71. Christie Golden: Battlefront II. Inferno osztag

A Pokol osztag története szerintem pokolian ellentmondásosra sikerült. Amilyen remekmű volt a Battlefront első része, olyan disszonáns és több szempontból is vitatható minőségű regény lett a második ahhoz képest. Bár Christie Golden az SWU egyik legjobb művét produkálta a Sötét tanítvánnyal, ezt a minőséget sajnos nem sikerült megismételnie az Inferno osztaggal. Noha a végére egész tűrhető erkölcsi drámává fajult ez a sokat lelkizős, keveset akciózós történet, összességében mégis elégedetlen vagyok a munkájával. Főként azért, mert olvasás közben többször olyan érzésem volt, hogy a szerző nem gondolt át bizonyos dolgokat és menet közben találta ki a sztori egy részét, nem ügyelve a részletekre. Azaz felületes munkát végzett, összecsapva egyes dolgokat, míg másokat rendesen kidolgozott. Valahogy teljességgel hiteltelennek és hamisnak éreztem a főszereplők egyes gondolatait, érzéseit, tetteit számos helyen, amitől eléggé visszásnak tűnik az összkép. A szerző egyértelműen nehéz feladatra vállalkozott, amikor megpróbálta bemutatni a birodalom agymosott, hazug ideológiáján felnőtt fiatal katonáinak elvakult lelkivilágát, de úgy vélem, a leírása inkább csak az olvasóban kelt kétségeket, nem a szereplőkben. Ezt nem így kellett volna megírni szerintem.

A feltűnőbb hibák:

1. A felkelők yavini bázisa körül jelentős szárazföldi csapatok állomásoztak az erdőben, amik védték azt a Halálcsillag érkezése előtt odaküldött felderítő kommandósoktól, sikeresen visszaverve őket. Ennélfogva teljességgel valószínűtlennek tartom, hogy egy sebesült TIE pilóta csak úgy átlopózzon a védelmi vonalon és lazán elkössön egy űrhajót, anélkül, hogy elfognák, lelőnék vagy a légvédelem leszedné az ellopott szállítógépet.

2. A 28. oldalon az áll, hogy a Halálcsillagon több, mint kétmillióan szolgáltak. Más források szerint csak 1,2 millióan voltak.

3. Miért kellett az első bevetésen teljesen fölöslegesen és értelmetlenül mérget keverni a moff italába? Amivel csak a lebukást kockáztatták és egyben megnehezítették a saját dolgukat, mert emiatt sietni kényszerültek? Épeszű ügynök nem csinál ilyet.

3. Miért rendelnek hozzá a négy fős, titkos osztaghoz egy rakás kisegítő munkatársat, akikre elvileg nincs semmi szükségük és akik aztán semmilyen szerepet nem kapnak a regényben? És miért kapnak egy baromira feltűnő, nagy űrhajót, tele csúcstechnikával, ami szintén megnehezíti, hogy észrevétlenül tevékenykedjenek és amit utána igazából semmire nem használnak?

4. Ha Iden megsérült a yavini csata során, amiből még az első küldetésük után is lábadozott, akkor hogy mehetett el egyáltalán az első küldetésre? Ez egy feltűnő szerzői hiba, mintha nem lett volna tisztában azzal, mit írt le pár oldallal korábban.

5. A szerző hol osztagnak, hol szakasznak, hol meg alakulatnak nevezi a csapatot, mintha nem tudná eldönteni, melyik is legyen?

6. A Determination csillagromboló fedélzetén a kantinban Tarvyn és Iden sört és whiskyt rendelnek maguknak? Az kizárt, hogy egy hadihajón engedjék a katonákat kedvükre piálni! Pláne a birodalmi flottában, ami hírhedt a szigoráról.

7. Amikor az űrhajók felszállnak egy-egy bolygóról, a szerző mindig azt írja, hogy csak néhány másodpercig tart kijutni a légkörből az űrbe, majd újabb néhány másodpercbe telik elérni a hiperűrbe ugrási távolságot. Mintha csak néhány métert kéne megtenni ehhez, nem több ezer (vagy több tízezer!) kilométert. Nyilván a látott filmek rövidre vágott jelenetei alapján számolta ezt ki ilyen ügyesen a szerző, mert ugye ott nincs rá idő, hogy bemutassák, ez akár fél óráig is eltarthat a körülményektől függően.

Készült: 2018.01.18.-21.

A könyvről ismertető a coruscant citizen oldalán, itt: Christie Golden – Battlefront ​II: Inferno osztag