Viselet

A korai reneszánsz viselete (1450-1500)

Az itáliai reneszánsz viselet (1500-1550)

Az újkor kezdete, az antik életeszmény újjászületése Itália ege alatt bontakozott ki. Innen hatolt azután az új, emberközpontú világnézetnek megfelelő művészet Európa többi országa felé.
A reneszánsz kor embere már nem akarta elfogadni a korábbi társadalmi és szellemi kötöttségeket; végtelen lehetőségeket látott kitárulni maga előtt. A kor jellemző vezéreszméje az egyéni képessé gek kibontakoztatása volt. Ezt fejezi ki a test mind szabadabb mozgá sát biztosító viselet is. A női és férfi ruhákhoz való selymet, bársonyt, arannyal és ezüsttel átszőtt brokátot már nem Keletről hozták, hanem saját, fejlett szövőiparuk látta el a piacot, eleinte inkább világos színű kelmékkel. Az olasz takácsok által szőtt damasztok, brokátok arabeszkes, gránátalmás motívumaikkal határaikon túl is terjesztői lettek az új divatnak, elsősorban Mátyás királyunk udvarában.
A férfiviselet hosszú időre jellemző és általános ruhadarabja a haris nyanadrággal viselt zeke lett, melyet széles vállakkal, fölpúpozott, kitömött valódi vagy vendégujjakkal viseltek. Az idősebbek és a tiszt ségviselők hosszú, talárszerű köpenyt öltöttek magukra.
A női viselet nem hódolt be teljesen a burgundiai divatnak, de azért hatása jól érzékelhető. Az itáliai nők soha nem rejtették hajukat hennin alá, hanem inkább gyöngyös fonatokkal, hálókkal, fátylakkal díszítették. Ruháik uszálya sem nyúlt olyan mérhetetlenül hosszúra; úgy látszik, az olasz arányérzék ebben is érvényesült. A férfifövegek rendszerint virágcserép alakú kúpos kalapok vagy barettek voltak.
Általánosságban elmondható, hogy az itáliai korai reneszánsz vise letet a könnyedség, az ízléses formák és a színharmónia jellemzik.

Az itáliai reneszánsz viselet (1500-1550)

Az érett reneszánsz időszakában Itáliában nem lehet egységes öltözködési stílusról beszélni, mert a különböző városállamok más és más divatot hoztak létre. Gazdag palotáik, festményeik, szobraik híven őrzik számunkra a kor kápráza tos kultúráját.
Firenze, Lucca, Velence, Genova szövőipara egymással versenyez ve és egymásra kölcsönösen hatva állította elő a legpompázatosabb kelméket. Ebben az időben a vállas, testes férfi és a telt nőalak volt az ideál. Izabelle D'Este, a mantovai herceg felesége lett a divat irányítója, aki I. Ferenc francia király udvarába felöltöztetett divatba bákat küldött, így akarta elősegíteni az itáliai ízlés terjesztését. Ugyan csak ő volt az, aki a kiváló festőt, Pisanellót megbíztaazzal, hogy brokátmintákat és ruhákat tervezzen a számára. A hercegi udvarok ban készült ruhák olyan értéket képviseltek, hogy királyi ajándéknak is beillettek. Más művészek is részt vettek a kor szellemét híven tükröző öltözködés kialakításában: a Vatikánt őrző svájci gárda ru háit Michelangelo tervezte, Leonardo da Vinci pedig felvonulásokat rendezett, melyekhez a ruhákat maga kreálta. Míg az előző időszak az élénk, világos színeket kedvelte, ez a kor az érett, sötétebb árnyala tokat részesítette előnyben.
A férfiviselet lényeges változása, hogy a zeke és a harisnyanadrág fölé húzott nadrág különválik egymástól. A női ruha derékrésze és alja is ekkor különül el. Az öltözékeken az ujjak a legdíszesebbek, és cserélhetők. Különböző anyagokból szabják őket, s a derékhoz szalagokkal kötve viselik úgy, hogy kilátszik belőlük az ing. A nyakki vágás elöl mély, és fölötte vastag aranyláncot viselnek. A szoknyák dús sziluettjét alsószoknyákkal alakítják ki. Az ingek rendkívül finomak, gazdagon díszítettek. A népviselet ingvállai és pruszlik jai is ezek hatására keletkeztek.