A reneszánsz filozófiája
Újplatonizmus, új tudomány
Ekkoriban szűnik meg Arisztotelész egyedülálló tekintélye, s az újból megismert platonizmus és újplatonizmus fegyvereivel küzdenek ellene, sőt még a régi epikureizmus is felújul kissé. Az új gondolkodás középpontja a Cosimo Medici által alapított firenzei akadémia. Nagy vitázó alakjai között van Marsilio Ficino (1431-1499), aki lefordította Platón és Plotinosz műveit klasszikus latin nyelvre. Továbbá Petrus Pomponatius, aki először hirdette, hogy a teológiai kutatás nem azonos a filozófiaival, amiért eredményeik sem azonosak, s amiért a filozófiát meg kell szabadítani a teológiától. Misztikus irányultságú Pico della Mirandola (1463-1494).
A francia reneszánsz képviselője, Petrus Ramus (1515-1572) Arisztotelész logikáját igazította ki - azaz támadta meg. Michel de Montaigne (1547-1592) szkeptikus, a dolgok örökös változása és az egyéni felfogás különbözősége tette azzá. A vallást erkölcsi hatásáért megtűri, de természetes vallást hirdet.
Amerika felfedezése, Galilei távcsövének csodái hamar a földrajzi tudás szélesítésére, a nagy természet kutatására sarkallják a jelentősebb gondolkodókat. A természetet már magyarázza is: Nicolaus Cusanus, Telesius, Cardanus és Bombastus Paracelsus. Beszélnek a cselekvő világlélekről - a régi erő-fogalom, és a szenvedő világtestről - a régi anyag-fogalom. A létezés módját igyekeztek feltárni. Az egyházi tilalomfákon túlra nem merészkedtek.
Nicolaus Cusanus
Nicolaus Cusanus (1401-1464) előbb cuesi ügyvéd Trier mellett, majd pap, 1448-tól bíboros, a reneszánsz legelső filozófiai rendszerét építi fel. A skolasztika nominalizmusát a misztikával és az újplatonizmussal egyesíti. Megérintik a humanista mozgalmak, és a matematika nagyrabecsülése miatt a püthagoreusokhoz is kapcsolódik. A középkori teizmussal viaskodik az újkori panteizmus nevében.
A megismerés négy foka nála az érzéki szemlélet, az ész (ratio), az értelem (intellectus) és a misztikus szemlélet. Az érzéki szemlélet csak zavaros képmást ad. Az ész a jelenségeket elhelyezi térben és időben, valamint számokat, neveket ad nekik, s az értelem az ismereteket rendezi, de ezek sem elegendők a világ megismerésére. Az egyformának látszó dolgok csak sejtést adnak, mert nem egyenlők, hanem hasonlók, s az igazságot ez a megismerés úgy közelíti, mint a sokszög a kört. Így, véges ismeretekkel a végtelen Istent sem ismerhetjük meg. E tény ismerete viszont a tudatlanságunk ismerete: docta ignorantia, a tudós tudatlansága. Istent nem fogalmilag, hanem a nem-tudás, negatív teológia által gerjesztett misztikus szemlélet végtelen tudásával ismerhetjük meg.
Ez a végső intuitív, misztikus szemlélet. Itt nincs ellentmondás, mint a fogalmi-értelmi szemléletben, mert az ismerettárgy Isten, akiben a földi ellentétek (véges-végtelen, legnagyobb-legkisebb) egybeesnek (coincidentia oppositorum), mint a végtelen kicsiny sugarú gömbben a felület és a középpont. Ami nekünk ellentét, az Istenben egység. Benne lét (esse) és lehetőség (posse) azonos: Isten possest, azaz lét is, lehetőség is. Isten az igazi Abszolútum, a lét ősforrása, mert benne van csíraszerűen minden, ami a világban kifejlődik. Isten és a világ viszonya: Isten a lét teljessége abszolút maximumként és abszolút minimumként, mert mindenben jelen van, míg a világ csak korlátolt maximum. Minden dolog a világon az egész világmindenség tükörképe. Ezek között a legtökéletesebb az ember, aki kis világ, mikrokozmosz. Az Isten és az ember természeti ellentétét egyesíti Jézus Krisztus, aki vezetőnk a tökéletesedésben. És Cusanus szerint a matematika adja az igazság megismerésére az utat.
