*Micsoda...? Egészen biztos benne, hogy az imént még ágyba bújt, most pedig ismeretlen helyen van. Ez nem lenne meglepő, általában nem nehéz összerakni az egy meg egyet: éppen álmodik. A hökkenetes, hogy környezete számára ismeretlen. Nem a megszokott, múltbéli jeleneteket elévetítő őrület, érzékek és fájdalom torz táncú játéka. Ellenkezőleg... Kihívó élet-színezet mindenütt, meztelen talpát cirógatja a harsogóan zöld fű, tavaszillatok kábítják, a ritkán látott szépségű ablaküvegről színesen szerteszóródó fény ámulatba ejti. A zsongítóan cukormázas helyszín ezúttal nem ébreszt benne védekezési reflexet.*
*Végigpillant magán, érzékelvén, hogy a helyzet messzemenően szokatlan. Némileg megnyugszik, amikor (legalább) magamagán nem érzékel különösebb változást, nem csúnyult/szépült (még csak az kéne!), nem bújt ezercsipkés ruhakölteménybe, maradt a fekete lovaglónadrág, bordó blúz kettősénél. Igaz, éppen fegyvertelenül csatangol egy mezőn, ami nem épp szokványos tőle, de tenni nem tud ellene. Hosszú fekete haja is szokás szerint kibontva szálldogál az arca körül. Öntudatlanul simítja vissza a füle mögé, mielőtt megint a szájából kell előszedni valami kellemetlenkedőbb fuvallat nyomán. Sokért nem adna valami vízfelületet, arcát is ellenőrizendő, de kénytelen elvetni az ötletet. Elsősorban, mert közel s távol sehol nem csillog tófelszín, és hullámverés sem neszez a közelben. Másodsorban mert leköti az érdekes jelenség, ahogy a levegő csaknem gőzölög előtte ? nem jut eszébe rá megfelelő szó, még szerencse, hogy nincsenek írói ambíciói. Az érkező fura közlekedési módot választott, az egyszer biztos. Szívesen megérdeklődné, cseppet ironikus stílusban, hogy ha eltűnést is hasonlóan kivitelez, akkor vajon az esze is légneművé alakul, vagy annak más módot talál...? De legenyhébb kifejezéssel is bunkónak tartja az ötletet, így nem siet az érdeklődéssel. Ráér, miután kiderült, ki fia-borja (vagy lánya-borja?) a különc jövevény. Röpke fejbéli tanakodás után a nőnemű azonosításra szavaz. Félig-materializálódott formájában csak nem állapíthatta meg rendesen, na. A szavak már nem is érik annyira váratlanul. Végtére mi másért bukkant volna fel az ismeretlen, ha nem dumálási célzattal? Jó, a mondanivaló kérdéses lehetett. Például felkészült a "takarodj innen" ? verzióra, meg a "meghalsz, mert idejöttél" címzetűt is esélyesnek tartotta. Ehhez képest igazán kellemes hallani a nőt.*
- Szóval tényleg igaz, hogy uraljátok az álmokat.
*Suttog maga elé elégedetten. Az, hogy szóbaálltak vele, minimum ok ezen érzületre. A többi meg csak rajta múlik. Letelepszik a fűbe, törökülésben. Nem mert hosszasan szándékozna mesélni, pusztán a kényelem okán. Na meg reménykedik, hogy megszólítója is leül vele szemben. Ha mégsem, az nem tragédia, megszokta már, hogy alacsony, és sokakra fel kell néznie (pláne a két méteres magasságnál kezdődő humán konzervek, no meg a kocsmákban fellelhető kétajtós szekrények esetében).*
- Nem mondhatnám, hogy balladai hangvételű történetre kell készülnöd.
