Előszó:

Titkokat és legendákat feltáró mindezidáig legőszintébb visszaemlékezés attól a nőtől, aki Bob Marleyt a legjobban ismerte!

Rita Marley Kingston nyomornegyedében, Trench Townban, szeretett nénikéjének otthonában nőtt fel. Tehetségét már korán felismerték, hiszen családjában zenészekből nem volt hiány. Mégis, tizennyolc évesen egyedülálló anyaként úgy tűnt, zenei karrierje derékba tört. Ekkor hozta össze őt a sors Bobbal, akivel otthona kapujában találkozott először. A hosszantartó szoros barátság és a szerelem csak később kezdett kialakulni köztük, amikor egy helyi stúdióban útjaik újra keresztezték egymást. Életük mégjobban összefonódott, amikor Rita elvállalta a háttérénekes szerepét Bob reggae együttesében, a Wailersben. Bob csak 21, Rita pedig 19 éves volt, amikor összeházasodtak.
A többi már történelem: Bob Marley és a Wailers a reggae ritmusával nem csak Jamaicát, hanem az egész világot elbűvölte. De amíg Bob csillaga egyre magasabban ragyogott, és zenéjével egyre nagyobb hírnevet szerzett magának, addig Rita otthon maradt, és gondoskodott az egyre gyarapodó családról. Odaadó feleségként kísérte végig Bob életét. Végül rég dédelgetett álma is valóra vált: együttesei, a Soulettes és az I-Three énekeseként hírnevet szerzett magának.

Magánélete mindezek ellenére csalódásokkal teli volt. Bob nem titkolta szeretőit. Menedzserének bíztatására és a népszerűség fokozása miatt házasságát nem fedte fel a nyilvánosság előtt. Rita azonban nem csak hogy megőrizte önbecsülését, de még segítette is bob barátnőinek, hogy a született gyermekeket apjuk közelében felnevelhessék. Miközben odaadó anyaként gondoskodott gyermekeiről, jutott ideje szóló karrierjének ápolására is. Soha nem váltak el. Rita akkor is mellette maradt, amikor kiderült, hogy Bob rákos. Mindvégig kitartott mellette, egészen 1981-ig, Bob haláláig.
Azóta Rita Marley önállóan építi karrierjét. Gyermekei-köztük Ziggy Marley-menedzseri feladatait is ellátja. A Bob Marley Alapítvány vezetőjeként, az I-Three tagjaként és szóló előadóként járja a világot. Jelenleg Ghánában él, és zenei karrierje mellett emberi jogi aktivistaként tevékenykedik. A Hettie Jones közreműködésével elkészült jelen könyv egy nem mindennapi férfi nem mindennapi feleségének őszinte leírása.

„Robert Nesta Marley, közismert nevén Robbie, jóképű fiú volt. A jamaicaiak barna bőrűnek tartják, az amerikaiak talán inkább világos bőrűnek. Apja, Norval Sinclair Marley kapitány egy idősödő fehér jamaicai bennszülött volt, aki fiatalon a Brit Hadseregben szolgált. Bob leginkább apjára hasonlított, láthatóan félvér volt, magas, kerek homlokkal, kidomborodó arccsonttal és hosszúkás orral. Anyja, Cedella (Ciddy) Malcolm 17 éves volt, amikor Norvallal összehozta a sors. A férfi akkor már kétszer olyan idős volt, és a St: Ann  vidéki egyházközség brit tulajdonú földjeinek felügyelője volt, ahol Ciddy is lakott. Norval a fiatal nőt 19 éves korára már elcsábította, feleségül vette, majd el is hagyta. Bob egyetlen egyszer találkozott apjával, ekkor kapott tőle egy Willy pennyt (régi pénzérme, egy gyűjtemény darabja). Soha többé nem látta Norvalt.

