Ewan Steery

KÖNYVKRITIKÁK


90. E. K. Johnston: A királynő árnyéka


A Star Wars Univerzumban meglehetősen ritkán fordult eddig elő, hogy egy szép, békés, harmonikus világ népének hétköznapi életét mutassa be egy szerző. Ebből a szempontból szinte egyedülállónak mondható ez a regény, ami Padmé Amidala utolsó, királynőként töltött napjával kezdődik, majd az ezt követő időszakot mutatja be, amikor szenátorként próbál érvényesülni a Coruscanton, még jóval a Klónok háborújának kitörése előtt. S bár igényesen van megfogalmazva a legtöbb helyen, nekem mégse tetszett, számos okból ez a mű.

Komoly gyengesége a történetnek, hogy gyakorlatilag aszexuálisnak mutatja be Padmét és az udvarhölgyeit, noha mindannyian fiatal lányok, akik körül biztos, hogy rengeteg jóképű férfi, udvarló, kérő és sármőr nyüzsgött a palotában és a Coruscanton folyamatosan, noha erről egy szó sincs a regényben. Csupán a történet közepe táján jelenik meg minimális intimitás Sabé és egy testőr között, de ez is előzmények nélkül van bemutatva, majd nincs érdemi folytatása, mintha a női szerző nem tudna mit kezdeni az ilyen dolgok ábrázolásával, ellentétben az öltözködéssel, frizurákkal, szerepcserékkel és protokollokkal. A szereplők érzelmi mélysége meglehetősen egyoldalú, távolságtartó, valószerűtlenül ábrázolt.

A regényből kiderül, hogy Padmé nem feledkezett meg Shmí Skywalkerről, azaz kitartóan kereste, nyomozott utána, hogy felszabadítsa, de különböző okokból nem járt sikerrel. Végül kénytelen volt feladni a keresést. Anakin viszont sosem jut eszébe, nem is keresi vele a kapcsolatot, sem Kenobival, amit erősen furcsállok.

A történetben egy csomó minden részletezésre kerül, az viszont teljesen ki van hagyva, hogy miket csinált Padmé és kísérete a hosszú űrutazások során a hajójuk fedélzetén. Mintha a galaxis átszelése csupán egy röpke, eseménytelen pillanat lenne minden esetben, a távolságtól függetlenül, s nem napokig tartó utazás.

Egy igen komoly hiba a sztoriban, hogy a 21. fejezetben Padmé simán úgy dönt, a testőrei, udvarhölgyei nélkül fog elutazni egy távoli bolygóra néhány szenátorral. Ez teljesen kilóg a normális eseménymenetből, nem csak azért, mert így védtelenné válik, hanem mert a cselekvési lehetőségei is beszűkülnek, a megszokott segítői nélkül. Plusz az egész küldetés értelmetlen, mivel a szenátorok politikusok, nem képzett szakértők, ezért teljességgel alkalmatlanok a kárfelmérésre egy olyan bolygón, ahol még sosem jártak korábban. Aztán ott van az a képtelenség, hogy a bajba jutott bolygón nem tudnak tartós betont gyártani, amit importálni kell. Akkor hogyan építették fel a civilizációjukat? Az ehhez szükséges sok millió tonna betont nem lehet más bolygókról, csillagközi távolságokra szállítani, mert az iszonyú drágává tenné az egészet. Plusz: ha már eleve betonból vannak a csatornák, amik összetörtek, miért nem lehet a sérült építőanyagot a helyszínen újrahasznosítani (aprítás, újraöntés)? Szóval nem tudom, mire gondolt a szerző, mikor ezt az ostobaság halmazt kitalálta, elárulva totális hozzá nem értését és azt, hogy nem is próbált meg utána nézni a részleteknek vagy legalább végiggondolni az egészet, mielőtt ilyen butaságokat ír le. Nyilván így akarta feldobni az unalomba és érdektelenségbe fulladó sztorit (nem sikerült).

Amikor a regény végén Padmé beszédet mond a szenátusban, nyilvánvalóvá teszi a hozzá nem értését (és a szerző hozzá nem értését) azzal, hogy azt állítja, a szenátorok a Köztársaság összes állampolgárát képviselik. Ez nem így van. Csak a saját rendszerük állampolgárait képviselik, mivel a rendszerek önálló politikai entitások, a Köztársaság viszont nem egy egyesült rendszerekből álló szövetségi állam (USA), csupán egy érdekegyeztető szervezet (ENSZ). Pont ezért cselekvésképtelen a fontos ügyekben és ez vezet végül a bukásához.

Clovis szenátor gyakorlatilag udvarlás és flörtölés nélkül támadja le Padmét, amikor váratlanul megcsókolja, mintha diplomataként fogalma sem lenne arról, hogyan kell az ilyesmit csinálni. A jelenetnek tehát nincs előzménye, ahogy folytatása sem, ami igen szerencsétlen megoldás a szerző részéről és elárulja teljes tapasztalatlanságát a szívügyek terén.

A legvégső hiba, amit a szerző elkövet, hogy a regényt nem lezárja, csak félbehagyja egy ponton, majd a végére odabiggyeszt egy abszolút oda nem illő epilógust, ami Padmé halála és temetése után játszódik és szintén a semmibe vezető szálat hoz létre vele. Ennek itt semmi keresnivalója.

Összességében nagyot csalódtam a szerzőben és a műben, számos további okból is, amiket itt fel sem sorolok. Padmé élete megérdemelte volna, hogy rendesen kidolgozzák, méghozzá több regény keretében. Kellett volna egy történet, ami a Naboo felszabadítása utáni évekről szól, egész az uralkodása végéig. Kellett volna egy regény, ami a szenátori munkáról szól, majd egy harmadik, ami a klónok háborúja előtti eseményeket meséli el egészen addig, míg a Coruscantra visszatérő Amidala űrhajóját felrobbantják a leszállópályán A klónok támadása film elején. De sajnos úgy tűnik, sem a szerző, sem a kiadó nem gondolták végig a dolgokat rendesen. Igazán kár.

Készült: 2019.12.14. - 15.