A Német Nemzetiségi Gimnázium

(Deutsches Nationalitätengymnasium)

iskolaújsága

DNGalerie

DNG: Kezdjük mondjuk egy egyszerűvel… Mi volt a kedvenc tantárgyad?

Ábel: Nem az ének-zene. Igaz, hogy már akkor is zenéltem, de nem éreztem magam otthon benne. Lehet a tanítási módszer miatt. Szerintem a művészeti oktatás nem működik jól itthon, és részben ezért nem mernek az emberek énekelni. Ez velem is így volt, aztán valahogy leküzdöttem, nem tudom, hogy hál’ Istennek-e (nevet). Tesin legalább néha fociztunk, vagy volt valami lazítás. Az osztályfőnökit is szerettem, mert ott nem kellett különösebben semmit se csinálni. Egyébként a töri tanáromat nagyon csíptem, a törit nem, de legalább kicsit megfűszerezte a dolgot, hogy bírtam a tanárt.

DNG: És milyen zenéket szerettél?

Ábel: Akkoriban még eléggé benne voltam Frank Zappa munkásságában. Őt szerintem már 13 éves korom óta hallgatom. Azóta különben már alább hagyott ez a hallgatás, bár még mindig nagyon tisztelem, és egy időben tényleg ő volt a példaképem. Hasonló dolgokat akartam csinálni, mint ő… Klikkesedés volt az osztályban és volt egy Viktor nevű barátom, mi voltunk az egyik klikk, ketten (nevet). Mutatott egy csomó zenét, ő hallgatott Red Hot Chilit meg Black Outot (velük egyébként akkor találkoztam először, azóta is az egyik kedvenc magyar zenekarom). Persze én is vittem zenét, az apám elég nagy zenehallgató. Most mondjuk a bakelitekre van rákattanva, azelőtt CD-t meg kazettát gyűjtött, amikor ez még divat volt. Az első kazettám egyik felén azt hiszem Deep Purple volt, a másik felén pedig a Europe –Final Countdown, amit azóta se értek, hogy miért került rá. (nevet)

DNG: Milyen könyveket olvastál?

Ábel: Nagyon kevés kötelezőt olvastam, az tény. Nem tetszettek. Az „Arany virágcserép” E.T.A Hoffmanntól viszont nagyon tetszett, Etánanak becéztük nyílván. Néha meglepődtem, mert azért az ember elkezd gyanakodni, hogy hátha rossz az összes kötelező, de aztán persze kiderül, hogy nem az összes. Én személy szerint megkérnék olyan embereket, akik olvasnak az iskolákban, hogy ajánljanak kötelező olvasmányokat, mert az irodalomtanításnak nem az lenne a lényege, hogy te szárazon megtanuld, hogy ez és ez volt, és ekkor ez történt, és ekkor megírta ő ezt, hanem az, hogy olvass, hogy szeress olvasni, hogy ne csak a tévé előtt bambulj. Igazából 17-18 évesen kaptam rá az olvasásra, pont az érettségi alatt (pont akkor voltam 18 éves, amikor érettségiztem). Akkor belevetettem magam, sok mindent elolvastam. Van olyan, hogy egy évig nem olvasok semmit, de van, hogy egy év alatt elolvasok, mondjuk 100 könyvet, nyilván túlzok, nem százat, mondjuk x-et. Meg van, hogy rákattanok írókra, például Douglas Adamsre. Őt még azelőtt szerettem, hogy megjelent az „Galaxis útikalauz stopposoknak”, ezt nem győzöm kihangsúlyozni. Mindenki azt hiszi, hogy ez a legjobb könyve, de szerintem nem. Például ott van a „Dirk Gently Holisztikus Nyomozóirodája”, nekem az a kedvenc könyvem tőle, az szerintem szenzációs.

DNG: Milyen tanuló voltál?

Ábel: Rettenetes. Például töriből kettesre érettségiztem, nem is vagyok rá büszke. Kihúztam a XIII. századi nünbergi városépítkezést, amihez hozzá se tudtam szagolni. Jó, oké, voltak céhek, meg víz közelébe építették a városokat, de ennél több… Ebből szerintem, aki hármasnál jobbra felel, azt valahonnan jó helyről szalajtották. Matekból egy pont híján lettem négyes, magyarból hármas lettem, de nagyon közel voltam a négyeshez. (nevet)

DNG: Sokat jártál bulizni?

