2009 A veszprémvölgyi apácák adománylevele – szórványemlék (az első lejegyzett magyar szavak idegen nyelvű szövegekbe ágyazódtak be). A legkorábbi hazai keletkezésű oklevél 1002 előttről, amely egyúttal a legelső magyar származású nyelvemlékünk is. I. István király görög nyelvű adománylevele egy Könyves Kálmán idején, 1109-ben készített átiratban maradt fenn. (Pereskedés következtében újították meg a birtokot adományozó oklevelet Könyves Kálmán utasítására.) A hártyalapon a görög szöveg másolata, alatta pedig latin nyelvű változata olvasható. Ezért a magyar szavak görög és latin változatban egyaránt megtalálhatók, ezenkívül a kb. 100 év különbséggel írt két szöveg tükrözi a nyelv változását is. Az oklevélben leginkább helynevek fordulnak elő magyarul, mint például »Veszprém«, de olvasható benne a »király« vagy a »Duna« szó is. A veszprémvölgyi apácák adománylevele
Kazinczy Ferenc A "diktátor", ahogy Szerb Antal nevezte.
Bár a bajuszos magyarokat nem sikerült bajusztalanná ápolnia, a "fentebb stíl" se aratott sikert,
de a 19. században megújult a nyelvünk és Európaszerte divat lett a bajusz. Móricz Zsigmond Árvácska Radnóti Miklós Kortárs útlevelére 60 éve, hogy Magyarország sorstársaival együtt "elszakadt" a Nyugattól,
és a keleti baloldal uralma alá került.
A veszprémvölgyi apácák adománylevele betekintést enged egy 10/11. századi egyházi uradalom világába.
Az alföldi mezővárosok, falvak, puszták népének elkötelezett ábrázolója.
Nyoma sem látszott annak, hogy itt ház állott, és hogy abban emberek éltek, s azok az emberek itt elmúltak a hó alatt. Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk elmúlt a rosszaság és elmúlt a kegyetlenség. Minden békés lett, átalakult, másfajta valamivé az egész élet. A nyelvekből üszök lett, s a sértegetésekből füst és pára.
A Szegedi Fiatalok Művészeti
Kollégiumának,
a növelő közösségnek,
a barátaimnak
Surranva kell most élned itt, sötét
vadmacskaként, ki néma hittel ugrik
és karmol is szörnyen, tíz feszes körömmel;
ki hogyha alszik, félig alszik és
szembehasal a vésszel akkor is
s villanva eltűnik, ha fáj a küzdelem.
Vagy sárként kell majd tapadnod orvul,
lábat, ha rádlép, nyalogatni puhán
s mutatnod a hátad, hogy nyomát viseled
és hogy mily becses néked az emlék!
medália hátadon s az asszonyod
ott a piacon róla dicsekszik.
Ha ezt követed, élhetsz valahogy;
bólinthatsz meleg ételek fölött
és az esti csöndben leköpheted magad!
vagy föllázadsz, mindezt ha nem tudod
és híredet most itt nem hirdetheti
semmise akkor és legelső fürdőd is –
hiába volt! Mert mocskol e kor. De
híred jövő, fiatal korokon
vonul át égi fényeknél fényesebben!
Gondold el! hogyha lázadsz, jövendő
fiatal koroknak embere hirdet
s pattogó hittel számot ad életedről;
számot ad és fiának adja át
emlékedet, hogy példakép, erős fa
legyen, melyre rákúszhat a gyönge növendék!
1934. február 5.