Ewan Steery
ASZTROMECHANIKAI DROIDOK
Artu Detu és társai olyan asztromechanikai droidok, amik
képesek a világűr vákuumában is
tartósan működni és dolgozni, például
egy űrhajó külső burkolatán utazva. Minden
szükséges szerszámmal el vannak látva a
különféle gépek
javításához, ugyanakkor számos
fogyatékosságuk van, amikre nem gondoltak az őket
kitaláló filmesek. Az alábbiakban
megpróbáltam összeírni azokat a
tulajdonságokat, amikre egy asztromechnek a
valóságban tényleg szüksége lenne
ahhoz, hogy elvégezhesse feladatait.
1.
Mozgékonyság: Az R2-D2 típus nem igazán
mozgékony szerkezet. Három keréken gurul, nehezen
tud lépcsőt mászni (vagy pláne egy űrhajó
tetejére önállóan fölmászni)
és olyan instabil, hogy könnyű felborítani. Az I.
II. III. részekben ezen úgy próbáltak meg
segíteni, hogy két mini rakétahajtóművet
építettek be a lábaiba, ami a gyakorlatban egy
teljesen irreális megoldás. Mivel a
méretükhöz képest kicsi az emelőerejük,
ugyanakkor sok üzemanyagot fogyasztanak és
ráadásul tűzveszélyesek (főleg egy űrhajó
fedélzetén, burkolatán).
Egy valódi asztromech egységnek
behajlítható lábakkal kell rendelkeznie (kettővel
vagy néggyel), amiken kerekek is találhatók (vagy
a talpba beépítve vagy a lábon elöl vagy
hátul), hogy a körülményektől függően
lépegetni vagy gurulni egyaránt tudjon. A talpaiba pedig
mágneses tappancsokat kell beépíteni, hogy egy
űrhajó fémburkolatán képes legyen
megtapadni (mint az I. részben az látható is). Az
antigravitációs lebegtető hajtómű nem
szükséges alkatrész, mivel energiapazarló
és szélsőséges viszonyok közt
(például erős szélben vagy egy mozgó
űrhajó burkolatán) nem használható
hatékonyan.
2. Munkavégzés: Az R2-D2 karjai (5 db) a testébe
rejtve tárolódnak, értelmetlenül foglalva a
helyet a különféle fontos műszerektől,
ráadásul mindegyik gyenge (vékony és
rövid), vagyis nem alkalmasak nehéz terhek (gépek,
alkatrészek) emelésére,
beillesztésére egy űrhajóba.
Ráadásul mindegyik vége másféle
kialakítású, vagyis egyfunkciós.
Normális "keze", amivel fogni lehetne nincs a robotnak.
Egy valódi asztromech egységnek külső,
behajlítható karokra van szüksége (kettőre,
háromra vagy négyre), amik végén gyorsan
cserélhető kezeket hord. A kezek lehetnek kicsik: vékony
ujjakkal felszerelve (a finom mechanikai műveletekhez, apró
tárgyak megfogásához). Nagyok: vaskos ujjakkal
felszerelve (a nehéz fizikai munkákhoz, terhek
emeléséhez, mászáshoz). Vagy emberi
kézre emlékeztetők
(nyomásérzékelőkkel felszerelt, műbőrrel
borított kezek az emberek által használt
tárgyak megfogásához). A
különféle kezeket tárolhatja a
burkolatán (a hasára akasztva) vagy belül (a
törzsébe épített dobozban). Emellett
célszerű, ha számos eszközt is szállít
magával ugyanígy, például komputer
csatlakozót (vezetékes, rádiós),
univerzális szerszámokat (villáskulcs,
csavarhúzó, kalapács, kombináltfogó,
forrasztó pisztoly, hegesztő pisztoly, stb.),
vágóeszközöket (lángvágót,
lézervágót, kést, ollót,
körfűrészt, stb.), mérőműszereket
(sugárzásmérő, elektromos mérőműszer,
légnyomásmérő, stb.), tűzoltó palackot,
kézilámpát, stb.
3. Érzékelés: Az R2-D2 feje félgömb
alakú, így csak körbeforgatni tudja, megbillenteni
nem. A rajta elhelyezett három szem (elöl, hátul,
felül) és a különféle
érzékelők így csupán korlátozottan
használhatók, vagyis nem képes rendesen
belátni velük a környezetét.
Egy valódi asztromech egység fejének
ugyanúgy mozgathatónak kell lennie, mint egy emberi
fejnek, tehát nyakon kell ülnie (ami lehet teljesen
behúzható is). Célszerű, ha legalább
négy szeme van (kettő előre néz, kettő hátra a
sztereokép miatt), amik párosával vagy
külön is mozgathatók és beláthatja
velük az egész környező teret maga körül,
fölött és alatt. A fejbe kart beépíteni
ostobaság, oda a különféle
érzékelőket célszerű elhelyezni. A robot
agyát viszont nem a fejbe kell beépíteni, mert a
törzsben biztonságosabb helyen van.
4. Kommunikáció: Az R2-D2 egység legfőbb
fogyatékossága, hogy nem tud emberi hangon
beszélni, noha feladata szerint emberekkel kell
együttműködnie. A csipogása csak más robotok
számára érthető, ami meg azért
fölösleges, mert a robotok gyorsabban tudnak
kommunikálni rádiójelekkel, mint hangokkal. A
gép fején elhelyezett kis lámpák (kijelzők)
pedig nem informatívak, vagyis egy külső szemlélő
nem sok mindent tud megállapítani belőlük azon
kívül, hogy működik.
Egy valódi asztromech egységnek legalább 100
nyelven kellene tudnia folyékonyan beszélni, hogy
hatékonyan együttműködhessen az emberekkel és
egyéb szerves lényekkel. A fején vagy
mellkasán továbbá elhelyezhetők színes
kijelzők, amikkel számos fontos információt tud
közölni a környezetével a
működéséről (be van kapcsolva normál vagy
alvó üzemmódban, mekkora az
akkumulátorának feltöltöttségi szintje,
stb.). Emellett célszerű egy kis összecsukható
képernyővel vagy adattáblával is ellátni,
amin meg tudja jeleníteni a közlendőjét
különféle írásmódokkal (a
világűrben dolgozva, ha valamiért megszakad a
rádiókapcsolat), illetve a szerelés
megkönnyítésére a
memóriájában tárolt tervrajzokat, műszaki
vázlatrajzokat, térképeket, stb.
5. Kiegészítő szolgáltatások: Egy jó
asztromech egységnek képesnek kell lennie kimenteni a
sérült vagy eszméletlen pilótát az
űrhajóból és biztonságba juttatni
(teherhordó képesség: egy ember súlya
szkafanderben, plusz egy hátizsák normál
gravitáción), elsősegélyben
részesíteni (kötözés,
újraélesztés, lélegeztetés, stb.),
gondoskodni róla (univerzális tisztiszolgaként:
főz, mos, takarít, stb.). Alkalmasnak kell lennie az
űrhajó őrzésére és védelmére
(éjjellátó és infravörös
érzékelők, mozgásérzékelő,
önvédelmi fegyverzet). A katonai változatnak tudnia
kell használni a különféle
kézifegyvereket és harcolni, ölni is képesnek
kell lennie (nem lehet gátlásos ha gyilkolni kell). A
különféle űrhajók mellett tudnia kell
megszerelni saját magát és minden más
robotot is.