Igényünk arra, hogy játszhassunk, tapasztalatom szerint sem az életkor előrehaladtával, sem a hétköznapok szín- és fényvesztő rutinjában nem csillapodik. Az elmúlt tíz évben sok-sok általános és középiskolában játszottam tanítókkal, tanárokkal, illetve oktatási rendszerünk minden szintjén találkozhattam szellemi felfrissülésre, tanulásra vágyó nevelőkkel, akik főképp a kommunikációs és/vagy a drámajátékokban vélték megtalálni a lehetőséget a megújulásra. Általában olyan pedagógusok ők, akik a tantervi reformsorozatok és a megélhetési harcok idegőrlő bizonytalanságai közepette is szeretnének tanítványaiknak élményt nyújtani a tanórákon, nem csupán "tananyagot". Azért tiszteletre méltó ez az igény, mert az iskolapadokban egymás mögött ülő diákoknak előadni az adott tételt, azután írásbeli vagy szóbeli felelet alakjában számon kérni (ezt ismételni nap mint nap), sokkal kevesebb energiát és felkészülést igényel, mint a tanterv és a tanmenet “deviáns” módosításaival, esetleg az iskola belső szokásaival harcba szállva, tanítványainkat újra és újra meglepve, tudatosan szervezett csoportos játékok keretei között tanítani. Deklarálja ugyan minden általam ismert tanterv - a NAT, az új kerettantervek, de még a régi "Tanterv és utasítás" is - hogy alkalmazzunk játékos formákat, de mind a tananyag terjedelme, mind a tantervek felépítése azt sugallja, hogy a lehető leggyorsabban, rohanvást törjünk át a megtanítandók dzsungelén. Az a követelményrendszer pedig, amelyik felülről lefelé “kívánja meg” óvodapedagógustól-óvodástól, tanítótól/tanártól és tanulóktól, hogy éppen az adott iskolához/egyetemhez legyen elég tudása a felvételizőnek, teljesíthetetlen feladat elé állítja az oktatókat. Aki tehát pl. középiskolai tanárként meg akar felelni a vázolt szorító körülményeknek, és mégis játszani akar a tanóráin, annak sok energiát felemésztő munkával ki kell találnia az adott tananyaghoz alkalmas kereteket, témát, gyakorlatot, munkaformát, ráadásul ügyelnie kell arra, hogy rövidtávon is mérhető eredményeket produkáljon. A tanulók szüleit ugyanis - amennyire ez általam látható - inkább az érdekli, hogy milyen egy iskolának a számokban is kifejezhető felvételi statisztikája, mint az, hogy mennyire volt emberi a tanár-diák kommunikációs viszony, és hogy rövidebb/hosszabb távon mi a hozadéka az alkalmazott csoportos játéknak. Valahogyan azt is fel kell tehát mutatnunk, hogy nem kevésbé eredményesek, és nem csupán időrablók a drámajátékos módszerek és/vagy a tanórára bevitt játékos gyakorlatok. Ezért is üdvözlendők azok a segédletek, amelyek a Drámapedagógiai Magazinban vagy a Társaság egyéb kiadványaiban megjelennek.

Tanfolyamaimon azonban gyakran kellett azzal szembesülnöm, hogy olyan kiadványokat keresnek tanítók/tanárok, amelyek kifejezetten az ő tantárgyuk oktatásához nyújtanak segítséget játékok leírásával, tematikus csoportosításával, szintek jelölésével, javaslattal és ellenjavallattal (milyen csoportnak/osztálynak ajánlható és milyennek nem). Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek olyan gyűjtemények, amelyek az ún. tantárgyi drámajátékokkal foglalkoznak (ilyen céllal készült pl. a Vegyede sorozat egy-egy kiadványa), és nem is arról van szó, hogy a tanárok nem találtak már ki maguknak egy csomó saját használatú játékot. Az eddigiekből azonban kikövetkeztethető, hogy szükség lenne egy olyan gyűjteményre is, amelyik kiszolgálja a mindennapi munkájában lelkiismeretes, ezáltal folyton időzavarban lévő tanítót/tanárt, aki egy-egy adott tantárgyi témához keresve játékot nem óhajtja minden tanóra előtt szét- majd a végén összerakni a tantermet, mert erre rámennek a tanórák közötti szünetek, és sokasodnak a konfliktusok a kollégákkal, sőt a takarítókkal is. Sajnos több általános és középiskola nincs olyan helyzetben, hogy külön termet tudna biztosítani a játékhoz, sőt, minél jobban fut a szekere manapság egy oktatási intézménynek, annál kevesebb a még felhasználható terme. Ezen - inkább gyakorlatias, mint elméleti, nem általánosít(hat)ó - megjegyzések után következzen hat, középiskolai magyar nyelv, illetve irodalom órában hasznosítható (a tananyag feldolgozását segítő) játék.

