Csoport: 14-16 éves 18-25 fős, a dráma-/önismereti játékban már nem járatlan tanulócsoport. (A foglalkozás kisebb átalakítással felnőttekkel is megtartható.)

 

Helyszín: Tanterem félretolt padokkal.

 

A játék időintervalluma: Kb. 45-60 perc.

 

Cél: Annak megértési kísérlete, hogyan "működnek" a csapdaszerű emberi

konfliktusok.

 

Fókusz: Milyen konfliktusokat okoz(hat), ha az ember egyszerre akar megfelelni a magánéleti és a munkahelyi státusszerepek követelményeinek?

 

Tanulási terület: Emberi teleológiák, munkahelyi igények és magánéleti problémák, emberi játszmák, sorskönyvek.

 

Eszközök: kartonok (vagy csomagolópapír), filctollak, íróeszközök, néhány a/4-es papír, mobiltelefon (vagy annak utánzata), kisebb asztal és néhány szék. További kellékek: Ági "menedzserdiplomája"; annyi szék, ahány csoporttag játszik.

 

Mellékletek: A T.E.T. c. könyv néhány tételmondata, és a Társadalmi kommunikáció c. könyv konfliktusokkal foglalkozó néhány bekezdése.

 

A foglalkozás szakaszai: kontextusépítés; narratív szakasz; krízishelyzet; reflektív szakasz.

 

A játszható történet rövid összefoglalása:

 

Ági (Kővári Ágnes) az európai menedzserek versenyén első helyezett. Két napja vette át a fődíjat, egy szép szobrot a "diplomával" és a díjjal járó hatalmas összeget. Ez eddigi álmainak és karrierjének csúcspontja. Egyébként is ő az Arany Glóbus Internet Vállalat vezérigazgatójának „jobbkeze” és legfőbb tanácsadója. (Bár van egy társa ugyanabban a státusban.)

Szerencsés a neve is: ÁGI szinte a cég reklámja. A média pedig a tenyerén

hordozta eddig.

Ági egyébként mindössze 28 éves, egy éve elvált, van gyönyörű lakása, bejárónője, csodálatos autója, és egy 9 éves fia (Balázs). Szülei tanyasi emberek, földműveléssel, gazdálkodással foglalkoznak. Mostanában jobban megy nekik, de amikor Ági velük lakott, néha szörnyű szegénységben éltek. Ági talán ezért is határozta el, hogy kitör a szegénységből...

 

 

 

 

Tanári narráció

 

Játékunk történetének főszereplője ÁGI. A környezetében talán nem is tudják, hogy mi a másik neve, annyira megszokta mindenki, hogy ő: ÁGI. Nem akárki ez a 28 éves hölgy: Az európai menedzserek híres/hírhedett versenyének első helyezettje 2001-ben. Egy magyar nagyvállalat segítette őt a felkészülésben, amelynek alkalmazottja. Természetesen igen magas pozícióban van, a vezérigazgató közvetlen tanácsadója és helyettese. Ráadásul a számítógépekkel, Internettel és ingatlanforgalmazással foglalkozó nagyvállalat nevének rövidítése véletlenül tartalmazza az ő nevét is. Az AGIVAL mozaikszó ugyanis azt jelenti, hogy Arany Glóbus Internet Vállalat. A média - mióta a verseny elkezdődött -, a tenyerén hordozza Ágit. A vállalata természetesen nagyon büszke rá, és nem szívesen engedné el másik céghez. Van azonban egy kis problémája is Áginak, mert hiába a gyönyörű lakás, a csodás kocsi, elváltként neveli 9 éves fiát, aki gyakran betegeskedik. A fiú ráadásul nem mindig érti meg, hogy édesanyjának a legváratlanabb pillanatokban ott kell hagynia őt, és mennie kell dolgozni.

