Általában a vég, az elmúlás, s az
idő végessége az, ami a leginkább foglalkoztat. Nehéz eset vagyok. Minden
emberrel más-más hangnemben és stílusban beszélek, de hogy kivel miért éppen
úgy ahogy... arra még nem sikerült rájönnöm az elmúlt a 19 év alatt.
Ha másokról van szó, akkor mindig látom a pozitív lehetőségeket még a
legrosszabb helyzetekben is, de ha rólam, akkor viszont mindig a legsötétebb
utak lebegnek előttem.
Sehol nem találom meg önmagamat. Mindenbe belefogok - vagyis eléggé sok
dologba -, ami legalább egy kevés kreativitást igényel, de úgy igazán a
végletekig menően semmiben sem vagyok otthon... és mégis mindenhol otthon
vagyok. Ez meglátszik a verseimen is. Írogatok, ha úgy hozza a hangulatom,
de tökéletesre egyet sem alkothatok, pedig mindegyiknél arra megyek.. Így
eleve bocsánatot kérek az olvasóktól, hogy csak "selejteket" tehetek közzé
(már ha egyáltalán lesznek olyanok, akik olvasnak belőle) <-- fő a
pesszimizmus. :)
Próbáltam logikailag szétválasztani a verseket még kategórián belül is, de
úgy igazán nincsen értelme, hiszen úgyis minden egyes darab egy-egy érzést
tükröz. Összességében pedig felesleges szerintem csoportokra osztani.
Csendes, nyugodt, általában türelmes, és sokszor szótlan egyéniségként
jellemezhetném még magam. Inkább hallgatok, s csak ha nagyon szükséges, akkor
beszélek. Éppen ezért nem vagyok egy társasági ember, nem is voltam sohasem
középpont, de nem is bánom, hiszen a sötétségből jól kilátni a fényre, de
fordítva már nem.
Ha lenne egyéb kérdésed, kritikád, vagy megjegyzésed, akkor a 'Kapcsolat'
menüpont alatt található címen elérhetsz.
U.i.: a rövid boldogság megihlet és a társaság, ahogy a rövid szomorúság is, majd a magány, de ha sokáig marad ugyanaz, megunod, s az ihlet is elszáll, végül már hónapokon át csak egy marad: az üresség. Így jelenleg nem tudok verseket írni, majd talán később, tehát előreláthatólag egy darabig nem fog bővülni az eddigi lista.
End