Most erre mit lehet mondani?
A medve név szláv eredetű. A medved, medvegy szó eredetileg „mézlátót”, „mézmutatót” jelentett (az ősszláv med, „méz” és vedj „látni” szavak összetétele). Az ősi szláv megnevezés valószínűleg olyan totemisztikus alapon született körülírás, mint az ősi magyar farkas és szarvas szavak. A totemként tisztelt állat valódi nevének kiejtését ugyanis tabu tiltotta. A medve egy másik régi magyar neve a toportyán volt, amelynek eredete ismeretlen. A medve kicsinye a bocs (ismeretlen eredetű szó), illetve a mackó. Ez utóbbi a szlovák macko („medve”; „tipegőruha”) átvétele, és eredetileg a Matej (Mátyás) személynév egyik becéző alakja volt. A medve hangja a brummogás, ami hangutánzó szó. Ez a szó elég későn jelent meg a magyar nyelvben, valószínűleg a szintén hangutánzó német brummen átvételeként.[1] A medvével kapcsolatos közismert magyar szólás az előre inni a medve bőrére, vagyis „túl korán örülni valaminek”. A középkori Szent György Lovagrend egyes rabló lovagjainak medvebőrt ábrázoló címeréről (németül Bärenhäuter - ejtsd: pernhajter -, azaz „medvebőrös”) veszi eredetét a pernahajder kifejezés.[2]