Ewan Steery

KIJAVÍTANDÓ HIBÁK A STAR WARS FILMEKBEN


VIII. rész: Az utolsó Jedik


1. A hiperűrből kiugró és orbitális pályára álló csillagrombolók hatalmas zajjal érkeznek meg, amit késlekedés nélkül, azonnal hallani lehet lent a bolygó felszínén is.

2. A csillagrombolók csak állnak az űrben, eszükbe sem jut a megérkezésük után azonnal tüzet nyitni a lázadók hajóira, ahogy azok sem lőnek, csak ott állnak előttük. Azaz a csata úgy kezdődik, hogy senki nem csinál semmit, csak nézelődik. Majd a csatahajó a már jól láthatóan kiürített bázist kezdi lőni, ahelyett, hogy a lázadók vezérhajóját semmisítené meg először, majd az űrkompokat lőné.

3. Úgy nem lehet megjavítani egy hibás, zárlatos áramköri panelt, hogy a droid nekinyomja a kupolás fejét és ezzel összetöri az egészet. Ettől nem fognak újra működni a vadászgép fegyverei.

4. Poe két alkalommal is átrepül a vadászgépével a frissen kilőtt lövegtornyok helyén lángoló roncsfelhőkön és ezt sértetlenül megússza. Hogyan? Hisz attól még, hogy szétlő egy nagy, nehéz, páncélozott lövegtornyot, annak darabkái minden irányban fognak szétrepülni, nem kör alakban, hogy lyukat formáljanak a gépének. Vagyis tönkre kéne zúzódnia a kis vadászgépének a nagy roncsdarabokkal való ütközésektől.

5. Luke X-szárnyúja a tengerbe lett süllyesztve. Ezzel érkezett a bolygóra. De hogyan? Az X-szárnyúak nem tudnak a hiperűrben repülni egy asztrodroid nélkül, ami elvégzi a szükséges számításokat, amikre nincs kapacitása a vadászgép beépített számítógépeinek. Artu viszont, akinek ez volt a fő dolga, nem tartott Lukekal. Miért? Ha Luke egy átalakított vadászgépet használt, ami asztroszer nélkül is röpképes, előre tudnia kellett, hogy nem fog visszatérni. Viszont akkor hogy lehetett Artúban a bolygóját mutató térkép? Hisz őt nem vitte magával! És mivel kereste a szigeten lévő Jedi ereklyéket, gyakorlatilag nem tudhatta, hová készül és ott lesz-e, amit keres? Azaz vissza kellett volna térnie, odaadni Artúnak a térképet, majd visszamenni. De ekkor tutira lebukik, ráadásul elég körülményes lett volna a dolog. Ha viszont egy másik asztroszert vitt magával az útra, ezt miért tette, miért nem vitte magával Artút és hová lett a másik asztrodroid? A szigeten nem volt ott. Azt is elsüllyesztette a hajóval együtt? Miért?

6. Galaktikus mércével mérve és az Első Rend katonai potenciáljával összehasonlítva az Ellenállás erői jelentéktelenek (néhány hajó és 400 fő). Egy szerényebb bolygónak is komolyabb űrflottája és hadserege van. Snoke mégis úgy tekint rájuk, mint az egyetlen és legkomolyabb ellenségre, amit feltétlenül el kell pusztítania. Mintha senki más nem lenne még rajtuk kívül a galaxis 10 milliónyi lakott bolygóján, akikkel szembeszállhatna.

7. Ha működik az ellenállás hadihajóinak védőpajzsa, hogy tudnak rajtuk átlőni a TIE vadászok és károkat okozni bennük, illetve megsemmisíteni őket? Miközben a csatahajók lövései nem mennek át rajtuk? Ha nem működik, miért van szükség a TIE támadásra ahelyett, hogy a rombolók egyetlen sortűzzel megsemmisítenék őket? Amikor a rombolók tüzet nyitnak, a vezérhajónak van pajzsa, ami kitart a nagy ágyúk ellen, ugyanakkor a vadászok kis ágyúinak tüzét átengedi. Hogyan és miért?

