Alekszandr Szergejevics Puskin
Anyegin

A mû eredete:

Puskint Moszkvában írt szabadabb gondolkodású, politikai felhangoktól sem mentes verseiért a cári udvar elõbb Besszarábiába (a mai Moldova területére), majd Odesszába számûzte három évre. Itt kezdte el írni az Anyegint, mely nyolc éven át készült. A mûvet Szentpétervárott nyomtatták ki 1826-ban. Emlékét szülõvárosa, Carszkoje Szelo õrzi (Szentpétervártól kb. 10 km-re található), melynek új neve Puskin lett.

Szereplõk:

Jevgenyij Anyegin, földbirtokos
Vlagyimir Lenszkij, költõ
N. herceg, Tatjana férje
Larina asszony, egy földbirtokos özvegye
Tatjana Dmitrijovna Larina, Larina idõsebbik lánya
Olga Dmitrijovna Larina, Larina fiatalabbik lánya
Filipjovna, öreg dajka
Zareckij, földbirtokos
vendégek: Pusztyakov úr, Pusztyakova asszony, Gvozgyin úr, Szkotyinyin úr, Szkotyinyina asszony, Petuskov úr, Bujanov úr, Fljanov úr, Panfil Harlikov, Harlikova asszony, monsieur Triquet stb.

Történet:

Ajánlás:
Az ajánlás Puskin barátjának, Pjotr Alekszandrovics Pletnyovnak szól, aki maga is író és kiadó volt.

Elsõ fejezet (60 versszak, ebbõl 6 a nyomtatásban törölve):
A mottó P. A. Vjazemszkij herceg Az elsõ hó címû költeményébõl való.
Anyegin jómódú család sarja. Gyermekkorában kitûnõ nevelést kap, így tizennyolc éves korára megtanul táncolni, udvarolni, elegánsan viselkedni társaságban. Mindössze a verseléshez nem igazán konyít. Szentpétervári élete eléggé egyhangúan telik. Minden nap családi összejövetelekre, bálokba, balettelõadásokra hivatalos, s vígan pazarolja vagyonát. Egyszer azonban nagybátyja megbetegszik, s õ kénytelen vidéki birtokára utazni, ahol elhatározza, hogy az öröklött kastélyban új életet kezd.

Második fejezet (40 versszak, ebbõl 1 a nyomtatásban hiányos):
A mottó Quintus Horatius Flaccus egyik szatírájából való, melyet Puskin szójátékká alakít át.
Anyegin szép lassan beilleszkedik a falusi életbe. Egy nap azonban új földesúr érkezik a vidékre, Lenszkij, a költõ. Annak ellenére, hogy alapvetõen ellentétes természetûek, az idõ jó barátokká kovácsolja össze õket. A helységben lakik még egy özvegyasszony, Larina asszony és két lánya: a szép és mindig vidám Olga, aki gyerekkora óta Lenszkij szerelme és nõvére a visszahúzódóbb, melankolikusabb Tatjana.

Harmadik fejezet (41 versszak, ebbõl 1 a nyomtatásban hiányos, benne Tatjana levele Anyeginhoz, valamint A lányok éneke):
A mottó J. Ch. L. Malfilâtre francia költõ Narcisse címû költeményébõl való.
Anyegin megkéri Lenszkijt, hogy mutassa be Larinéknál, aki ezt teljesíti is, de Anyeginban nem hagy mély nyomot a találkozás. Közben nem is sejti, Tatjana szerelemre gyúlt iránta. A lány ezt azonban csak "nyanyájának" (dajkájának) árulja el. Titokban levelet ír Anyeginnek, amit dajkájával küld el. Azt olvasva Anyegin másnap este újból meglátogatja Larinékat...

Negyedik fejezet (51 versszak, ebbõl 8 a nyomtatásban törölve):
A mottó Jacques Necker francia államférfitõl való.
Tatjana és Anyegin a fasorban találkoznak. A férfit megérintette Tatjana vallomása, s ezért nyíltságára nyíltsággal válaszol. Véleménye szerint nem illenek egymáshoz, nem érdemli meg a lányt, így számukra csak kín lenne a házasélet. Tatjanát kimondhatatlanul elszomorítja ez a vallomás. Eközben Olga és Lenszkij szerelme egyre nõ, sülve-fõve együtt vannak. Telik az idõ, s egyszer Lenszkij meghívja barátját egy Larinék által rendezendõ szûk körû bálba, melyet Tatjana-nap alkalmából tartanak.

Ötödik fejezet (45 versszak, ebbõl 3 a nyomtatásban törölve):
A mottó V. A. Zsukovszkij orosz írótól való.
Tatjana baljóslatú álma, melyben Anyegin megöli Lenszkijt, elõrevetíti a tragédiát. A bálra már gyülekeznek a vendégek: orosz földesurak családjaikkal. Lenszkij is megérkezik Anyeginnel, aki végül mégis elfogadta az invitálást. Anyeginnek azonban nincs ínyére a bál, s bosszantja Tatjana búskomorsága is, így elhatározza megleckézteti barátját: a tánc során Tatjana után Olgát kéri fel, akivel több menetet is szenvedélyesen végigtáncol. Ezt látva a féltékeny Lenszkij dühödten viharzik el...

Hatodik fejezet (46 versszak, ebbõl 3 a nyomtatásban törölve):
A mottó Petrarca olasz költõ Giacomo Colonnához írt versébõl való.
Nem sokkal késõbb Anyegin is követi barátját. Másnap Zareckij segítségével Lenszkij levélben üzen Anyeginnek: párbajra hívja. Anyegin elfogadja a kihívást. A végzetes találkozásra még aznap sor kerül. A párbajt Zareckij vezeti, melynek eredményeképp Lenszkij, mellében golyóval, holtan bukik a hóra.

Hetedik fejezet (55 versszak, ebbõl 3 a nyomtatásban törölve):
A mottó I. I. Dmitrijev, E. A. Baratinszkij és A. S. Gribojedov orosz íróktól való.
Olga megsiratja ugyan szerelmét, de viszonylag gyorsan túlteszi magát a tragédián, s kis idõ elteltével férjhez is megy ulánus katonatiszthez. Mivel a férjet munkája elszólítja, így az újdonsült pár nemsokára elhagyja a vidéket. Anyja immár Tatjanát is szeretné kiházasítani, de õ a helybelieknek bánatában mind nemet mond. Ezért a család elhatározza, hogy ideiglenesen Moszkvába költöznek, ahol majd találnak Tatjanának megfelelõ partnert. Érdekesség, hogy az utolsó elõtti fejezetet a "kissé megkésett" invokáció zárja...

Nyolcadik fejezet (51 versszak, ebbõl 2 a nyomtatásban hiányos, benne Anyegin levele Tatjanához):
A mottó Byron angol írótól való.
Nyolc év telt el, Anyegin ismét visszatért a városba, s azóta újból bálokba jár. Az egyiken találkozik N. herceggel, aki bemutatja feleségének - Tatjanának. Fölismerik egymást, de Tatjana erõt vesz magán, s nem mutatja ki érzelmeit. Otthon Anyegin gyötrõdik, rájön, hogy szerelmes Tatjanába, ezért levelet ír neki, de nem kap választ. Végül meglátogatja a lányt, aki elmondja, hogy még mindig szereti, de nem fog véteni az asszonyi hûség ellen. Tatjana távozik, Anyegin pedig megsemmisülten néz az elszalasztott boldogság után.