 

A tanár arra kéri a játszókat, hogy mindannyian mondjanak egy-egy fontosabb tulajdonságot, amellyel - eddigi ismereteik szerint - Ági jellemezhető. Ezeket a tulajdonságokat felírjuk egy lapra, amelyet a falra függesztettünk.  (Szerep a falon [1] - kontextusépítő konvenció [2].)

 

Tanári narráció:

 

A fikciónk szerint "MOST" éppen sajtókonferenciára készülnek az újságírók. Egy budapesti sajtóközpontban Ágit várják.

 

A tanár arra kéri a játszókat, hogy legyenek újságírók, és várják a konferenciateremben Ágit. A szerepbelépéshez segítségül azt ajánlja nekik, hogy párosával képviseljenek valamilyen általuk kitalált, vagy a valóságban is létező médiumot. Az újságírók várakozás közben pletykáljanak Ágiról ezt-azt, egyébként kérdéseiket fogalmazgassák. Ági ugyanis nagy sztár, és "csak öt perce van". Azt is megbeszéli a csoporttal, hogy a tanár szerepben érkezik majd, fogadják el azt a szerepjátékot, ami abból kínálkozik. (Forró szék [3]- narratív konvenció)

 

A tanár szerepben az AGIVAL igazgató helyetteseként érkezik, és elmondja, hogy Ági sajnos nem tudott jönni, mert valami probléma adódott útközben. Ő sem tudja, mi történt, de Ági nagyon felzaklatva fordult meg a kocsijával, és nagy sebességgel elhajtott. Ilyet még sohasem csinált, ezért valami nagy problémája lehet. Megpróbál tehát ő, a menedzsertárs - helytállni a sajtókonferencián. "Kérdezzenek!" - mondja a tanár szerepben a "sajtó munkatársainak".

 

A kérdések nyomán a tanár szerepben körvonalazza Ági életét, sorsának eddigi meghatározóit, körülményeit. Kitér arra, hogy Ági egy éve, a verseny kezdetekor vált el férjétől, kilenc éves fia azóta beteg. A férje egyébként Amerikában kapott jól fizető állást, de a családdal a pénzküldésen kívül egyáltalán nem tartja a kapcsolatot. Ági fontosabb tulajdonságait is felvázolja a "munkatárs", sőt gyerekkorára is kitér. Kiderül, hogy a lány igen szegény, tanyasi családból származik, ahol megtapasztalhatta a mindennapi megélhetési gondokat is. ("Valószínűleg nem szeretne még egyszer hasonló pillanatokat átélni, azért hajt ennyire..." - mondja kissé kajánul a "munkatárs".)

 

Szerepen kívüli egyeztetés, és a "szerep a falon" kiegészítései után (Milyen tulajdonságokkal gazdagodott Ági személyisége, mit tudtunk meg előéletéről?) arra kéri a tanár a játszókat, hogy alkossanak három csoportot.

Készítsenek állóképeket Ági korábbi életéből; boldog és boldogtalan

pillanataiból. Az egyik képsor a gyerekkorát mutassa be, a másik az egyetemista korszakát, a harmadik az AGIVAL vállalatnál töltött idejéből néhány mozzanatot. (Állóképek [4] narrációval - kontextusépítő és reflektív jellegű konvenció ötvözése.)

 

A rövid felkészülés után bemutatott és megtekintett képsorok, és az azt követő rövid egyeztető beszélgetések tovább finomítják az Ágiról alkotott képünket. Részben arra is fény derül, hogy mi motiválja őt, amikor nem akar, és nem tud veszíteni, és minden áron anyagi biztonságra törekszik.

 

Egyeztetés után megszervezi a tanár a következő játékot. Arra kéri a tanulókat, hogy három csoportban készítsenek elő, majd játsszanak el egy-egy jelenetet Áginak a nagyvállalatnál töltött utolsó időszakából. Mindegyik jelenetnek az legyen a címe, hogy "VALAMIT VALAMIÉRT!" (Kiscsoportos improvizációk [5]- költői jellegű konvenció.)