*Apró mosoly vibrál a szája szélén, enyhe idegessége okán. Nem szokott magáról beszélni... legalábbis ritkán, és akkor sem idegeneknek. Nem tervezte, mit fog mondani, úgy vélte, levelet kap, és bőven lesz ideje akkor kidolgozni. Tévedése miatt most kénytelen improvizálni. Nem igazán bízik benne, hogy sikerül előkapnia a kellően tiszteletteljes hangot, de próba-cseresznye.*
- Anyám shayelle amazon volt, harcosféle. Amíg az egyik kiküldetésen nem találkozott apámmal. A tipikus, nyálas történet, egymásba szeretnek, egymáséi lesznek. Anyám még elvégezte a feladatát, de aztán otthagyta a klánt, lévén apám a szabadságát legalább annyira szerette, mint őt, ezért nem volt hajlandó szolgaként élni mellette Kiarainoban. Elmentek másfelé, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Persze én még ezelőtt képbe kerültem, nem mintha sokáig zavartam volna, fiatalon elmentem Kiarainoba. Végtére egész életemben amazonnak neveltek, jóformán lóháton, pengézve. Imádtam. Népem körében éltem pár évig, lovas oktató lettem, még mélyebben megismerhettem az életünket, hitünket, ilyesmi. Az idillemnek anyám halálhíre vetett véget. Állítólag a sokktól, vagy valami másért, de megvakultam. Ennek módjára, eseményeire nem emlékszem kristálytisztán. Ilyen állapotban nem sokáig bírtam a shayelle faluban, talán érthető. Elmentem, hol próbáltam tovább élni, hol éppen ellenkezőleg. Lassan feldolgoztam az eseményeket. Ugyanolyan váratlanul és érthetetlenül kaptam vissza a látásom, mint ahogy elvették tőlem.
*Rövid szünetet tart. Tekintete az égre kalandozik, halk sóhaj rebben fel: köszönet Ayrának. De nem feledkezik el Susserell törődéséről sem. Utóbbinak sosem fogja tudni meghálálni - előbbinek nem is kell. Szerencsére. Idegessége is múlóban van, végtére mit veszíthet? Egy ismeretlen klánt. Sokkal rosszabbat is tud. Elmenni, mikor már megszerette, az sokkal rosszabb, például.*
- Bár megfordult a fejemben, de nem mentem vissza Kiarainoba. Logikus lett volna, de... akkor még nem tudtam volna elviselni. Túlságosan élénken éltek még bennem az utolsó időszak... 'élményei'. Szívesebben kóboroltam, hagytam időt magamnak, hogy végiggondoljam, amit még szükséges. Leszoktam a részegségtől, már bírtam a mámora nélkül is. Visszaszelídültem Istennőmhöz. Talán fel is nőttem...
*Gúnyosan elvigyorodik a feltevésre. Korai még egy ilyen kijelentés... csak jobban titkolja, hogy még mindig ott motoszkál benne a vásott kölyök, aki ügybuzgalmában felgyújtotta a konyhát, vagy épp Susse-val fára mászva makkal, tintásüveggel, sőt egyszer macskával dobálták nővéreiket. Persze a nő akkor még nem, mint seiol-prieri ténykedett.*
- Most körülbelül ott tartok, hogy társaságra vágyom. Új környezetre, új kihívásokra, közösségre. A klán megtetszett... és jelentkeztem.
*Fejezi be kissé kurtán. Egyvalamit elhallgatott: saját rémálmait, amiktől, kellemes mellékhatásként, reményei szerint megszabadulhat. De ezt a gyengeségét beismerni... még nem. Az őt hallgató alakra néz, noha az arcát valószínűleg még most sem látja. Fejet hajt neki, tisztelete jeléül. Ha minden jelentkezőt végighallgat, és még nem kapott agyi rövidzárlatot egyiktől sem, az mindenképpen elismerésre méltó.*
- Shar'Ayra.
*Fejezi be mondandóját. Úgy sejti, hogy mivel elmondta, amit kellett, vagy a felvételiztető tűnik el, vagy a teljes álom, ezért inkább elbúcsúzik most, semmint hogy ezt elmulassza. Ha a köszöntés-bemutatkozás elmaradt is, azért igyekszik az elemi udvariasság alapvető szabályaihoz tartani magát. Ha éppen olyan kedve van.*