[1] Szerep a falon

 

Leírás

A játék szempontjából fontos, annak középpontjában lévő szerep­lőt jelképezünk egy falra (táblára stb.) erősített rajz vagy kép formá­jában; a szereplőre vonatkozó információkhoz hozzájuthatunk fel­olvasás/ismertetés útján, avagy összegyűjthetjük azokat a dráma előrehaladása során is. A csoporttagok - rögtönzéses játékkal - fel­váltva magukra vehetik a szerepet, így a kialakuló figura közös al­kotás lesz (nem pedig egyéni interpretáció).

 

Kulturális vonatkozások

Portrék; poszterek; könyvek, filmek szereplői; mondabeli figurák; karikatúrák; rajzfilm-figurák; személyes okiratok; jól ismert szemé­lyek utánzása.

 

Tanulási lehetőségek

Egy szerep mélyebb megértését lehetővé tevő távolságteremtő és reflektív építkezési mód; egy összetett figura vázlatokból való fel­építése; egy szerep megalkotásában való részvétel többféle megje­lenítési formán keresztül; az emberi tulajdonságok és viselkedés feltárásának erőteljes formája.

 

Példák 1. Az öregkor átélésének feltárási eszközeként készítünk a csoport számára egy igényes, atmoszféra-teremtő, életnagyságú kréta­rajzot egy öregemberről - a rajz számos adatszerű kijelentést tartalmaz az életéről. A rajz és az állítások nagy számban tesznek utalást arra, hogy - feltehetően - milyen érzésekkel viseltetik ez az idős ember az öregkor iránt. A munka indításaként a csoport „fotóalbumszerűen" megjeleníti az öregember életét.

2. A dráma egy zaklatott életű tizenéves történetével foglalkozik.

A tanár egy emberi alak vázlatos körvonalát rajzolja fel.

Kiindulási pontként a csoport számos kijelentést tesz a figuráról

szülőként, tanárként, pszichológusként és barátként; ezeket a figura

mellé írják. A munka előrehaladása során a tizenéves személyiségére

vonatkozó újabb elemeket a figura belsejébe írják - így azok se-

gítségül szolgálhatnak a további véleményalkotáshoz, valamint

rögzítik a jellemábrázolás egyes lépéseit.

 

[2] „Konvenciók

Jonothan Neelands

In: Structuring Drama Work

(A bandbook of available forms in tbeatre and drama), Cambridge Uniuersity Press, Cambirrlge, 1990; 9-58. oldal

Nyersfordítás: Nagyiványi Nóra.

A fordítást ellenőrizte és javította: Szauder Erik.

A tömörítést készítette és szerkesztette. Kaposi László.

 

 

Részletek a könyv bevezető fejezetéből.

A színház az a közvetlen és együttes élmény, amelynek során a résztvevők egy képzeletbeli helyzetben úgy viselkednek, mintha mások lennének, valahol máshol, valamikor máskor. E definíció (szándékaink szerint) a kreatív utánzó viselkedés minden formájára kiterjed - kezdve a kisgyermek önfeledt, spontán és gazdag képze­letvilágú játékával (amely később belsővé/rejtetté válik, mégis felhasználásra kerül párbeszédek vagy események előzetes elgon­dolásakor), egészen a színészek által közönségnek bemutatott szín­darab sokkal szerkesztettebb élményéig.

 

A jelentéstartalmak megteremtése - mind a nézők, mind a részt­vevők számára - azon keresztül történik, ahogy a színjátszó sze­mély az emberi jelenlét idő- és térbeliségét fiktív és szimbolikus módon alkalmazza. Mindez még fokozható különböző tárgyak, vi­lágítás és hangok szimbolikus felhasználásával. A dramatikus kon­venció mint kifejezés azokat a formai megoldásokat jelöli, melye­ken keresztül ez a kapcsolatrendszer a színházi élmény egyes fázi­saiban megjelenhet.

 

(( A konvenció helyett nem sikerült minden igényt kielégítően pontos magyar megfeleltetést találnunk. (A forma, játékforma elnevezések tűntek esélyes­nek.) Mivel több, a drámapedagógiát érintő tudományterület - a szociálpszi­chológiától a színházelméletig - használja a konvenció fogalmát, ezért végül is nincs lelkiismereti problémánk... (A szerk.)

 

A konvenció kifejezés - Gabnai Katalintól származó - fogalmi meghatározása a 153. oldal lábjegyzetében található.))

 

 

A konvenciók azokat a módokat jelzik, ahogy az idő, a tér és az emberi jelenlét kapcsolódhatnak egymáshoz, s ezáltal sokrétűen alakíthatók különböző jelentéstartalmak megteremtése érdekében.

