20. Karen Traviss: 5 klón háborús regénye

1. TŰZHARC

Egy jelentéktelen bolygó jelentéktelen falusi környezetébe ledobott kicsiny klón kommandós osztag bevetésével indul a sorozat. Alaposan kidolgozott, szépen megírt munka, viszont legalább kétszer olyan hosszú, mint amennyinek lennie kellene a történethez mérten. Egyértelműen túl van írva és bonyolítva, ami sokat ront a mű élvezetén. Csak fanatikus klón katona rajongóknak ajánlom.

2. CORUSCANT

Miként az első részt, úgy ezt is alaposan túlírta a szerző. Legfőbb hibája mégis az, hogy miközben részletekbe menően ecseteli a klón kommandósok életét, munkáját, civakodását és poénkodását, teljesen kihagyja a romantikus szálat. Gyakorlatilag kiherélte az író a művét azzal, hogy egy szót sem ejtett a kommandós és a Jedi kiscsaj szerelméről. Se egy csók, se egy rendes ölelés vagy pláne (minő szentségtörés!) egy szexjelenet nincs a sztoriban, miközben minden másról anatómiai részletességű és fárasztó leírásokat kapunk. Pedig engem érdekelt volna, hogy mi történik a párocskával négyszemközt, mivel mindketten fiatalok, tapasztalatlanok és felvilágosítatlanok szexuálisan. Vajon hogyan szexel egymással egy klón katona, aki semmit sem tud a nőkről, meg egy Jedi lány, akit csak a erő használatára tanítottak meg, de mit sem ért a férfiakhoz? Aztán Traviss egyszercsak bedob a történetbe egy terhességet meg több románcot, mintha csak kézigránátot hajigálna, mindenféle részletezés nélkül, amivel még inkább hazavágja az egész történetet. Nem hinném, hogy a kaminói génsebészek olyan kretének voltak, hogy meghagyták a klónok szaporodóképességét, miközben az élettartamukat lerövidítették és egyéb módosításokat is végrehajtottak a génállományukon. Ez rengeteg előrelátható kellemetlenséggel járna a harcmezőn és a hátországban egyaránt. És ugye női klón katonákat nem gyártottak a sereg számára, hogy legyen kivel szexelniük a férfiaknak és kis klón gyerekeket csináljanak a kimenőjükön.

Végül még azt az ostobaságot is elköveti a szerző, hogy érzelgős, nyálas barommá silányítja le a jószívű kiképző őrmestert, túldomborítva annak apáskodását. Azt már meg sem említem, mekkora képtelenség az, hogy egy bizonyos hatlábú ragadozó könnyedén röpködjön a levegőben egy 80 kilós hullát cipelve, meg felfelé mászva vele a házfalon. Így összességében alig vártam már, hogy a végére érjek a könyvnek, olyan hosszú és unalmas volt. Szóval senkinek sem tudom ajánlani. Igazán kár ezért a sztoriért. Valami jót is ki lehetett volna belőle hozni, megfelelő hozzáállással. De ez van, ha egy nő ír háborús történetet férfiakról. Hiába a sok szakmai segítség, amit kapott hozzá, akkor is elbaszta.

3. SZÍNVALLÁS

Az előző két részhez hasonlóan ez is nagyon túl van írva. Fele ilyen hosszúnak is sok lett volna érzésem szerint. A brazil szappanoperákat idéző regényfolyamot csupán az teszi elviselhetővé, hogy egyenletesen elosztva fajsúlyos gondolatok és mély kritikák vannak beleépítve a sztoriba, amik rendesen leszedik a keresztvizet nem csak a Jedikről és a Köztársaságról, de az egész Star Wars univerzumról, meg annak kiagyalóiról is. A vége felé egyre nyálasabb és érzelgősebb lesz a történet, amiből javarészt kimaradtak a nagy csaták és komolyabb akciók. Ezt a részt inkább nőknek írták, érzésem szerint. A leginkább mégis azt hiányoltam, hogy a főszereplők közül még senki sem halt meg. Egy háborús regény sorozatban szerintem az lenne a minimum, hogy minden részben legalább egy-két főszereplő is elhalálozik, hősiesen életét adja a többiekért vagy kiderül róla, hogy áruló, gyáva, esetleg a társai ellen fordul. Itt erről szó sincs. Gyakorlatilag izgalommentes az egész, amivel Karen Traviss végre színt vallott: nem képes igazán jó Star Wars háborús regényt írni.

