Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
(eredeti nevén: Ernst Theodor Wilhelm Hoffmann)
Az arany virágcserép
(Der goldene Topf)

Szereplõk:

Anzelmus, deák
Rauerné, jósnõ
Serpentina, Lindhorst legfiatalabb lánya
Paulmann, tanár
Heerbrand, lajstromzó, késõbb udvari tanácsos
Veronika, Paulmann idõsebbik lánya
Franci, Paulmann fiatalabbik lánya
Lindhorst, levéltárnok
Phosphorus, Atlántisz ura
Eckstein, doktor

Történet:

Elsõ virrasztó:
Drezdában, Anzelmus, az ügyetlen deák rohan a Linke Fürdõház felé, hogy ott félretett pénzébõl egy kicsit mulatozzon, azonban útközben belebotlik egy zsémbes kofa almáskosarába, s szétszórja annak tartalmát. Kárpótlásul oda kell adnia a nõnek a pénzét, ráadásul az még meg is átkozza. Az Elba partjára megy, egy bodzafa alá telepedik, s elkezd pipázgatni. Itt látomása támad: kristálycsengõk hangját hallja, és három csodálatos aranyzöld kígyót lát. Különösen az egyik sötétkék szeme igézi meg...

Második virrasztó:
A magában beszélõ Anzelmust részegnek és bolondnak nézik. Hazafelé indul, s közben találkozik barátjával, Paulmann tanárral és két lányával: Veronikával és Francival, valamint Heerbrand lajstromzóval, akikkel átevez az Elbán. Anzelmus hazakíséri a tizenhat éves Veronikát, akiben szerelem gyúl a deák iránt. Végül Paulmann ajánl barátjának egy neki tetszõ munkát: Lindhorst levéltárnok antik iratait másolhatná jó fizetségért szabadidejében. Másnap Anzelmus el is megy a levéltárnok házához, de ott újból látomása: az ajtókilincs a piactéri boszorkánnyá, a csengõzsinór pedig kígyóvá változik, Anzelmus pedig elájul.

Harmadik virrasztó:
Mivel a megrázó élmények után Anzelmus nem mer még egyszer Lindhorst házához menni, ezért Anzelmus, Paulmann és Heerbrand meghívják a levéltárnokot egy kávéházba, aki meglehetõsen furcsa és földöntúli mesével próbálja bizonyítani különös származását.

Negyedik virrasztó:
Anzelmus újból ellátogat a bodzafához, s legnagyobb megdöbbenésére ott újra találkozik az aranyzöld kígyókkal, s rájön, hogy halálosan beleszeretett egyikükbe. Már távozni készül, amikor Lindhorsttal találkozik. Nem bírja tovább tartani titkát, s felfedi azt a levéltárnoknak, s azt is miért nem mer a háza közelébe menni. Lindhorst elmondja, hogy a kígyók az õ lányai, s akibe beleszeretett, a legifjabb, Serpentina; a piactéri zsémbes kofa, pedig boszorkány, és az õ ellensége. Ahhoz pedig, hogy házánál legközelebb elriaszthassa a vén banyát, ad Anzelmusnak valamiféle likvort, melyet rá kell öntenie a lidércre...

Ötödik virrasztó:
Paulmannék közben megtudják, hogy Lindhorst kapcsolatainak hála, Anzelmusból még udvari tanácsos is lehet. Veronika és Franci vendégeket várnak, az Oster kisasszonyokat, akik elmondják, hogy lakik a városban egy Rauerné nevû jósnõ. Ezt hallva Veronika felkerekedik, s elhatározza, hogy megkeresi, s megkérdezi, van-e jövõje Anzelmusszal való kapcsolatának. Megérkezte után mindenféle szörnyetegek próbálják elrémiszteni a jósnõ házában, akirõl kiderül, hogy õ a piactéri boszorkány. A jósnõ el akarja tántorítani Veronikát szerelmétõl, de látva a lány elszántságát, felfedi, hogy õ Liza, Veronika korábbi dajkája, s megígéri, hogy segíteni fog neki.

