*Aranyos...Hogy is gondolhatnál mást arról az
imádnivaló teremtésről, aki itt áll előtted és néz fel rád nagy, kérdő
tekintettel. Épp az imént fékezett le melletted és valami meséről kérdezett. Ó,
hogyne akarnál tőle mesét hallani, ilyen édes kislányra igazán megéri
odafigyelni. Mintha egy mesekönyv lapjairól elevenedett volna meg egy aprócska
tündérkisasszony, épp úgy mutat a hosszú, szalmaszőke loboncával, komoly,
acélszürke tekintetével, fitos kis orrával, halványpiros szájacskájával, tehát,
mindent összevetve, bájos arcával. Ahogy lenézel, látod, hogy a lábán csak egy
szakadt saru van, ezt a szívszorító látványt képtelen vagy ép ésszel elviselni.
Hiszen neked is van lelked, mégha néha el is feledkezel róla. Az ezerszínű,
agyonfoltozgatott szoknya és s használattól szürkére színeződött, eredetileg
hófehér tunika sem tanúskodik éppenséggel jólétről. Így hát, kezed akaratlanul
az erszényed felé nyúl, és máris ott felejtesz néhány aranyat abban a puha,
meleg mancsocskában. Nem, nem kell mesét mondania, intesz, hogy menjen csak. A
tünemény máris tovalibben, újabb jószívű adakozó után kajtatva. Persze, korán
sem lettél volna ilyen bőkezű, ha tudod, az angyali maszk mögött egy mindenkit
kihasználó, arrogáns, szívtelen fruska rejtőzik, aki már elkönyvelt egy baleknek,
akit bármikor megfoszthat pár csillogó pénzérmétől. De ezt te nem tudhattad.
Téged már rég a bűvkörébe vont azzal a bájos kis mosollyal, amit távozófélben
vetett rád. Tényleg, igazán aranyos...*