*Lassan közeledett az este. Már eléggé megéhezett, ezért elindult a
konyha felé. Furcsállta, hogy be van hajtva az ajtó. ~talán a szülinapomról
beszélnek..~ gondolta magában. Arcán halovány mosoly jelent meg. Nagyon
várta már hogy vége legyen a napnak, ugyanis holnap lesz  a 13.
születésnapja. Közelebb lépett, majd hirtelen megállt, megpróbált minél jobban
figyelni arra hogy miről beszélgetnek szülei.. Furcsa volt, hogy halkan, alig
érthetően beszélgettek, ugyanakkor heves indulatokkal. Egészen közel lépett az
ajtóhoz. Nagyon kíváncsi volt, miről beszélgetnek. Lélegzetvisszafojtva
hallgatta a szóváltást szülei között.*
-Mit csináljunk? Ha nem adjuk meg az adóságot, elárverezik a házat, és talán még
Laolind-et is elviszik. *szólt
aggódva édesapja. Laolind erre megdermedt.*
 ~nem is tudtam, hogy tartozunk valakinek.. hogy segítsek?..~
*gondolta magában. Nem jutott eszébe semmi, ezért tovább fülelt.*
-Talán találhatnék még valami másodállást is. Úgy mégiscsak több pénz jutna.. .*válaszolt
anyja, de mielőtt befejezhette volna, férje a szavába vágott.*-A
közelben semmi munkalehetőség nincs, és amúgy sem lenne időd rá. Így is alig
bírod még ezt az állást is! *Laolind
is tudta, hogy anyja így is sokat dolgozik, és erre hamarosan az egészsége is
rámegy majd.*
  ~hm..
van egy kis félretett pénzem.. azzal talán tudok nekik segíteni.. bárcsak tudnám
mennyit kell kifizetni..~
*A kis Laolind nem is sejtette hogy az ő pénze még a töredékére sem lenne elég..*
~és ha én mennék el dolgozni?~
*pattant ki hirtelen ez az ötlet a fejéből.*
-Azt hiszem le kell mondanunk Laolind tanítóját is. Nem tudnánk kifizetni. Így
is nehéz három főnek megteremteni a megélhetést. Ki tudja lesz e enni egy hét
múlva? *folytatta a férfi. Közben
folyamatosan a nő szemébe nézett. Szomorúnak látszottak mind a ketten. Laolind
úgy döntött, hogy eleget hallott már. Elindult vissza a másik szobába. Ismétlődő
gondolatok gyötörték.. Leült az ágyára.*
~mivel tudok segíteni?! A faluban tényleg nincs semmi munkalehetőség.. Viszont
van egy kis pénzem amit összegyűjtöttem.. Vajon ennyi elég lenne?~
* Nagyot sóhajtott. Tanácstalannak és semmirekellőnek érezte magát*. ~mégcsak
nem is dolgozok.. mit csináljak.. talán, ha elmennék valamelyik nagyobb városba,
akkor ott kapnék munkát, és azt a pénzt hazaküldhetném. És kevesebb költségük
lenne, mivel én már eltartanám magam.~
*gondolta. Ezt találta a legjobb megoldásnak. Ezzel komoly döntést hozott: Ez
lesz az utolsó éjszakája itthon. Megírt egy levelet, amit majd reggel elolvasnak
a szülei. Összepakolt egy pár ruhát, (nem mintha olyan sok lett volna neki..) a
pénzét pedig a levél mellé tette, csak annyit hagyott magánál amiből pár napig
elélhet amíg nem talál munkát.. Mikor mindennel készen volt, lefeküdt az ágyra
és próbált pihenni, bár ez nem sikerült neki.
 Lassan hajnalodott. Kiosont a konyhába, és egy kis innivalót és élelmet pakolt
be magának. Utoljára még körültekintett a kis házban. Olyan otthonos és
megnyugtató volt számára. ~ez nem csak az én érdekem.. indulnom kellene..~
gondolta, majd gyors léptekkel elhagyta a házat. Kiérve az utcára a hideg levegő
megcsapta arcát. Hűvös szél fújdogált.