Bob, ahogyan a világ is megismerhette, tele volt fekete öntudattal – ez a fekete öntudat palástolta világos bőrét. Akár halljuk, akár látjuk őt, fekete ember benyomását kelti. Mindezek mellett nagyon fegyelmezett is volt, és nagyon eredeti.
Tizennégy éves korában St. Annből édesanyjával Kingstonba költözött, ahol egy Thaddius /Teddy/ Linvingston nevű férfi munkát ajánlott anyjának egy bárban. Ciddynek született egy lánya Taddytől, akit Pearlnek neveztek el, és csak ez után derült ki számára, hogy a férfi nős, és más nőkkel is vannak kapcsolatai. Hamarosan az akkor még csecsemő Pearllel továbbállt a delaware-i Wilmingtonba, ahol néhány rokona és barátja élt. Bobot Teddyre bízta, de ő valójában magára maradt! Elmondta, hogy anyja azt tervezte, amint rendbe hozza dolgait és elintézi a szükséges papírokat, legfeljebb három hónapon belül érte küld valakit. De a papírügyek elhúzódtak, és a három hónapból három év lett.

Amikor megismerkedtem Bobbal, még elég kényelmetlen körülmények között élt közös háztartásban Taddy Livingstonnal, annak élettársával és fiúkkal, Neville Livingstonnal, vagy más néven Bunnyval, aki szintén a Wailersben játszott, innen a közismertebb neve: Bunny Wailer.

Taddy nője pikkelt rá, hiszen annak a nőnek a fia volt, akivel a férjének viszonya volt. Egyik alkalommal Bob elmesélte, hogy már mennyire elege van Taddyből és „mostohaanyjából”, aki mindenáron őt akarja kinevezni szolgálónak, mivel nem hoz haza semmi pénzt. Egy ideig kifutófiúként, majd tanoncként dolgozott egy hegesztőműhelyben, míg meg nem jelent első kislemeze a Judge Not (Ne ítélkezz!), amit aztán a One Cup of Coffee (egy csésze kávé) követett a Beverly’s kiadónál.

Nem sokkal ezután Coxsone piacra dobott egy Wailers albumot, amelyen a Soulettes játszotta a háttérzenét. Ez Wailing Wailers néven 1965-ben jelent meg.

Clement Sir Coxsone Dodd kiemelt szerepet játszott Bob életében. Ő volt az első, aki érdemben támogatta Bobot, megadta azt a bátorítást, amely olyan fontos minden fiatal zenész életében.

Bob egyik nap kifakadt: Mikor Mr. Taddy hazajön éjszakánként, felkelt, hogy készítsek neki vacsorát. Nem a saját fiát kelti fel, nem. Mindegy mikor tér haza csak „Nesta, Nesta kelj fel, adj ennem!”

Majd Bob úgy döntött elköltözik. A stúdió végében aludt, egyedül a földön vagy egy ajtón fekve.

Elmesélte, hogy amint befejezik a munkát a stúdióban, és már csak az őr marad ott, és ő álomra hajtja a fejét, kevés idő múlva minden lefekvés alkalmával egy macska jelenik meg, és miközben sétálgat, furcsa hangokat ad ki. A macska minden este, ugyanabban az időpontban eljött hozzá, és kísértette őt.

Végül annak hatására házasodtunk meg olyan hirtelen, hogy Bob anyja elhívta őt Amerikába. Bob attól tartott, hogy majd más fiú után nézek, ha nem házasodunk össze.

Azt hiszem én azért habarodtam bele Robbie-ba, mert egy határozott személyiség volt. Nagyon egyenes és célratörő, tudta, hogy „ezt akarom, és ezt fogom megtenni”. És nagyon komolyan vette az életét és a családját. A lelke sziklaerős volt.

1966. február 10-én reggel tizenegy órakor házasodtunk össze, pár nappal Bob huszonegyedik születésnapja után.
Bob mellett megismerhettem a rasztafári mozgalmat is, ami a jamaicai, pontosabban St: Ann- i születésű Marcus Garvey kezdeményezésére a 20. század elején indult el.