8. Leia azt mondja Poenak, hogy találniuk kell egy új bázist, ahol van elég energia ahhoz, hogy vészjelzést küldhessenek a szövetségeseiknek, akik szétszóródtak a peremvidéken. Később D'Acy parancsnok megismétli ugyanezt az ostobaságot, amikor a szállítóhajók elhagyják a cirkálót, majd Poe is elmondja ugyanezt a Craiton lévő bázison. Ezzel a kijelentéssel csak két probléma van: 1. Az Ellenállás az Új Köztársaságot védelmezi, ami a magvilágokban és körülötte található, míg az Első Rend a peremvidéken bujkált mostanáig. Tehát a szövetségeseket is ott kell keresni, nem az ellenség területén. Attól még, hogy az Új Köztársaság központi bolygóját szétrobbantották, maradt több százezer bolygójuk a galaxisban, ahol most nyilván javában készül mindenki a háborúra. 2. Miért nincs energiája a parancsnoki cirkálónak vészjelzést küldeni bárhová, bárkinek a galaxisban? Miközben a későbbiekben azt látjuk, hogy Poe gond nélkül holonetezik Mazzal, majd Finn és Poe is beszélgetnek a távolból, végül pedig Leia és Rey csuklóján van egy-egy olyan piciny mütyür, karórányi helyzetjelző, amivel rátalálhatnak egymásra sok-sok fényévnyi távolságból is. Ezek működésére hogy van energia?

9. Leia pörögve kirepül az űrbe egy csomó törmelékkel együtt, majd azt látjuk, hogy mozdulatlanul lebeg a semmiben, körülötte a törmelékekkel és nem pörög, továbbá nem szóródnak szét a roncsok. Mi tartja vissza őket? Az erő nem, mert azt csak később kezdi használni, hogy visszajusson a hadihajóra.

10. Leia hogy jut be az űrből a hajóra az egyik belső folyosói zsilipet kinyitva? Ott biztos nincs levegő visszatartó erőtérpajzs, belül a fedélzeten, így azonnal ki kéne robbannia a levegőnek. Nem is nagyon látunk semmit a jelenetből, nyilván pont azért, mert a készítők is rájöttek, hogy baj van az egésszel. Így inkább eltakarták némi füsttel az ajtónyitást, ami fura mód befelé áramlik, nem kifelé, ahogy kéne.

11. Artu holovetítője a forgó fejrészében van. Miközben kivetíti Leia régi, Kenobinak szóló üzenetét, elfordítja a fejét Luke felé, ám mégis azt látjuk, hogy a hologram marad az eredeti helyén a padló fölött. A vetítőjét ugyan tudja mozgatni, de nem annyira, hogy ellensúlyozzon ekkora mértékű elfordulást.

12. Holdo admirális azzal kezdi a parancsnoklását, hogy miután ráébresztette az ellenállókat arra, mennyire kevesen vannak és milyen fontosak, azaz életben kell maradniuk a folytatáshoz, semmiféle épkézláb cselekvési tervet nem mutat fel, amikor pedig sürgősen ki kéne találni valamit, hogy elmeneküljenek a túlerő elől és később folytathassák a harcot. Ennél nagyobb hibát parancsnok nem követhet el, minthogy végig nem bízik a katonáiban, nem osztja meg velük a terveit és nem törekszik a csapat munkájának összehangolására, hogy képesek legyenek gyorsan, eredményesen cselekedni.