 

Tanári narráció:

 

Térjünk vissza ahhoz a pillanathoz, amikor Ági elindult a sajtókonferenciára, de valaki vagy valami megakadályozta abban, hogy oda is érjen!

Ez a valaki egy hajdani iskolatársa volt, aki a piros lámpánál, élete kockáztatásával odafurakodott Ági kocsijához, és beordított a zárt kocsiba, hogy a rendőrség letartóztatta Balázst, Ági fiát. Ági persze azonnal hívta mobiljáról a barátját, a rendőrkapitányt, ő pedig rövid tájékoztatásával egészen kétségbe ejtette Ágit.

 

Balázs ugyanis a 10. születésnapján azzal szórakozott, hogy néhány társával együtt vagy tíz méregdrága autót gyújtott fel az egyik parkolóban. A baj még ennél is nagyobb, a parkolóban ugyanis többen felismerték Balázst, mint egy tolvaj gyerekbanda tagját. "Valószínűleg egy bűnügyi hálózatba keveredett a srác" - mondta a rendőrkapitány.

 

Ági tehát "MOST" az autójában ül, és száguld a rendőrségre, hogy megmentse a fiát. Nem figyel az autóvezetésre, mechanikusan nyomja a gázpedált, kormányoz, amikor kell, fékez, amikor kell, és hangosan beszél, néha ordít, néha sír az autóban. Úgysem hallja senki.

 

Arra kérlek benneteket, hogy Ági kihangosított gondolatait -, vagy amit mond, kiabál, motyog az autóban, erre a székre ülve - Ági szerepébe lépve - mondjátok el! Ha akarjátok, imitálhatjátok a vezetés mozdulatait (hitelesebb lehet az alakítás), de nyilvánvalóan nem az a fontos, hanem amit Ági gondol vagy mond az adott pillanatokban.

 

A tanár egy széket helyez a körön kívülre, ezzel szétnyitja a tanulók körét, és a játszók figyelmét arra a pontra irányítja, amelyet a szék (és az arra ülő ember) képvisel. (A "mindenki mindenkit láthat és figyelhet" helyett az "egy kivételezett pontra és jelenetre való koncentrálás" lehetősége. (Gondolatkövetés [6]- reflektív konvenció.)

 

((Biztonsági játék:

Ha senki nem vállalja Ági gondolatainak „kihangosítását” - a felelősség és a "reflektorfénytől" való viszolygás miatt -, akkor megkérjük a játszókat, hogy alkossák meg azt a naplóbejegyzést, amelyet Ági aznap este a naplójába írt, amikor a fiáért száguldott a rendőrségre. -- A pillanat megjelölése [7]- reflektív konvenció.))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mellékletek

 

Melléklet 1.

 

Melléklet (1) az AGIVAL című órához

 

Iskolai konfliktusok - In: A tanári hatékonyság fejlesztése az iskolában 179. oldal.

(Az iskolai konfliktusok természetével, azok megoldási lehetőségeinek modellezésével foglalkozik Th. Gordon az idézett könyv 179-292. oldalán. Néhány nyitó tételmondatot idézünk belőle.)

 

 

„Mi is a konfliktus ?

 

Szótári meghatározása szerint a „konfliktus" a latin conflictus - összecsapni ­szóból származik. Szinonimái: nézeteltérés, háború, harc, összeütközés. Az emberi kapcsolatokról alkotott modellünkben akkor beszélünk konf­liktusról, amikor harcokra és összeütközésekre kerül sor két (vagy több) ember között olyankor, amikor a) viselkedésük akadályozza egyikük vagy másikuk igényeinek érvényesítését; vagy b) amikor az értékrendjük külön­böző.

 

Ebben a fejezetben csak olyan konfliktusokról lesz szó, melyek akkor merülnek föl, amikor a diákok viselkedése érzékelhetően és konkrétan akadályozza a tanár igényeinek érvényesítését - amikor a diákok megaka­dályozzák, hogy a tanárok igényei érvényesüljenek, élvezzék jogaikat, tegyék a dolgukat. (Az értékrendek összeütközésével a IX. fejezetben fogunk foglalkozni.)

