A reneszánsz világa, világképe, eszmeáramlatai
A 13. század közepére, végére dönto változások játszódtak le Nyugat-Európának azon a területein, ahol uralomra jutott az egyszeru árutermelés (Észak-Itália, Dél-Franciaország és a Német-Római Szent Birodalom középso és déli részei). A terjeszkedo jobbágygazdaságok a megváltozott technológia és a lassan egyre kedvezobbre módosuló jogi viszonyok következtében többet és jobbat tudtak termelni.
A megerosödo és kiterjedo helyi piacokat a városi kereskedo polgárság ügyletei összekapcsolták - a távolsági, jobbára luxuskereskedelem jelentoségében részben visszaesett, részben olyan árucikkeket forgalmazott, amelyet mind többen meg tudtak vásárolni.
A városok anyagilag annyira megerosödtek, hogy nemcsak el tudtak szakadni földesuraiktól (ld. kommuna-mozgalmak), de sok esetben önálló városállamokká váltak, amelyek az arisztokratikus köztársaságra emlékeztettek hatalmi szerkezetükkel. Ezek a városköztársaságok nemcsak a hagyományos jobbágyvédelmet gyakorolták (A városi levego szabaddá tesz), hanem fölléptek a szomszédos földesurak ellen is, sot, a központi hatalomnak nyújtott segítségük fejében olyan autonómiát követeltek-nyertek, amely lényegében ellentmondott a feudális rendnek.
A fennálló világrenddel való szembekerülés nem is annyira a társadalmi-jogi formák elleni lázadásban mutatkozott meg, mint inkább szellemi, filozófiai és kulturális szinten. A meggazdagodó, a bunös földi világban magát egyre jobban érzo ember kínosan érezte magát, ha szembesült a fennálló társadalom létezo erkölcsi normájával, amelyet a római katolikus egyház képviselt és közvetített. Nem a kommunisztikus, oskeresztény elvek védelmezésérol van szó, hanem olyanokról, amelyek sértették a megszületo új egyéniség anyagi és erkölcsi érdekeit. Az új élet melletti érvelés nem támaszkodhatott csak a tagadásra, s a legegyszerubb megoldásul az a keresztény világ elotti gondolkodásrendszer kínálkozott, amelyrol egyre többet tudhattak meg az érdeklodok. A megújuló "pogány" világkép szempontjából ítélték sötétnek a középkort, s nevezték újjászületésnek saját korukat. A francia elnevezés, a reneszánsz aztán az egész stíluskorszak nevévé változott. (Ez persze nem jelentette, hogy a reneszánsz oly módon uralta volna a szellemi életet, mint a középkori keresztény vallásosság. Tulajdonképpen azóta olyan megbomlott világban élünk, amelyben nincs egységes világnézet.)
A reneszánsz átfogó elnevezés, nemcsak muvészetfelfogásra, hanem mindenre kiterjedt. A kutatók általában két nézetrendszert különböztetnek meg: a reneszánsz világi oldalát (az ember és ember, az ember és a világ közötti viszonyokról van szó) - ezt nevezik összefoglaló néven humanizmusnak, és a vallási oldalát (az ember és Isten, az ember és az egyház közötti viszonyokról van szó) - ezt pedig, szukíto terminussal ugyan, reformációnak!
A reneszánsz muvészetére elsosorban a két eszmerendszer érvényesülése és érvényesítése a jellemzo. Ez a muvészet eklektikus, hiszen szintetizálni törekszik az antik hatásokat az új igényekkel és a középkori hagyományokkal. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egyre nagyobb teret enged az egyéni kísérletezésnek! Hogy mégis egységesnek érezzük, az egyrészt világnézeti hasonlóságával, másrészt a divattal, a presztízzsel magyarázható. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy azonos központokból sugárzott szét Európában. A következokben csak az irodalommal foglalkozunk.