Ábel: Egyáltalán nem, teljesen elszigetelt voltam. Én vagyok az egyetlen Vácon, aki nem volt a Mauzóleum nevű diszkóban, én voltam a the only one. 11 évesen bekerültem egy blues zenekarba, ahol felnőttek között játszottam, 25-30 éves arcok között, és onnantól kezdve a gyerekkoromat úgymond levedlettem, és azt hittem, hogy felnőtt vagyok. Persze ez nem volt igaz. Egyszerűen nem jutott eszembe, hogy gyerek legyek, amit kicsit bánok is, de így alakult.

DNG: És hogy kerültél ebbe a zenekarba?

Ábel: Azt hiszem az apám mondta, hogy „Itt a fiam, és hogy nézzétek meg”. Szóval egy ideig az apám tolt előre, de most már azért kiszállt a mókuskerékből.

DNG: Sok rosszaságot csináltál?

Ábel: A Viktor mellett nekem nem kellett külön rossznak lennem, ő elég rossz volt kettőnk helyett is. Bár lehet, hogy együtt tettünk a lányok táskájába különféle kellemetlen dolgokat (jó most nem halott madarakra gondolok, de valamit, ami nagyon kellemetlen volt nekik). De nem biztos, hogy én is benne voltam… inkább a tanárok lelkét gyötörtem, úgy tűnik. Például az osztályfőnököm konkrétan el akart hívni a szalagavatóra, mert ugye mindenkinek kellett vennie jelvényeket, és én meg nem vettem. Erre egy osztályfőnökin meghívott, mint külsőst az ő szalagavatójukra, ami az enyém is lett volna. Végül vettem persze, ez csak egy affajta kikényszerítés volt. Az irodalomtanárok se szerettek (négy irodalomtanárom volt négy év alatt). Ha nem volt kedvem megírni egy dolgozatot, akkor általában elkezdtem valami teljesen nem oda illőt írni. Ki akartuk rakni egyszer a Kiscsillag-blogra az egyik ilyet, de aztán nem tettük. Egyébként annak a nyelvtanára is egyest kaptam pedig abban egy hiba sem volt. Tehát ez az érdekes, hogy a tanári kar valamiért nem szereti, hogyha beszólnak neki, még akkor se, ha vicces.

DNG: Biztos voltál benne, hogy dobos akarsz lenni?

Ábel: Én nagyon sokáig abba akartam hagyni ám. Apám emlékszem egyszer-kétszer még testi fenyítéshez is folyamodott, hogy ne hagyjam abba. Nem azt mondom, hogy szétvert, csak kaptam egy taslit. Ez akkor volt, amikor két szólamban kellett a „Hull a pelyhes fehér hó”-t Glockenspielen játszanom, még amikor ütős hangszerekre jártam.

DNG: És mire gondoltál, hogyha nem dobolsz, akkor mit fogsz csinálni?

Ábel: Ez eszembe se jutott soha. Ugye volt egy időszak, azt mondtam is, amikor nem akartam dobolni, de ahhoz túl fiatal voltam, hogy tudjam, mit akarok. Szerintem a gimnáziumban hárman voltunk félévkor, akik tudták, hogy hová akarnak továbbmenni. Mindenki mondta nekem, hogy „ Figyelj, én jelentkeztem a PRTTKXJH-ra”, mondom „Hm, gratulálok, biztos nagyon jó lehet, én meg jelentkeztem a ZZZXC-re”… (nevet) Én csak egyet néztem meg, a Zeneművészetit (LFZE), és oda is mentem.

DNG: Hány hangszeren játszol?

Ábel: A dobban vagyok egyedül, nem azt mondom, hogy 100%-os, de így jó helyzetben. Basszusgitáron vagyok a második, és az ének meg a gitár a harmadik helyet foglalják el felváltva. Bár az éneket előrébb szeretném azért hozni.

DNG: A Kispálba hogy kerültél be?

Ábel: Meghallgatások voltak. A Drapos Gergely nevű barátom szólt, hogy a Lovasiék tartanak meghallgatást, mert kilép tőlük a dobos. Én amúgy nem gondoltam, hogy sikerülni fog. Illetve amikor már lenn voltam akkor, nem azt mondom, hogy már sejtettem, hogy fel fognak venni, de úgy éreztem, hogy ez most jó, ez most működik. És végül is így is lett, de nem gondoltam azelőtt, hogy így hirtelen bele fogok csöppeni egy kvázi nagyzenekarnak az életébe..

DNG: Te szeretted előtte a zenéjüket?

Ábel: Benne volt abban a három magyar zenekarban, amit nem vetettem ki a CD-lejátszóból. Ugyanis én azelőtt nem nagyon hallottam magyar zenét, csak miután már belecsöppentem tudtam meg, hogy van egy csomó jó magyar zenekar. Addig inkább külföldieket hallgattam.