Hasonlóan az esőhöz és az adóhoz, a tanárok és a diákok igényei közötti konfliktusok is elkerülhetetlenek. Nemcsak szükségszerű, hogy megtör­ténjenek, hanem meglehetősen gyakran elő is fordulnak. Ez a tény már önmagában véve problémát okozhat a tanár számára, akit arra tanítottak, hogy a „jó" tanárok és a „jó" diákok között nem lehetnek konfliktusok. Ezek a tanárok nehezen értik meg, hogy a konfliktusok minden emberi kapcsolat szerves részét képezik; se nem „jók", sem nem „rosszak". Bebizonyosodott, hogy a konfliktusok gyakorisága nincs összefüggés­ben az adott kapcsolat életképességével és kielégítő voltával. Ami azonban nagyon fontos: a) a megoldatlan konfliktusok száma, és b) a konfliktusok megoldására alkalmazott módszerek.”

(Thomas Gordon: T.E.T. Gondolat Kiadó, Budapest, 1991)

 

 

Melléklet (2) az AGIVAL című órához

 

Három szerző közöl kisebb tanulmányt a konfliktus működéséről a Társadalmi kommunikáció c. könyv 35-52. oldalán: Szijártó Zsolt, Tamás Pál és Tóth Péter. Három szaktudományos szempontot érintenek: a magatartásbiológiáét, a szociológiáét és a kulturális antropológiáét. Mindhárom vázlatos áttekintésből idézünk néhány mondatot.

 

*

 

„1.2.1 A konfliktus a magatartásbiológia perspektívájában

 

1.2.1.1. Minden célorientált törekvés, amely megvalósulása során ütközik más hasonló törekvésekkel, konfliktus forrásává válik. Az állatok és az emberek életük során számtalan esetben interakcióba kerülnek egymással. Ezek során legtöbb eset­ben az egyik résztvevő nyereségre tehet szert, miközben a másik egyed kárt szenved el, azaz hátrányba kerül. Ez közvetlenül (elveszíti táplálékát, búvóhelyét, territóri­umát stb., vagy közvetve (a szexuális partnerek a győztest választják a későbbiek­ben) veszteségként, azaz megnövekedett költségként jelenik meg az alkalmazkodás szempontjából. Az egyedek interakciói természetesen kölcsönösen előnyösek is le­hetnek, mindkét fél számára nyereséget nyújthatnak, mégis, a találkozások jelentős részére az érdekek ütközése, konfliktusa a jellemző (Lazarus 1982, Dennen-Falger 1990). Az állatok és az emberek rövid és hosszú távú érdekeik érvényesítésében kompetícióban állnak egymással, amelyek igen gyakran vezetnek konfliktusokhoz. A konfliktusok osztályozását elvégezhetjük az érdekkülönbség fajtái szerint. Így megkülönböztethetők (i) az erőforrásokért, úgymint a táplálékért, a búvó- és fész­kelőhelyért, a szociális és szexuális partnerekért, az információ megszerzéséért be­következő konfliktusok, illetve (ii) az interakciók következményei kiváltotta ellen­érdekeltségek lehetnek a ragadozók és áldozataik közötti konfliktusok az elfogásért, megölésért és felfalásért, illetve a meg- vagy elmenekülésért, azaz a túl­élésért. További kategóriák lehetnek a párzás bekövetkezte, a szülői gondoskodás megszerzése, fenntartása vagy magának a gondoskodás megosztásának az aránya a szülők között (Huntingford-Turner 1987).