A reneszánsz elso korszaka: az anyanyelvü irodalmak virágzásának kora
(a 13/14. sz. fordulójától a 15. sz. közepéig)
A reneszánsz irodalom igen nagy idoszakaszt fog át; bizonyos, hogy másképpen írtak és másképpen olvastak a 13. század végén és a 17. század elején. A közös jegynek a világnézet érvényesülését tartom, de e nagy szakaszon belül alszakaszokat kell megkülönböztetni. A megkülönbözteto jegyek egyike a nyelvhasználat lesz, a másika pedig az olvasókhoz való viszony. (Utóbbi alatt részben a befogadókat értem, részben pedig a befogadók minosítését.)
Ez a kor a városköztársaságok megszületésének, felemelkedésének a kora. A kereskedopolgárság szerepének növekedése egybeesik a jobbágyviszony lassú bomlásával. A feudális birodalmak gyengülése, a pápai hatalom összeomlása (Avignon) lehetoséget teremt az új élet, új világ létrehozására. A kereszteshadjáratok békés kereskedelmi kapcsolatokká szelídülése megnyitja a kulturális értékek kölcsönös cserélodése elott az utat.
Az alkotók - noha többségükben jól beszélik a latint - anyanyelvükön, sot "anyanyelvjárásukon" írnak. Nem a kereszténység egyetemessége a fo, hanem az egyéniségük érvényesítése (tömegével innentol születnek a szignált muvek), szukebb közösségük, esetleg népük (világi!) érdekeinek képviselete (példa: guelf - ghibellin viszály). Az idobeni elhúzódás/széthúzódás oka Európa eltéro fejlettsége - a muvész munkáját részben olvasni kell, részben meg kell fizetni: ezek az igények bizonyos fejlettségi szintet tételeznek föl.
Külön fölhívnám a figyelmet arra, hogy e szakasz szerzoi a középkori muveltségre építik világképüket; az Egyház elleni lázadás nem jelenti a középkor értékeinek elvetését, de még a vágánsköltészetben jelentkezo megkérdojelezését sem. Ez lesz az oka annak, hogy ebben a szakaszban olyan szerzokkel, muvekkel találkozunk, akiket, amelyeket más kutatók, más osztályozások a középkorhoz sorolnak.
A reneszánsz második korszaka: a klasszikus muveltségeszmény megvalósításának kora
(a 15. sz. második harmadától, közepétol a 16. sz. második harmadáig)
Korszakunkban megerosödik a feudalizmus: a rendiség talaján teremtett központosított, késobb abszolút monarchia egyre kevésbé turi a "rendszeridegen" elemeket, s a refeudalizáció nemcsak az ún. második jobbágyságban nyilvánul meg, hanem a birodalmi terjeszkedésben, amely konzerválni akarja és a maga képére formálni a világot. A régi kereskedo- és uzsoratoke tönkremegy, a régi polgárság gazdasági befolyását vesztve visszavonul. Az észak-itáliai városköztársaságok minimonarchiákká alakulnak, hol egy szomszédos nemesúr (Este), hol egy zsoldosvezér (Sforza), hol pedig egy helybéli bankár-kereskedo (Medici) ül a trónra - az olyan hagyományos köztársaságban, mint például Velence, névlegessé lesz a respublika. A polgárságot az is zavarja, hogy a városi szegénységgel és a környék szegényparasztságával már nem tud olyan kapcsolatot kialakítani, mint korábban - a társadalmi különbségek más "szövetségi politikára" kényszerítik.
E korszakban kerül elotérbe az antik muveltségeszmény. A kéziratok kiadása megteremti a filológiát, amely eloször az egyházkritikában jut tökélyre. Az irodalom nyelve a klasszikus latin lesz (az igazán muveltek ismerik a klasszikus görögöt is) - e áll szemben a középkori egyházi rontott latinnal. A klasszikus latinság lesz az univerziális muvészet hordozója, amelynek meghatározó kategóriája az imitáció. A szerzok olyan alkotásokat hoznak létre, amelybol kizárják az iskolázatlanokat - ekkor teremtodik meg a reneszánsz "magas muveltsége".
Ez az elzárkózás a szerzoi lét behatárolódásával is jár, hiszen a "túlképzett" muvészt kiszolgáltatja a mecénásának.
