Lelki megnyugvásom
"Van mikor álomvilágban
élünk,
Van, hogy róla meséket regélünk..."
Tiszta, fehér a táj mindenhol,
Hósapkák a házakon, s fákon,
Egy kastély a magasban honol,
A legszebb e hófödte tájon.
Egyik ablakán gyér fény csillan,
Odabenn egy kényelmes ágy van,
S ott ül Kedvesem karjaimban,
A kandallótól meleg házban.
Nem száll el az idő a füsttel,
Megmarad kettőnknek sokáig,
Hallgatom a tüzet fél füllel,
Ily' szépnek még nem hatott máig.
A csendben Kedvesemet nézem
Némán, ámulva, szerelemmel,
S kíváncsian, mit csinál éppen,
S fejét simogatom kezemmel.
Kitekint az ablakon túlra,
Nézi a messzi horizontot,
Hol már szürkülő felhők úsznak
És eltakarnak minden gondot...
Bár örökké így maradhatnánk,
S mindig magamhoz ölelhetném,
Bár ne is lenne vége már;
S úgy egymást örökké szeretnénk...