Ennélfogva a különböző konvenciók az idő, a tér és az emberi je­lenlét színházi lehetőségeinek más-más vonatkozását fogják hang­súlyozni. Például ha az idő kezelésének szempontjából nézzük, ak­kor az improvizációs játék és a valóság között nagyon közeli vi­szony alakul ki, valamint a színészek viselkedése és térhasználata is a valóságnak megfelelően történik; egy állóképben az idő megállít­ható, így lehetővé válik a csoportkép által ábrázolt egyetlen pillanat hosszabb ideig tartó tanulmányozása; egy mímes játékban a színé­szek térhasználata gyakran egyértelműen szimbolikus, a specifikus jelentéstartalmak közvetítése érdekében túlmutat a „természetes" gesztusokon és térhasználaton.

(...)

 

A konvenciókat négy csoportba soroltuk, ezek mindegyike egyfajta dramatikus tevékenységet képvisel:

 

• Kontextusépítő konvenciók

A ,;helyszínt" megteremtő konvenciók mellett azok tartoznak ide, melyek a dráma kibontakozása során annak kontextusára vonathozóan információkkal szolgálnak.

 

• Narratív konvenciók

Ezek a konvenciók a dráma „történetének" (sztori), vagy „elkö­vetkezendő eseményének" egyes dimenzióit hangsúlyozzák.

• „Költői jellegű" konvenciók

Olyan konvenciók tartoznak ide, amelyek - az igényesen meg­választott nyelvezet és gesztusok alkalmazásával - nagy hang­súlyt helyeznek a drámában rejlő szimbolikus lehetőségekre (vagy ezen lehetőségek megteremtésének részét képezik).

 

• Reflektív jellegű konvenciók

Azokat a konvenciókat soroltuk ide, amelyek nagy hangsúlyt helyeznek a játékon belüli „monológra", „hangos gondolkodás­ra", vagy pedig lehetővé teszik a csoportok számára, hogy a játé­kot magán a drámai kontextuson belül vizsgálják meg.

 

A fenti csoportosítás nem hierarchikus, nem kötött sorrendű. Egy konvenció akkor válik értékessé, mihelyt megfelel annak a pillanat­nak, amely számára kiválasztották...

 

Konvenciók

 

...A csoportosítást úgy alakítottuk ki, hogy az eleget tegyen a dra­matikus tevékenységben a résztvevők - legyen az néző vagy szí­nész - által megkívánt, bizonyos alapvető szükségleteknek:

Az egyértelműen meghatározott kontextus szükséglete

A színházban képzeletbeli szituációkkal kerülünk szembe, amelyekben a hely, az idő, a figurák és más, a kontextusra vo­natkozó információk közös megértése döntő fontosságúvá válik az élményben való részvétel minősége szempontjából.

A "mi fog történni ezután" kérdés iránt érdeklődés megte­remtésének és fenntartásának szükséglete

A színházban... akárcsak a regényben vagy a filmben... az ese­ménysor és a „küszöbön álló történés érzete" motiváló tényező­ként hat a drámai eseményben cselekvőkre és az eseményeket megfigyelőkre egyaránt.

A szimbolikus dimenzió felismerésének és megteremtésének szükséglete

A színház lehetőséget nyújt arra, hogy a konkrét történet vagy cselekmény mélyére hatoljunk olyan szimbólumokon, ellent­mondásokon, képi tartalmakon keresztül, amelyek képesek az élmény lényegét kikristályosítani, kivetíteni és hordozni.

Az élményen keresztül felbukkanó jelentéstartalmak és té­mák tükrözésének szükséglete

A színház egyfajta tükörként szolgál a szereplők és a nézők szá­mára, hogy ezen keresztül vizsgálhassák magukat és a mások­hoz való viszonyukat.

A munkaformák megválasztásának szükséglete

Annak ösztönzése, hogy a diákok maguk is ismerjék meg a kü­lönböző konvenciók használatát, azok követelményeit, lehetővé teszi az egyes konvenciókban való közös megállapodás létrejöt­tét. A konvencióban való részvétel kihívásainak vállalásához ­pszichológiai szempontból - a csoporttagoknak szükségük van arra, hogy jól és kellőképpen biztonságban érezzék magukat. Gyakran válik szükségessé, hogy vezető/tanár egy-egy olyan konvencióban állapodjon meg a résztvevőkkel, amely egyen­súlyt teremt a csoport ösztönzésére és motiválására irányuló szándék, valamint a tevékenység irányíthatóságának és kivitelez­hetőségének kívánalmai között.