Világnézeti változás is bekövetkezik (amely a reformáció késését magyarázhatja): Arisztotelésszel szemben (akit a Szent Tamás-i teológiára építo Egyház kisajátított magának) Platónhoz fordulnak. Az újplatonizmus (Ficino - lásd bovebben a programot -) nemcsak a muvészi egyéniség, az egyéni világszemlélet megalapozása, hanem nagyszabású idealista kísérlet az ember - Isten viszony újragondolására. Ekkor születnek meg az elso népszövetségi tervezetek és az elso elitelméletek is. Viszonylag megvalósult példának a császárkori Római Impériumot tekintik - s a korszak szerzoi hangsúlyosan törekednek az antik közösség szellemi föltámasztására, légyen szó világi szerzorol (Erasmus Rotterdamus), egyházi személyrol (Aenes Sylvius Piccolomini) vagy politikusról (Thomas Morus). De még olyan tudósok is fontosnak érezték ezt a kötodést, akik már az antik hagyománnyal is szembefordultak (Paracelsus, Vesalius). Ez az univerzális világkép azonban nem valósítható meg, s a humanisztikus irodalom a szó szoros értelmében elsorvad.
A reneszánsz harmadik korszaka: a nemzeti nyelvu irodalmak kialakulásának a kora
(a 16. sz. elejétol a 16. sz. végéig, 17. sz. elejéig)
A nagy földrajzi fölfedezések , az árforradalom, az eredeti tokefelhalmozás, a mezogazdaság lassú kapitalizálódása. Nyugat-Európában komoly társadalmi változásokhoz vezetett.
E változások elso jele a vallási életben végbemeno forradalom volt (Luther), amely mindenki szintjén értelmezte az Isten - ember viszonyt a megváltozott körülmények figyelembe vételével.
Ezt az értelmezést mindenkihez el akarta juttatni, s erre a nyomtatás elterjedése lehetoséget is biztosított. A nép nyelvén kívánta megszólaltatni a Bibliát - a Biblia-kritika és -filológia megteremtette ennek feltételeit -, s rá kellett döbbenni, hogy az anyanyelvi változatok, a tájnyelvek nem elégségesek egy fordításhoz. Meg kellett írni az eddig "szentnek" nem tekintett nyelvek leíró nyelvtanát, a kétnyelvu és az egynyelvu szótárakat - s e munka közben nemcsak irodalmi, de nemzeti nyelvet is létre kellett hozni! A nemzeti nyelvu bibliák meghatározó állomásai a nemzetté válásnak!
E korszak irodalmára a vallásosság nyomta rá a bélyegét, szinte nincs olyan szépíró, aki ne írt, fordított volna ilyen témájú alkotást. A nemzeti nyelvu muvek az eddigihez képest nagy példányszámban jelentek meg, nagy volt a befolyásuk. Ez a kölcsönösség magyarázza: miért olyan eros a tanító szándék - s miért olyan kevés a klasszicizáló mufaj és forma. A tömeghez kellett szólni, eloször igazodnak ehhez az ízléshez. Ugyanakkor most írják azokat a muveket, amelyek minden nemzeti irodalomban kapcsot jelentenek a múlthoz, szerzoik pedig a nemzeti kultúra oszlopaivá válnak.
Az alkorszak sajátossága, hogy a második felében vele egyidoben jelentkezik a manierizmus, és kialakul, hatni kezd a barokk és a klasszicizmus is. Ezzel a reneszánsz egyetemessége megszunik - a stílusirányzatok egymásmellettisége innentol napjainkig létezik.
A reneszánsz estében ketté kell választanunk a szövegeket szemléletük alapján. A világias tartalom, a szubjektív vallomásosság, az esztétikai célzatosság és a tisztán szórakoztató szándék jellemezte a humanista gondolkodású alkotásokat.
Eroteljesen jelentkezett az antikizálás, a földi élet középpontba állítása. Sylvester János eloször értekezik a magyar nyelv stilisztikai hajlandóságáról (s ő ír eloször klasszikus időmértékes verseket is)! A természeti képek és a valóságból vett példák nagy száma jellemzi a szövegeket. A szöveget éltető nóták is arra utalnak, hogy a virágénekek népköltészeti hatása is érvényesült.