~merre kellene mennem? Talán Távolrév? Igen. Az szerintem jó lesz, és biztos
lesz valami munkalehetőség is.~
*rendezte el gondolatait, majd megszaporázta lépéseit.
Nagyon szerette szüleit, de úgy érezte ezt meg kell tennie azért, hogy
békességben és picit jobb körülmények közt élhessenek. Lassan elérte a falu
északi határát.
Pár óra múlva már az erdőben járt, ami Zyre városával volt határos. Onnan már csak
fél napra van Távolrév. Megállt egy tisztásnál, majd egy picit leült pihenni.
Egy nagyobb fa árnyékában telepedett le. Evett és ivott egy kicsit, majd tovább
indult. Délre megérkezett Zyrebe, de itt nem időzött sokat, azonnal
továbbindult, hogy még éjszaka előtt megérkezzen Távolrévbe. Ruganyos léptekkel
haladt előre. Késő este pillantotta meg Távolrév határát. Fél óra múlva már a
déli városkapunál járt.Mivel már nagyon éhes volt, leült a parkba egy padra,
és elővette kevés kis élelmét és vizét. ~ez nem túl sok..~ nézett szomorúan
a kis tarisznyában lévő kenyérre. ~szerintem ezt meg is eszem most.. ezzel már
nem mennék sokra.~
ezeken gondolkodva elkomorodott. ~Keresnem kellene egy szállást, ahol
legalább ma éjszaka aludhatnék.. ~ Nem jutott eszébe semmi, hogy hová is
kéne mennie, de pár perc múlva miután megette a ?vacsoráját?, elindult a
városközpont felé. Furcsának találta a városokat. Mindenki olyan ellenséges és
rideg a másikkal. Arra nem gondolt, hogy minden sokkal drágább is mint egy
faluban..
A Hold már magasan járt, amikor a járda mellett a falhoz támaszkodva egy komor,
szegényes öltözetű férfit pillantott meg. Mikor elhaladt mellette, Laolind
érezte ahogy a férfi végigméri tekintetével. Akaratlanul is végigfutott a hideg
a hátán. Megpillantott egy nagyobb épületet, aminek ez állt a cégtábláján:
?Lumbar Fogadó?  Aranyozott keret fogta körbe a szöveget. ~talán
itt kaphatok egy szobát pár napra..~ gondolta Laolind, majd belépett a
vastag faajtón. Bent gyönyörű volt minden. Aprólékosan ki volt dolgozva minden
apró részlete a helynek. Laolind szétnézett. A bejárattól nem messze balra
megpillantott egy pultot. ~biztos ott kell szobát bérelni..~ gondolta.
Odasétált a pulthoz, majd megnyomta a csengőt. Egy ajtó mögül magas, vékony,
szigorú férfi lépett ki.
-Miben segíthetek? ?szólt mély, unott hangon. Közben mégcsak a lányra sem nézett.
-Egy szobát szeretnék kivenni. Mennyibe kerülne?
*kérdezte érdeklődve a lány.*
-Hány napra?  
-Két nap szerintem elég lesz.
*válaszolt Laolind. Meglepte a férfi modora. Olyan közönségesnek találta.*
-Két napra 6 arany. *mondta higgadtan a pultos, mire Laolindnek elállt a lélegzete. Nem
gondolta, hogy két napra ilyen drága lesz.* ~Hiszen így szinte nem is marad
pénzem.. mit fogok enni? ~
-Mi az? *kérdezte a férfi
szemöldökráncolva arckifejezése láttán.*
-Hát... semmi különös, de picit olcsóbbra számítottam.
*mondta picit zavartan a lány.*
-Nagyon sajnálom, de olcsóbb szobánk nincs és szerintem sehol sem lenne
kevesebb. Ez egy fejlődő város. Fontos kereskedelmi útvonal. Ilyenek az árak.
