Részlet a regényből:

A Millennium Falcon elhajított kődarabként lépett ki a hiperűrből. Visszaugrása a normál tér légüres sötétjébe ezúttal teljesen simán zajlott, mentesen az előre nem látható, kellemetlen meglepetésektől. A kozmosznak ezen a fertályán azonban a teherhajó egyáltalán nem volt egyedül, a gyorsan körbepásztázó műszereinek hatósugarán belül legalábbis. Az ütött–kopott burkolatú csészealj utasai a pilótafülke szélvédőjén kipillantva egy távoli csillag sápadt arany sugárzására lettek figyelmesek orrirányban. Ami körül hét bolygó keringett, parányi holdak társaságában. És a világűr tele volt mindenféle méretű és típusú űrhajókkal. Akár a döglegyek egy friss bantha tetem fölött, úgy rajzottak az égitestek körül, szakadatlan nyüzsgéssel járva kiszámított táncukat az orbitális űrállomások közelében. Utasszállítók, teherhajók, magánjachtok, kompok, műhelyhajók, valamint járőröző birodalmi fregattok és vadászgépek töltötték meg a kozmoszt, fölöttébb zsúfolttá téve a környéket.
Han Solo, a Millennium Falcon kapitánya fáradtan hátradőlt pilótaülésében, miután rutinos mozdulatokkal parkolópályára állította csempészhajóját a távoli Brenta csillag körül. Több órába telt, mire a Falcon a hiperűrben száguldva ideért az Alderaan rendszerből, szerencsésen elmenekülve a Halálcsillag dokkjából és lerázta az utána küldött TIE vadászokat. Csodával határos szökésük miatt Han még mindig nagyon elégedett volt magával és ezt többször is fennhangon éreztette az utasaival.
Akik közül az egyik – egy tatuini származású fiatalember – rövidesen felbukkant az utastérbe vezető átjáróban, egy koszos, eredetileg fehér színű munkás tunikába öltözve, amilyet jellemzően a vidéki párafarmerek viselnek a sivatagban. Luke Skywalker gondterhelt pillantást vetett a műszerfalon villogó kijelzőkre, majd a távoli napra és fáradtan lehuppant a pilóta mögötti rozzant ülésre.
– Hol vagyunk, Han? – kérdezte összevont szemöldökkel.
Az ő hangulatát sokkal kevésbé dobta fel a megmenekülésük miatt érzett öröm, mint a többiekét. Főként azért, mert még mindig nem tudta megemészteni Ben Kenobi halálát, aki a szemük láttára áldozta föl magát a császári harcállomás dokkjában, hogy ők elmenekülhessenek. Az öreg Jedi mester pusztulása épp oly súlyos veszteség volt a számára, mint amilyen felfoghatatlan.
– A Bormea szektorban. Az ott kint a Brentaal rendszer, öcskös! – felelte a koréliai nyugodtan, s futó pillantást vetett a vuki másodpilótájára.
Csubakka készenléti üzemmódba állította a csempészhajó nagy teljesítményű téri hajtóműveit, hogy szükség esetén bármikor irányt változtathassanak, amennyiben felfedeznék őket. Majd halk nyüszítéssel hátradőlt nyikorgó ülésében és okos szemeivel várakozóan nézett a két férfira. Kérdését csak a társa értette: És most mihez kezdünk?
– Nem hallottam még róla. – sóhajtotta Luke ugyanakkor, visszafogott érdeklődéssel. – Miért álltunk meg?
– Hogy kipihenjük magunkat. És megbeszéljük, hogyan tovább ezek után.
Solo az elmúlt perceket azzal töltötte a pilótafülkében, hogy a fedélzeti számítógépet babrálva kicserélte szeretett hajója azonosító adatait, egy korábban vásárolt, jó minőségű hamisítványra, amit pont az ilyen esetekre tartogatott az elmúlt hónapokban. Elvégre egy független szállítmányozónak – értsd: csempésznek – nem árt felkészülnie a munkája során várható különféle nehézségekre és akadályokra, amiket az okvetlenkedő hatóságok tanúsítanak vele szemben. Így most a Millennium Falcon transzponder–kód leadója egy bonadani teherhajó azonosítóját sugározta adott időközönként a világűrbe. Ezzel remélhetőleg háborítatlanul mozoghatnak egy darabig a környéken, ami meglehetősen zsúfolt az átmenőforgalom miatt.
– Ezt a hercegnőtől kell megkérdezned. Ő tudja, hol van a felkelők támaszpontja. – intett hüvelykujjával a háta mögé Luke.
– Jó. Akkor menjünk, kérdezzük meg őfenségét! – húzta el száját Han, nehézkesen feltápászkodva üléséből.
Grimasza igazából nem a nő személyének szólt, hanem sokkal inkább a viselkedésének. A nemes hölgy ugyanis a találkozásuk első pillanatától kezdve parancsolgatni próbált a megmentőinek. Nem csupán a kölyöknek, hanem neki, a tapasztalt férfinak és dörzsölt űrhajós kapitánynak is! Az ilyesmit Solo sosem szerette, legyen bármilyen csinos és talpraesett egyébként a leányzó. Így most meglehetős kelletlenséggel szembesült a felismeréssel, hogy Organára kell hagyatkoznia a továbbiakban.