DNG: Milyen érzés volt velük játszani?

Ábel: Hát az az igazság, hogy így előbb-utóbb az ember mindenhez hozzászokik, ahhoz is, hogyha rossz neki, ahhoz is, hogyha jó. Az elején nagyon éreztem, hogy „azt a mindenit, benne vagyok”, és hogy ez most nagyon jó. De aztán hozzászoktam. Nem is azt mondom, hogy munka volt, mert nem, hanem inkább evidenssé vált, hogy van. De így vagyok egy csomó mindennel az életben, hogy örülök, hogy van, de már megszoktam.

DNG: Hogy élted meg a Kispál feloszlását?

Ábel: Én igazából jól éreztem magam a zenekarban. A búcsúkoncertre én nem feltétlenül úgy tekintek vissza, hogy mennyire szomorú, mert valahol ez benne volt a pakliban, sőt, már akkor benne volt, amikor bekerültem. Nem csináltak akkor egy csomó ideje lemezt, és már pedzegették, hogyha ez így megy sokáig, akkor sajnos ez lesz a vége. Tehát fel voltam rá készítve.

DNG: Mi a kedvenc Kiscsillag számod?

Ábel: Az Örökre. Azt szeretem a legjobban játszani. Nem az elejét, inkább magát a groove-ot szeretem, amikor már beindul. Nem az, hogy nem szeretem azt a részt, de azt annyira nem élvezet dobolni, mint a többit. Meg, ha így végigpörgetem, szeretem játszani az egyik új számunkat is „Szirmok” címmel, de csss, erről még nem tudsz semmit. Az új lemezen egyébként lesznek érdekes dolgok. Egy kicsit progresszívabbak lettünk, úgy érzem.

DNG: A számok írásában részt veszel?

Ábel: Nem, azokat a Lovi írja főleg. Zeneírásnak minősül igazából az, hogy gitáron hozol egy cuccot, vagy akár egy basszustémát. Inkább a dallamhangszerek fontosak. A dobolás az nem annyira szerteágazó műfaj, hogy annyi mindent lehetne csinálni, főleg egy rock zenekarban, ahol eléggé meg van kötve az ember keze. Szóval a dalírásban nem veszek annyira részt. Most egyébként próbálunk még egy számot, amiben énekelni fogok elvileg, vagy hát én fogom énekelni, merthogy én is vittem oda. Egyébként, amit én viszek nagyon sokszor nem a Loviék zenéje, sokszor inkább a Drastic Puttoba illik bele. Ugye a Kiscsillag az kiscsillagos kell, hogy legyen, és én szinte soha nem viszek Kiscsillagos számokat, sőt az a szám, amit énekelek, az se teljesen kiscsillagos szerintem. Nem mindegyik ötletemet veszik be a repertoárba.

DNG: És ezeket az ötleteidet valósítod meg a Drastic Puttóban?

Ábel: Igen. Elkezdtem csinálni a Drastic Putto második lemezét, bár még az első sincs kiadva, de lehet hogy ki kell cserélni egy számot. Minél színesebb lemezt szeretnék.

DNG: És nem fura, hogy itt nem fogsz dobolni?

Ábel: De, fura, de éppen ezért kezdtem el. El akartam kezdeni valami furát. Valamiért az volt bennem, hogy a dobok mögött biztonságban vagyok. Úgyse nézi senki a dobost, akármit csinálhatok. Azt gondoltam, hogy teszek egy próbát ezzel az énekkel. Egyébként ez is részben a Lovinak köszönhető, ő mondta, hogy vokálozzak. Én először mondtam, hogy „Ne már srácok” ő meg mondta, hogy de, mindenképpen három szólamot akar. Elkezdtem írogatni a saját szólamaimat a próbán, aztán a végén az derült ki az egészből, hogy ez nem is olyan kegyetlenül rossz.

DNG: Kíváncsi vagyok! Sok szerencsét hozzá!

 

Mohai Fanni

Interjú Mihalik Ábellel

Mihalik Ábel, a Kispál és a Borz zenekar utolsó egyenletes lábdobját biztosító dobosa, a Kiscsillag zenekar legkisebb királyfija, aki elindult szerencsét próbálni, hogy megtalálja a saját hangját. Az elkövetkező pár percben (olvasási sebességtől függően) egy igazi művészlélek emlékeit és gondolatait olvashatjátok a múltról, a jelenről és a jövőről.

Elérhetőségünk:

dngalerie@freemail.hu

 

Iskolánk címe:

1203 Budapest,

Serény utca 1.

Tel.: (06-1) 283-0222