13. Az aktív nyomkövetéshez látni kell a célt műszerrel. Csakhogy a galaxisban kozmikus távolságok vannak, amik szó szerint lehetetlenné teszik, hogy bármilyen nagy távérzékelővel észre lehessen venni több fényévnyi távolságból egy hadihajót, ami túl kicsi ehhez. Ez még egy csillagromboló méretű távcsővel se működne. De ha mégis, évekbe telne a dolog. Hisz az egy fényévre lévő űrhajót leghamarabb egy év múlva lehet észrevenni, hogy hol volt egy évvel korábban! Nagyobb távolságokon arányosan nő a futási késedelem. Ha meg valahogy hiperűrsebességgel működő távérzékelőt használnának, akkor is ott a probléma, hogy milyen irányba és milyen messzire nézzenek vele, és ott mekkora területet fésüljenek át? Illetve hogyan szűrjék ki az adott térségben lévő rengeteg egyéb tárgyról befutó adatok közül az őket érdeklő jeleket? Hisz a világűr nem üres: tele van sok millió, milliárd üstökössel, aszteroidával, porfelhővel, ronccsal, űrszondával, mindenféle egyéb űrhajókkal. Kétszeres távolságban nyolcszoros térfogatot kell ilyenkor átvizsgálni, tízszeres távolságban pedig már ezerszeres térfogatot. A köbös növekmény miatt úgy megugrik a művelet számításigénye, hogy egy csillagromboló méretű számítógéppel sem lehet elfogadható idő alatt elvégezni azt.

14. Finn azt mondja Poenak, hogy csak a vezérhajóról tudják őket követni. Majd meg azt, hogy ha ezt felrobbantják, akkor egy másik hajóról fogják őket tovább követni. Hogy is van ez? Ha minden hajóról képesek követni őket, akkor semmi értelme megpróbálni kiiktatni a nyomkövetőt. Azaz semmit sem nyernek 6 perccel, hiába szöknek meg.

15. Rose lazán megjelenít egy részletes holografikus műszaki rajzot az Első Rend titkos katonai vezérhajójáról, amin fel van tüntetve kívül-belül minden. Az is, hol van a szupertitkos nyomkövető, aminek még a létezéséről sem bizonyosodtak meg és hogy kell azt kiiktatni. Honnan van ez a tervrajz? Hogy szerezték meg? És hogy fér hozzá egy sima karbantartó észrevétlenül az ilyen taktikai jelentőségű információkhoz egy hadihajón?

16. Ha Leia olyan fontos az Ellenállásnak és súlyos állapotban van, miért nincs mellette egyetlen orvos vagy ápoló sem, aki felügyelne rá vagy kezelni próbálná? Csak fekszik egy intenzív ágyon, búra alatt és kész. Még csak bakta tartályba se dugták, hogy helyrehozzák a vákuum miatti bőrsérüléseit, ami elvárható lenne ilyen helyzetben az orvos droidoktól.

17. Maz Kanata úgy beszél a holovetítőbe, hogy közben mozog, verekszik és lövöldözik, a kamera mégis mindig stabilan követi. Ha a kamera egy repülő drónon van, hogyhogy nem sérül meg harc közben, nem verik le vagy lövik ki vagy ütközik neki egy falnak a szűk, zárt helyen? Hisz nem tud kitérni a támadás elől, mert azzal van elfoglalva, hogy Mazhoz képest stabilan lebegjen, könnyű célpontot nyújtva. Arról nem is szólva, hogy a felvételt hol szemből, hol hátulról látjuk, amihez legalább két kamera kéne, mert eggyel nem lehet két irányból egyszerre felvételt készíteni. A két kamera viszont szükségtelenül bonyolítaná a felvétel készítését harctéri körülmények között, amire aligha van lehetősége a nőnek menekülés, verekedés és lövöldözés közben.

18. Ha Maz ilyen jól ismeri a kódtörő mestert, akkor miért nem árulta el a nevét vagy valamelyik álnevét? Ha volt nála egy kép a fickó kitűzőjéről, miért nem volt nála kép az arcáról, hogy könnyebben felismerjék? És honnan tudta, hogy épp a Canto Bighton van, pont a kaszinóban? És ha ott van, miért nem hívták föl a hadihajóról ugyanúgy, mint Mazt?

19. Ha Finn magával akarta vinni Leia jeladóját, hogy megtalálja vele Reyt, illetve az volt a szándéka, hogy Rey ne jöhessen vissza a bajban lévő flottához, akkor indulás előtt miért adta át Poenak a jeladót?

20. Ha Luke olyan nagy mestere az erőnek, hogy nem veszi észre, amikor Rey hazudik neki, azt állítva, hogy tisztítás közben elsült a fegyvere? Ezt azonnal ki kéne szúrnia, ugyanúgy, ahogy előre megérzi a veszélyt és az ellenfelek szándékait.