 

1.2.1.2. A konfliktusok jelentős része a közvetlen interakciók során következik be, de nemegyszer úgy zajlanak le, hogy az egyedek nem találkoznak egymással. A közvetett konfliktusok során az állatok és az emberek egymástól térben, időben elkülönülve tevékenykednek, de annak hatékonyságában, eredményességében ki­sebb-nagyobb mértékben eltérhetnek egymástól, amely akár jelentős mértékben is befolyásolhatja alkalmazkodásukat és egymáshoz viszonyított sikerességüket. A hosszú téli ínséges időket az a medve, szarvas, nyúl vészeli át sikeresebben, amelyik a nyári és őszi időszakban több és jobb minőségű élelmet fogyasztva bőségesebb tartalékokat tudott zsírszövet formájában elraktározni. Az oroszlánok és a csimpán­zok más macskafélékhez, illetve emberszabású majmokhoz és az emberhez képest…”

((Az 1.2.1-es részek Tóth Pétertől, az 1.2.2-es részek Tamás Páltól, az 1.2.3-as részek Szíjártó Zsolttól vannak.))

 

*

 

„1.2.2 A konfliktus a szociológia perspektívájában

 

1.2.2.1. A konfliktus az emberek társadalmi kommunikációban viták formájában jelentkezik. Alapvető különbség van olyan konfliktusok között, amelyekben két egymással szembenálló vitatkozó féllel, és olyanok között, amelyekben kettőnél több partnerrel találkozunk. Ha három vagy háromnál több oldala van a konfliktus­nak, akkor különböző koalíciók jöhetnek létre a felek között, és összefogás születhet - akár ideiglenesen is - egyik vagy másik résztvevővel szemben.

Anélkül, hogy megközelítésünknek felületes vagy könnyed hangsúlyai lennének, a konfliktusokról „játékként", a résztvevőkről „játékosokként" és a helyzet stratégiai elemzéséről „játékelmélet" néven emlékezhetünk meg (Rapaport 1966, Raiffa 1966,

A témához ajánlható irodalom: Barash 1980, Bereczkei 1991, 1998, Colman 1982, Csányi 1999, Harcourt 1992, Wilson 1975.

Moulin 1986).

A játékelméletben egyébként már régóta különbséget tesznek a két­személyes és a többszemélyes játékok között. Vannak olyan konfliktushelyzetek is, amelyekben a vitában részt vevő oldalak rosszul vannak definiálva. Gondoljunk egy vitára, amelyben egy autópályát tervező és a projekt által érintett polgárok arról vitatkoznak, hogyan szervezzék magukat a kérdésről tárgyalócsoportokba, de erre mégsem került még sor. Ezután létrejönnek a csoportok, de az elkövetkező tárgya­lások során tagjaik egymás között sem tudnak megegyezni, s így végül további alcsoportokra tagozódnak. Ezeknek mindegyike azután majd saját zászló alatt vesz részt a tárgyalásokon. Más helyzetekben pontosan körülírható tárgyaló felek dönt­hetnek arról, hogy önmagukon kívül kit hívnak meg maguk mellé az alkuhoz. Ebben az értelemben a tárgyalások részben arról is szólhatnak, hogy egyáltalán ki fog tárgyalni. Egy jól tagolt konfliktuson belül is a felek általában nem monolitikusak. . Mindegyik partnert alkothatják olyan egyének vagy csoportok, akiknek az adott ügyben érdekeik közösek, értékeik azonban radikálisan eltérhetnek. S ha egyetlen emberről van az adott esetben adott félként szó, az érdekek és értékek összeütközése egyetlen személynél is fennállhat. Ugyanakkor nincs arról szó, hogy az egyes cso­portokon belüli véleménykülönbségek csökkentik a megegyezés lehetőségét. Bizo­nyos fokig ellenkező a helyzet. Minél diffúzabbak az álláspontok az egyes oldalakon, annál könnyebb lesz valamilyen külső megegyezésre jutni. Azonban a külső és belső nézeteltérések felmutatása, tudatosítása ilyen esetekben is előfeltétele a sikeres megegyezéseknek (Schelling 1995).

