„ ... nem azé, aki akarja, |
DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM |
ISTENTISZTELETEINK ÁLLANDÓ
HELYSZÍNE A DEBRECEN-KOSSUTH UTCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG TEMPLOMA
(a ’veres templom’) Az épületről és a Gyülekezet
életéről Szombathy István, Debrecen város főbírája és
felesége, Veresmarty Zsuzsánna 1810-ben
20 ezer forint felajánlásával alapítványt létesített egy új, református
templom megépítésére. E templom helyét 1827-ben jelölték ki, az akkori
Nagy-Cegléd utca (ma Kossuth utca) végén, a mai Méliusz téren. A templom több
mint 70 év múlva épült fel Petz Sámuel
budapesti építőművész-tanár tervei alapján az ugyancsak budapesti Gregersen és Fischer cég
kivitelezésében, 1886-1888 között. A templom neogót
stílusban épült, az alsó traktusa pedig román építészeti stílusjegyeket mutat. Thék Endre budapesti műbútorgyárában készült a templom szószéke
és az ahhoz csatlakozó, úgynevezett Mózes-szék,
melyek minden túlzástól mentesen iparművészeti remeknek nevezhetők. Az orgonát, melyet 1894-ben állítottak
fel a templom főbejárata felőli karzaton,
Angester József pécsi orgonaépítő készítette. A hangszer 3 manuálos, 27
regisztere van. Romantikus stílusban
készült.
A nagyméretű képek: zsoltárillusztrációk,
ezzel is érzékeltetvén, hogy a magyar reformátusok szívéhez milyen közel
állnak az úgynevezett genfi zsoltárok. A belső kifestés alkalmazott művészet,
vagyis nem a művész zsenialitásának az érvényesülése az elsődleges szándék,
hanem a megfestett bibliai témák kifejező ereje, hogy a képek beszélő képpé
váljanak, megszólítva és tovább gondolkodásra késztetve a szemlélőt. A II. világháború során légnyomás következtében a déli
karzaton található nagyméretű ólomkeretes, színes üvegtábla a falból
kiszakadt, és megsemmisült, sajnos, pótolása eddig nem történt meg. Időközben
a templombelső beázások és vakolatomlások következtében erősen megsérült, s a
belső restaurálásra, az eredeti állapot helyreállítása Szilágyi Elek debreceni festőművész nagy szakmai hozzáértésről
tanúskodó munkájával 1985-88 között történt meg. A templom külsejét pedig
több egymást követő szakaszban 1990-93 között újította fel a Gyülekezet. A Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség
1888-1948 között a nagy debreceni református egyház egyházrészeként működött, majd az
egyházrészek 1949. január 1-jével önállósultak, s azóta saját
presbitériummal, szám- és ügyvitellel, valamint önálló gazdálkodással éli a
maga anya-egyházközségi életét. A Gyülekezetnek jelenleg mintegy kétezer tagja van. Az Egyházközségben úgynevezett rétegcsoportok működnek.
Mindennap van istentisztelet, illetve azon túl egy vagy több bibliaóra. Az
Egyházközség vezető testülete a Presbitérium, melynek 24 rendes és jó néhány
póttagja van. A Gyülekezetnek van egy mintegy 40 tagú énekkara, mely rendszeres
szolgálatot végez az egyházi nagy ünnepeken, továbbá meghívás esetén más
gyülekezetekben is. Fénysugár c.
gyülekezeti lapunk kéthavonta jelenik meg. Jól működik a mintegy négy évvel ezelőtt szerveződött gyülekezeti nőszövetség. A karitatív
feladatok felvállalásán túl több alkalommal szerveznek időszaki kiállításokat
a gyülekezeti teremben. Rendszeresen szervezünk gyülekezeti kirándulásokat,
testvér-gyülekezeti kapcsolatunk van a Király-hágó melléki Margittai Református Egyházközséggel,
továbbá folyamatban van a kapcsolatlétesítés a kárpátaljai Ungvári Református Gyülekezettel. Ezen
túl ha nem is intézményesített formában, de jó kapcsolatot ápolunk az erdélyi
Zsoboki Református Egyházközséggel.
A Gyülekezet lelki életét szervezi lelkész, beosztott
lelkész, segíti segédlelkész, továbbá az Egyházközség főgondnoka, misszió- és
gazdasági gondnoka, valamint a kántor-lelkipásztor és karvezető. Az egyházközség három évvel ezelőtt új parókiát épített,
amelyben található egy lelkészlakás, továbbá az alagsorban ifjúsági termek.
Ezzel egy évek óta feszítő gondja szűnt meg a Gyülekezetnek. A régi parókiában az elmúlt esztendőkben
vált valóra a beosztott lelkipásztor lakóterületének számottévő növelése. Derencsényi István esperes-lelkipásztor |