benzinjegy, sárga rendszám...,
amikor felment a háztetőre...
Arcát törülközőbe bugyolálta,
belőtte magát, s a tizedikről
kihempergett a valóságba.
nem tudok részleteket,
de úgy kjépzelem,
ekkor is ruhátlan volt:
egybetűs mondat,
egyetlen felkiáltójel.
Lakomától másnaposan értesültünk róla...
Bivalyokról á l m o d t u n k ,
Nináról nem,
s ekkor belém sajdult,
hogy azon nők közül,
akiknek valaha is láthattam a mellét,
ő volt a legelső, aki eltávozott.
Mázsás teher nekem, mint az emlőit
zárolja előlem a papos Úristen;
takarja holtomig
tébolya tabuit.
*
Az arca ép maradt.
Tán a törülköző...
Vékony, sötétsárga templomi gyertyámat
közös ismerősünk lángjánál gyújtom meg,
aki elmeorvos olcsó, sötét ingben;
először láthatom őt, mint magánembert;
különös számomra még egy csonka percig,
hogy ő most nem orvos,
s nem vagyok páciens...
Aztán hazafelé,
(a Farkas utcán át)
mellénk szegődik egy szakmabelije.
A pokolról beszél...
(hogy’ jutott eszébe;...?),
s hogy az voltaképpen
szeretethiány,
nem egyéb,,,
Budapest, 1997.VIII.2-3.
HIDEGZUHANY
„(...) álombeli zuhanytól nem lehet felébredni.”
StanisLaw Lem
Megint borzaztó!
A hidegzuhany.
csak egy m á s i k hidegzuhanyra emlékeztethet...
Sárrá oldja rajtad
a kétségbeesés porát,
de aztán észreveszed,
mint örvénylik a sötét üröm
lefelé a szennycsatorna lyukán.
Innentől kezdve
sportos sikerélmény...
Keskeny folyosó a hideg zuhatag
a búskomor kripta és az élet között,
s hogyha jól megy sorom, mindig abbahagyom,
nehogy az istenért a végén még visszaút...
Budapest, 1997.VIII.3.
1996. VII.16.
- Meg kéne nősülni -
mondja anyám a Völgy utcában.
Soha ekkora gyászt!
Mint ’76-ban, csak öregebben...
Bontok neki egy Britvic almalevet.
Szénsavas.
Én iszom meg.
Cseresznyefa.
Nem tudom, mi lesz.
Budapest, 1997.VIII.8-9.
PESTI IDEGÖSSZEROPPANÁS
a meg nem nevezett szálló üvegfala
iszonyatosan tiszta
svédhideg színeket mond
ó korhadt kapum hol vagy kolozsváron
ezerszer látott hotel
s mára
j a m a i s v u
Budapest, 1997.VIII.12.
LEPONEX
- A rossz után jónak kell jönnie -
ezt mondja nekem a L e p o n e x .
Egészen hihető.
Puha, szürke, tömör fotelben ül a fejemnél;
halkan beszél -,
értelmiségi.
Budapest, 1997.VIII.13.
FECSKENDŐ A PARTON
kis vékony műanyagfecskendő a rakparton
árvízi hordalék
soha nem bomlik le
egykor legfennebb
nyálkásan megnyúlósodik
Budapest, 1997.VIII.20.
SZÉNPILLANGÓ
1981. július 3-án Marosvásárhelyről Sepsiszentgyörgyre robogtam.
Onnan autóbusszal kellett továbbutaznom a Kovászna megyei Rétyre, a Feketeügy partjára, Salamon Anikó temetésére.
Szörnyű függőónként feszült fölöttem a gyász és néha gyulladt lelkemhez ért. Olvadó aszfalttengernek éreztem Vásárhelyt.
Ujjaim közé csalánkiütést mart a hívatlan veríték: kezeimet hol tördeltem, hol vakartam. Utastársaim is némák voltak, így azt
hittem, ők is Anikó temetésére mennek, de senki sem ismerte a tizenhárom éve nagyvárosi asszonyt. Ott szárnyalt fölöttem (,)
ijesztő magasságban;
szállt minden földi dolog fölött; süvített, átszakítva Tamási Áron fékező fóliáját, mely szerint még történhet valami...
Egy köztes megállóhelyen tört meg a csend. Az alagútbejárat bekormozott töltésén egy téglaszínű pillangó vesztegelt. Cinóber
élőlény fekete mezőn.
- Nézd csak! Nézd csak! - szóltak oda egymásnak a vidékiek.
Gyönyörködtek a pillangóban, amely elfelejtett védekezni.
