"…de
az
azért kicsit
zavarta, hogy nemcsak
azt nem tudja, honnan származik a
nemzetsége,
de még hetedíziglen sem tudja visszavezetni a
családfáját, ami kötelező
lett
volna..."
"- Téged nem
tanítottak meg a
hét ősöd nevére? -
kérdezte a fiú.
- Nem. Mire jó az? Látod, nem tudom, de ettől
nincs semmi
bajom. Vidáman élek.
- Nagypapa azt mondja, ha az emberek elfelejtik őseiket, akkor
elromlanak.
- Kik romlanak el? Az emberek?
- Igen.
- És miért?
- Nagypapa azt mondja, hogy akkor senki sem szégyell rosszat
csinálni, mert a
gyerekei és a gyerekeknek a gyerekei úgysem
emlékeznek rá. És senki sem
csinál
jót sem, hiszen mindegy, úgysem tudják
meg az
utódai."
(Ajtmatov)
Egyszerűsített családfa
Dr. Aracsi
Józsefné
Kovács Irén (Ircsi), magyar, bukovinai
székely
vagyok,
és éppen csak hetedíziglen tudom
visszavezetni a családfámat,
amit a menüben is
megtalálsz. Egyszerűbb lett
volna, ha szüleim és az őseim egyhelyben maradnak,
jobban
követhető lett volna
akár több évszázadra
visszamenőleg is
felkutatni a családfát. (A
családfát
fiam, Aracsi Szabolcs, a Madéfalvi Veszedelemig
visszamenőleg
kutatta fel . Két ősömről tudjuk hogy honnan
menekültek a Madéfalvi veszedelem idején
Moldvába. Az egyik Csíkszépvizen, a másik
Csíkcsicsón született.)
Alábbiakban a szüleim és őseim
történetén keresztül
szeretnék
bemutatkozni.
Amikor 1764-ben
Mária Terézia
újraszervezte a határőrséget
Székelyföldön az erőszakos
sorozás a
madéfalvi
vérengzésbe torkollott: osztrák
katonák
lemészároltak több száz
székelyt, mert
azok megtagadták a hadseregbe való
bevonulást.
Ezek után több ezer székely
menekült át a keleti határon
Moldvába
és részben a csángók
között
telepedett
le.
Miután a Habsburg Birodalom 1774-ben megszerezte
Bukovinát az osztrák-porosz
háborúban kitűnt Hadik András
tábornok
(Berlin megsarcolója) összegyűjtötte a
Moldvában szétszóródott
székelyek
egy részét, és
letelepítette őket Bukovina
öt
falujában. Így alakult ki a bukovinai
székelység. Az alapított falvak:
Istensegíts, Fogadjisten (1776), Fogadjisten (1776,)
Hadikfalva,
Józseffalva,
(1785), Andrásfalva (1786)
Az én őseim hadikfalviak. A szüleimet a II.
Világháborúban
telepítették
át a
többi bukovinai székellyel együtt
Magyarországra. Először
Bácskába, 3 év
után
Fejér megyébe, Baranyába,
Tolnába. A
bátyám Bácskában
Hadikújfaluban
született,
Nővérem Fejér megyében
Alsószentivánon, én már
Baranyában,
Palotabozsokon
1954-ben.
Kislány koromban a bukovinai székelyek
történetén nőttem fel. Este a
fonóban,
vagy ha összegyűltek egy-egy háznál, a
gyerekek a
felnőttek beszélgetéseit,
emlékezéseit hallgatták. A
vérünkbe
ívódott a történet annyira,
hogy mi gyerekek,
amikor felnőttünk, vágyódtunk haza
Bukovinába. Sajnos későn nyílt
lehetőségünk
elutazni, de 2004-ben a férjemmel, aki nem
székely
származású, és
még
kétbusznyi
emberrel együtt elindultunk a szüleink
szülőföldje
felé. Leírhatatlan
élményben
volt részünk, legalábbis nekem.