Giordano Bruno
Giordano Bruno (1548-1600) tovább merészkedik, mint Cusanus, s az 1500 éves egyház és az isteni tekintély ellen lázad, ezért pusztulnia kell. Így válik a filozófia vértanújává. Filozófiája a reneszánsz első egységes természetszemlélete. (Dél-itáliai, domonkos rendi szerzetes, 130 eretnekséggel vádolják szabadelvű nézetei miatt, kilép a rendből, sokat utazik-menekül, majd két évi fogság után az inkvizíció máglyára küldi.)
Cusanust követve elveti Arisztotelészt és a skolasztikát, bár gyakorta skolasztikus módon bizonyít. Tagadja az anyaggal egyesült Isten transzcendenciáját. Isten a végtelen teremtő természet (natura naturens). Az anyag, az érzéki világ - mint teremtett természet (natura naturata) - Istenből létrejőve az ő kifejeződése. Panteista: Isten egy a világmindenséggel. Így a világmindenség is örökkévaló. Isten szabadság, a természet szükségszerűség, törvényszerű kapcsolatok vannak benne - így a cusanusi az ellentétek egysége Istenben, a teljes harmónia lehetséges.
A dolgok eleme a monász, ami a legkisebb (minimum) is, mert a szubsztanciára jellemző az egyszerűség, ami a legkisebbre, az elemre jellemző. A legkisebb és legnagyobb egységének magtalálása teszi lehetővé a sokaság megragadását. Térben ilyen a pont, fizikában az atom. A metafizikai elem a monász. Ezeknek végtelen sok fokozata: minden lény lehet monász, s minden monász minimum a mindenséghez viszonyítva. Pl. a Föld monásza a Naphoz képest minimum, és a Napé a Világmindenséghez képest. Isten a monászok monásza. A monászok élete kiterjedés (testiség képzete), összehúzódás és maguk koncentrálása (gondolkodás képzete). Bruno felfogása nem materialista, nem spiritualista: abszolút monizmus.
Érzéki szemlélet értéktelen, mert nem ismerjük meg vele a végtelenséget, amit a fogalmi ismeret se képes megismerni. A világ lényegét, a végtelenséget a nehézségekkel bátran szembeszálló hősies lelkesedés (eroico furore) tudja csak megismerni. Ez irracionális megismerési mód.
Francis Bacon
Francis Bacon (1561-1626) londoni előkelő, 1617-től titkos tanácsos, majd kancellár, de elveszti hivatalát. A tudomány elé gyakorlati célt tűz ki: A tudás hatalom.
A tudományos reformhoz az előítéletek (emberi természeté: pl. létesítő- és célokság összekeverése; egyéni barlangunk, szempontunk, amely eltérést okoz a tárgyi világgal szemben; piaci, tökéletlen nyelvhasználat: nem a dolgoknak, hanem az észnek megfelelő szavaink miatt a dolgok helyett a szavak élnek bennünk; a színház: tudomány, filozófiai iskola előítélete, amihez nagyon ragaszkodunk) legyőzésére szólít fel.
Az empirista indukciót tartja helyes módszernek. Ezt nemcsak a természet-, de a szellemtudományokban is használni kell. Így először a legközvetlenebb, aztán a középső, végül a legegyetemesebb okokat kell keresni, hogy az okozatot kiszámíthassuk. (Utóbbi fogalmak teljesen tartalmatlanok, így nem tudományosak.)
Ám a lavinát már elindították: A természet tudományos megfigyelése nemcsak a régi hagyományos tévedéseket és előítéleteket törte meg, hanem mindenekelőtt beoltotta az emberbe az érzéki lét iránt való érdeklődést és a tekintélytől szabadulni vágyó önállóság érzetét.
Campanella és Machiavelli
Campanella még alázattal hirdeti (utópikus műve: Napállam, 1638), hogy a pápa a világ ura, tehát a gondolkodásnak is őre és parancsolója, de Machiavelli műve (A fejedelem, 1468-1527) már, bejárván a művelt világot, a nemzeti egység és önállóság fejlesztésére hívja fel az egyes népeket. Ez a gondolat hatotta át a fejedelmi udvarokat. Az állami életben legértékesebb a hatalom. Nem a jó, az erő a legfőbb érték. A politika nem vallás, vagy erkölcs, nem összetévesztendő velük. Hiszen a politika autonóm, öncélú tényező. Az ideális állam erőskezű fejedelme nem riad vissza az erőszaktól sem. Nagy hibája a fejedelem mindenhatóságának a hirdetése, s erénye a lelkiismeretet elnyomó önkény megtörése.
Jean Bodin és Morus Tamás
Nevezetes jogfilozófus a korszakban Jean Bodin (1469-1527). Érdekes és tanulságos Morus Tamás (1478-1535) Utópia című műve.