21. Finn és Rose hogy tudtak észrevétlenül megszökni egy komppal a menekülő és támadás alatt lévő cirkálóról, aminek korábban szétlőtték a dokkját? És senki sem próbálta megállítani vagy legalább kérdőre vonni őket? Se az ellenállók, se az üldözők? És Poe miért nem tartott velük, mikor nincs semmi dolga, csak ül egész idő alatt tehetetlenkedve, noha ő tud űrhajót vezetni, míg Finn és a lány nem (hisz nem űrpilóták)? A velük tartó BB-8 tud űrhajót vezetni, de ő csak utas a fedélzeten. BB-8 miért kísérte el őket, mikor ő Poe droidja? Akkor már inkább Thripiót kellett volna velük elküldeni, akit használhatnak tolmácsnak és a kaszinóban is jobban megállná a helyét a protokoll tudása miatt.

22. A kaszinóban Finn odalép egy asztalhoz, körülnéz, majd elfordul, aztán a következő pillanatban egy másik szögből látjuk, ahogy egy teljesen más asztaltól ellép, ami körül teljesen más vendégek állnak, mint az előző pillanatban. Többek közt Rose is hirtelen felbukkan a semmiből a jobbján.

23. A kaszinóban földrengést okoz a fathierek patáinak dübörgése. De amint kimennek az erkélyre megnézni, mi történik, ott már nincs rengés, noha az állatok csak akkor szaladnak el az épület előtt.

24. Ha az Első Rend az ellenállók vezérhajóját követte csak, a kísérők miért maradtak mellette, míg kifogyott az üzemanyaguk és áldozatul estek az ellenségnek? El kellett volna ugraniuk különböző irányokba, szövetséges vagy támogató világokra, hogy ott leljenek menedékre.

25. Az egészségügyi fregatt kapitánya azt üzente a hídról, hogy kiürítették a hajót. Akkor ő miért maradt ott a mozgásképtelen járművön egyedül, ahol semmit sem tehetett, azon kívül, hogy meghal?

26. Amikor börtönbe zárnak egy foglyot, nyilván átkutatják és elvesznek tőle minden olyan eszközt, amivel kiszabadulhatna. Akkor hogy tud a tolvaj simán megszökni a cellából?

27. Amikor az őrök összefutnak egymással a börtön folyosóján, nincs ott középen a felnyitható csatornafedél. Csak később jelenik meg a padlón.

28. Milyen börtön az, ahol a folyosón csak úgy ott van egy szerszámok és erőszak nélkül, simán felnyitható csatornafedél, amin át ki lehet szökni belőle?

29. A szökevényeket kereső éber biztonsági őr miért nem veszi észre, hogy az orra előtt nyitva van egy csatornafedél, pedig majdnem rálép? Majd a társának kell figyelmeztetnie, mi van mellette? És a szökevények miért hagyták gondosan félig nyitva maguk után a fedelet, ahelyett, hogy teljesen nyitva felejtették volna vagy teljesen visszacsukták volna, hogy elrejtsék a menekülésük útvonalát?

30. A versenypályáról hogy képesek simán kiugrani az állatok? Nincs semmi olyan védőrendszer, ami megakadályozná a szökésüket? Ha van, most miért nem állítja meg őket? Ha nincs, miért nem szöktek meg már sokkal korábban?

31. Az állatok az ellipszis alakú pályán órairányban rohannak körbe, majd nem kifelé, azaz nekik balra törnek ki a pályáról, hanem befelé, nekik jobbra indulnak a kör közepére. Aztán valahogy bejutnak a kaszinó épületébe, ami a körön kívül található, de úgy, hogy közben nem mennek át újra a versenypályán és nem is váltanak szintet, hogy fölötte vagy alatta szaladjanak át.

32. Az állatokat üldöző repülőgép miért nem lő rájuk? Miért csak a parton álló űrkompot lövi szét habozás nélkül, noha a pilótája elvileg nem tudhatja, hogy az a szökevényeké? Az űrkomp elvileg már nem is állhatna ott, hiszen illegálisan parkolt tiltott helyen, így rég el kellett volna szállítaniuk a hatóságoknak az űrkikötőbe, lefoglalva a járművet.

