Mától már csak értetek...
Elrejtem magam előletek,
Elzárom végül a szívemet,
Egy mosolyt csalok az arcomra,
Hogy rajtatok viszont láthassam.
Essetek bele a csapdámba,
Hiszen mosolygok, oly vidáman,
Ragadjon el az öröm, s jó kedv,
Ne mélázzatok szívem felett!
Nincs értelme siratnom többé,
Hisz akkor csak többet vesztenék:
Titeket mind, kiket szeretek,
Lássátok, értetek nevetek...
Értetek járom az én táncom,
És húzom szívemre a zsákot;
Boldog vagyok, de csak ha ti is,
Boldog vagyok mindig egy kicsit.
Én elfogadtam a sorsomat,
Már csak várom boldogságomat,
De hisz' semmi sincsen hiába,
Ez az élet körkörös tánca.
Csak nevessetek újra, s újra,
Ne küzdjek értetek hiába,
Mosolyogjatok velem együtt
Még ha a sors pofán is üt...
De ha néha egyedül vagytok,
Csak nézzetek ki az ablakon,
Mert én ott vagyok minden fában,
Minden felhőben és fűszálban.
Így is maradok, ne féljetek;
Mától csak nektek, csak értetek
Szenvtelenül küzdve éneklem,
Hogy nevessetek, nevessetek!
