Részlet a regényből:

A Millennium Falcon élesen süvítő hajtóművekkel ugrott hiperűr sebességre, szó szerint az utolsó pillanatban tűnve el a nyomában száguldó birodalmi harci gépek orra elől. Ha tovább késlekedik, elérte volna az Executor szuper–csillagromboló nagy erejű vonónyalábja és akkor menthetetlenül behúzza az egyik hangárjába a szökevény teherhajót. Ám a sors – és főként egy elszánt R2–es asztromechanikai droid – akaratából kifolyólag a csempészbárka utasai megmenekültek a fogságba eséstől, mindannyiuk legnagyobb meglepetésére.
A pilótafülkében álló Lando Calrissiant szó szerint hanyatt lökte az ugrást megelőző hirtelen irányváltás, amitől a férfi nekitántorodott a hátsó műszerfalnak. Előtte a másodpilóta ülésben kucorgó fehér ruhás, törékeny alak – aki idáig vezetett – ösztönösen elengedte az űrhajó szarvkormányát, ahogy a megvadult gép szinte kitépte magát a kezéből és egy új parancsnak engedelmeskedve pályát módosított a hiperűrbe lépést megelőző pillanatban. Mindketten felkiáltottak, előbb a döbbenettől, majd örömükben, mikor az acélüveg ablakokon túl a csillagok elmosódott fénycsíkokká torzultak, hogy valamivel később átadják helyüket a hiperűr kékes derengésének. Igazából már egyikük sem reménykedett a sikerben, s lélekben próbáltak megbarátkozni a gondolattal, hogy rövidesen a császáriak fogságába esnek és az életük hátralévő részét börtönben fogják tölteni, mielőtt kivégeznék őket.
– Megcsinálta...! Csubi megcsinálta...! – kiáltott fel elsőként Lando, túláradó boldogsággal fekete képén.
Gyorsan előremászott a pilótaülésbe és helyet foglalva magabiztosan rávigyorgott a mellette ülő lányra, akinek bájos arcán a megkönnyebbülés hulláma ömlött el. Leia Organa nagyot sóhajtva nyugtázta a tényt, miszerint sikerült elmenekülniük a könyörtelen üldözőik elől és ernyedten hátradőlt rozzant foteljében, hogy kifújja magát.
– Már épp ideje volt! – motyogta elégedetten, s csodálkozó pillantást vetett a szélvédőn túl ragyogó hiperűr sejtelmes fényjátékára.
De rég volt, hogy utoljára látta ezt a kékes derengést feltűnni maga előtt a kozmoszban! Már szinte elfelejtette, milyen gyönyörű látvány! Főleg olyankor, ha a menekvést jelenti a birodalmiak elől, Darth Vader és a biztos halál karmaiból.
Mellette Lando sietve tanulmányozni kezdte a műszereket, hogy meggyőződjön róla, minden rendben van a hajóval. Nem lenne jó, ha kiderülne, csak vaktában ugrottak ki a Bespin rendszerből egy önkényesen választott irányba, ahol bármikor belerohanhatnak valami mélyűri égitestbe. A környező Ivax Köd számos veszélyforrást rejt magában, ezért senkinek nem tanácsos az ismert és biztonságos hiperűr útvonalakon kívül utaznia a csillagközi térben.
Mivel a hiperűrugrásra a tervezetthez képest jelentős késéssel került sor, ráadásul a teherhajó sem arra haladt éppen, amerre az ugrási vektoruk mutatott eredetileg, Lando attól tartott, hogy valami hiba folytán eltértek a helyes iránytól. Ám a navigációs komputer adatai szerint minden a legnagyobb rendben volt. A korábban beprogramozott pálya mentén haladtak a közeli Varonat rendszer felé, ahol majd irányt kell változtatniuk, az Indellian rendszeren átvezető Koréliai Kereskedelmi Útvonal eléréséhez. Fogalma sem volt, hogy csinálta a vuki, de sikerült csodát tennie hátul a hiperhajtóműnél. Ezek szerint mégsem kellett csalódnia a felhővárosi technikusaiban. Ha egyszer azt mondták neki, hogy megcsinálták, akkor az úgy is van és kész.

Amíg ő a képernyőn sorjázó információkkal volt elfoglalva, Leia fölállt és megfordult, a mögötte ülő sebesült fiatalemberhez hajolva. Most, hogy elmúlt a közvetlen veszély, ideje a második legsürgősebb teendővel foglalkozni. A súlyosan sérült Luke Skywalkerrel, aki az ugrás előtti percben valahogy előretántorgott a pilótafülkébe és nem törődve a környezetével, magában motyogva bámult ki az ablakon.
