KIHÍVÁSOK ÉS VÁLASZOK / Hogyan Tovább? 1998 / 4

 

Wenczel Imre: Drámajáték, színjáték, kommunikáció

 

Új életfeltételeink és a NAT elindulása (módosítása?, visszavo­nása?) miatt rákényszerülünk, hogy azokkal az emberekkel (gyere­kekkel, fiatalokkal, felnőttekkel), akiket ránk bíztak, vagy akik szá­mítanak ránk, netán tanulni akarnak tőlünk, másképp foglalkoz­zunk, mint az elmúlt évtizedekben. Úgy tűnik, mindannyiunkat megrendítő paradigmaváltás és módszerreformok időszaka köszön­tött be a tanításban, a nevelésben, a közösségek formálódásában és vezetésében, emberi kapcsolataink végiggondolásában. Valószí­nűleg először önmagunkkal kell tisztába jönni, mert a pénz kény­szerítő ereje és/vagy vonzása könnyen örvényének mélyére ránthat minket, és esetleg csak utólag vesszük észre, hogy csapdába es­tünk. Sejtem, hogy sokan keressük azokat a módszereket, gondol­kodási modelleket, csoportokat, közösségeket, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a teljes illúzióvesztést vagy a begyöpösö­dést elkerüljük; hogy újradefiniálhassuk életünk értelmét; hogy élet­halálharcok helyett játszhassunk, hogy kalmárkodás, sanda érdek­hajhászás helyett emberként élhessünk. Tömegek járnak önismere­ti tréningekre. Legalább annyian agykontroll tanfolyamokra. Má­sok a pszichodrámával ismerkednek. Vannak, akik jógáznak, eset­leg autogén tréninggel végzik önmaguk „karbantartását", vagy egyéb módon meditálnak. Szóval a lelki harmóniát, az egyensúlyt, sze­mélyiségünket keressük vagy próbáljuk megerősíteni mindannyi­an. Szükségünk is van rá, mert az a fétis, amivel már Ady is küzdött (a „disznófejű Nagyúr"), mindenkit megöl, ha hagyjuk. Ha most azt hiszi valaki, hogy a pénz ellen fejtek ki propagandát, téved. Én is eladom a munkaerőmet, abból élek. De érdemes észrevennünk, hogy mennyire vágyakoznak a gyerekek, a fiatalok (és a felnőttek) arra, hogy több különböző, választható életmodellt kínáljon nekik valaki (a társadalom? az ÉLET?), ne csak a pénz és az üzlet által meghatározottat. Képesek ezért a legvadabb misztikus, deviáns „prófétákat" vagy „közössé­geket" felkeresni, és átadni nekik önmagukat testestől-lelkestől. Ha pedig megkapják valahol az „Aha, ezt kerestem!" élményét, akkor hajlandók az „ügy" érdekében igen nagy áldozatokat hozni. Ezért nem tűntek még el - minden anyagi ellenérdekeltség dacára - a kórusok, a képzőművészeti alkotóműhelyek, a tánccsoportok, a zenekarok és a színkörök. És ezért járnak még mindig olyan to­vábbképzésekre is emberek, amelyek nem hoznak számukra köz­vetlen anyagi hasznot.

A Drámapedagógiai Magazin legutóbbi száma közli, hogy Győr­Moson-Sopron megyében kik tettek eredményes vizsgát legutóbb drámapedagógiából. Mivel számomra a már említett „aha"-élményt nyújtotta a vizsgát megelőző tanfolyam és az összes vele járó „ta­lálkozás", emberi kapcsolatfelvétel, ezért először erről hadd szól­jak néhány szót.