Általában olyan készségfejlesztő gyakorlatok ezek, amelyek akkor is elérik a céljukat, ha csupán unaloműzésre használjuk őket. A közölt célok azonban jelzik, hogy többről - és másról is - szó van. Rendszerint a tanórák elején érdemes kísérletezni velük, összeszedhető így a figyelem a további munkához, és erős, karakteres kezdést adhat az órának. (A játékok “tesztelése” a győri Egészségügyi Szakközépiskolában, a Révai Miklós Gimnázium magyar nyelv és irodalom óráin és a révais színköri csoportoknál történt.)

Az alaphelyzet tehát: a tanterembe lépve megkérjük a tanulókat, hogy álljanak fel (szálljanak ki a padból), rendeződjenek (szokás szerint) hat oszlopba, és játsszanak velünk. Közölhetjük, hogy nem túl könnyű készségfejlesztő gyakorlatot hoztunk, nem mindenkinek szokott hibátlanul sikerülni. Hívjuk fel a figyelmet a légzéstechnikára és az artikulációra! Ha pontosan szeretnénk valamit visszakapni, akkor előbb mutassuk meg, hogyan képzeltük el! (Hibátlannak és virtuóznak kell lennie ennek a bemutatónak!) Amit és ahogyan mondunk, előre gondoljuk végig alaposan, a mechanikus részeket gyakoroljuk be úgy, hogy MI ne tévesszük el! Azután nagyon határozottan, de minden görcsösség nélkül vezessük a játékot - mindig elég időt adva a gyerekeknek arra, hogy megérthessék, mit kívánunk tőlük. A kis lépések elvét alkalmazzuk, egyre nehezedő gyakorlatot kínáljunk, a végén valamilyen (tréfás?) csattanóval.

• a légzéstechnika fejlesztése,
• a ritmusérzék fejlesztése,
• az artikuláció javítása,
• a magánhangzók néhány fajtájának (tananyagban előírt) megkülönböztetése (hivatkozhatunk az általános iskolai ismeretekre),
• a koncentráció megteremtése, az egymásra figyelés minőségének javítása, “kilépés” a szünetből.

• Ismételjétek egy levegővel, ugyanazzal a hangerővel, amit mondok:

• (Itt hívjuk fel a figyelmüket a légzésre, ha kell, mutassuk meg a légzés technikáját!) a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef, gé, gyé, há, i, í, jé, ká, el, ej, em, en, eny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er, es, esz (Ismétlik)
• a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef, gé, gyé, há, i, í, jé, ká, el, ej, em, en, eny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er, es, esz, té, tyé, u, ú, ü, ű (Ismétlik)

• a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef, gé, gyé, há, i, í, jé, ká, el, ej, em, en, eny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er, es, esz, té, tyé, u, ú, ü, ű, vé, duplawé, iksz, ipszilon, zé, zsé (Ismétlik. Közben már kialakult egy tempó, amelybe bele kell férnie a hosszabban kimondható hangzóneveknek is, pl. az ipszilon-nak.)

• Jó. Most mondjuk el egy kicsit gyorsabb tempóban, de már tényleg ne vegyetek közben levegőt, és lehetőleg ne tévesszétek el! Megmutatom, hogy képzelem el. (A tanár bemutatja.)

• Csináljuk meg két szólamú kánonban is! Én vagyok az első szólam, ti a negyedik hang után lépjetek be! Majd inteni fogok… (Nem biztos, hogy elsőre sikerül, megértően bólogathatunk, hogy: hát igen, ez már nehéz, nem mindenki tudja megcsinálni…egy kicsit felhasználhatjuk a közös sikerélmény érdekében az egészséges emberi hiúságot. Ha még nem tudják a gyerekek az alapszöveget, rávehetők vagyunk, hogy még egyszer-kétszer gyakoroljuk. Már ekkor is adhatunk új színeket - halkítás, néma szövegmondás, erősítés intésre; magasság, mélység váltása…) A két szólam együtt tehát így néz ki:

• Cseréljünk, most ti legyetek az első szólam. Hadd hallatsszék az én hangom is, kicsit halkabban mondjátok a szöveget!

• Már nagyon tudjuk az ábécét, most gyors tempóban, de jó artikulációval szaladjunk végig rajta! És hogy ne legyen annyira könnyű, a magánhangzók kimondásakor tapsoljunk! Megmutatom, hogy képzelem el. (A tanár virtuóz előadással, tévesztés nélkül megmutatja; egy levegővel, jó artikulációval, gyors tempóban, a magánhangzóknál tapsolva.)

