Andalúziai
|
A Spanyolország déli részén található
Andalúzia a szülõhelye ennek a legkeresettebb és
talán leghíresebb európai fajtának.
Eredete nem ismert. Egyesek szerint tisztavérû honos fajta,
mások szerint berber eredetû honos állomány
a Kr. u. 8. században a mórokkal érkezõ
arab és berber lovakkal keveredett.
Az andalúziai típus a magasiskola könnyed elsajátítása
révén ideális katonaló volt.
A 15-18. században az andalúziait számos más
fajta kialakítására felhasználták
szerte Európában. Így jött létre a
lipicai, a kladrubi, a lusitano és az alter real.
Egy idõben annyira megnövekedett az igény iránta,
hogy kivitelét halálbüntetés terhe mellett
megtiltották.
Ennek ellenére a fajta a 19. század elején a fajta
fennmaradása veszélybe került. III. Fülöp
spanyol király uralkodása alatt több fajtával
keresztezték, hogy küllemét tömegesebbé
tegyék.
Napóleon spanyolországi hadjárata során
a francia tábornokok elvitték a törzsállomány
nagy részét, így számos vonal kiveszett
a fajtából. Fennmaradása a karthauzi szerzeteseknek
köszönhetõ, akik monostoraikban féltõ
gonddal tenyésztették az andalúziait. E lovak átvészelték
a veszedelmet. Új ménest alapítottak és
a fajta újra felvirágzott.
A fajta nagyon kedvezõ vérmérsékletû.
Okos, jóindulatú, nyugodt, könnyû vele dolgozni.
Mozgása elegáns, nagyon látványos. Magas
ívû léptei mindig a figyelem középpontjába
állítják, bárhol szerepeljen is.
Jellemzõk:
Szín: általában szürke
Marmagasság: 160-168 cm
Küllem: széles kosfej, nagy szemek, hosszú, ívelt
nyak, rövid, mély törzs, erõteljes, kerek far,
arõs lábak, elegáns sörény és
farok
Viselkedés: jóindulatú, nyugodt, együttmûködõ,
büszke, agilis
Használati mód: magasiskola, parádék, bikaviadal
Kialakulás:
Helyi állomány-> berber-> arab-> ANDALÚZIAI