Addig hiszek az emberiségben, amíg észreveszi a szénpillangót.
Budapest, 1997.VIII.20.
EGY BOLDOGSÁG A SOK KÖZÜL
(1980.VIII.19.)
siklik a sárga 61-es
gazsi és annácska benne sárga fényben
rogobnak el dezső ikerháza előtt
gold faßl
van röhögés
Budapest, 1997.VIII.28.
ROSSZ PASSZ
El-elszáll a fej;
nem magasra,
nem mennyekbe,
csak egy sapkányira,
s hallod:
beszélsz;
érted is még, hogy mit,
s félsz,
hogy látod majd:
m é s z . . . ,
s, hogy merre;
Hogyan bíznád magad
e pitiánerre?...
Aludd ki magad,
csukd be szemhéjad,
ne érvelj meddő vitán!
s agyadból szökken ereidbe
az intravénás önnön E v i p á n *,
de gátolod mindig érve kifejtését,
hogy ne lásd poklok kését,
s a lángköpenyes Mennybe,
félidő táján még
ne kopogj,
ne menj be!
Budapest, 1997.VIII.30.
* intravénás gyorsaltatószer
A SÁMÁN
- A rákosok üljenek az első sorba,
a többiek hátrább! - adta ki az ukázt,
majd rázendített:
- Mélyen, mélyen alszom,
mélyen, mélyen alszom,
mélyen, mélyen alszom,
KHAAAAA...
A sámán felriadt.
Ekkor döbbent rá, hogy maga is rákos.
Budapest, 1997.IX.2.
KELLETETT NEKIJE HOGY MARADJON
mer’ van olyan hogy románmagyar NYELV
én beszélem NYÚGATI dialektus
Budapest, 1997.IX.6.
EINSTEIN HÁZA PORIG ÉGE- Ki fedezte fel a tüzet?
- Prométheusz.
Budapest, 1997.IX.6.
BOLOND-RULETT
tenyérnyi pázsit a kórházudvar
erre a zöld nullára
tettem fel mindenem
Budapest, 1997.IX.8.
ESŐNAP
(a búskomorság vége)
Nem vettem észre az őszt.
Hawaii leányii nem fájnak most.
Az ősszel hántott nyírfa, - mondják -,
kérgéér’ nem sír, nem ragad.
Budapest, 1997.VIII.30-IX.10.
AZ ELHALLGATOTT POÉTA
VERESS BÍBORKÁNAK
kolozsvár sylviaplatha férjhez ment
s azóta nem írt több verset
tudod
mondta
a túl nagy boldogság
nem tesz jót a költészetnek
persze én örökké mutogattam neki
milyen kisded férfi vagyok
s mekkora bosszúságot is okoznék neki
de nemzedékünk sylviaplatha
hozzám sem írt verset
Budapest, 1997.IX.1-10.
ANYÁM
Anyám olyan, akár a nyár:
nem ribancos tavasz,
nem őszi kékharisnya.
Különben karácsony.
Budapest, 1997.VIII.29-IX.11.
A KAPUBAN MINDIG EGYEDÜL
anyám már nem tud álomba ringatni
megfogja fejem
nyugtatgat
hipnotizál
de az álomisten kapujába érve
érintése immár
A Z B E S Z T K É Z
Budapest, 1997.IX.1-11.
ANTIK BÚTORAINK KÖZÉ
antik bútoraink közé idővel
eljöttek a meztelenség plazmalányai
átjöttek a falon
plazmatestükkel egy kicsit felém fordultak
s távoztak is a szemközti falon keresztül
a nagyobb forgalom irányába
nem tudom
mennyire szeret engem az isten
apám sose kínált engem pálikával
Budapest, 1997.IX.28.
HÁROM EGYFORMA SZŐKE NŐ
a nők nem szeretnek hasonlítani egymáshoz
mégis olyan boldog ez a három fiatal nő a képernyőn
a rendezvény fehér alapú egyentrikójában
egyforma magasan
egyforma alacsonyan
látszik
egyazon cégtől vették ugyanazt a hajfestéket
de olyan boldogok e magasrendű hajfestékben
én se szeretek hasonlítani önmagamhoz
mégis be kellett vennem két gyógyszert mostanában
hogy önmagam lehessek
(enyhe
a költő korának megfelel?
elvonási tünet)
különben a megfejtés is
valamilyen közhely volt
hogy teszem azt munkában a vigasz
az egészség a legfontosabb
anyámmal egyszerre fejtjük meg
hogy anya csak egy van
hát igen
előbb jöttünk rá mint a győztesek
nekem is hiányzik
mondja anyám
nekem is hiányozni fogsz
gondolom én
s hátam mögött a háromfiókoson
zöld bőröndben feszül a kórházi
köntös fogkefe házikabát
Budapest, 1997.IX.29.