33. Finn azt mondja, megérte, lecsaptunk rájuk, megérezték. Pontosan hogy is csaptak le a kaszinóvárosra? És mit is éreztek meg? Hogy kiszabadítottak néhány állatot és összetörték a berendezést? Egy ekkora, milliárdos vállalkozás ettől a minimális károkozástól nem fog csődbe menni.

34. Ha Rey a sivatagos Jakkun nőtt fel, ahol nincsenek szabad víztömegek, akkor hogy képes úszni, amikor beleesik a barlangban lévő tavacskába?

35. Amikor Rey a szüleit akarja látni az erő kristálytükörben, de csak önmagát látja, egy végtelenbe nyúló tükörképi sorban állva, akkor az csak egy dolgot jelenthet: hogy ő önmaga szülője, pontosabban klónja. Ami csak úgy lehetséges, ha időutazást hajt végre és előtte vagy utána készítenek róla egy klónt, aki aztán a Jakkura kerül.

36. A kritikus helyzetben Holdónak eszébe sem jut világos eligazítást tartani a saját embereinek, hogy tudják, mi a terve. Helyette az idejét pazarolja a Poeval való meddő vitára, tovább nyújtva a film hosszát fölöslegesen.

37. Rey becsukja a fekhely alatti szerszámos fiókot, majd föláll és a következő pillanatban már bemászik a mentőkabinba. Ezzel csak az a baj, hogy a fekhely a hajó utasterében található a bal oldalon, elöl, míg a mentőkabin a gépházban, hátul a jobb oldalon, azaz a lehető legmesszebb tőle. Mi szükség volt erre a fiók becsukásos jelenetre, ha nem kapcsolódik logikailag semmihez?

38. Rey mentőkabinja közvetlenül a járőröző TIE vadászok előtt repülve közelíti meg a hadihajót, majd észrevétlenül leszáll az egyik dokkban. Hogy nem veszik észre se a vadászok, se a hajó érzékelői? Hogy nem lövik le azonnal, mint lehetséges bombát vagy behatoló szabotőrt? Ha mindezt Kylo intézte el, ő honnan tudta, hogy mikor és hogyan érkezik hozzá Rey? Hisz nem beszéltek meg semmit az erőn keresztül és mivel nem voltak kapcsolatban a kézfogás óta, nem is láthatta, mire készül a nő. Amennyiben a TIE vadászok észrevették és tudták, hogy csak be kell kísérniük, miért nem ezt tették? Ehelyett elrepülnek a kabin mellett és előbb belépnek a hangárba, mint a doboz. Ahelyett, hogy közrefogva bekísérnék a landolásig.

39. Holdo olyan ostoba, hogy még akkor sem próbálja elmagyarázni a tervét, amikor már Poe letartóztatja. Miért? Ráadásul a mellette lévő tisztek csak állnak ott, meg se próbálnak beavatkozni vagy legalább elmondani a véleményüket, az egyik vagy másik oldalra állva. Miért?

40. Az Első Rend flottája körül az űrben folyamatosan járőröznek a TIE vadászok az üldözés során. Azaz védik a nagy hajókat a semmitől, miközben nem támadják a menekülő ellenállókat, hogy mielőbb felmorzsolják őket és tovább mehessenek a dolgukra. Hisz nyilván van más feladata is egy ekkora flottának, mint egy jelentéktelen katonai erőt üldözni a semmiben.

41. Az Első Rend flottájának bőven elég tűzereje van ahhoz, hogy több száz vagy ezer ágyúval egyszerre tüzeljen a menekülő szállítóhajókra és egyetlen sortűzzel megsemmisítsék az összeset, pontot téve az ügy végére. Ehelyett egyetlen ágyúval lődöznek utánuk, lassan, ráérősen, mintha unnák az egészet.