A világias reneszánsz stílusa
Az antikizálás nemcsak az antik betéteket (műveltség érzékeltetése) jelentette, hanem az antik poétikák és retorikák figyelembe vételét. Arányosság, szabályosság, kompozíciós zártság (hármasság vagy aranymetszés), klasszicista körmondatok mind-mind az imitáció jelenlétére utaltak.
A világiasság nemcsak a művelt rétegek szépirodalmában mutatható ki, hanem a reformáció segítségével megerősödő anyanyelvi irodalomban is. Ez az egyházi irodalomból nőtte ki magát, s az egyik legfontosabb jellemvonás a természetességre való törekvés: annak a közönségnek a szintjén és igénye szerint megszólalni, amelyet meg akarunk győzni. Az élőbeszéd beemelése, a beszélt nyelvi fordulatok, szólások, közmondások teszik ízessé. Nem tagadható meg azonban a tanító szándék nyelvi megjelenítése sem - ez gyakran nehézkessé, szárazzá teszi a szöveget.
Példa:
Heltai Gáspár: Ötvenötödik fabula (Részlet)
"Jól tudjuk, hogy a farkas elott futsz el. Az anyánk is gyakorta avval akart megijeszteni. De minap látánk egyet: bolondság attól félni! Lám sem szarva, sem körme! Hosszú ugyan a farka: de kinek árthat avval? Minékünk jó körmenünk és szarvaink vannak. Ha eljo, úgy deffentjük az oldalát, hogy mind elhányja a nem jót."
Bornemisza Péter: Ördögi kísértetek (Részlet)
"De jaj, miúta hazugságot súga ama ravasz kígyó... azúta immár csak mind hazugságnak hallgatására és hívságos mulatságra vágyódnak mindennek fülei... trómbitaszóbeli hajahujára és temény ezer csacsogásokra."
Az ún. vallásos reneszánsz stílusa
"Ennek az új tendenciának a forrása a Biblia és a zsoltárok nyelve. Mivel ez fordítást igényelt, sok esetben (a filológusok kimutatták) felhasználták a kódexek elso fordításkísérleteit: ez arra utal, hogy szigorúan nem különítheto el nyelvezetében a középkori irodalomtól. Annál inkább szemléletében és stíluseszközeiben."
A protestantizmus világa komorabb, mert erre a világra irányul - már nem találkozunk a korábbi himnuszok idillikus képeivel. A fordítás nyelvújítás is: a beszélt nyelv változatai jelennek meg a széles körben elterjedt Károli Gáspár nevéhez kötött bibliai szövegekben: szólások, szóláshasonlatok. Ezek a vallási röpiratokban ízesebb, helyenként a beszélt nyelvi durvaságokkal is keveredtek.
Meghatározó volt a zsoltárfordítások hatása. Nemcsak a párhuzamos szerkesztés érvényesült itt (a tiltott virágénekek kedvelt fogása is volt), hanem a prófétai hevület vagy a vallásos dialógus is. Bibliai képek, bunbánati hang, zord ószövetségi tónus uralkodott a versekben.
A 16. század végén, a 17. században jelenik meg eloször a személyesség - s világiasodik ez a forma:a kuruc kor költészete. A felvilágosodás hatására eltűnik, de a 20. században többször is visszatér, eloször Ady költészetében.
Példa:
Szkhárosi Horváth András: Az fösvénységrol (Részlet)
"Távol járj tolünk te gonosz fösvénység,
Mert lám te voltál örök keseruség,
Te miattad szála reánk hitetlenség,
Te miattad elhágy minket az istenség,
Te miattad elvész lám örök dicsoség."
Szkhárosi Horváth András: Egy bujdosó szegénylegény (Részlet)
"Inkább pusztákon bujdosnék,
Pogány törökkel csatáznék,
Kövér borjút, báránt ennék,
Az fehér is ott jóllaknék."