KRVICA
Már nemfogok tudni háborúsdizni
barátnőmmel az ágyban.
Eltelt jónéhány év,
s ő délvidéki.
Budapest, 1997.X.3.
HAJNALI ÖLELKEZŐ RÍM
Évszázadunkként lennék meztelen,
s ropnék boldogan vörösréz-üstön.
Szeret-e engem vajon az Isten
vagy - festék gyanánt - csak színez velem;
Budapest, 1997.X.4.
A SZÜNETJEL
Amikor először hallottam ezt a sükethangú szünetjelet,
éppen a vásárcsarnokban voltam.
A fejem 8-as volt:
megnyílt kutacsomon
kisded asztrálfejemben a fölöttes énem
éppen e m l é k e z e t t a j e l e n r e :
„Béla,
vége az időnek,
lejárt az időd!” - mondta
és „ding-dang” - szólt a szignó
a piacfelügyelő minikészülékéből...;
olyan kristálytisztán emlékeztem rá,
mintha csak tavaly történt volna,
közben meg a k k o r történt éppen, majdnem hanyatt estem;
eddig Béla voltam,
most meg Béla leszek mindjárt,
másfél óra múlva,
nulla egész huszonöt század milligramm akármitől,
s a fejfájásra szedett ládák lécei
ideghártyámon krumplihéjként csúsznak.
Emlékszem, hogy emlékeztem,
miszerint fogkrémet veszek éppen...
Isten így halaszt meg!
Egyszerre kifogy a j e l e n
és minden m ú l t lesz.
Lepereg fordítva az életem:
temetések, operációk...
J ö v ő nincsen,
csak m ú l t van örökké.
A fehér rácsos ablakon
együgyű labdázók.
Budapest, 1997.X.6.
GÁBORPÁLFILM
akurvaélet kiszesvaginájába bele
a cementporos várakozás szerelvényei
úgy csúszkálnak ideghártyámon
mint az unalomból felhajtott
késődélutáni
cukortalan feketekávé
érdes üledéke ahogyan végigszánkázik cserzett garatodon
olyan a film mint a kávézás
vagy akár az élet
akármikor abbahagyható
tőled függ
meddig kávézol
meddig tűröd képernyődön
hogy gáborpalira vegyenek
tőled függ meddig élsz
mikor választod a gőzmozdony piros küllőit
a sartre-talanított élet
egyetlen esélyeként felkínált
kiszes esztercomb helyett
kell a fenének lakás
kell a fenének állás
kell a fenének esztercomb
patríciarúzs
bözsikávé
küllő kell
sár kell
csonk kell
a kurvaélet
akármikor kikapcsolható
kiszesvaginájába bele
Budapest, 1997.X.18.
ERDÉLYI DIALEKTIKA
sütőélesztő
szentandráskereszt
Budapest, 1997.X.18.
NYÁRI RÉMÁLMOK
mint az észak-írek szent andrás-keresztje
két piros szalaggal beikszelt az ABLAK
barátnőm emléke mint egy leporelló
három csuklós síkban ül az utca felé
zuhanni csak akkor kezd szabadeséssel
ha feje és lába e g y síkba nyílik
Budapest, 1997.X.21.
NYOLCAS OSZTÁLY
kérdezgetjük kedd van-e
és ennél csak rosszabb pavilonok vannak
Budapest, 1997.X.21-24.
AMERIKAI ÁLOM
az amerikai álom szegélye fehér
fekete mackó hibernál rá
vékony piros furnérlemezt
Budapest, 1997.X.25.
EGY IDEGÖSSZEOMLÁS VIDÁM STÁCIÓI (1.)
Rakétázgatunk
sztaniolba bugyolált fésűdarabkákkal,
gyertyára tekert drótálvány segítségével.
Nem várt áramszünet jön.
A sötétség percei alatt boldog vagyok.
A totális feketeség
gyermekkoromat idézi.
Utoljára tavaly volt ilyen áramszünet,
s tavaly még gyermek voltam.
Budapest, 1997.X.26.
EGY IDEGÖSSZEOMLÁS VIDÁM STÁCIÓI (2.)
csak japán nővel ne
tudod
hirosima
az állatorvos mosolygott
Budapest, 1997.X.27.