Hatodik virrasztó:
Anzelmus végre felkeresi Lindhorstot, aki végigvezeti házán. A deák legalább annyi furcsasággal találkozik itt, mint Veronika a jósnõnél (pl. beszélõ madarak stb.), de Serpentina iránti szerelme megakadályozza, hogy visszakozzon. A levéltárnok ad neki íróeszközöket, s õ meg is kezdi aznapi munkáját. Eredményével Lindhorst nagyon elégedett.

Hetedik virrasztó:
A napéjegyenlõség éjszakáján Veronika elszökik otthonról, s a jósnõvel tart, aki Drezda határában macskája segítségével hihetetlen varázslatokat visz végbe, melynek eredménye egy kis tükör, melybe ha a lány belenéz szerelmét láthatja, s visszacsábíthatja Serpentinától.

Nyolcadik virrasztó:
Lindhorst immár hajlandó nehezebb és fontosabb munkákat is adni Anzelmusnak. A deáknak másolás közben megjelenik Serpentina, aki elmeséli, hogy apja Atlántiszban élt Phosphorus uralkodása alatt és a nemes Szalamander-nemzetbõl szaármazik. Egyszer szerelemre gyúlt a liliom lánya, a zöld kígyó iránt, s a király hiába próbálta lebeszélni róla. A kígyó elszállt, s a szalamander szétdúlta Phophorus kertjét. Ezért számûzetésbe kellett vonulnia a Földre, s addig itt kell maradnia, míg méltó võlegényt nem talál három kígyólányának. A gonosz boszorka pedig a legyõzött fekete sárkány lehulló tolla és egy karórépa nászából született...

Kilencedik virrasztó:
A jósnõ varázslata hatni kezd, s mikor Anzelmus legközelebb elmegy Paulmannékhoz, már biztos benne, hogy Veronikába szerelmes. Délután megérkezik Heerbrand, kávézgatnak, majd isznak a lajstromzó által hozott puncsból. Szóba kerül Lindhorst, s a puncstól, a deák elbeszéléseitõl, valamint a levéltárnok megjelenõ követének, a papagájnak látványától látszólag mindannyian megõrülnek, s a szalamandert éltetik. Egyedül Veronika marad józan, aki rendkívül sajnálja szerelmét. Másnap Lindhorstnál azonban szörnyû baj történik: Anzelmus az egyik másolandó papírra hatalmas pacát ejt.

Tizedik virrasztó:
Bûnéért Lindhorst a deákot kristálypalackba zárja: így beteljesült a piaci kofa átka. A helyszínen megjelenik a boszorkány a macskájával, mert el akarja lopni a boldogság kulcsát, az aranycsöbröt. Lindhorst azonban legyõzi a banyát, aki egy karórépává válik, macskájával pedig a szalamander papagája végez. Anzelmus megszabadul, mivel kiderül, hogy megingásáról nem õ, hanem az ártó varázslat tehet.

Tizenegyedik virrasztó:
Paulmannékhoz megérkezik Heerbrand, aki jó hírt hoz: udvari tanácsossá léptették elõ. Ezen sikerén felbuzdulva azon nyomban meg is kéri Veronika kezét. A lány már lemondott Anzelmusról, hiszen a jósnõ halálával tükre is kettétörött, így nem esik nehezére igent mondani. Az eljegyzést ott helyben meg is tartják.

Tizenkettedik virrasztó:
Az író gondterhelt, mert nem tudja hitelesen berekeszteni mûvét. Végül Lindhorst menti ki, ugyanis levelet küld neki, melyben meghívja házába, ahol látomásban megmutatja neki, hogy a nászajándéknak, az aranycsöbörnek köszönhetõen, hogyan élnek boldog békességben Anzelmus és Serpentina Atlántiszon...