(…)

 

A konvenciók ismertetésének szerkezete

 

A konvenciók ismertetése szükségszerűen nem célunk egy-egy konvenciót a maga teljes komplexitásában bemutatni.

Valójában a konvenciók alapvető tulajdonságainak megértése egyrészt a diákoknak a formával való aktív kísérletezése során bontakozik ki, másrészt a forma és a kölcsönhatás közös elemzésekor...

 

A konvenciókat a következő szempontok alapján ismertetjük:

 

Leírás

Tartalmazza a konvenció felhasználásának és a hozzá kapcsol­ható formáknak az ismertetését (mindegyik konvenciónak szá­mos variációja lehet…).

Kulturális vonatkozások

...a színház egyaránt támaszkodik a fiataloknak a tömegkommu­nikációból, történetekből stb. származó közös tapasztalatára és az őket körülvevő kulturális közegre (amely viszont meghatáro­zott osztály-, nemi és nemzeti értékeket tükröz). Nagy fontossá­got tulajdonítunk a hétköznapi kultúrából kölcsönzött vagy ah­hoz közel álló konvenciókra.

 

Tanulási lehetőségek

A különböző jelentéstartalmakat a konvenciók eltérő módon közvetítik illetve alakítják át. A családi élettel kapcsolatos jelen­téstartalmak például alapvetően különbözően kerülnek kifeje­zésre egy táncos formánál és egy monológban. Ebben a rovat­ban kísérletet teszünk arra, hogy nagy vonalakban áttekintést nyújtsunk az egyes konvenciók által előtérbe helyezett tanulási területeket illetően...

 

Példák

Konvenciók konkrét célra való gyakorlati alkalmazásaiból ismer­tetünk néhányat. A példák nem teljes foglalkozásokat vagy mű­helymunkákat foglalnak magukba: különböző programok kira­gadott pillanatait mutatják be.

(…)

A konvenciók itt következő listája nem a terjedelmével kíván hatást elérni: a gyakorlat szempontjából nem a lista terjedelme a fontos, hanem az, hogy az adott pillanatban fel tudjuk mérni, melyik kon­venciót kell alkalmaznunk annak érdekében, hogy az alábbiakat megfeleltethessük egymásnak:

a) a csoport szükségletei és élményei;

b) a dráma számára kiválasztott tartalom;

c) tanulási lehetőségek.”

 

(A konvenciók ismertetését a Drámapedagógiai olvasókönyv közli. 157-212. oldal.

Szerk. Kaposi László. Színházi Füzetek / VII. Kiadta a Magyar Drámapedagógiai Társaság és a Marczibányi Téri Művelődési Központ. Budapest, 1995)

 

 

[3] „Forró szék”

 

Leírás

 

A csoport tagjai szerepek felvétele nélkül dolgoznak (többnyire, de lásd a 2. példát, ott szerepben - A szerk.): kérdéseket tehetnek fel, interjút készíthetnek a játék szerepben lévő (egy vagy több) részt­vevőjével. Az improvizáció leállítható („befagyasztható"), a kérde­zettek mentesülhetnek a válaszadás alól, avagy formálisan is szem­beültethetők a kérdezőkkel.

 

Kulturális vonatkozások

Bíróságok, egyéb kivizsgálások; show-műsorok; tömegkommuni­kációs híradások; vallomások az életről; hírességek sajtóban közölt életrajza.

 

Tanulási lehetőségek

A szereplők jellemének és motivációinak megvilágítása; az esemé­nyek és az általuk kiváltott állásfoglalások, vélemények kapcsolat­rendszerébe való betekintés (az események milyen módon befo­lyásolják az állásfoglalást); az emberi viselkedés tudatos végiggon­dolására késztet.

 

Példák 1. A csoport azon töpreng, hogy a fiatalokat mi vezetheti bűnté­nyek elkövetésére. „Megteremtik" egy csoportnyi bajkeverő fi­guráját, akik pusztítást vittek végbe iskolájukban. A bajkeverők motivációinak és állásfoglalásának mélyebb megértéséhez ön­ként jelentkezők magukra öltik az elkövetők szerepét, a többiek pedig iskoláról, otthonról, családról, hatalomról stb. faggatják őket.

2. A csoport egy családról szóló történetet olvas: a fiú szeretne

háziállatokat tartani, s megkéri mostohaapját, hogy beszélje rá az

anyját, engedje meg neki; az anya hajthatatlan, hallani sem akar a

dologról. A csoport megvizsgálja, hogy miféle páros beszélge­tések

fordulhatnak elő. Ezek után a tanár a mostohaapa szere­pében a kör

közepére ül, vele szemben egy üres szék, rajta a fiú kabátja. A csoport

tagjai a fiú szerepében faggatják a tanárt, ki­fürkészve a mostohaapa

(az anyánál való) közbenjárásának eredményeit.