Erdélyben
voltunk már korábban is, de
Bukovinában még nem. Az utat végig
sírtam,
a férjem is többször
meghatódott,
mert a buszban voltak, akik ott születtek, és akkor
jártak először a
szülőföldjükön. Régi
énekeket
énekeltek, meséltek. Majd mindenki hozott
magával
térképet, hogy a szülei háza
melyik
utcában volt. Én is megtaláltam a
szüleim,
nagyszüleim házát, sőt a kis
kápolna is
állt, amit még dédapám
építtetett.
Elképzeltem szüleimet amint
kisgyerekként szaladnak
a Szucsáva folyóhoz
fürdeni, vagy felnőttként, ahogy a ruhát
mosták a Szucsáva vizében.
A hazafelé vezető utunk is csodálatos volt. A
Békás-szoroson keresztül,
Székelyföldnek jöttünk haza.
Székelyföldön is akkor voltam
először. A
szívem
majd kiugrott a helyéről. Az őseim
földjén
jártam-. Ezt csak az érzi, akit
magával ragadott a székelység
büszkesége, becsületessége,
és akarata.
Én mindig
büszke voltam arra, hogy székely vagyok, pedig
kislány koromban nem volt nagy
érdem itt Magyarországon. De volt egy
magyar-történelem tanárom, aki azt
mondta
nekem, hogy büszke lehetek a
származásomra,
ízes beszédemre. És én
büszke is
voltam. Sajnos a beszédem az óta
változott, a
székely környezetből kikerülve.
De a rokonokkal pár óra
beszélgetés
után tudok váltani székelyesre. |
|
Férjemmel 1972-től
élünk boldog
házasságban,
immár nyugdíjasokként. Két
felnőtt fiam
és két
fiú unokám van. Nagyobb unokám
távoli
országban él, a kisebb unokámmal sokat
vagyunk együtt. Mindkét
unokámnak
készítettem honlapot, a menüben
megtalálod.
A
férjem és én
barátkozó
típusúak vagyunk, ebből
adódóan sok
barátunk van.
Mindketten szeretünk utazni, a barátokkal
így
sokfelé eljutottunk. A férjem
hobbyja a kertészkedés, van egy kisebb szőlőnk,
ahol
tavasztól őszig nagyon
szeretünk tevékenykedni,
pücskörészni.
Két
egyesületben - Székelyföld Szerelmesei
Egyesület,
Szigetvári Emberekért
Egyesület - és két baráti
társaságban - Szigetvár- Eppingen
Baráti
Társaság, Török-
Magyar Baráti Társaságban -
vállaltunk
tevékeny szerepet, továbbá a
Szigetvári
Zeneszerető Emberek Egyesületének is tagjai vagyunk,
ezáltal sok zenei rendezvényen is
résztveszünk. Szeretjük a
színházat, igaz egy évben 1-2 -szer jutunk csak el
megnézni egy jó darabot.
Szeretünk
a kis unokánkkal együtt lenni, ha
tehetjük, elhozzuk
magunkhoz. Szeretünk
olvasni, rejtvényt fejteni, férjem szereti a
sportműsorokat, és a természeti
filmeket. Az utóbbiakat én is szeretem, szeretem az
igényes, szép zenét, a szép verseket, ezen
felül
pedig szeretem a
honlapjaimat és képeket szerkeszteni, a neten
böngészni.
"Jó
néha a sötétben a Holdat
nézni,
hosszan egy
távoli
csillagot idézni.
Jó néha fázni, a semmin
elmélázni,
tavaszi esőben olykor
bőrig ázni.
Jó néha magamat csak úgy
elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha
félek...
olyan jó néha érezni, hogy
élek..!"
Ebben
a honlapban,
albumban bemutatom az őseim életét
képekben
és leírásokban,
hivatkozásokban, valamint
családunkat, barátainkat,
kirándulásainkat
- utazásainkat és nyaralásainkat
képekben.
|