– Csubi, te maradj itt és figyelj! Szólj, ha túl közel jönne hozzánk egy hajó. Pláne, ha birodalmi. Nem szeretném, ha szkennelnék a burkolatunkat!
A behemót megértően felmordult és szőrös karjait a tarkója mögé emelve, ráérősen bámulni kezdte a távolban lebegő bolygók parányi sarlóit. Ő ugyanúgy tudta, mint a társa, hogy mostanra a galaxis nagy részébe eljutottak a körözési adataik. Beleértve a hajójuk külső profilját és a hajtóművének egyedi kibocsátási mintázatát is. Mert a birodalom nem fogja hagyni, hogy csak úgy eltűnjenek az orruk elől az ismeretlenben, azok után, amit műveltek a Halálcsillagon. Solo ezt nyíltan ki is mondta, inkább a kölyökhöz intézve szavait, mint a dörzsölt másodpilótájához.
– A kis kalandunk után biztos, hogy ott fog virítani a képünk a körözési listák élén, szerte a galaxisban! Pedig sose vágytam efféle hírnévre!
– Én sem, Han! Hidd el...! – bólintott rá megértően Luke, értékelve az idősebb férfi életbölcsességét.
Ő csupán most kezdte felfogni a lelke mélyén, mibe is csöppent valójában. Azóta, hogy a Tatuinon találkozott a két szökevény robottal és Ben Kenobi tábornokkal, majd a nevelőszüleit megölték a császári katonák, füstölgő romhalmazzá változtatva az otthonát, annyi minden történt. Megtudta az öregtől, ki volt az apja valójában. Kapott egy fénykardot a Jedi mestertől és elkezdte a vele való gyakorlást, megismerkedve az erőnek nevezett rejtélyes jelenséggel. Életében először utazott egy csillaghajón, elmenekülve a bolygóról, ahol felnőtt. Tanúja volt egy planéta megsemmisítésének, amiből csak apró törmelékdarabkák maradtak a világűr sötétjében. Kényszerű látogatást tett egy elképesztő méretű harci űrállomáson, ahol jól képzett katonákra kellett lövöldöznie, a puszta életéért küzdve. Kiszabadított egy gyönyörű hercegnőt a börtönből, akit halálra ítéltek a lázadókkal való kapcsolata miatt. Aztán elvesztette az öreg Bent és ezzel gyakorlatilag egyedül maradt az életben, hontalanul és nincstelenül menekülve az ismeretlenbe. Végül lelőtt két TIE vadászt a Falcon lézerágyújával és immáron körözött bűnözőként bujkálhat élete végéig a galaxisban. A korábbi, viszonylag eseménytelen hétköznapjaival összehasonlítva, mindez igencsak soknak és valósággal hajmeresztőnek tűnt a számára utólag. Vajon mi jöhet még ezután?
– Ha tudom, hogy ilyen zűrbe keveredem miattatok, tutira nem vállaltam volna el a fuvart! – dohogott Han zsémbesen, búcsúzóul megveregetve a vuki izmos vállát.
Csubakka fájdalmas hangon elbődült, mivel igencsak sajogtak még a harc közben szerzett különféle sebei és zúzódásai a karjain, főleg ott, ahol Solo meggondolatlanul hozzáért. Bár ezeket korábban ellátták és bekötözték, időbe fog telni, mire nagyjából rendbe jön a bőre és visszanő a szőrzete a kényes területeken.
– Ó! Bocsánat! – szabadkozott a kapitány, észbe kapva.
A férfiak elhagyták a pilótafülkét és a hosszú összekötő folyosón hátramentek a teherhajó utasterébe, ami egyben raktérként is funkcionált a fedélzeten. A jobb oldali sarokban megbújó gyorsulástompító utasüléseken ketten gubbasztottak, épp kicsatolva biztonsági öveiket. Egy fiatal lány, igencsak megviselt piszkosfehér ruhában, meg egy horpadozott burkolatú, eredetileg aranysárga színű protokoll robot. Mellettük, az asztal túloldalán egy alacsony, hordóforma asztromechanikai droid üldögélt a padlón, kíváncsian ide–oda forgatva kupolás fejét.
Solo újfent rácsodálkozott arra a könnyed eleganciára és kecses tartásra, amivel a legújabb utasa, a Halálcsillag börtönéből kiszabadított Leia Organa hercegnő viselkedett a társaságukban. Volt benne valami tagadhatatlanul vonzó, az egyébként elviselhetetlen uralkodói arroganciája és fölényes modora ellenére is. Nyilván nem lehetett könnyű számára a raboskodás az elmúlt hetekben, főleg azután, hogy a szülőbolygóját a szeme láttára szétrobbantották a birodalmiak. Mégis alig látszott rajta, mennyire megviselték az események, pedig bőven kijutott neki a rosszból.