2009 DVTK-ZTE Beszámoló

2009 DVTK-ZTE Beszámoló

HozzászólásSzerző: kelta » 2012.10.24. 19:00

Erre a meccsre a mostanában szokásos közönség jött össze, hogy ez
miért lett most a médiában 1500, mikor a múltkor még ezerrel több
volt, nem tudni. Ezúttal minden zászló kikerült, és újra volt
szervezett szurkolás is. Néhány üzenet tolmácsolta a szurkolók
véleményét a kitíltásokról, edzőkérdésről, meccskezdés időpontjáról. A
vendégek kb. 25-en jöttek kicsit késve, látszott, hogy szurkolnak, de
hallani nem lehetett a hazai oldalon. A szurkolás talán közepes volt,
egy füstöléssel fűszerezve. A meccs nyerhető lett volna, a felesleges
kiállítás után is volt helyzetünk, de maradt az x. Ezután kezdődött
egy másik meccs, egy másik pályán, ahol már várt ránk a zegi brigád.
Dícséretes, hogy bevállaltak olyat, amit előttük náluk magasabban
jegyzettek nem. Ami tény, 25-en voltunk, ők 15-en(aki próbált volna
felállni). Az is tény, hogy a többi emberük nem szállt ki még ekkor
sem, hogy miért azt csak ők tudják. Láttuk a meccsen mennyien vannak,
gondolhatták, hogy ugyanannyian leszünk ott, hiszen semmi garancia
nincs arra, hogy náluk nem száll be az összes ember. Zegen ők voltak
többen, mégsem reklamált senki a mi oldalunkról... Furcsa volt nézni,
ahogy bemelegítenek(karkörzés, stb.) amíg néhány emberük követként
átjött beszélni. Mivel túl nagy volt a feszültség, így egyszerűen le
lettek rohanva.
Nem voltak eszközök egyik félnél sem, egy üveg lett eldobva összesen.
Egy pillanatig sem tudtak megállni, futóverseny lett a vége, ami a
nagy bemelegítésük után kissé meglepő, azért nem erre számított a
hazai brigád. Aki lassabb volt az kapott, de a földön fekvők fel
lettek segítve, ha már társaik otthagyták őket. Néhányan nem jöttek ki
túl jól a dologból közülük. Erre az egészre mondta egy társunk:
"Verekedni jöttek, nem?" Tény, a zegiek legalább megpróbálták. Jön a
nyíregyházi túránk, reméljük újra jó létszámban, jó szurkolással, és
végre elmozdulunk az utolsó helyről.

ACAB MC.
kelta
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: 2012.10.24. 17:47

Vissza: DVTK Beszámolók

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron