Üdvözlégy Halál
Magányos kis rozoga viskó áll
Egy még magányosabb domb oldalán,
Bent egy lélek, melyben egy remény él,
S a ház roppan, melyet erős szél ér.
"Már vártalak Téged, ragadj hát el,
Vidd a lelkem magaddal messzire,
Oda ahol többé nem érzek már,
Oda ahol üdvösség a magány!"
- Mosolygom merészségeden nagyon,
Bevallom élvezem, hogy ennyire
Veszettül vártál már és akarod,
Hogy végre lelked magammal vigyem!
Mondd, mit vársz te tőlem olyan nagyon?
Miért vársz ennyire évek óta?
Bár tudom, de hallani akarom,
Nyögd ki kínjaid, s végleg megóvlak! -
"Legyőzhetnélek még most is, Halál,
De minden porcikám érted kiált,
Magány volt az egyetlen testvérem,
Szenvedés pedig az én szerelmem!
Atyám senki nem volt, Isten sem még,
Szülőanyám, maga a Tévedés,
Bordáim ropogtatja az élet...
Legyél hát te utolsó hitvesem!"
- Oly' boldogan ragadlak el immár,
Csakhogy tudd, lehetett volna még szép,
S boldogabb életed talán... talán...
De gyenge voltál, így ér el a vég! -
A Halál meglendíti kaszáját,
Elragadva az élet csodáját,
Egyesül ismét egy kárhozottal,
Aki boldog végre a sorsával...