Akkor kéri a szobát? *kérdezte az
alak. Látszólag meglepődött azon, hogy olcsóbbra számított a lány.*

-Nem is tudom.. Igen. *mondta a lány
kis habozás után.* ? Mégiscsak jó, ha van hol aludni. *szólt, majd szája
sarkában halvány mosoly jelent meg.*
-Kérem. Akkor itt írja alá. *mutatott
egy naplószerűségre a férfi.
Miután Laolind aláírta, a pultos átnyújtotta neki a szobakulcsot.*

-További kellemes napot. szólt a
férfi mit sem törődve azzal hogy már késő este van,  majd bement az ajtón.
Laolind elfoglalta a szobát. Szétnézett. Leült az ágyra. Elég fáradt volt már.*
~legalább az ágy kényelmes..~ *gondolta magában mosolyogva, majd elterült
az ágyon. Hamar elnyomta az álom. Az ablakon át némi fény szűrődött a kis
szobába, így kellemes félhomály telítette be a légkört. A Hold álmosan
világított a sötét égen..*
 *Másnap reggel mikor felébredt, kinyitotta az ablakot. Hűvösebb levegő töltötte
be a szobát.* ~el kellene mennem valami munkát szerezni. Meg valami ehető
dolgot is.~ *majd felhúzta barna bőrbakancsát. Zsebre rakta pénzét és ivott
egy kis vizet. Kilépett az utcára. Szétnézett és nem túl messze megpillantott
egy piacot.* ~ott talán tudok valamit venni. És talán valaki még állást is
tud ajánlani.~ *gondolta, majd felgyorsította lépteit. Amikor odaért,
feltűnt neki, hogy nincs sok ember. Odasétált az egyik standhoz és szétnézett.
Volt ott minden; kenyér, pogácsa, sütemény.. Minden ami szem?szájnak ingere.
Csak egy aprócska probléma volt: a maradék kis pénzéből  semmit sem tudott volna
venni.. Pedig olyan jó illata volt mindennek. Laolind szájában összefutott a
nyál.* ~most mit csináljak. Mi van ha ma sem találok állást? Akkor mit fogok
enni?! Ez így nagyon nem jó. Minden olyan drága.. ~ *gondolta bosszankodva a
lány. Nyugodt természetű volt, de valaki felbosszantotta  azzal, hogy  nem volt
túl ?kedves?..
Lassan eljött a délután öt óra. Sehol sem talált semmi munkát. Már annyira
éhesnek érezte magát, hogy szinte kopogott a szeme... ~méghogy lesz munka..
ha holnap sem eszek, akkor már lassan éhenhalok..~.
*Visszaért a piacra.* ~már csak ez kell.. így még éhesebb vagyok.. de szép
piros az az alma..~ *nézett rá a zöldségesnél található almákra.*

~mi lenne, ha csak úgy elvenném?! Úgysem hiányozna senkinek. Az eladónak is
milyen drága ruhája van. Legalább ennyit ennék.*~
akaratlanul is rossz érzések töltötték el ezen
gondolatai közepette. ~ezt nem tehetem.. Ő is megdolgozott érte.. De olyan
éhes vagyok és biztosan nem hiányozna neki... ~ *Az éhségtől már nem  látott
teljesen tisztán és rég evett már almát, ezért nem gondolta át a dolgokat.
Megvárta míg az eladó elfordul az egyik vevő felé, majd egy elegáns mozdulattal
elemelt egy szép piros almát. Észrevétlenül, egy másodperc múlva a zsebébe
csúsztatta. Teljesen összezavarodott..* 
Pár év múlva....
 
*Közelebb lépett az idegenhez, akit lenyűgözött a lány alakja, szinte
elvarázsolta.Lao ügyetlenséget színlelve megbotlott és véletlenül épp a férfi karjaiba tévedt..