 

1.2.2.2. A legegyszerűbb esetekben, mint egy használt autó vétele vagy lakásvá­sárlás, az alkuszituáció résztvevőinek világosan rögzített rövid távú érdekei vannak. Ezzel szemben ismerünk eseteket, amelyekben az alku résztvevői magukat egy hosszú, sok lépésből álló megegyezés-sorozat elemeiként élik meg, amelyben az egyik tárgyalási menet tulajdonképpen egyfajta előkészületként, előzetesként fog­ható fel a későbbi menetek szempontjából. Ha az ilyen tárgyalásoknak repetitív, ismétlődő elemei is vannak, mindegyik résztvevő különösen érzékennyé válik saját reputációjának megőrzésére. Ebből következően (egyébként ez nagy szerencse) az elhúzódó tárgyalások sora a konfliktus megoldása szempontjából kooperatívabb és tisztességesebb együttműködési formákat kreál, mint amilyeneket a rövid, hirtelen, a feleket egymás iránt nem elkötelező, impulzusszerű megegyezési pró­bálkozásoknál látunk. Ez persze nincs mindig így. Az ismétlésnél gyakran ho­mokszemek keverednek az egyébként kiegyensúlyozott és árnyalt játékba. Ennek különösen akkor nagy a valószínűsége, ha a konfliktusban érintett felek számára rendelkezésre álló információs bázis különböző. Mindenesetre az ismétlésekkel a tárgyalásoknál esetenként egy sajátságos kemény image megteremtésére töre­kednek. Olyanéra, amely inkább hosszabb, mint rövidebb távú jutalmakhoz kö­tődik.

Nagyon gyakran a konfliktusokat már megoldásmódjuk is rokonsági sorokba rendezi. Tulajdonképpen a hasonló kezelésmódok egymástól igen eltérő vagy egymás­hoz akár semmiféle kapcsolattal sem rendelkező konfliktusokat és megoldási mó­dokat mutatnak…”

 

*

 

„1.2.3 A konfliktus a kulturális antropológia perspektívájában

 

Az alábbiakban egyrészt azt szeretnénk bemutatni, milyen viszonyban áll, hogyan kapcsolódik össze a konfliktus és a kultúra fogalma; másrészt arra szeretnénk választ kapni, hogy létezik-e a konfliktusoknak valamiféle „kultúrája", avagy miképpen lehetséges a kulturális antropológia sajátos szemszögéből értelmezni a konfliktuso­kat. Végül a kultúra különböző konfliktusairól olvasható rövid áttekintés.

 

1.2.3.1. A kulturális antropológia nem rendelkezik olyasfajta hosszú múltra vissza­tekinthető elmélettörténeti tradícióval a „konfliktus"-fogalom vonatkozásában, mint a magatartás-biológia vagy a szociológia, hiszen a szemantikai mező, amely köré a diszciplína megszerveződött, egyértelműen a „kultúra" - természetesen na­gyon eltérő módokon felfogott és meghatározott - fogalma volt. Sőt, ha kicsit éle­sebben akarunk fogalmazni, s elővesszük a klasszikus antropológiai tankönyveket, bevezetéseket, akkor azt látjuk, hogy a diszciplína történetében a „konfliktus" meg­lehetősen periferikus szerepet játszott, összevetve olyan alapfogalmakkal, mint a „terepmunka" vagy a rokonsági rendszerek, az identitás vagy éppen a „csere". Persze felvethető, hogy mind a preindusztriális, mind a modern társadalmakban jelen voltak/vannak különböző eredetű és intenzitású konfliktusok, s a kultúraku­tatók sokszor választották ezeket a társadalmi jelenségeket vizsgálataik tárgyává ­s váltak maguk is néha konfliktusok áldozatává. Ugyanakkor az utóbbi két évtized­ben - több, később kifejtendő ok miatt - felértékelődött a konfliktusok társadalmi szerepe az antropológusok szemében (de ugyanez mondható el a szociológusokról is), sőt, talán meg lehet kockáztatni azt az állítást, hogy kialakulóban van a konflik­tusnak valamiféle „antropológiai" elmélete, amely számos vonatkozásban más hangsúlyokat, perspektívákat vet fel, mint a szociológia hagyományos megközelíté­sei. Természetesen a kulturális antropológia esetében szó sincs olyan kiérlelt és finoman szofisztikált konfliktuselméletről, amilyen a szociológiában (főként a já­tékelméletre és a döntéselméletre alapozva évtizedek alatt kifejtődött, s vált az alkalmazás szférájában is nélkülözhetetlenné - ugyanakkor talán felvet olyan szem­pontokat is, amelyek a szociológiai konfliktuselmélet horizontjából hiányoznak.