• Most csináljuk meg ezt két szólamú kánonban, legyen ez a három oszlop az első szólam, ez a három (mutatja) a második. Mindkettőnek segítek, ha kell. Lassabban csináljuk! Tehát a magánhangzóknál most is tapsolunk, a második szólam a negyedik hang után lép be.

• (Ha sikerült, nehezíthetjük a feladatot.) Három szólamban is próbáljuk meg! Legyetek ti (háromszor két oszlopnyi csoport, ahogy a gyerekek állnak, ne legyen ez hosszú szervezés!) az első, ti a második, ti a harmadik szólam, azután majd cserélhetünk. Ne felejtsünk el a magánhangzóknál tapsolni! Hogy lesznek a belépések? Próbáljuk ki!

• Térjünk vissza az egy szólamú előadásmódhoz! Túl könnyű, igaz? Nem bánom, nehezítsük egy kicsit! A magas magánhangzóknál tapsoljunk, a mélyeknél dobbantsunk! Melyek a magas magánhangzók? (Valójában nem magasak ezek, hanem elöl képzett, ún. palatális hangok.) Szedjük össze őket! e, é, i, í, ö,ő, ü, ű. Tehát ezekre továbbra is tapsolunk, de a többi magánhangzóra, a, á, o, ó, u, ú - ra valamelyik lábunkkal dobbantunk. Megmutatom, hogyan képzelem el. (Ismét egy gyors és könnyed, virtuóz tanári előadás következik tévesztés nélkül. A tanulókkal lassúbb tempót vegyünk, addig kezdjük elölről, amíg megszűnnek a tévesztések - egy-kettő persze belefér, de összhatásában jó legyen.)

A gyakorlat sokféle módon tovább vihető, lehet játszani a hangerővel, a hangszínekkel, a tempóval, a mozdulatokkal, az arcjátékkal (bizonyos hangokhoz rögzítünk arckifejezéseket), és természetesen a hangok különböző tulajdonságaival, zöngés és zöngétlen mássalhangzókkal, felpattanó zárhangokkal, affrikátákkal, stb.

(Játékok strófaszerkezetes, időmértékes versekkel)

Cél: - időmértékes (antik) strófáknak a szokott mechanizmusoktól eltérő,

• a légzéstechnika fejlesztése,
• a ritmusérzék fejlesztése,
• az artikuláció javítása,
• memoriterek iskolai (tanórai) elsajátítása és bevésése (ezt nem kell otthon magolnia a tanulónak)
• a koncentráció megteremtése, az egymásra figyelés minőségének javítása, “kilépés” a szünetből.

A kiválasztott memoriterek: Anakreón: Gyűlölöm (Radnóti Miklós fordítása);

Megjegyzés: Többféleképpen nekiindulhatunk az időmértékes strófaszerkezetek megtanításának, pl. kis darabkákból összerakhatjuk, vagy az egészből lebonthatjuk az adódó ritmikai egységeket. A kettő kombinációját javaslom oly módon, hogy a tanuló előbb kapja meg a verset a hozzá tartozó zenei élménnyel (hangsúlyozom, váljon vérévé az adott ritmus, ne okozzon gondot számára a skandálás!), azután mutassuk meg (és definiáljuk) a legkisebbtől a legnagyobbig a ritmikai egységeket: mora, rövid és hosszú szótag, versláb, kolón (ritmikai tömb), hexameter, pentameter, disztichon, ionicus a minore, alkaioszi sorok, szapphói sor, adoniszi sor, aszklepiádeszi sorok, glükoni kolón…

A kiválasztott versek mindegyike olyan zenei megoldásokat alkalmaz, amelyhez egyszerűen, normális ritmusérzékkel közelíthetünk anélkül, hogy magyarázni kellene, mitől zenei. (Ezt persze azért még megtehetjük.) Az Anakreón-vers disztichonban íródott, Szapphóé szapphói strófában. Ezeket a fogalmakat ebben a játékban nem kell megtanítani.

Idő: a tanóra eleje (a játékkedv és a sikerélmény függvényében 5-25 perc).

1. Anakreón: Gyűlölöm (Radnóti Miklós fordítása)

(A tanterembe lépve megkérjük a tanulókat, hogy álljanak fel, rendeződjenek hat oszlopba, és játsszanak velünk.)

