Utópiám
Egy kicsiny szobában vagyok,
Némán magam elé nézek,
S átkarol az én angyalom,
Akit tiszta szívvel féltek.
Odakint vad vihar dühöng,
Szikráznak a villámok,
S az ég pillanatonként döng,
Megtörve sok békés álmot.
S bent, mellettem az én angyalom
Szívbe markoló hangjával,
És gyönyörű ajkaival
Azt suttogja: "Félek.. nagyon!"
Ekkor a gyönyör féktelen,
S határtalan ízét érzem,
Mely megfogan a szívemben,
Csupán mert ezt átélhetem.
Értelmetlen ez az öröm,
Mégis eme vágyam örök,
Hisz' egy kis boldogság végre,
S csak egy kis meghittség érjen.
