Árnyvilág
Fekete, éjkomor éji est,
Kínokkal taszított lelkeknek,
Hol a csillag fényre sem derül,
Ott nyugodt a lét, a kín elül.
Egy cseppnyi gondolatot se már!
Repüljön a fájdalom-madár,
Sebesen a távolba messze,
Visszatérni ne legyen mersze!
A megbánásnak nincs már helye,
Az emlékeknek nincs ereje.
Tetteink eltűnnek nyomtalan
Akár szép volt, akár oktalan.
Ó, szent éji sötétség, homály!
Minden lélek végül csak rád vár;
Nyisd ki kapuid, nyelj el, csak nyelj,
S nyerd meg e haláltusát... Ó, nyerj!
