A Motor története

Hirdetési kép

2008. nyarán jutottam el odáig hogy újra, szeretnék egy nagy motort. Akkor egy 125 Yamahám volt. Folyamatosan bújtam a hirdetéseket, hogy milyen motort is vegyek, GS 500 Suzuki vagy valami hasonlóra fájt a fogam. Elmentem kipróbálni egy pár darabot , de a japános érzés szinte közel olyan volt mint a kis Yamahán . Ekkor kezdtem el gondolkodni hogy melyik motoromban mit is szerettem, és , hogy szeretek én motorozni, mik azok a dolgok amik fontosak nekem. Arra jutottam , hogy 16 éves koromba volt egy 350 Jawa-m amit a rokonaimtól kaptam és az igazán szeretem, erős nyomatékos volt és gyönyörű volt a hangja. Akkor jött a gondolat, hogy kellene vennem egy JAWAT, de az ETZ –mel is mindig problémák voltak, mivel az után gyártott alkatrészek sorra mentek tönkre. Elkezdtem utána kérdezni , hogy lehet e még gyári alkatrészeket kapni a JAWA-hoz. Találtam Pesten több boltot is akik futáron keresztül szinte mindent tudnak küldeni gyárit.

Ekkor jött a felismerés , hogy nekem kell egy JAWA , innentől kezdve csak a JAWA-s hirdetéseket bújtam, arra jutottam, hogy olyat veszek amit föl kell újítani, mivel ha én csinálom a felújítást akkor tudom ,hogy min ülök.

A régi 634-es volt , midig probléma volt a 6V rendszer ,ezért 638 12V kerestem. A google ki is dobott vagy 20 hirdetés, csak az egyik az ország másik végében volt , a másiknak nem voltak meg a papírjai, vagy ha közel volt és jól is nézett ki, akkor pedig nem pont a keresett típus volt. Végre találtam egyet 200Km –re Pest mellett, de kiderült, hogy a papírjában nem az eladó szerepel. Vagy 2 hónap nézegetés után találtam egy régi augusztusi hirdetést Karcagon, felhívtam szerencsém volt, még meg volt a motor. A tulaj elmondása szerint forgalmi törzskönyv minden rendben, a motoron vizsga nincs,de csak egy aksi kell bele és működik. Miután telefonon megegyeztünk az árban, és megbeszéltük a részleteket, következő szombatra beszéltük meg a megnézés és a próbát. Viszek egy aksit belerakjuk és menni fog.

Karcag kb. 150 Km -re van, nincs vizsga a motoron, és november vége van 0 fok. Ennek megfelelően utánfutóval, szakadó esőben vágtunk neki az útnak november 28 –án reggel, apámmal és az öcsémmel. Mire odaértük el állt az eső, legalább is csepergett. Elsőre meg örültünk, mivel a motor a fészer szélen állt és elég jól nézett ki, de kb. egy fél éve nem volt beindítva. A tulajal kibányáztuk bele az új aksi és hajrá. Mondanom se kell 3 óra szerelés következett a garázsban. Ki tisztítottuk a karbit, rugdostuk, tologattuk, stb. Végre nagy nehezen beindult a motor. Én ragaszkodtam a próbakörhöz, az eső persze rákezdett esni újra . A első métereken kiderült ,hogy nem jó a kuplung , nincs harmadik a motorban, nincs töltés, valami zárlatos . Viszont elállta az eső mire vissza értem.

Arra jutottunk, ha már 150 Km utaztunk szereltünk egy jót, és tényleg 17eKm van a gépben,nem csörög csattog, már csak elhozzuk. Hozzá kell hogy tegyem a rángató kuplunggal a vizes úton 2- be váltásnál simán kipörgött a kerék. Bementünk megkötni az üzlete mire lepapíroztuk a dolgot, újra esni kezdett, úgy hogy szakadó esőben tettük föl az utánfutóra a motort. A haza úton párszor megálltunk meg igazítottuk a kötéseket , kicsit kirándultunk a GPS -nek hála de hazaértünk.

2008 decembere a vizsgára történő felkészítéssel telt. Rengeteg , tákolt szigetelőszalagos vezetéket cserétem ki. Szénkeféket ,megszakítókat cseréltem , egyenirányítót javítottam . Az elektromos rendszer elkészülte után a motort és a fékeket vettem kezelésbe. Az idő szorított, mert csak műszakis járművet lehet átíratni, ezért 30 napon belül le kellet vizsgáztatni.

A motor nehezen indult, a karburátor rendszeresen eldugult, hiába tisztítgattam, mivel a tankból oldódott a rozsda. A benzinszűrő nem sokat ért.

Beállítottam a gyújtást, kuplungot szétszedtem , tettem bele gumi gyűrűt a lamellák alá.

A fékek szerencsére jók voltak, csak egy kis takarításra volt szükség. Karácsonyra elkészült a vizsgára a motor , igaz 3as nem volt ,de azt nem nézik a vizsgán .

A környéken mentem néhány próbakört majd rá fagytam,de ez akkor nem érdekelt.

Vizsgáztatni csak januárban lehetett, mert két ünnep között nem volt vizsga. Január 5 re kaptam időpontot , délután 2 órát beszéltünk meg, gondoltam naiva napközben jó idő lesz és elmotorozok 12Km re. Persze elromlott az idő a vizsga napjára, délelőtt szakadni kezdet a hó. Hamar leesett 3-4 cm mentem az utcában egy próbakört nem igazán éreztem stabilnak a motort, csúszkáltam nagyon. Tehát maradt a jól bevált utánfutó.

A vizsga szerencsére gyorsan lezajlott, gond nélkül sikerült.

2009 tavasz festés,tank kerekek cseréje

2009 nyár

2009 ősz

2010 január vizsgára felkészítés

2010 tavasz

2010 nyár

2010 nyár

Képek