EGY IDEGÖSSZEOMLÁS VIDÁM STÁCIÓI (3.)
az olasz ahogy a tolókocsit
éjszaka megemelte
majd seggre esett
attól az olasztól nem émelygek
attól az olasztól nem akarok kiugrani
szóval róla nem jut eszembe
az olasz után megint
kívánom a görögdinnyét
Budapest, 1997.XI.9.
AZ ELSŐ ERDÉLYIEK
a határ után közvetlenül
betértünk paliékhoz
hogy még vagy?
mit még csinálsz?*
majd visszafelé jövet
ők lesznek nyugat előszobája
Budapest, 1997.XI.9.
* A román „Ce mai faci?” <Hogy vagy?>
két rossz, nyelveszegett tükörfordítása
ODÜSSZEUSZ MIKOR …
... tíz év után először
megpillantotta Itaka lobogóit,
két foncsika lótuszszirmot kellett bevennie.
Budapest, 1997.XI.9.
ROMÁN HATÁR
bordó abroncsú magyar fülke
onnan még felhívható
vakapám
vakanyám
Budapest, 1997.XI.9.
KOLOZSVÁR TÍZ ÉV UTÁN
egy férfi meg egy nő az ágyban
azt mondják még nem szerelem
ha a besúgónak nincs már súgólyuka
az még nem nyugat
a hő nélküli őszben
tovább repednek az ernyedt bőrkabátok
Budapest, 1997.XI.10.
EGY IDEGÖSSZEOMLÁS VIDÁM STÁCIÓI (4.)
Halló, leányotthon;
Mellétárcsáztam.
Barátnőmet hívtam fel.
Kölcsönös kegyelemdöfés.
Budapest, 1997.XI.10.
ENDRŐDI SZABÓ ERNŐ EMLÉKÉRE
(1948.VIII.23-1996.VI.14.)
Nem rég
volt feleségeddel találkoztam,
s megkért, hogy szóljak,
bármit megtudok felőled.
Aztán most beállít a postás
a kései, kétkilós távirattal:
meghozta a lexikont,
s olvasom,
elmentél tavaly nyáron.
Pocsék nap volt.
Ellopták pénztárcámat,
de legvadabb rémálmomban sem gondoltam volna,
hogy az aznapi mélypont
nem e sunyi gaztett volt,
hanem te,
amint ernyedten levesembe hulltál,
sápadt, zilált Ernőm,
párás nézésű, kivert kutya...
Muslica lettél az ég fehér galuskái közt;
megzavartad az angyalok karát,
puttók tomporát vizslatod;
ruhástól alvó Villon-szagod
- remélem - parfüm nekik.
Vaskos tréfákon röhögtünk.
Mondtad:
álmomban trágárkodtam,
s láttam
az almazöld-rózsaszín ’85-ben,
amint megpillantod - lépcsőn felmenet -
feszülő farát leendő,
még nem is remélt hitvesednek;
(s vittél felolvasni önzetlenül
kisebbnél kisebb falvakba engem).
Gyászhíred hiányzik, mint fedél
a csőlakó szennyes kabátja fölött.
Most már megértem, mért nézted
oly’ magasról le az úri fajtát...
beléd botolva(,) meg se tántorodtak, csak letörölték ernős cipőjüket.
Budapest, 1997.XI.17-24.
EGY IDEGÖSSZEOMLÁS VIDÁM STÁCIÓI (5.)
yehuda robert samuil menyasszonya férjhez ment
így találkoztunk a zöldfedelűben
a klinika utca tetején
az önök fia nem hülye
mondja apámnak
az önök fia nem hülye
csak északi típus
Budapest, 1997.XII.5.
TOTYOG APÁM
sérvét fogva totyog apám lassan siet gyorsan totyog süketen vakon és
egyre érzéketlenebb tuskólábain a zokni és a papucs közötti dialektikus
átmenettel romlékony szerveit rutinnal átkarolva tipeg és nyargal mint
egy órajáték mint egy lombalagútban kisebbedve halad egy hírértékű
délelőtt felé
Budapest, 1997.XII.5.
TOLLPRÓBA
Pilinszky kék tintával
korcsolyázik vajszínű
lapon. Ez tulajdonképpen
fekete-fehér, de mint
ahogy én nem vagyok
Pilinszky János, úgy
a kék tinta szemében
fekete, s a vajszínű
papír szemében fehér.
Ekkor éppen é l Pilinszky,
tehát csak k i c s i t híres,
így keresetlenül korcso-
lyázhat a makulátlan
papír rostos szűzhaván.
Budapest, 1997.XII.20.