A győri Gyermekek Háza vezetői és munkatársai pályázataik­ban rendre olyan programokra kérnek pénzt, amelyek az általam emlegetett közösségi élményeket és az azokhoz szükséges képes­ségek kialakulását szolgálják. Az 1997/98-as tanévben többek közt olyan drámapedagógiai tanfolyamot szerveztek, amelyhez-való­színűleg - a legzseniálisabb (és legkegyetlenebbül őszinte) tanfo­lyamvezetőt szerezték meg. Kaposi László kivételes tudásáról, szak­mai meg nem alkuvásáról, erős kritikai magatartásáról és (ha van idő megismerni őt) szeretetreméltóságáról híres. (Tőle és legköz­vetlenebb munkatársaitól, pl. Szauder Eriktől, első kézből jutha­tunk azokhoz az információkhoz, amelyek a világ élvonalában lévő drámapedagógusok „kincsestárában" rejlenek.) A tanfolyamveze­tő nem ígérte a személyiségfejlesztést, nem mondta, hogy a szak­mai tudással együtt önismerethez is juthatunk, de már a foglalkozá­sok közben is éreztük, hogy „melléktermékként" ezt is megkaptuk. A sokunk számára eddig ködbe burkolt drámajáték, a homályos „művészkedés" elveszítette vonzó misztikusságát, és pontosan de­finiált fogalmakkal, átadható és átvehető szakmai ismeretekkel telítődött. Az igazi tudás elsajátítása mindig némi illúzióvesztéssel jár, de cserébe a gondolatok tisztaságát, a szakmai igényességet és az önbizalmat kaphatjuk. Így történt ez azon a tanfolyamon is, amely­nek végeredménye: Győr-Moson-Sopron megyében most húsz fölött van azoknak a száma, akik pontosan tudják, mi a különbség az irodalmi színpad, a színjátszás és a G. Bolton-féle A, B, C, D típusú dráma (drámajáték) vagy a szakértői játék között. A tanfo­lyamsorozat pedig még nem ért véget. „Közkívánatra" 1998 szep­temberében folytatódik egy közel 30 órás képzéssel, mely legin­kább a tanítási dráma gyakorlatával foglalkozik, illetve új csoport is indul, melynek létszáma tudomásom szerint a meghirdetés pilla­natában telítődött. Ketten a megyéből a nyáron részt vehettek a meghívásos „képzők képzése" táborban (Szadán), ahol tizenkét társukkal együtt oktatófilmet és a drámapedagógusok önképzését segítő kiadványt készítettek. A győriek közül többen Pécsett voltak országos szervezésű drámapedagógiai táborban, ők tanítási dráma­órákat terveztek és próbáltak ki.

Kaposi László segítségével megkezdődik az idén a győri A. Cs. J. Tanítóképző Főiskolán is a drámajáték tantárgyi oktatása a ma­gyar tanszéken. Az A, B és C típusú dráma néhány játékával ismer­kedhetnek a hallgatók tavaly óta a pedagógia tanszék szervezésében. Tantárgyakhoz (különböző műveltségi területekhez) kapcsolódó 20 órás drámapedagógiai tanfolyamnak volt házigazdája Gecsei Edit patronálásával az elmúlt tanévben az MPI. (A tanítóképzős pedagó­giai órákat és ez utóbbi tanfolyamot én vezettem.)

Részben drámapedagógia, részben színjátszás volt a témája an­nak a 120 órás tanfolyamnak, amely az MPI és a BBMMK közös szervezésében zajlott. A gyakorlati zárása ennek a kurzusnak a csor­nai megyei színjátszó táborban ért véget, ahol konkrét rendezési fogásokat is megtanulhattak az ifjú amatőr rendezők. (A vezetők kiváló győri és soproni szakemberek: Benkő József, Pápai László és Popper Ferenc.)

A Petőfi Sándor Városi Művelődési Központ 20 órás önisme­reti tréninget szervezett a GYÖKÉSZ-es fiataloknak. Ebben a cso­portos játéksorozatban szintén nagy szerepet kapott a drámajáték. (W. I. vezette.)

Reméljük, hogy a jövőben is támogatják az említett intézmé­nyek és mások is mind a színjátszás, mind a drámajáték „szent" ügyét, mert nem kevésről: az életünkről van szó akkor, amikor megtanulunk és/vagy megtanítjuk egymást, igazat mondani, emberi módon kommunikálni, feltárni örömünket, bánatunkat, megélni erőnket és gyengeségünket, gyakorolni a lehetséges életmodelle­ket, és komolyan játszani. A drámajátéknak, mint módszernek, mint játékfajtának és mint szakmának a megtanulására az idén és jövőre is ezer lehetőség adódik. Színkörökkel foglalkozók számára remél­hetőleg ismét az MPI és a BBMMK összefogásával indulhat tanú­sítványt is adó tanfolyam. Különleges kívánságokat is tud az or­szágos szinten jegyzett megyei szakembergárda teljesíteni, ha más­képp nem, szakmai-baráti kapcsolatai révén. Ilyen kívánságoknak megfelelni és alapozó (vagy magasabb szintű) drámapedagógiai kurzust szervezni jelenleg leginkább a győri Gyermekek Háza tud. A középiskolás és főiskolás korosztály drámajátékkal, önismereti módszerekkel kapcsolatos igényeit a Petőfi Sándor Városi Műve­lődési Központban Kovácsné Koch Évának, illetve az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán a magyar és/vagy a pedagógiai tan­szék vezetőinek nyújtsátok/nyújtsák be! A tanítási dráma szakmai kérdéseivel érdemes Antal Ritát felkeresni telefonon vagy szemé­lyesen (a Gyermekek Háza adhat információt), és a drámajáték­színjáték minden képzési és egyéb problémájában szívesen segít e cikk írója. Szeretettel várja minden érdeklődő és szakember hívá­sát, kérdését, üzenetét a 06 20 8082131-es telefonszámon.

W .I .