Hosszan a szemébe nézet, majd lassan kibontakozott a férfi karjaiból és egy halk
?Köszönöm..? és egy csábos mosoly után továbbsétált és szép lassan beleolvadt a 
távolrévi forgatagba..*
~Ez nagyon könnyen ment.. mire észreveszi hogy hiányzik az erszénye már messze
járok.. Az a legszebb az egészben, hogy még csak eszébe sem jut majd hogy én
voltam, az a kellemes és törékeny, ügyetlen kis nőszemély~ *félmosolyra görbült
ajka.. Már szinte tökéletesen játszotta az ügyetlen úri hölgyet.. szinte eggyé
tudott olvadni ezzel az álcával, de volt is rá ideje hogy gyakorolja...*
*Ekkor kicsit elszomorodott.. eszébe jutott hogy holnap lesz 7 éve hogy
elszökött otthonról.. Az akkor még esetlen kislányból mára már ügyes tolvaj
lett. Nem is emlékszik hogy mikor kezdődött, hogy mikor kezdte el ezt a nem mindig könnyű
mesterséget.. Arra még emlékszik hogy nagyon hamar feltűnt neki, hogy általában
jóval ügyesebb a többieknél és ezt ki is használhatja..
Először még nem ment neki ilyen könnyen, de a sok gyakorlat meghozta
gyümölcsét.. Rájött idővel arra is, hogy ha esetlennek és gyengének mutatja
magát, akkor sokkal kevésbé lesz feltűnő és sokkal egyszerűbb lesz megfosztani
erszényüktől az áldozatait..*
*Szép reggelre ébredt. Sütött a Nap, csiripeltek a madarak... mindaddig míg valami
részeg üvöltése teljesen ki nem józanította.*
~Már megint egy szerencsétlen.. Nem hiszem el hogy már jókor reggel.. Vagy még ki sem
józanodott??~
*Fejére húzta a paplant és szundított még egy kicsit. Már megtehette, nem
kellett mindennap ?dolgoznia? .. Sőt.. talán már nem is igazán kellett volna..
Már nem is igazán a zsákmány miatt csinálta, inkább a kihívás volt az ami
hajtotta..
Persze voltak ellenségei is.. talán nem is kevés, hiszen a tolvajklánok
egyáltalán nem nézték jó szemmel a konkurenciát.. Elvetélt kísérlet volt
részükről maguk közé hívniuk, ugyanis Lao nem tudta elviselni ha döntenek a feje
fölött..*
*Délután kilátogatott a piacra.. Sokáig mászkált ott össze-vissza.. Kis idő
múlva megakadt a szeme egy köpenyt viselő alakon.. Arra gondolt hogy tolvaj
lehet, mert szemei észrevétlenül ugyan, de alaposan felmérték a környéket,
minden egyes mozzanatával együtt. Lao-nak az a furcsa érzése támadt, hogy ha az
idegen lehunyná szemeit, talán úgy is el tudná mondani részletesen hogy mi
történik a piacon.. Furcsának találta, de nagyon felkeltette az érdeklődését.
Mintha csak valami vadállati ösztön hajtaná zsákmánya után, elindul arra amerre
a férfi is ment.. Jó darabig követte őt észrevétlenül, míg be nem tért egy
fogadóba.. Felnézett és ez volt a cégérre írva: ?Lumbar?. Ekkor eszébe jutott a
sok régi emlék, hogy ő is itt szállt meg annak idején amikor először érkezett a
városba.. Kicsit elgondolkodott ezen.. Arra gondolt, hogy bemegy és körülnéz, de
aztán mégsem ezt tette.. inkább visszatért szállására, ledőlt az ágyra és
mosolyogva eltervezett mindent..*
~Ha már úgyis bemegyek, miért ne ejthetném  útba az ő szobáját is?.. Kíváncsi lennék
az arcára amikor reggel felébred és keresi a pénzét..~ *mosolygott, majd
oldalára fordult és lepihent kicsit*
*Már teljesen besötétedett, mikor a ?Lumbar?-ral szemben lévő sikátorból figyelte a
fogadót.. Próbálta kideríteni hogy vajon melyik szoba lehet az idegené, de nem
sikerült neki. Legalább szétnézett bent ismét.. Sok régi emléket idézett
vissza..