 

 

[4] Állóképek

 

Leírás

A résztvevők csoportjai a (saját testükből) hoznak létre egy képet ­az adott pillanat, egy elgondolás vagy téma tisztázása érdekében. Egyetlen csoporttag is beállíthatja a képet. Ellentétes képek ábrá­zolhatják a valóságos/képzeletbeli, álom/rémálom stb. változatokat.

 

Kulturális vonatkozások

Könyvillusztrációk; megállított videofilm-képek; fényképek; port­rék; hirdetések/reklámok; szobrok; hanglemezborítók; freskók.

 

Tanulási lehetőségek

Jelentéstartalmak konkrét képekbe való átültetésének igényes mód­ja: a kifejezés gazdaságos és ellenőrizhető formája, a megfigyelők számára pedig megfejtendő és értelmezendő jel; a résztvevők az ál­lóképek felhasználásával sokkal többet képesek kifejezni, mint pusztán szavakkal; az olyan, egyébként gondot jelentő témák, mint például a harc ábrázolásának hasznos módja. Komplex témákat könnyen megvalósítható és érthető formára egyszerűsít; a képek összeállítása és megfigyelése véleményalkotást és elemzést kíván.

 

Példák

1.                  A „szökevények" témával foglalkozó csoport azt vizsgálja, mi indít­hat egy fiatalt arra, hogy Londonba menjen. Kisebb csoportokban egy-egy képet készítenek a fiatal ábrándjairól: arról, hogy mi lesz belőle Londonban, pl. rocksztár, fotómodell, bokszoló stb.

Később a csoportok olyan képeket állítanak össze, amelyek a szü­lők - Londonba szökött - gyermekük iránt érzett aggodalmát feje­zik ki, pl. álmatlan éjszakáik vannak, mert a gyereket megtámadják, bűncselekménybe keveredik, vagy a kábítószer rabja lesz.

2. A dráma résztvevői egy városi közösség tagjaiként hoznak dönté­seket a terület fejlesztéséről, konkrétan egy lakatlan területet illető­en, hogy azt miként használhatnák fel a legjobban a köz javára. A városi tanács egy gyűlés alkalmával fényképeket ad körbe, ame­lyek a lakatlan terület jelenlegi felhasználását ábrázolják. A csopor­tok „fényképeket" állítanak össze, amelyek azt ábrázolják, hogy ők hogyan képzelnék el a terület felhasználását, pl. BMX-versenypá­lya, lerakodóhely kiöregedett autók számára, menedékhely otthon­talanok és kábítószeresek számára, találkozóhely utcán csellengő társaságoknak.

 

[5] Kiscsoportos improvizációk

 

Kisebb csoportok egy-egy hipotézis ábrázolására, vagy a cselek­mény alternatív megoldási módjainak szemléltetése végett rögtön­zéseket terveznek meg, készítenek elő és mutatnak be. Az impro­vizációk az adott szituáció vagy élmény aktuális értelmezését mutat­ják meg.

 

Kulturális vonatkozások

 

Rövid tréfás jelenetek/írások; vázlatok; tévédráma; iskolában, ifjú­sági klubokban, családban vagy barátok számára előadott darabok; utcai színház; TIE (Theatre in Education - színház a tanításban ­-A szerk.), összejövetelek.

 

Tanulási lehetőségek

Ötletek rendezése, sorbaállítása; a téma kiválasztása; jellemábrázo­lás; események és párbeszédek megtervezése; előadói gyakorlat; az expresszív, kifejező megjelenítésben való jártasság fejlesztése.

 

Példák

1. A fiatalkorú bűnözőkkel foglalkozó drámamunka bevezetése­ként a tanár arra kéri a csoportokat, hogy rögtönözzenek olyan bűncselekményeket ábrázoló jeleneteket, amelyeket az ifjúkori bűnözéssel szokás összefüggésbe hozni. (Legalább egy figurát ­akinek az életét részletesen feltárhatják majd a dráma folyamán - alaposan dolgozzanak ki.) A tanár valószínűsítheti, hogy a já­ték ezen részében számos sztereotípia és közhely fog megjelen­ni: a további munkát az e szakaszban felmerült nézetek, gondo­latok vizsgálatára építheti fel.

