Ewan Steery
KÖNYVKRITIKÁK
90. E. K. Johnston: A királynő árnyéka
A Star Wars Univerzumban meglehetősen ritkán fordult eddig elő,
hogy egy szép, békés, harmonikus világ népének hétköznapi életét
mutassa be egy szerző. Ebből a szempontból szinte egyedülállónak
mondható ez a regény, ami Padmé Amidala utolsó, királynőként
töltött napjával kezdődik, majd az ezt követő időszakot mutatja
be, amikor szenátorként próbál érvényesülni a Coruscanton, még
jóval a Klónok háborújának kitörése előtt. S bár igényesen van
megfogalmazva a legtöbb helyen, nekem mégse tetszett, számos okból
ez a mű.
Komoly gyengesége a történetnek, hogy gyakorlatilag aszexuálisnak
mutatja be Padmét és az udvarhölgyeit, noha mindannyian fiatal
lányok, akik körül biztos, hogy rengeteg jóképű férfi, udvarló,
kérő és sármőr nyüzsgött a palotában és a Coruscanton
folyamatosan, noha erről egy szó sincs a regényben. Csupán a
történet közepe táján jelenik meg minimális intimitás Sabé és egy
testőr között, de ez is előzmények nélkül van bemutatva, majd
nincs érdemi folytatása, mintha a női szerző nem tudna mit kezdeni
az ilyen dolgok ábrázolásával, ellentétben az öltözködéssel,
frizurákkal, szerepcserékkel és protokollokkal. A szereplők
érzelmi mélysége meglehetősen egyoldalú, távolságtartó,
valószerűtlenül ábrázolt.
A regényből kiderül, hogy Padmé nem feledkezett meg Shmí
Skywalkerről, azaz kitartóan kereste, nyomozott utána, hogy
felszabadítsa, de különböző okokból nem járt sikerrel. Végül
kénytelen volt feladni a keresést. Anakin viszont sosem jut
eszébe, nem is keresi vele a kapcsolatot, sem Kenobival, amit
erősen furcsállok.
A történetben egy csomó minden részletezésre kerül, az viszont
teljesen ki van hagyva, hogy miket csinált Padmé és kísérete a
hosszú űrutazások során a hajójuk fedélzetén. Mintha a galaxis
átszelése csupán egy röpke, eseménytelen pillanat lenne minden
esetben, a távolságtól függetlenül, s nem napokig tartó utazás.
Egy igen komoly hiba a sztoriban, hogy a 21. fejezetben Padmé
simán úgy dönt, a testőrei, udvarhölgyei nélkül fog elutazni egy
távoli bolygóra néhány szenátorral. Ez teljesen kilóg a normális
eseménymenetből, nem csak azért, mert így védtelenné válik, hanem
mert a cselekvési lehetőségei is beszűkülnek, a megszokott segítői
nélkül. Plusz az egész küldetés értelmetlen, mivel a szenátorok
politikusok, nem képzett szakértők, ezért teljességgel
alkalmatlanok a kárfelmérésre egy olyan bolygón, ahol még sosem
jártak korábban. Aztán ott van az a képtelenség, hogy a bajba
jutott bolygón nem tudnak tartós betont gyártani, amit importálni
kell. Akkor hogyan építették fel a civilizációjukat? Az ehhez
szükséges sok millió tonna betont nem lehet más bolygókról,
csillagközi távolságokra szállítani, mert az iszonyú drágává tenné
az egészet. Plusz: ha már eleve betonból vannak a csatornák, amik
összetörtek, miért nem lehet a sérült építőanyagot a helyszínen
újrahasznosítani (aprítás, újraöntés)? Szóval nem tudom, mire
gondolt a szerző, mikor ezt az ostobaság halmazt kitalálta,
elárulva totális hozzá nem értését és azt, hogy nem is próbált meg
utána nézni a részleteknek vagy legalább végiggondolni az egészet,
mielőtt ilyen butaságokat ír le. Nyilván így akarta feldobni az
unalomba és érdektelenségbe fulladó sztorit (nem sikerült).
Amikor a regény végén Padmé beszédet mond a szenátusban,
nyilvánvalóvá teszi a hozzá nem értését (és a szerző hozzá nem
értését) azzal, hogy azt állítja, a szenátorok a Köztársaság
összes állampolgárát képviselik. Ez nem így van. Csak a saját
rendszerük állampolgárait képviselik, mivel a rendszerek önálló
politikai entitások, a Köztársaság viszont nem egy egyesült
rendszerekből álló szövetségi állam (USA), csupán egy
érdekegyeztető szervezet (ENSZ). Pont ezért cselekvésképtelen a
fontos ügyekben és ez vezet végül a bukásához.
Clovis szenátor gyakorlatilag udvarlás és flörtölés nélkül támadja
le Padmét, amikor váratlanul megcsókolja, mintha diplomataként
fogalma sem lenne arról, hogyan kell az ilyesmit csinálni. A
jelenetnek tehát nincs előzménye, ahogy folytatása sem, ami igen
szerencsétlen megoldás a szerző részéről és elárulja teljes
tapasztalatlanságát a szívügyek terén.
A legvégső hiba, amit a szerző elkövet, hogy a regényt nem
lezárja, csak félbehagyja egy ponton, majd a végére odabiggyeszt
egy abszolút oda nem illő epilógust, ami Padmé halála és temetése
után játszódik és szintén a semmibe vezető szálat hoz létre vele.
Ennek itt semmi keresnivalója.
Összességében nagyot csalódtam a szerzőben és a műben, számos
további okból is, amiket itt fel sem sorolok. Padmé élete
megérdemelte volna, hogy rendesen kidolgozzák, méghozzá több
regény keretében. Kellett volna egy történet, ami a Naboo
felszabadítása utáni évekről szól, egész az uralkodása végéig.
Kellett volna egy regény, ami a szenátori munkáról szól, majd egy
harmadik, ami a klónok háborúja előtti eseményeket meséli el
egészen addig, míg a Coruscantra visszatérő Amidala űrhajóját
felrobbantják a leszállópályán A klónok támadása film elején. De
sajnos úgy tűnik, sem a szerző, sem a kiadó nem gondolták végig a
dolgokat rendesen. Igazán kár.
Készült: 2019.12.14. - 15.