Csak a szerencsének köszönhette hogy a férfi az utcára néző szobába költözött be, és
egy hamiskás mosollyal külön megköszönte neki hogy ezt tudtára adta azzal hogy
kinyitotta az ablakát..*
~Szinte felkínálja hogy raboljam ki..~ *jelent meg ismét széles mosoly az arcán*
*Pár óra múlva amikor már teljes csend honolt a városban és biztosra vette hogy már a
férfi is elaludt, felmászott az emeletre és bekémlelt az ablakon. A férfi, hátát
a falnak vetve aludt, holmijának nagy része az ágy mellett és az asztalon
hevertek.
Minden apróbb zaj nélkül bemászott és leguggolt a férfi ágya mellett.
Megmosolyogta, majd a köpenye alatt meg is lelte a pénzét*
~Hát ez nem túl sok~ *fintorodott el, de ekkor észrevett egy finoman kidolgozott tőrt
csillogni az ágya mellet, a bakancsa mellé téve.*
~Na ez már mégsem olyan rossz~ *mosolyodott el és óvatosan megfogta a tőrt*
*A másodperc tört része alatt a férfi elkapta csuklóját, majd egy mozdulattal
kicsavarta belőle a tőrt.
Lao, pedig régen volt már része abban hogy lebukik, most mégsem tudott hirtelen mit
tenni, szinte lebénult. Lehet hogy szorítás lett volna ilyen erős?? Nem.. inkább
csak meglepte hogy a férfi nem akarta megütni, vagy bordái közé tolni a tőrt..
Várt egy kicsit, amíg találkozott szeme az idegenével.. eltelt így pár pillanat, majd
egy hirtelen mozdulattal ellökte magától és villám gyorsasággal távozott arra,
amerről jött.. Szíve szinte kiugrott a helyéről, úgy kalapált.. Gyorsan eltűnt a
sikátorban, majd megállt. Elég tapasztalt volt, hogy ne kezdjen el egyből
továbbrohanni. Jól tudta, hogy ha meglátja hogy merre indulnak keresni, akkor
sokkal nagyobb eséllyel fel tud szívódni.. Arra várt, hogy vagy a férfi, vagy a
riasztott őrök utána iramodnak, de nem történt semmi. Egyáltalán semmi.. Az utca
éppoly kihalt maradt, mint pár órával azelőtt volt... Várt még ott egy kicsit,
majd bosszankodva megfordult és visszatért szállására.*
~Szerencsére csak a szemem láthatta.. De miért nem ütött meg? Biztos annyira
megijedt..  igen biztos nagyon ráijesztettem..~ *Jót mosolygott ezen, majd
nyugovóra hajtotta a fejét*
*Pár napig nem igazán ment sem a fogadó, sem a piac irányába.. Nem igazán tudta hogy
mi a baja.. Bosszantotta az a kínos, pár nappal azelőtti eset.. Sokat
gondolkodott rajta és végül rájött, hogy a férfi bizony ha ilyen villámgyorsan
el tudta kapni a kezét, akkor könnyű szerrel elbánhatott volna vele.. Ez bizony
bosszantotta... nagyon bosszantotta.. Persze próbált nem erre gondolni, de
mindig azon vette észre magát hogy a férfi miatt bosszankodik..*
*Már majdnem két hét telt el a szerencsétlen eset után, kezdte is elfelejteni. Újra
vidám volt, újra ?dolgozott? és csak késő este tért be szobájába.
A Hold, szürke fényével beragyogta az egész szobát.*
~Jól fog esni most egy kis alvás~
*Ekkor észrevett valamit az ágyán. Egy szál rózsa és alatta egy levél.