42. A vörös ruhás testőrökkel való csata során az egyik jelenetben Kylo két kézzel fogja a kardját, miközben ledöfi az egyik ellenfelét, majd a másik ellenfél támadása elől úgy hajol és ugrik hátra, hogy közben szándékosan és jól láthatóan elengedi a kardját és fegyvertelenné válik, noha ezt semmi sem indokolja, hisz a kardja nincs beszorulva sehová.

43. Amikor Rey a két kardos fickóval hadakozik, az egyik kardcsapást kivédi, majd háttal fordul a fickó bal kezében tartott kardnak. Aki ekkor simán hátba szúrhatná, ám ehelyett a bal karja és a kardja átmenetileg takarásba kerül, majd a következő pillanatban mikor újra felbukkan, eltűnik a kezéből a kard és az üres kezét semmire nem használja, csak lógatja haszontalanul. Ahelyett, hogy hátba ütné vagy tarkón vágná vagy megragadná a haját és hátra rántaná, hogy elessen és könnyen meg lehessen ölni. A kard nem esett le a padlóra, mert később, mikor Rey megöli a fickót, csak a jobb kezében lévő kard esik a földre, a másik nincs sehol.

44. Amikor a cirkáló belerohan a csatahajóba, a menekülő szállítóhajó fedélzetén csak Leia, Poe, C-3PO és Connix hadnagy bámulnak ki az ablakon és figyelik a robbanást. Körülöttük a többi utas nyugodtan beszélget egymással, illetve üldögél és bambul. Láthatóan egyáltalán nem érdekli őket, hogy mi történik a közelükben, miközben az előző pillanatokban még sorra lőtték ki a hajóikat és tudniuk kellett, hogy bármelyik pillanatban ők is meghalhatnak. Minek köszönhető ez a nagy érdektelenség?

45. Amikor Finnt és Roset ki akarják végezni, körülöttük a csarnokban több száz rohamosztagos áll és nézi a műsort. Phasma is ott áll előttük. A csillagromboló katasztrófáját követő pillanatban, mikor romokban áll a csarnok és minden lángol, már csak néhány rohamosztagos hever a környéken és ők is halottak vagy sebesültek. Miközben Finn és Rose, akik nem viselnek teljes testpáncélt, sérülések nélkül megúszták a robbanást. Majd a távolból feltűnik Phasma néhány katonával, mintha akkor érkeznének a helyszínre.

46. Rey hogy volt képes kijutni a súlyosan megrongált hadihajóról, majd átszállni a Falconra anélkül, hogy észrevették, megtámadták, feltartották volna? Attól még ugyanis, hogy a vezérhajót megrongálta a belecsapódó cirkáló, a flottának nem esett baja, tehát harcképes maradt. Azaz a Falcon továbbra sem közelíthette volna meg észrevétlenül. Ezt az akciódús szökést a rendező olyan lényegtelen és jelentéktelen dolognak tartotta, hogy egyetlen pillanatot sem vesztegetett rá, miközben más, unalmas beszélgetésekre rengeteg időt áldozott a filmben.

47. Finn az ócska, szétesőben lévő siklójával közvetlenül szembe repül a faltörőkos ágyúval, gyakorlatilag belerohanva a széles sugárnyalábjába. Mégsem semmisül meg azonnal a járműve attól a sugártól, ami elvileg olyan erős, hogy képes áttörni mögötte a páncélkaput. Hanem vidáman tovább repül, mintha sebezhetetlen volna. Miért?

48. A lépegetők miért nem lőnek Finn magányos, könnyű célpontot nyújtó siklójára a közelítés közben? Sem később, amikor a férfi kiszáll a roncsból és a nyílt terepen rohangál?

49. Rose megmenti Finnt, akit alig 1-2 napja ismer, úgymond szeretetből, hogy megakadályozza az önfeláldozását, amivel viszont halálra ítéli a megmaradt ellenállókat a bázison, akikkel már jóval régebb óta együtt van. És mindezt úgy próbálják meg beállítani a filmben, mint hősies cselekedetet. Pedig totális ostobaság. Ezt követően Finn képes úgy hátravonszolni a nőt a bázisra, hogy a birodalmiak nem lövik szitává. Miért?

