Szerettelen létezem
Egyedül ülök a szobámban,
Papírom csupa vértől pettyes.
Elmennék már, de még korán van,
Így várok; írok még egy cseppet.
A vér lehull, a toll lecsap rá,
Agyam üresen lesi, mit ír,
S girbe-gurba vonalakat vár
A nedűből, mit a testem sír.
Mégis szavak lesznek belőle,
Csípős, lelkemtől rohadt szavak,
S bánatot a lényemből dőre
Egyre csak tovább fakasztanak.
Egy könnycsepp lehull ajkaimról
-
Melyet a nyelvem nem ízlelt meg -
Elmosva a két fancsali szót,
Majd kezem megáll, s beleremeg.
Újra gondolva e betűket
Melyek kínzó értelmet nyertek,
Ültő helyzetemben lefűznek,
S velőmet rágva nem engednek...
Csak visszhangzik-visszhangzik tovább,
Fülemtől fülemig kongva döng,
Mint ami kiutat nem talál,
S inkább fejemben marad; úgy dönt.
Időtlen idő után búsan
A könnycsepp - mi lehullt - felszárad,
S elmémnek elpattan a húrja;
Kiáltásom mindent eláraszt.
Mégsem hallja meg senki élő,
A világ süket a hangomra.
Szerettelen létezem... - félő,
nem hiába, mert a sorsom az...