4. A 66-OS PARANCS

Mint az előző három rész, úgy ez is nagyon túl van írva, szinte már fárasztóan. És rengeteg benne az érzelgősködés, gyakorlatilag csorog a műből a sok nőies lelkizés, ami nagyon nem illik egy csapat marcona kommandóshoz (imázsromboló). Engem a legjobban mégis az idegesített, hogy milyen pocsékul vannak megírva a csaták. A békésebb jelenetekkel (gyerekpelenkázással, csacsogással) semmi baj, de az ütközetek katasztrofálisak, elképzelhetetlenek és irreálisak. Képtelen magát beleélni az olvasó, sokszor fogalmam sincs, mi történik, mert érthetetlen a helyzet leírása (vagy egyszerűen hiányzik). Egy olyan nagy jelentőségű ütközetet, mint a coruscanti csata sokkal jobban is be lehetett (be kellett!) volna mutatni (ahogy a kashyyyki eseményeket is). Egy katonaviselt férfi íróember számára nyilván hálás feladat lett volna megírni ezt a történetet, de Traviss csak szenvedett vele és el is baltázta rendesen. Ugyanúgy, mint a 66-os parancs kiadásának napját és az utána következő eseményeket. Rossz helyekre teszi a hangsúlyt a történetben, rosszul osztja be a rendelkezésére álló bő 550 oldalt és a befejezés meg egyenesen katasztrofális. Így kinyírni Etaint nevetséges és szánalmas. Egy harcedzett veteránt, akinek a kisujjában van a háború, ilyen ostobán megöletni olyan elemi hiba volt a szerző részéről, amivel teljesen agyonvágta a történetet és végleg kiábrándított engem abból, hogy Karen Traviss valaha is képes lesz egy normális Star Wars regényt megírni. Ha már mindenáron meg akarta öletni a csajt, legalább megfelelő módon tette volna, hogy a halála méltó legyen a szerepéhez.
További apróság, hogy a Mandalore bolygóról szóló leírások teljesen különböznek az animációs sorozatban bemutatottaktól. Például az, hogy nincs vezérük (Satine-t ezek szerint később találták ki), a főváros kinézete egy putri (nem búra alá zárt metropolisz), Vizsla és a Halálőrség már eltűnt a színről, Darth Maul meg sem jelent, stb.

Összességében akkora csalódás ez a mű, hogy senkinek sem tudom ajánlani és ezek után félve kezdek bele az 5. részbe. Vajon az milyen elcseszett megoldásokkal fogja rombolni az olvasási kedvemet?

5. 501. IMPERIAL COMMANDO

Kezdjük azzal, hogy a mű eredeti címe: 501-es köztársasági kommandó. De mivel a birodalom megalapítása után játszódik, inkább a birodalmi kommandó címet kellett volna neki adni. Gyakorlatilag semmiben nem tér el az előző négy résztől. Ez is túl van írva, sok benne az érzelgősködés, picsogás, lelkizés, moralizálás és filozofálás. A csaták szinte jelentéktelenek és izgalmatlanok, a befejezés lapos és semmitmondó, a lehető legbénább. Összességében ez a rész is épp oly unalmasra sikeredett, mint az előzőek, pedig a sztoriból ezerszer jobbat, izgalmasabbat, többet is ki lehetett volna hozni, némi szakértelemmel. Kár érte. Hiába van jól, igényesen megfogalmazva, ha béna az összkép. Travissnek sikerült ebben az 5 regényben egy csomó erkölcsi és filozófiai részletkérdést fölvetnie a klónokkal és a Jedikkel, meg az erővel kapcsolatban. Egyedül a szex terén maradt adósa az olvasónak. Nem volt szó a női klón katonák megalkotásának lehetőségéről, sem a klónok közti homoszexualitásról. Pedig ahol egy csomó fiatal, erős, jóképű legény van összezárva sokáig és nagy a feszültség, meg csúcson van a tesztoszteronszint, ott vagy összeverekednek a srácok vagy egymásba szeretnek. Na persze, a homoszexualitás kényes téma, főleg a seregben, aminek az elemezgetéséhez a szerző nem volt elég tökös.

Készült: 2014.05.06.