A fiú lehunyt szemmel, egészen elernyedve gubbasztott a székén, szorosan karba tett kezekkel próbálva óvni csonkolt jobb karját, amire a hercegnő korábban egy ideiglenes kötést helyezett hátul, az utaskabinban. Organa rémülten látta, hogy a férfi feje félrebillen és a teste lassan csúszni kezd lefelé az ülésből. Gyorsan elkapta a vállainál, mielőtt a padlóra huppant volna és óvatosan megrázta, hogy magához térítse ájulásából, amibe az elmúlt pillanatokban zuhant a vérveszteség miatt. Sebhelyekkel tarkított fiatal arca elgyötörtnek tűnt és a végsőkig kimerültnek, mint aki a halálán van.
– Luke...! Ébredjen...! – szólította meg aggódva a srácot, de az egyáltalán nem reagált az érintésére.
Sőt, inkább dőlni kezdett a lány felé és csaknem lefordult az ülésről tehetetlenségében. Leia azonban erősen elkapta és megtartotta az ifjú harcost, próbálva eszméletre cibálni, hogy hátrakísérhesse a hálókabinba. Közben a félelem jeges marka szorította össze idegesen zakatoló szívét, ahogy arra gondolt, esetleg elveszítheti a férfit. Pont most, amikor éppen megmenekültek!
– Lando! Segítsen már! Luke elájult! – szólt rá Calrissianra, aki végre elszakadt a műszerpult fényeitől és odamászott hozzá.
Egyesült erővel emelték föl az alig pihegő fiút, óvatosan a hóna alá nyúlva és visszahelyezték a székre, mielőtt kivinnék a fülkéből.
Mögöttük ebben a pillanatban nyílt az utastérbe vezető ajtó és egy borzas képű, mindazonáltal roppant elégedett vuki dugta be szőrös fejét a nyíláson. Rövid kérdést vakkantott a társainak, csillogó szemét a kinti hiperűr kékes ragyogására vetve, hogy meggyőződjön róla, tényleg sikerült meglépniük a császáriak elől. Fogalma sem volt, mi vagy ki hozhatta helyre a régóta rendetlenkedő hiperhajtóművet, de láthatóan jó munkát végzett. Amire ő nem volt képes hátul egy jókora hidrokulccsal, amivel az előbb már tiszta erőből ütlegelte dühében a kényes berendezést, azt simán megoldotta valaki helyette, kimentve őket az üldözők karmaiból.
– Csubi! Gyere, segíts! Vigyük hátra Lukeot! – parancsolta türelmetlenül a hercegnő.
Idegesen odébb tolta Calrissiant, hogy helyet adjon a jóval erősebb antropoidnak, aki gyöngéden megragadta hatalmas mancsaival a fiút és könnyedén kiemelte az ülésből. Majd a szőrös mellkasához szorítva ernyedt testét, hátrálni kezdett vele az összekötő folyosón az utastér irányába. Leia a kezét tördelve követte, s mikor észrevette, hogy Lando is velük tart, nyersen intett neki, elutasítva segítségét.
– Maga maradjon itt! Ügyeljen a hajóra, amíg mi ellátjuk Lukeot!
– Rendben! Ahogy óhajtja, felség! – vont vállat a báró megadóan és visszafordult a pilótafülkébe.
Organa komoran nézte a vuki karjaiban csüngő fiatalember lehorgasztott fejét, miközben átvágtak az utastéren, a hálókabinba tartva. Skywalker parancsnok szívszaggatóan rossz állapotban volt. Barna felkelő egyenruhája tépett, tetőtől talpig szakadozott, tele rászáradt vérfoltokkal. Kócos haja csapzottan lógott az arcába, részben eltakarva friss sebhelyeit. Megcsonkított jobb karja tehetetlenül lógott lefelé, rajta a hevenyészett szorítókötéssel, ami vérben ázott. A lány gyorsan elkapta könyéktájon a kurta végtagot, mielőtt nekiütődött volna valaminek és gondosan megtartotta menet közben, nehogy újabb sérülés érje. Nem először látta Lukeot sebesülten, eszméletlenül és a harctól mocskosan, ám ezúttal tényleg nagyon rosszul nézett ki, mint akinek nem sok lehet már hátra az életből.