• Szeretném, ha azzal a szöveggel játszanánk, amit a szünetben felírtam a táblára. Tagolás nélkül írtam le, az a kérdés, hol kellene levegőt venni a szöveg elmondásakor. (Rövid megbeszélés után megállapodunk, hogy kipróbáljuk a többek által javasolt tagolást. Együtt, egyszerre olvassuk a szöveget, máris figyelünk egymásra. Itt inkább értelmezve, mint a zeneiségre ügyelve artikuláljuk a verset.)
• Most jelölöm azt, hogy a költő szerint hol van a sorok vége. Ez a tagolás egy titokzatos zenei egység. Ha skandálom - szinte elénekelem -, akkor látszik igazán, hogy tényleg eddig tarthat az első sor. Először mondom én, azután ismételjétek! (Skandálva mutassuk meg az első sort: Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett bort iszogatván)
• Letörlöm az első sort, megjegyeztétek már? (Általában kiderül, hogy még szeretnék ismételgetni. Ilyen és hasonló apró meglepetésekkel, szorító körülményekkel terelgetve a tanulókat, a legfontosabbat tesszük, ami az adott körülmények között tehető: nem engedjük unatkozni őket.)
• Jelölöm a második sor végét, és még egy jelet teszek a szövegbe: itt van egy szünet. Megmutatom. (Skandálva elmondjuk a második sort: Háborut emleget és // lélekölő viadalt, és felhívjuk a figyelmet a “háborut” szó rövid “u”-jára. Itt ne sokat magyarázzunk azonban, mert szétesik a játék.)
• Emlékeztek még az első sorra? Ki tudja elmondani? Skandálva is tudod?
• Nézzük, hogy megy skandálva egymás után az első két sor! Mondjátok velem!
• Mondjuk el újra skandálva a két sort, csak - ha felemelem a kezem, akkor magatokban mondjátok a szöveget, ha leengedem, akkor hangosan!
• Most már letörlöm a második sort is. Mehet kétszólamú kánonban? Én leszek először az első szólam. (Később csere!) A második szólam belépése a “Gyűlölöm azt, aki” után következik. Majd intek.
• (Tapasztalatom szerint nem sikerül elsőre.) Azért nem sikerült, mert a második sor közepén nem tartottátok be a szünetet. Próbáljuk ki!
• (Miután tisztáztuk a ritmikai-zenei problémát, három, sőt, hat szólamban is elmondathatjuk az első két sort skandálva. A harmadik-negyedik sort könnyedén hozzávehetjük, és mielőbb töröljük le a tábláról, hogy tényleg memoriterként működjön a szöveg. Azután már sokféleképpen játszhatunk vele. Az egyik tanulóoszlopot/sort megkérhetjük, hogy minél férfiasabban szólaljon meg, a másikat arra, hogy ijedt ember hangján skandáljon, a harmadikat, hogy puha, behízelgő hangon szóljon a szövege, és így tovább. Különleges, érdekes zenei produkciócskák születnek így. A következő tanórát is ezzel a szöveggel nyissuk! Talán máris “rátehető” az elmélet.)

• Összekevertem négy verssort, úgy írtam a táblára. Hogyan lesz ebből értelmes vers? (Hagyjuk, hogy kísérletezzenek, előbb-utóbb létrejön a négy verssorból álló szakasz.)
• Ez az ókori szerző úgy játszik a szöveggel, hogy minden szótag rövidsége és hosszúsága pontosan ugyanazon a helyen ismétlődik a következő versszakokban. Sőt, az első három sorban is pontosan ugyanazon helyen vannak a rövid és a hosszú szótagok. Ha kíváncsiak vagytok rá, majd megnézhetitek. Most inkább hallgatózzunk bele, hogy a legutóbbi verszenéhez képest ez milyen!
• Skandálom az első sort, ismételjétek! (Úgy tünik nékem, hogy az istenekkel…)
• Azt mondtam, hogy az első három sor ugyanolyan. Akkor a minta alapján mutassa meg valaki, hogy hangzik skandálva a második sor?
• Játsszunk vele! Ti (az osztály egyik fele) skandáljátok az első sort, ti (az osztály másik fele) pedig a másodikat. Egyszerre indulunk! Rajta!
• (Érdekes zene ez is, a különböző szöveg ugyanazt a ritmust adja.)
• Hozzámondom a harmadik sort. Figyelem: egyszerre indulunk!
• Akkor most nézzük meg ezt a kis rövid utolsó sort! Néhányan Ady-dallamnak is hívják, mert Ady gyakran alkalmazta a verseiben ezt a ritmust: “hallja, hogyan szól” Vannak köztetek zenét tanulók. Le tudja valaki írni a ritmusát? (Általában akad vállalkozó, és megszületik a következő képlet: tá titi tá tá.)
• Nagyon érdekes zenei hatása van, ha ezt az utolsó sort folyamatosan mondjuk az egész négysoros szöveg alatt. Arra kérlek benneteket (a tanár kijelöli az egyik oszlopot), hogy folyamatosan ismételgetve mondjátok a “hallja, hogyan szól” szöveget, közben a többiek skandálják a négy sort! (Próbáljuk ki először külön, azután együtt! Többszólamú kánonnal is próbálkozhatunk, mindegyik antik strófa alkalmas rá!)
• (A következő tanórát is ezzel a szöveggel nyissuk, talán máris megtanítható hozzá az elmélet.)