50. Miért küldene bárki mentőcsapatot a Craiton rekedt néhány ellenállóért, amikor a galaxisban elvileg mindenfelé tombol az Első Rend által kirobbantott háború? És hogyan veszítheti el a galaxis minden reményét, amikor több millió lakott bolygóról és rajtuk több trillió különféle lényről van szó, akik nagy része mostanáig nem is tudott az Első Rendről. Miért kéne akkor most hirtelen mindenkinek reménytelenségbe süllyednie?

51. Kylo közli, hogy támadás és senkinek ne kegyelmezzenek. Majd hosszú időre leáll a csata, hogy Luke és Leia elbúcsúzhassanak. A rohamosztagosok meg közben gondolom odakint ácsorogtak és várták a jelenetsor végét. És az ellenállók is csak ácsorogtak és senki nem csinált semmit.

52. Luke régi, kék fénykardja Reynél van, a Millennium Falcon fedélzetén, ami nem tudni, hol volt és mit csinált a csata hosszú szünetében, miután lerázta a TIE vadászokat. Ennek ellenére mégis Luke szelleme nem a saját, zöld fénykardjával áll ki Kylo ellen, hanem a régi, kék fénykardjával. Miért? Elvileg ezt simán megtehette a kivetítésével, de gyakorlatilag mi értelme volt ennek? És Kylo Ren miért nem vette észre azonnal, amikor kiállt Luke szellemével, hogy pont az a fénykard van a kezében, amit nemrég ketté szakítottak Reyjel és felrobbant?

53. Leia azt mondja a rá néző embereinek, hogy kövessék Poet. Majd meg se moccan se ő, se a mögötte állók, miközben a többiek elindulnak.

54. Az Ahch-To bolygónak az összes jelenetben csak egy napja van, kivéve az utolsó jelenetet, amikor Luke meghalni készül, mert akkor kettő. Miért?

55. Luke minden ok nélkül meghalt a szigeten, teljesen fölöslegesen, a semmitől. Miért?

56. Leia miért ejtette el és hagyta ott a földön a Luketól kapott szerencsekockákat? Ő nem az a fajta, aki egy ilyen fontos, szimbólikus búcsúajándékot csak úgy elhagyjon.

57. Kylo kezében eltűnik a szerencsekocka, miután felvette. Ha ez is kivetítés volt, mint Luke, azaz valójában az Ahch-To bolygón maradt, akkor miért nem vele együtt, egy időben tűnt el? Vagy akkor, amikor Luke meghalt? Miért csak később?

58. A Millennium Falcon akadálytalanul elhagyja a Crait bolygót. Ami körül sehol nem látszódik az ellenség flottája, ami elvileg blokád alá kellett volna, hogy vegye azt, amíg a felszínen tart a hadművelet, hogy az ellenállók ne szökhessenek meg, illetve ne kaphassanak kívülről segítséget. Hová lettek a csillagrombolók és egyéb hadihajók?

59. Poe bemutatkozik Reynek, mintha még nem ismernék egymást, noha korábban már találkoztak az ellenállók bázisán a Csillagpusztító csata után, amikor összerakták a Lukehoz vezető térképet. Ott álltak egymás mellett, alig 2 méterre! Majd Poe is kiment elbúcsúztatni Reyt, aki Csubival elindult megkeresni Lukeot. És közben nem is voltak kíváncsiak egymásra? Ennyire nem érdekelte Poet, hogy ki az a csaj, aki miatt Finn annyira el akart menni a Csillagpusztítóra? És ennyire nem érdekelte Reyt, ki az a pilóta, aki szétlőtte a Csillagpusztító bázist, illetve aki miatt Finn belekeveredett ebbe az egészbe?

60. Rey amikor Leiával beszélget a Falconon, a kezében tartja a kék fénykardja kettétört darabjait. Ezek hogy maradtak meg azok után, hogy a kard szétrobbant a csatahajón? És miért hozta őket magával? Megfelelő szaktudás és új kiberkristály nélkül egy ilyet gyakorlatilag lehetetlenség megjavítani.