A konfliktus „antropológiai" elméletének egyik - s jelen írásában ez számunkra döntő - sajátossága, hogy szoros, többszintű kapcsolatot tételez fel a kultúra" és a „konfliktus" fogalma között: a kultúráról való gondolkodás úgy alakult át az utóbbi évtizedekben a kulturális antropológiában (vagy éppen a társadalomelméletben), hogy egyre nagyobb szerepet kap a konfliktusok kulturális szerepének, jelentőségé­nek bemutatása és értelmezése. Ezzel párhuzamosan a konfliktusról alkotott képünk is jelentősen átalakult: az egyes konfliktusok létrejötte vagy éppen feloldása kapcsán sokat beszélnek a kulturális minták szerepéről, a leírások és az értelmezé­sek szintjén pedig láthatóan felértékelődött a társadalmi valóság szimbolikus szférája. Mindez természetesen nem független a 80-as, 90-es évek társadalmi átala­kulásaitól (a szocializmus politikai rendszerének vége, a kapitalizmus gazdasági rendszerének megváltozása, a szociális állam koncepciójának válsága, az informáci­ós/tudástársadalom körvonalainak megjelenése, a globalizáció, stb.), s beleillik a társadalomtudományi kutatás mai diskurzusába, amelynek egyik fő törekvése, hogy a modernitás alapelveinek összeomlása (vagy legalábbis radikális átalakulása) után új dimenziók mentén értelmezze a társadalmi kommunikációt.

Jan és Aleida Assmann a konfliktus és a kultúra kapcsolatát tárgyaló tanulmá­nyukban (Assmann 1990) különbséget tesznek a viszony két ideáltipikusan jól el­különíthető pólusa között: így az egyik jellegzetes álláspont a konfliktust nem te­kinti a kultúra szférájába tartozó - s így kulturális elemzésnek alávethető - jelen­ségnek; e felfogás szerint a konfliktus idegen a kultúrától. A konfliktus voltaképpen nem más - érvelnek -, mint a kultúra széttörője, megszüntetője, negligálója; ahol megjelenik a konfliktus (s vele az erőszak), ott ér véget a kultúra. E tradíció, amely­nek hátterében a konfliktusmentes társadalom számos formában felbukkanó utó­pikus elképzelése áll, a kultúra és a konfliktus viszonyát egy erősen dichotomizált struktúrába helyezi el, amelynek egyik felén a megértés, a nyelv, a kommunikáció található, míg az ellentétes oldalon a (valóban „nyers") erőszak, a kommunikáció felfüggesztése, megszün(tet)ése áll.

Egy másik - számunkra talán relevánsabb – elmélettörténeti tradíció képviselői szerint kultúra és konfliktus e merev szembeállítása több okból sem tartható: egy­részt a konfliktus (az erőszak vagy éppen a háború) mindig kulturális tény; a külön­féle konfliktusok kulturálisan meghatározottak, definiáltak: kultúrák szervezik a konfliktusok formáit, keretfeltételeit, nyújtanak eszközöket a konfliktusok megol­dásához. Ugyanakkor ez a gondolkodási tradíció sem áll meg ennél az állításnál, hanem továbblépve a konfliktust a kultúra előfeltételének, sőt létrehozójának te­kinti. A konfliktus ezen értelmezése rendkívül fontos a kulturális antropológia számára…”

 

(Társadalmi kommunikáció; Szerk. Béres István – Horányi Özséb. Osiris Kiadó, Budapest, 1999.)