Első gondolata az volt, hogy elmetszi a fogadós torkát amiért hagyta hogy valaki
besétáljon a szobájába, de aztán mégis inkább a levél tartalma érdekelte..
Felvette, kibontotta és gyorsan el is olvasta.*
 
??Sajnálom ha nagyon magára ijesztettem, de ön kereste a bajt.. 
Nem értem hogy akinek ilyen gyönyörű szemei vannak, miért besurranó tolvajként
keresi a kenyerét..  Ha egyszer ráér, szívesen meghívnám egy italra valahová..
Vigyázzon magára, mert nem mindenki olyan megbocsátó mint én vagyok..
 
Utóirat: A rózsát a szép szeméért, az 1 aranyat pedig az elszakadt ruhájáért.
 
*Ezután már csak az aláírás volt olvasható..
Újra lenézett az ágyra és a levél alatt tényleg ott volt 1 arany..
Lao annyira felbosszantotta magát a történteken, hogy szinte szikráztak a szemei..
Senkinek sem sikerült még ennyire felbosszantania..
A levelet zsebrevágta, majd gyors léptekkel a fogadóshoz vette az irányt.
Bedörömbölt az ajtaján, mire nagynehezen ajtót nyitottak neki.
Ebben a pillanatban csizmaszárából előkapott egy tőrt és a fogadós torkának szegezte*
-Ki volt az!? *sziszegte a férfinek*
-Nem kérdezem mégegyszer, ha hazudni mersz, elevenen nyúzlak meg!
*Erre már a halálosan megijedt férfi dadogva, de megszólalt.
Mint kiderült a nehezen érthető mondandójából, senki sem járt a szobában, hiszen a
kulcs is nála volt és az még mindig a helyén van.
Erre Lao, a férfi orra alá dugta a levelet, ügyelve arra hogy csak az aláírást
olvashassa.*
-Ki ez!? Ismered!? *Kérdezte, de az ijedt ember csak a fejét rázta.*
*Lao sebesen felment a szobájába, magához vette kedvenc tőrét és a rózsát.
Elindult a ?Lumbar? felé, majd amikor odaért, a sikátorban várt.*
~Egyszer úgyis előbújsz te szégyentelen..~
*Elég sokáig figyelte a fogadót, de a férfi nem jött elő. Megunta a várakozást, bement
és a férfi felől érdeklődött, nem érdekelte ekkor már a lebukás veszélye.*
-Pár órával ezelőtt távozott, miután fizetett *mondta szokásos közönyével az ember*
~Úgysem menekülhetsz előlem.. Megtalállak és akkor.. ~
*De gondolatát be sem fejezve szállásán összepakolta feltétlenül szükséges holmijait
és a férfi után indult. Nem sajnálta a pénzét arra hogy kiderítse hogy merre
ment.A nevét már tudta és azt is hogy merre indult. Sokáig próbálta utolérni, de
egyszer csak nyomaveszett. Sok fáradtságába és nem kevesebb csengő aranyába
került kideríteni, hogy a férfi egy olyan klánban van, akik az álmokkal
foglalkoznak. Mivel oda nem tudott bejutni, úgy gondolta hogy jelentkezik
közéjük. Az álmok mindig is érdekelték, a férfi pedig úgysem ismeri az arcát. A
nevét lehet hogy kiderítette, de oly sok álcája és álneve volt már, hogy
bármelyik megteszi majd a sajátja helyett. El is döntötte hogy a Tamira Stolen
nevet fogja használni, majd ha felveszik a klánba, akkor felkutatja a férfit és
bosszút áll rajta amiért így megsértette.. Persze megtehetné hogy egyből
letámadja a férfit, de ő sokkal teljesebb és sunyibb módon akar bosszút állni
rajta. Majd ha már megismerte és nem is számít rá, akkor mutatja meg valódi
kilétét.. A bosszú édes lesz.. nagyon édes..*