Lyra Gyűrűs-köd - M57
 |
Adatok a kép készítéséről:
Távcső: 200/1000 Newton reflektor
Fényképezőgép: Canon eos 1200D (átalakított)
Érzékenység: ISO 800
Szűrő: IDAS-LPS2
Exp. idő: 38x9 perc
Fényképezőgép 2: mono eos 350D
Érzékenység: ISO 1600
Szűrő: H-alpha filter
Exp. idő: 33x15 perc
Feldolgozás: Deep Sky Stacker, Photoshop
A Gyűrűs-köd (M57, NGC 6720) az egyik leghíresebb planetáris köd. Charles
Messier fedezte fel 1779. január 31-én üstökös keresés közben. Be is
került a katalógusába 57-es sorszámmal (M57). Mivel a megjelénese hasonlított
egy halvány bolygó korongjához, ezért William Herschel planetáris ködnek
nevezte el. A központi csillag létezésére akkor derült fény, amikor 1886. szeptember
1-jén Gothard Jenő herényi magán csillagvizsgálójának 26 cm átmérőjű
tükrös távcsövén keresztül egy 30 perces expozíciós idejű fényképet
készített a ködről, amelyen jól látszott a központi csillag.
A köd könnyen megtalálható a Lyra (Lant) csillagképben. A Beta Lyrae
(Sheliak) és a Gamma Lyrae (Sulafat) között, nagyjából félúton helyezkedik
el. Kis távcsövekben kicsiny halvány korongként jelenik meg a látómezőben.
Közepes távcsövekkel már szépen lehet látni a planetáris gyűrű alakját,
a központi csillag (14 magnitúdó) megpillantásához legalább 40 cm átmérőjű
távcső kell. Megfigyelésére a nyári hónapok a legalkalmasabbak, ekkor
van a legmagasabban a horizont felett.
Az M57 2300 fényév távolságban helyezkedik el tőlünk. Látszó mérete
1 ívperc átmérőjű, amely a valóságban 1,3 fényév átmérőnek felel meg.
1935-ben JC Duncan fedezte fel a köd külső halvány héjait a hosszú expozíciójú
képeken. Így a héjakkal együtt, az M57 kiterjedése meghaladja a 3,5
ívpercet. A fenti Ha szűrővel kombinált képen szépen kivehetők a halvány
belső héjak.
A köd 6000-8000 évvel ezelőtt jött létre, amikor egy a Naphoz hasonló
csillag már a haldokló vörös óriás állapot utolsó fázisába került. Ekkor
a csillag a külsö gázburkát lefújta magáról, miközben egy apró nagyon
sűrű fehér törpe maradt visza, melynek átmérője nagyjából a Föld méretével
megegyező. A visszamaradt csillag tömege 0,61-0,62 naptömeg, a felszíni
hőmérséklete igen magas 125 000 K - 20-szorosa a Napénak. Ez a magas
hőmérsékletű csillag ultraibolya sugárzása felelős a ledobott gázburok
ionizálásáért.
 |
Adatok a kép készítéséről:
Távcső: 200/1000 Newton reflektor
Fényképezőgép: Canon eos 1200D (átalakított)
Érzékenység: ISO 800
Szűrő: IDAS-LPS2
Exp. idő: 38x9 perc
Feldolgozás: Deep Sky Stacker, Photoshop
A második kép csak a látható fényben készült, így látnánk, ha elég fényes
lenne a planetáris köd. Szépen látható a központi csillag, és körülötte
a fénylésre gerjesztett gázok. A különböző színek különböző ionizált
gázokra utalnak. A köd központjában a sötét kékes-zöldes szín az ionizált
hélium, a belső gyűrű ciánkék színe az ionizált hidrogén és az ionizált
oxigén fénye, a külső gyűrű vöröses színéért az ionizált nitrogén és
az ionizált kén a felelős.
Ha az ionizált gázok által kisugárzott hullámhosszú szűrőkkel fényképezünk,
akkor a planetárisban elhelyezkedő gázok elhelyezkedését szépen fel
lehet térképezni, s ebből a felépítésére is lehet következtetni.
A videó a Lyra csillagkép földi nézetével kezdődik és egy gyors utazással
közelítünk az M57-re, melyet a Hubble készített. A kisfilm a Gyűrűs-köd
3-D felépítésével végződik, amely bemutatja a köd szerkezetét (a video
angol nyelvű)
A Gyűrűs-köd felett a képen látható egy küllős spirál galaxis ez az
Ic 1296. A látszó mérete 1'x0,8' ami a 230 millió fényéves távolságban
75000x55000 fényévnek felel meg. A galaxist Edward Emerson Barnard fedezte
fel 1893. október 2-án . Megpillantásához minimum 350
mm objektív átmérővel rendelkező vagy annál nagyobb távcső kell, illetve
fényszennyezés mentes égbolt, jó átlátszósággal. A galaxis pontos helyének
azonosítása is megkönnyíti a galaxis észrevételét. Elsőként közvetlen
látással a csillagszerű magját lehet megpillantani, majd elfordított
látással a karok is előtűnnek homályos foltként. Érdemes a keresést
arra az időpontra tenni amikor a legmagasabban van az égen.