2. A szociális intézmények szerepének és funkcióinak vizsgálatába való bevezetésként a csoportok különböző jeleneteket alkotnak meg: ezek mindegyike olyan szituációt ábrázol, ahol egyének vagy csoportok egyértelműen kifejezésre juttatják, hogy képtele­nek lennének meglenni valamiféle támogatás, vagy segítség nél­kül. Ezután a csoportok megvitatják minden egyes szituáció tár­sadalmi összefüggéseit, és megvizsgálják, hogy milyen típusú szolgáltatás lenne megfelelő az egyes esetekben.

 

[6] Gondolatkövetés

 

Leírás

Ez a konvenció a szerepben dolgozó résztvevők egyéni gondolata­it, reakcióit teszi hozzáférhetővé (a cselekmény fontos pillanatai­ban) - ezzel teret adhatunk a cselekvésekkel kapcsolatos reflektív attitűdnek, továbbá láthatóvá tehető a szereplők gondolatai és a „látszat', vagy a dialógusok között létező kontraszt. A cselekmény leállítható és a résztvevők gondolatai „hallhatóvá tehetők"; a gondo­latok Állóképek alkalmazása során is szavakba önthetők.

 

Kulturális vonatkozások

Titkok; félelmek; remények; a látszat fenntartása.

 

Tanulási lehetőségek

A szituáció és/vagy a szerep elemzését, értékelését kívánja meg; mások gondolatainak megismerése a tartalomra vonatkozó) érzel­mi reakciókat válthat ki; a cselekményt lelassítva lehetővé válik a munka alapjául szolgáló jelentéstartalmak mélyebb megértése.

 

Példák

1. A csoport egy otthonról elszökött fiatal történetén dolgozik - a munka során különböző nézőpontokat helyeznek előtérbe (szülőkét, fiatalokét, közszolgálatokét, önkéntes szervezetekét stb.). Az apa Londonba érkezik, hogy megkeresse lányát. Az intenzív osztályon talál rá, ahová azért került, mert egy parkban aludt, és a teste túlságosan lehűlt. A csoport - ábrázolva azt a látványt, amely a lánya kórházi szobájába belépő apa szeme elé tárult ­egy képet állít össze. A lány egyik barátja és egy szociális mun­kás érkezik az apával. Rajtuk kívül orvosok, orvostanhallgatók, ápolónők, egy pap és a történetet nyomon követő riporter tar­tózkodik még a szobában. Abban a pillanatban amint az apa be­lép, a cselekmény megáll „befagyasztjuk”), és minden egyes személy hangosan kimondja a saját gondolatait, véleményét.

2. A „kitelepítésekkel” foglalkozó munka részeként a csoport egyik fele némajátékkal megjeleníti a csomagolást; a másik fele pedig azt mondja el, hogy mire gondolhatnak a résztvevők pakolás közben.

 

[7] A pillanat megjelölése

 

Leírás

A drámára való visszatekintés során olyan helyzetek vagy pillanatok „megjelölésére" alkalmazható, ahol egy-egy érzés megszületett, vagy a téma bizonyos vonatkozásait megértették a résztvevők. En­nek az érzésnek vagy tartalomnak a kifejezésére (avagy továbblé­pésre az adott helyzet feltárásában) - csoportokban vagy egyénileg dolgozva - különböző konvenciókat használhatunk.

 

Kulturális vonatkozások

Egy fontos eseményre pl. halál, születésnap, első csók, megfélemlí­tés, cserbenhagyás, politikai esemény) való reagálásként született versek, történetek, képek; emlékiratok, a megemlékezést szolgáló fényképek, újságcikkek; szobrok, festmények, hősköltemények stb.

 

Tanulási lehetőségek

A dráma fókuszában álló legjelentősebb pillanat kiválasztása és megjelenítése; személyes érzések és gondolatok kifejezéséhez a megfelelő forma kiválasztása; a reagálás és az elemzés „konkretizá­lása" a gondolatok megjelenítésén keresztül; a tudatos munka ösz­tönzése.

 

Példa

Az I. világháború különböző aspektusait feltáró többhetes mun­ka csúcspontjaként a csoport visszatér abba a helyzetbe és (a drámateremben) arra helyre, ahol úgy érzik, valamilyen új isme­rethez jutottak. Néhányan a lövészárkokat jelölik meg, mások a besorozást, vagy azt, mikor (katonaként) levelet kaptak, esetleg amikor új gyakorlatokat vagy dalokat tanultak. A csoportok be­szélnek a saját maguk által kiválasztott pillanatokról, majd álló­kép, vers, rögtönzés, tánc, némajáték segítségével ábrázolják az általuk szerzett ismereteket és a megtapasztalt érzéseket.