Pro Cycling Manager 2011 Információk
Írta: E-mail - Dátum: 31 January 2011 09:09:00
Sziasztok!
Megjelentek az első információk a PCM 2011-ről. Köszönet a PCM Dailynek az infókért, az ő cikküket fordítottam le magyarra.
A legutolsó Pro Cycling Manager 2010 patch óta igen kevés hírt hallottunk a Cyanide háza tájáról. Örömmel jelenthetem be azonban hogy élnek és minden erejükkel az idei 2011-es Pro Cycling Manageren dolgoznak.
Amíg nem sikerül kiszedni belőlük mélyebb információkat, addig álljon itt néhány kisebb érdekesség, újítás:
1. A csapatoknak új főszponzoraik lehetnek, akik megjelennek a csapat nevében és mezén is. Szóval nem lesz többé Team Radioshack 2020-ban, hanem pl. a Radioshack kihátrál és jön majd egy új főszponzor.
2. A versenyzők varázslatos módon átmennek egymáson? Biztosan tapasztaltátok már Ti is korábbi verziókban, de a 2011-ben ez nem így lesz!
3. Még egy kisebb újítás az előzőekhez képest, jelentős különbség lesz a mezőny között egyes tempóknál. "A mezőny szétzilált, megnyúlt lesz ha a tempó nagy, és jobban egymás nyakán mennek majd ha laza a tempó" nyilatkozta Clément Pinget a PCM fejlesztő csapatának tagja.
Megerősítette továbbá hogy dolgoznak a sprintek realizálásán és további kisebb meglepetések is várnak ránk idén.
Akit érdekelnek a részletek, a teljes cikkben részletesebb infókat talál!
Teljes hír
Folytatva az előző PCM 2011 bemutatót, bubbadj87, a Cycling Manager Italia moderátora elcsípett egy interjút a Cyanidenál.
Köszönet a CM Italianak a interjúért és az angol fordításért, továbbá köszönet a PCM Dailynek a forrásért. Lássuk tehát a főbb újításokat:
1. A szponzorváltás részletei egy kicsit világosabbak lettek, a Cyanide azt reméli hogy sikerül 300 elérhető szponzor/logó/mez hármast előállítani. Ezen szponzorok nem csak nemzetek, de régiók szerint is csoportosítva lesznek.Továbbá, minden versenyzőnek lesz egy szponzori értékelése - ami növeli értéküket és az értük való versengést, mégha nem is kivételesen erősek (Voeckler erre a legjobb példa). Ennek az értékelésnek az alapja a versenyzői eredményei lesznek.
2. A bringások modelljét is átdolgozták, és ez az előző részekhez képest nagy fejlődést jelent - állítja Pinget. Mostantól a versenyzők nem mennek át csodával határos módon egymáson - így a csapatvezetőknek még jobban kell majd figyelniük a szűk utakon és a kulcsfontosságú hegyeken.
3. A játékmenetben még a támadásokat dolgozták át a srácok, kiemelten figyelve a hegyen való eltávolodásra és a szökéssel elérhető időkülönbségekre.
További híreket majd csak később fogunk megtudni - de biztosan nem lesz újítás a pályarészben, nem lesz cyclocross és egy-versenyzős karrier mód sem.
Most pedig az interjú teljes fordítását olvashatjátok:
1.) A PCMDaily említette az új szponzorációs rendszert. Megtudhatunk erről valami konkrétabbat?
Egy olyan adatbázison dolgozunk amiben 350 kitalált támogató, mez és logó szerepel.
Még mindig keresünk embereket a közösségekből akik segíteni tudnak nekünk ezen kitalált szponzorok, mezek elkészítésében.
Először is felosztottuk a nagyobb országokat régiókra (Spanyolo., Olaszo., Franciao., Belgium, Hollandia, Németország, Dánia, Portugália, Svájc), így olyan helyi szponzoraitok lehetnek mint a Bretagne, Euskaltel vagy Andalucia. És természetesen ők elősorban a regionális sztárokat akarják majd a csapathoz hozni.
Természetesen minden versenyzőnek lesz egy régiója is az új játékban.
Emelett minden versenyzőnek lesz egy szponzori értéke, ami még drágábbá teszi majd őket (de a versenyeken nem teljesít jobban).
Például lehet egy átlagos, de népszerű versenyződ mint pl. Voeckler vagy egy jó versenyződ, de alacsony népszerűséggel (pl. Karpets).
A népszerűségük az eredményeikkel együtt nőnek.
Ez az újítás a szponzorok által elvárt célokat is módosítja. Egy főszponzorod vagy 2 mellék-szponzorod lehet majd és mindenkitől 4 témából kapsz majd értékelést:
fő célok, legjobb eredmények, a főbb versenyzők jelenléte a fontos szponzori versenyeken, a keret népszerűsége a kiemelt versenyeken.
2.) Lesznek még újítások a karrier módban ezen kívül?
Igen, lesznek még ezzel kapcsolatban érdekes hírek.
3.) A PCM2010 az online mód fejlesztésének éve volt. Ilyen szempontból milyen lesz a 2011?
Fejlesztés alatt áll, hamarosan többett tudhattok majd erről is.
4.) A 3d játékmeneten változtattok valamit?
Igen. A kerékpáros modell teljesen át lett alakítva ami egy nagy lépése a szériának.
Lesznek új épületek, 2 új táj (száraz és sivatag) és egyéb más dolgok is.
5.) A kerékpárosok egymáson való áthaladásán kívül milyen újítások lesznek még a játék ezen részében?
Ez a rész még fejlesztés alatt áll. Az viszont biztos hogy jobban kell majd figyelni a szűk utakon és a kulcsfontosságú hegyeken.
6.) És a sprintfejlesztésről mit lehet tudni?
Erről később adunk részletes tájékoztatót.
7.) A grafikai felszerelésünk ami van a régi játékokhoz elég lesz idén is? Szóval mi lesz a gépigény?
A cél az az hogy a minimális követelmények azonosak legyenek a 2010-es játékkal.
8.) Az előző két részben a hegyen való különbségek nem tükrözték a valóságot: a PCM 2009-ben a nem túl meredeken lehetett elszakadni, de a 2010-ben ezt lehetetlen volt véghezvinni, 2011-ben mit várhatunk ebben a részben?
Tudunk a problémáról, de nálunk minden teszten elég nagyon a különbségek...
de talán csak a támadásokról szeretnél hallani?
Igen, az akciók érdekelnek
A probléma az hogy egy kapitány egy támadással nem tud meglépni, de próbáljuk ezt a részt is fejleszteni-javítani.
9.) A pálya-részben lesznek fejlesztések?
Nem terveztünk erre a részre újítást.
10.) Lesz valami új játékmód - mint a sokak által várt és sok játékban jelenlévő egy-versenyző mód, vagy netán cyclocross mód?
Nem tervezünk ilyesmit.