Hirtelen ébred nyugodtnak mondható álmából. Először maga sem tudja miért pattant fel szemhéja és miért ül ő most az ágyon, ahelyett, hogy tovább pihenne álmaiban. Pár pillanatig fülel, mintha várná, hogy történjen valami szokatlan, de miután ez nem következik be, egy vállvonással elintézi, és visszafekszik, hogy folytassa álmát. Ám valami mégsem hagyja visszatérni álmai mezejére. Először csupán egy halovány érzés, mintha csiklandozná valami orrát. Aztán ahogy egyre inkább fókuszál a puha illatra, egyre biztosabb benne, hogy valami megváltozott a szobában.
Újra felül ágyán, majd meggyújt egy gyertyát a mellette lévő asztalocskán. Tekintete azonnal a rózsaszirmokra tévedt fény útját követi. Értetlen arckifejezéssel sétál oda a szétterített rózsákhoz, ám belül mintha már sejtené, ki is áll emögött az akció mögött. Kétkedő arccal guggol le a a rózsák közt heverő levélhez, hogy megtudja végre kinek köszönheti a rózsákat. Ahogy tekintete a sorok között fut végig, ajkára halovány mosoly kúszik.*
sejthettem volna... ki más lenne olyan bolond, hogy betörjön a szobámba, kockáztatva ezzel...~ még mindig mosoly uralja vonásait, mikor fehér ujjait ajkaihoz emeli, és lassan végigsimít rajtuk.~szóval találkozni szeretnél?... vágyad teljesülni fog... hamarabb, mint hinnéd...~ arcáról a mosoly árnyéka eltűnik, ahogy feláll a rózsák közül. Még egy utolsó pillantást vet a tökéletesen elrendezett szirmokra, mielőtt elfordulna és tőlük és a magas ébenfa szekrényhez sétálna. Szárnyait szélesre tárja a szekrénynek, majd pár pillanatnyi keresgélés után egy üvegfiolával a kezében lép vissza ágyához. Leül rá, hátát az ágy támlájához támasztja kezében az üres fiolával. Lassan lecsavarja annak tetejét, és maga elé helyezi az ágyra. Szemeit félig lehunyva nyugtatja, de valahogy mégis látszik rajta nem alszik... csupán álmodik....

Tejfehér köd gomolyog elő a semmiből... szinte észrevétlenül kúszik be tudatod legmélyére. Azon szintekre, melyek létezéséről még csak sejtéseid lehetnek. Furcsa, hűvös köd, mely borzongató és egyben mégis nyugtatónak is hathat. A misztikus köd hirtelen megáll, nem lebben tovább álmaidban, csupán egy helyben gomolyog... mintha sűrűsödne. Alakká formázódik... vékony, elf nőalakká. A folyamat nem túl lassú, mégis van időd megfigyelni, hogyan születik meg a kavargó semmiből az ismerős alak. Mikor végül materializálódik tőled pár méterre, lassan felnyílnak szemhéjai, hogy egy rég látott jégkék tekintete üdvözöljön.*
-Hívtál... hát eljöttem...*feleli mély selymes hangon.*
-Csak nem meglepődtél zsoldosom? Gondoltam viszonzom a kellemes látogatást, irányodba.*bujkáló, csalóka mosolya elégedettséget tükröz, ha meglepetést fedez fel a félelf kékséges tekintetében.*
-Mondd minek köszönhetem, hogy Távolrév egyik legnagyobb szoknya bolondja engem tüntet ki figyelmével? Ugyanis, ha nem lenne nyilvánvaló, nekem nincs szoknyám...*mutat teátrálisan saját bőrnadrágos alakjára. Jégkék szemeit Jaqenen nyugtatja, miközben a válaszra vár, ami valóban egyre inkább érdekli, bár még talán önmaga sincs tisztában vele, miért is foglalkoztatja a férfi.~talán amiért legyőzött... de az már rég volt... azóta változott egysmás... most nem lenne oly egyszerű dolga...~